Magyar Jövő, 1940. augusztus (22. évfolyam, 173-197. szám)
1940-08-01 / 173. szám
Csütörtök, 1940.évi augusztus 11Tiniri’iinchinm—iiMitmímjm Segov bolgár tábornok hazaérkezett Németországból Szófia, július v1. (NTI) Segov tábornok, Bulgária ■világháborúé, főparancsnoka németországi látogatásáról szerdán délelőtt hazaérkezett Szófiába. A pályaudvaron nagy tömeg jelent meg fogadtatására és köszöntésére. Szigov tábornok köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért. Beszédében kijelentette, hogy Németországban és mindenekfelett a nyugati csatatéren többet látott, mint amennyire számított. Német részről a legszívélyesebb baráti érzéseket tapasztalta. A német-bolgár fegyverbarátság történelmi tény. (MTI) / A Miskolci Vasutasok Énekes Zenetársaságának közgyűlese Miskolc, július 31. A Miskolci Vasutasok Énekes Zenetársasága szerdán délelőtt tartotta évi közgyűlését. A közgyűlésen, melyen a tagok szép számban jelentek meg, az elnöki tisztet a hivatalos úton levő Hamary Géza dr. üzletigazgató, kormányfőtanácsos, az egyesület elnöke helyett Bruckner Emil máv. műhelyfőnök, alelnök töltötte be. Az egyesület egész belső életét és eredményes munkásságát ismertető titkári jelentés megemlékezett Hamary Géza dr. üzletigazgató magas kitüntetéséről. Ismertette továbbá a télen a színházban és a Koronán adott hangversenyeket, amelyeknek jövedelmét, 725 pengőt a kormányzónő akciójára adományoztak. A tagok létszáma egy év alatt 1200 fővel emelkedett. A pénztáros beszámolója, a számvizsgáló bizottság jelentése alapján kitűnt, hogy az egyesület 3012 pengő pénztári maradvánnyal zárta az évet s a költségvetés szerint ez évben kulturális célra 8300 pengőt használ fel. A közgyűlés ezután a tisztújítás fejtette meg közfelkiáltással. Elnök: Hamary Géza dr., alelnök: Bruckner Emil, ügyvezető alelnök: Terhes Barna, dr., főtitkár: Horváth György. Megválasztották még a titkárokat, jegyzőt, pénztárosokat, a számvizsgáló bizottsági, valamint a választmányi rendes és póttagokét. Japán cáfolja, hogy csapatokat szállított partra Indokínában Sanghaj, július 31. (MTI) Azokkal a hírésztelésekkel kapcsolatban, melyek szerint Japán katonaságot szállított partra Honggpingban (Indokína), japán részről kijelentik, hogy e hírek nem felelnek meg a valóságnak. IDŐJÁRÁS Várható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt északnyugati, északi szél, felhőátvonulások, helyenkint kisebb eső még lehet. Az éjjeli lehűlés gyengül, a nappali felmelegedés főleg nyugaton fokozódik. Fontos politikai, gazdasági és szociális változásokat készítenek elő Jugoszláviában Belgrád, július 31. (MTI) A politikai élet központja jelenleg Bledben van, ahol Pál kormányzó herceg és több miniszter tartózkodik. Bledbe várják Macsek helyettes miniszterelnököt és több vezető horvát politikust is. Zágrábi politikai körökben azt hiszik, hogy a megbeszélések fontos változások előkészítését jelentik az ország politikai, gazdasági és szociális életében. A honvédelmi miniszter elismerése a diósgyőr vasvár mérnökeinél és munkásainak Miskolc, július 31. Vitéz Bartha Károly gyalogsági tábornok, honvédelmi miniszter, a honvédség érdekében az átlagot messze meghaladó munkásságukért dicsérő elismerését fejezné ki a következő diósgyőr vasgyári mérnököknek és alkalmazottaknak, Hake Kálmán kormányfőtnácsosnak, az új gyár igazgatójának, Kazinczy László műszaki tanácsosnak, Szilágyi Levente főmérnöknek, Pap Gábor, Huszár Iván és Kopán Imre mérnököknek, Czieger László főtisztnek, Kölestik István intézőnek, Strivmszky Lajos főművezetőnek, Zwatik Rezső, Csernyán József, Tóth Jenő, Völker Béla művezetőknek, Hiring Ágoston, Chvojka Rezső és Takács Dezső előmunkásnak. A dicsérő