Magyar Jövő, 1942. szeptember (24. évfolyam, 198-221. szám)
1942-09-02 / 198. szám
.Stére!« 1942 «September hét ITOSYMU fia Ismét azTMánpénr fogja visszaadni a nemzet nyugalmat, hitet és reménységét ■ w « « Töreky Géza emlékbeszéde a Kúria teljes ülésén vitám Horthy István Kormányzóhelyettesről Budapest, szeptember 1. A budapesti bíróságok kedden tartottak gyászülést a Kormányzóhelyettes hősi halála alkalmából. A kir. Kúria Töreky Géza dr elnöksé A gyászbeszédet Trítzky Géza dr tartotta. — Szent István királyunk napján *— kezdte beszédét Töreky Géza — s a mi nagy nemzeti ünnepünkön villámcsapásként jött és hatott róla a hir, hogy vitéz nagybányai Horthy István, Magyarország kormányzói megvettése az orosz harctéren hősi halált hal . A magyarságnak ez a büszke és fényes örömünnepe egy csapásra tompa és sötét gyásszá komoríodott el, amikor megtudtuk, hogy nincs már az élők sorában az országnak legelső és legkisebb fiatal daliája, akit édesatyjának méltó fiaként emelt maga fülé, a mi kormányzó urunk mellé a múltakért hálás és a boldogabb jövőjét biztosítani kívánó Magyarország. — Az azóta eltelt néhány hónap elég volt arra, hogy a fiatal kormányzóhelyettes az ország sokrétű tapasztalatain széleskörű gyakorlati és elméleti tudásán és ismeretein kiforrott egyéniségével, bátor és határozott, de mindig szerény fellépésével, valamint mindenkit főléghódító közvetlenségével és szeretetreméltótágával eloszlasson minden kétkedést, elhallgattasson minden aggodalanaskodást. Minálunk szinte páratlanul általánossá tette maga körül az ország jövője elé immár bizakodva néző magyarság biztonságérzetét és megnyugvását. Mi. Gyorsan, szükségszerűen 1g0 kellett ennek következnie, mert a fiatal kormányzóhelyettesben a társadalom minden rétegének az embere megtalálta azt, ami őt hozzávonzotta és amit benne megbecsült. Blzalommal és várakozással nézünk fel a Kormányzó úrra A szörnyű csapás okozta első ■dermedtség után minden magyar ember szíve és gondolata a Kormányzó úr felé fordult. És bár mindenki tudta ésérezte, hogy a megpróbáltatásból, a gondból, a bánátiból neki jutott a legnagyobb rész, mégis mindenki őret tekintett fel kérdő, aggódó és mégis bizakodó szemmel. — És a mi Urunk, a Kormányzó úr at legnehezebb sorscsapás súlya alatt is az maradt, akinek őt nemzete ismeri. A mi urunkat nem olyan férfinak teremtette az Úristen, akit vigasztalni, istápolni kellene, ellenkezőleg, egy negyed évszázad története azt mutatja, hogy a legnehezebb órákban, a legsúlyosabb küzdelmekben . Volt az, aki másokat felemelt és magával magasra vitt. Ő volt az, aki súlyos sebektől vérezve, a legádázabb harcsővel tartott teljes ülést az igazságügyi palota dísztermében. Az ülésen a Kúria és a koronaügyészség tagjai teljes számban megjelentek, ban telket és bátorságot öntött ka tortáiba és így győzelemre vitte őket. — Ő volt otz, aki az ország csüggedt és kimerült polgárainak új erőt és önbizalmat ad ati, hogy újra felépütsék vele a rombadőlt országot. Az országnak mostani szomorú és fájdalmas napjaiban megismétlődni látjuk a történetem eseményeit. A nemzetnek, mely várakozással és bizalommal néz fel a Kormányzó úrra, nyugalmát, hitét és reménységét megint fogja viszszaadni. — A nemzet pedig megint csak azzal hálálhatja meg ezt, hogy egy szívvel, egy lélekkel, meg nem bontható egységben sorakozik a kormányzó úr mögé, hogy a legnagyobb, a legfájdalmasabb megrázkódtatás után is erős és biztos kézzel vezethesse tovább nemzetét. — És mi hisszük és valljuk, hogy Horthy István, aki hősiességével világraszóló hírt és dicsőséget szerzett nemzetének, ennél is nagyobbat és többet nyújtott nemzetének azzal, hogy halálával megnövelte, nagyobbra fokozta a magyarságban az összetar tagságnak, a sorsközösségek az érzetét. Töreky Géza emlékbeszéde A nemzet meleg szeretettel öleli magához Horthy István kisfiát . Egészséges és életrevaló nemzetek élete nem tűri meg a tartós érzelmi ellágyulást, a bármilyen mély bánatban való elmerülést, mert nem bírja el az azzal járó erőveszteséget. Különösen nem