Magyar Jövő, 1940. november (22. évfolyam, 250-273. szám)

1940-11-03 / 250. szám

Acélból készültek az új 10 filléresek Budapest, november 2. A nyersanyagellátás nehézségei az egyes anyagokkal való ta­rtarékoskodás miatt egyre több­­európai állam olyan anyagból ál­lítja elő a váltó pénzérmét, mely torgymennyiségben, könnyebben szerezhető be. Az európai álla­­mok közöl Németországban, a cseh-morva protektorátusban, a lengyel főkormányzóságban, to­vábbá Olaszországban, Franciaor­szágban, Romániában, Jugoszlá­viában, Görögországban és Svéd­országban már régebben bevezet­ték az acélból készült váltó pénz­érméket. A nyersanyag szempon­tokon felül Magyarországon a Visszacsatolt területek szükség­letét is tekintetbe kellett venni s így Magyarország is kénytelen acél váltópénz kibocsátani. Teleki Mihály földmivelési miniszter hazaérkezett Olasz­országból Budapest, november 2. Vitéz Teleki Mihály föl­dművelés- Egryi miniszter feleségével és kísé­retével pénteken éjjel Olaszország­ból visszaérkezett Budapestre. A Béli-pályaudvaron a földmívelés­­ügyi minisztérium vezető tisztvise­lői fogadták és üdvözölték a minisz­tert fontos útja alkalmából, mely a magyar-olasz mezőgazdasági kap­csolatok fejlődésére előreláthatólag igen kedvező hatással lesz. (MTI) — Felhívás Miskolc város ház­tulajdonosaihoz. Felhívjuk Mis­kolc város háztulajdonosainak fi­gyelmét arra, hogy a légoltalmi felszerelések első részletének ha­tárideje december hó 1. Ezek a felszerelések a következők: az őrség minden tagja részére 1 db. gázsebcsomag, 1 db. sebkötöző­­csomag, 1 db. karszalag, 1 db. jel­vény, parancsnok és 2 helyettese részére jelzősíp. Ezek a felszere­lések a Ligán keresztül beszerez­hetők és pedig személyenként 2.40 pengőbe kerülnek. Tekintettel ar­ra, hogy a vonatkozó rendelet ér­telmében december 1-e után a leg­szigorúbban ellenőrizve lesznek, ezért nyomatékosan felhívjuk a felszerelések beszerzésére. Torló­dások elkerülése végett kérjük a megrendelések mihamarabbi esz­közlését. Megrendelések felvétele a Liga hivatalos helyiségében hétköznapokon délelőtt 9—1-ig és délután 4—6-ig eszközölhetők. Te­lefon: 17—95. A Légoltalmi Liga elnöksége. — A miskolci KISOK vívóke­rület első idei háziversenye. Most rendezte meg a KISOK miskolci vívókerülete idei első tőrvívó háziversenyét a Kun József utcai iskolában. A verseny érdekessége, hogy azon együtt indultak a férfi és női vívók, azonban a férfiak két „volt“ előnyt adtak. A ver­seny eredményei: 1. Poncz János kér. 2. Marina Béla ref. 3. Mikes Kelemen kát. 4. Stépán Vera. 5. Spotoczky Bertalanná. Trittihárom­ úi vármenycnériéimh­ajósán és siefiu úi tör­enyh­atósáai­­«ö« »ötös MTI jelenül A kormány rendele­tet adott ki a Magyar Szentkoroná­hoz visszacsatolt keleti és erdélyi te­rületek közigazgatásáról. A vissza­csatolt keleti és erdélyi területeken és az országnak ezzel a területtel ha­táros részén a törvényhozás további intézkedéséig a következő törvény­hatóságokat alakították meg: Vármegyék: Bihar, székhelye Nagyvárad, Szatmár, székhelye Szatmárnémeti, Bereg, székhelye Beregszász, Ugocsa, székhelye Nagy­­szőllős, Máramaros, székhelye Má­­ramarossziget Szilágy, székhelye Zi­lah, Szolnokdoboka, székhelye Dés, Beszterce-Xas­zód, székhelye Besz­terce, Kolozs, székhelye Kolozsvár, Maros-Torda, székhelye Marosvásár­hely, Udvarhely, székhelye Székely­udvarhely, Csík, székhelye Csíksze­reda, Háromszék, székhelye Sepsi­­szentgyörgy. Törvényhatósági városok: Nagy­várad és Kolozsvár, Marosvásárhely és Szatmárnémeti szabadkirályi vá­rosok. A rendelet ezután tüzetes körül­írással megállapítja a vármegyék területét. A USA hajóhada felvonu­l­ói elleni­ óceáni francia fiormálok előlt Ricael Hrop­ciano-Lava] hármas lajátszoró készül Washington, november 2. (Stefani) Az amerikai hajóhad összpontosítása Martinique, Guade­­lupa és Guayana francia gyarmatok előtt itteni körökben igen nagy fel­tűnést keltett Az Egyesült Államok készen állanak arra, hogy elfoglal­ják a francia gyarmatokat, ha a vichyi kormány megkezdi az együtt­működést a tengelyhatalmakkal.