elismerésről szóló okmányokat szerdán délelőtt adta át a kitüntetett vasgyári alkalmazottaknak vitéz Borbély Maczky Emil főispán. A bensőséges melegségű házi ünnepségen részt vett Várnay Bertalan dr. járási főszolgabíró, Veégh László dr. tb. főszolgabíró, főispáni titkár és Bézier Károly gyárigazgató. Vitéz Borbély Maczky Emil főispán hazafias, lelkes beszéddel mutatott rá a nemzetépítő munka jelentőségére. Hangsúlyozta, hogy közeledik az az idő, amikor a munka lesz a legelső értékmérő. A maga részéről is a legteljesebb elismerést fűzte a diósgyőri vasgyár nagyszerű munkateljesítményéhez, a gyártelepen uralkodó kitűnő, hazafias szellemhez és összefogáshoz, majd egyenként átadta a honvédelmi miniszter dicsérő elismerését kifejező okmányokat. A kitüntetettek nevében Hoke Kálmán kormányfőtanácsos, gyám igazgató köszönte meg a Honvédelmi miniszter elismerését és kérte a főispánt, hogy köszönetüket és hálájukat illetékes helyen tolmácsolja. Éjfélkor életbe lépett a Franciaországra is kiterjesztett angol blokád London, július 31. (Reuter Iroda.) A gazdasági háborúra vonatkozó új rendelkezések, melyeket Dalton miniszter kedden az alsóházban bejelentett, szerdán éjfélkor lépnek életbe (MTI.) Az angol akóházban bejelentett új navicert rendszer azt jelenti, hogy orvosságok és Telitalálattal megsemmisített ellenséges páncélkocsi Foto E. D. V. 3 dohánynemeiók kivételével az angol flotta semmiféle árut nem enged a kontinens kikötőibe, ha módja van a szállítások megakadályozására. Ez az egész kontinensre kiterjesztett blokádot jelent. A blokádterütetbe beleesik Marokkó és Tanger is. Churchalll a királynál Churchill miniszterelnök és lord Beaverbrook légügyi miniszter kedden kihallgatáson jelent meg György királynál. (XLT.) Olasz vélemény az angol blokád kiterjesztéséről Róma, július 31. Az angol kormány elhatározta, hogy egész Európát, az Északi■- tengertől a Földközi-tengerig blokád alá helyezi — írja a Pavalo di Roma. Rövidesen azonban Angliának ki kell terjesztenie ezt a blokádot — gúnyolódik a lap — a Csendes-óceánra is, Japán magatartása miatt. Az angol kormány csak nevetségessé teszi magát az újabb blokád tervével. Hiszen közismert dolog, hogy a Brit birodalom ma már nem rendelkezik azokkalaz eszközökkel, amelyek ilyen nagyszabású blokád végrehajtásához szükségesek. Az angol flotta tevékenysége kizárólag tengeri rablásokra alkalmas. (NST.) Mussolini választávirata Teleki miniszterelnökhöz Budapest, július 31 Teleki Pál miniszterelnök Mussolinihez 57. születésnapja alkalmából táviratot intézett, melyre a Duce a következő táviratot küldte: „Jókívánságait kifejező távirata nagy örömet szerzett nekem. Köszönetemet fejezem ki Nagyoállóságodnak és a m. kir. kormánynak szíves megemlékezéséért.“ (MTI) A Kúria is 12—12 évi fegyházra ítélte a gagybátori gyújtogatókat Miskolc, július 3. • A gyanús tűzesetek sora történt évekkel ezelőtt Gagybátor abaúji községben, ahol alig biztosítottak tűzkár ellen egy-egy házat, nemsokára leégett A biztosításokat ifj. Tamás József biztosítási ügynök és sógora, F. Tóth János kötötték. A biztosító intézet próbából a két ügynököt más vidékre küldötte ki, ahol aztán a gagybátorihoz hasonló esetek történtek. A csendőrség a biztosító feljelentetésére kihallgatta a biztosító gazdálkat, akik egyöntetűen azt vallották, hogy a két ügynök gyújtotta fel házaikat, hogy aztán egészségesebb házakat építhessenek a biztosítási összegből. A törvényszék annak idején két ügynököt, ifj. Tamás Józsefet és F. Tóth Jánost 12—12 évi fegyházra, a gazdákat kisebb-nagyobb büntetésekre ítélte. A tábla jóváhagyó ítélete után most tárgyalta az ügyet a Kúria, amely jogerőre emelte a törvényszék és a tábla ítéletét.