­­ (MTI) Berlin, november 2. (NST) Berlini illetékes helyen nem nyilatkoznak arról a kérdésről, hogy mikor, milyen formában és hol állapítják meg a tengelyhatalmak és Franciaország tervbevett együtt­működésének módozatait Azokat a híreszteléseket, hogy Ribbentrop német, Ciano gróf olasz és Laval francia külügymi­niszter hármasértekezletre ülnek össze, nem erősítik ugyan meg, de nem is cáfolják. Illetékes helyen csak annyit tarta­nak szükségesnek leszögezni, hogy Németország becsületesen bánik a megvert ellenséggel, de egy pillanat­ra sem feledkezik meg a német po­litika követelményeiről. IK­OeOlNYOK OIDEON IRÉN CSIPKESZÖVETEK f itagu választékban a kézimunkaszak üzletében Csak a színház mellett Urm­ánczy Nándor tragikus halála Budapest, november 2. Szerdán délután Maroshévizen meghalt Urmánczy Nándor, a kiváló politikus és publicista. Huszonhá­­­­rom évi távollét után látta viszont a 72 esztendős Urmánczy Nándor szülőhelyét és alig tartózkodott bir­tokán néhány óra hosszat, szívszél­­hűdésben hirtelen meghalt Urmánczy Nándor a Maros-Torda vármegyei Toplicán született 1868- ban. Az Urmánczy-család nagy ki­terjedésű birtokaiból a marvahóvízi birtok Urmánczy Nándoré lett. 1901. ben a szászrégeni választókerületben 48-as programmal országgyűlési képviselőnek választották. A 48-as mozgalomnak egyik legkeményebb harcosa lett Nem vett részt a párt uralomraju­­tásában és nem fogadta el a felkí­nált főispáni , majd államtitkári tisztséget sem. A közéleti­­tisztaságért folytatott harc legkeményebb har­cosa volt Cikkeiben a háború ha­szonlesőinek bűneit ostorozta és egy­másután tartotta beszédeit a magyar katonák védelmében. 49 éves korá­ban önként bevonult katonának. A románok ellen Erdélyben szabad­­csapatot szervezett a háború után, ezért a románok összes vagyonától megfosztották. 1919-ben a Magyar Irredenta Szövetség hivatalos lap­jában éleshangú cikkekben támadta a Károlyi-kormány hadseregellenes politikáját és fegyveres ellenállást követelt a megszállók ellen. 1919 de­cemberében a Magyar Irredenta Szövetség elnökévé választotta. Az ő nevéhez fűződik a szabadság­­téri irredenta szobrok felállítása. A Magyar Hiszekegyre is Urmánczy Nándor írta ki a pályázatot és az Irredenta jelmondatok szintén Ur­mánczy gondolatából váltak közis­mertté. A nyugatmagyarországi fel­kelés idején elnöke lett a honvédel­mi bizottságnak és szervező munká­val elősegítette az országrész védel­mét. Urmánczy Nándor 1925-ben felhí­vást intézett az országzászló megte­remtésére, amelyet 1928 ban orszá­gos ünnepség keretében fel is avat­tak. Legutoljára Salgótarjánban avat­ta fel az országzászlót. Isten akarata volt, hogy szülőföldjének visszacsa­tolását megérte és hogy ősi otthona küszöbén érte utol a halál. Temetése vasárnap délután 8 óra­­k­­r lesz a maroshévizi családi sír­boltba. ^ 1 IDŐJÁRÁS Várható időjárás a következő 24 órára. Élénk szél, az ország keleti felében több helyen eső. A hőmér­séklet alig változik. egyszeri összehasonlító»­ után megmondja Önnek, hogy mik azok a kiemel­kedő tulajdonságok az Orion 144-es típusnál, me­lyek a rádiózók számára különleges értékűek. Minden Orion rádiókereskedőnél kapható ­ A Felsővárosi egyházrész a Füzes utcai im­ateremben ma dél­után 5 órai kezdettel reformációs emlékünnepélyt rendez, melyen dr. Csorba Zoltán gimnáziumi tanár tart előadást. A műsort szavalatok­­és énekszámok egészí­tik ki. Belépődíj nincs, a köszö­nettel fogadott önkéntes adomá­nyok a téli segélyakció célját szolgálják. Rozsdamentes evőeszköz Evőkanál — — 98 fill. Evővilla — — 98 fill. Evőkés — - 226 fill. 6. szem. evőkészlet díszdobozban — 29.80 P Minden doboz rozsdamentes­ségéért szavatolunk. Kérjen szavatossági jegyet Pesti Horthy-tér 9. — Egyelőre nem villamosítják a budapesti miskolci vonalat. Né­hány nappal ezelőtt tudósítást közöltünk azokról a tervekről, amelyek jelenleg a Máv­ igazga­tóságát foglalkoztatják és ame­lyek az egyes vonalak fejlesztésé­re, illetve átalakítására vonat­koznak. Megírtuk azt is, hogy értesülésünk­ szerint ezek között a tervek között szerepel a budapest —miskolci vasútvonal villamosí­tása is. A Máv­ igazgatóságának elnöki hivatala most közli ve­lünk, hogy a budapest—miskolci vasútvonal villamosítása ezidő­­szerint nem szerepel a vasút munkaprogramjában.

Next