bírná el ezt a minden erők megfeszítését igénylő mostani nagy háború idején. De mégis, mikor a magyar nemzet könnyes szemmel, de felemelt fejjel néz kormányzójára, ugyanakkor mélységes bánattal és részvétet hajol meg a megdicsőült Horthy István porbasujtott édesanyja, valamint gyászbaborult özvegye előtt és osztatlan meleg szeretettel öleli magához a hősi halált halt Horthy István kisfiát, ezt a kisfiút, aki először fog derűt varázsolni nagyszülei szívébe, aki reménysége és büszkesége marad édesanyjának és akiben a gyermekévek gyors lepergése után a hálás és büszke magyarság ujjongva és lelkesedéssel fogja felismerni annak a Horthy Istvánnak a fiát, aki élete Világában olyan könnyen, olyan szívesen és olyan hős bátorsággal áldozta fel magát hazájáért. Töreky Géza beszédét mély megilletődéssel hallgatta végig a gyászülés közönsége Churchill magas katonai személyekkel tárgyal .(Bud. Tud.) Londoni hírek szerint Churchill a Szovjetunióból való visszatérése óta egy teljes héten át megbeszélést folytatott minisztereivel és öt magas rangú katonai személyiségekkel. Az egyik svájci lap szerint Lottdonban általában az a benyomás alakult ki, hogy Churchill és Stalin között egyetértés jött létre. Meg vannak győződve, hogy ez Churchill közeljövőben elmondandó alsóházi beszédében kifejezésre fog jutni Hivatalos hadijelentések Berlin, szeptember 1. A Führer főhadiszállásáról jelentik a NTI-nek. A véderő fesiarancsnoksága közli: Német és román csajtatok a Kubán alsó folyásától délre makacs ellenállást törtek meg és kijutottak a Fekete tenger keleti partjaira. Román csapatok elfoglalták Ahaba várost és kikötőt. Német gyorsnaszádok a Fekete tengeren miegtámadtak egy biztosított hajókaravárit és elsüllyesztettek két hajót összesen 4500 torma tartalommal. A keresi szorosban parti tüzérségünk tüzelt ellenséges motorcsónak kötelékekre. Két motorcsónak kigyulladt. Sztálingrádtól délre gyalogos had■ Csütörtökön este teljesen újjáalakítva nyit az Abbázia kávéház és étteremIdea konyha, flenurotidszer Öszöz, tilkólis Margit. 01 zenekar. 3 osztályok és gyorskötelékek kemény harcokban kiszélesítették az ellenséges erődítési berendezésekben lön rJSJ e* várossé irányuló gyors előretörésükkel birtokba vettek egy fontos magaslati pontot. Egy ellenséges páncélvonatot megsemmített links A Kai,,gától délnyugatra folyó mixos és eredményes védelmi bakkban augusztus 11 tői a maig megsemmisített szovjet páncélosok száma 861-ra emelkedett, Metömől északnyugatra és Rzsevmni- ie az ellenség újabb, páncélosokul is támogatott támadásai összeomlottak. A Ladoga tótól délre a harcok toább folynak. Az ellenigy támadását részben ellenlöki , a kko visszavertük. A tavon lépilámád,é s következtében megsemmmt egy szovjet ágyúnaszád. Egy német aktiaszedő hajó a keleti tengeren elsüllyesztett egy ellenséges tengeralattjárót. Fent északonrt német haderő keddre virradó éjszaka Archangelsk katonai berendezését bombázta és több helyen hatalmas tüzeket okozott. A szovjet égierő a két legutóbbi napon légiharcokba, és légelhárító ágyúkba, Mima, következtében 182 repülőgépet vesztett. 15 ellenséges gépet a faidon pusztítottunk el Ugyanezen idő alatt 11 saját gépünk veszett el. Német harci repülő kötelékek a kát legutóbbi éjszakán több angol repülőteret árasztottak el bombákkal Alexandrától délre és Kairótól északnyugatra. A repülőterek berendezésében és a földön tartózkodó repülőgépek között robbanások és hatalmas tüzek keletkeztek. A német haditengerészet augusztusban összesen 699 ezer 100 tonna hajóteret süllyesztett el. További 23 hajót, összesen több mint 130 ezer tonna tartalommal torpedótalálat ért. Az ellenséges hadihajókból elsüllyesztettük az Eagle repülőgéphordozó hajót, egy segédcirkálót, 2 rombolót, egy tengeralattjárót, 10 gyorsnaszádot, 3 űrhajót és 3 kisebb vízi járművet. Megrongáltunk ugyanebben az időben 2 rombolót ésszámos gyorsnaszádot. . Ugyanezen idő alatt a légihaderő 0 kereskedelmi hajót süllyesztett el 109 ezer tonnatartalommal és megrongált 12 kereskedelmi hajót, amelyeknek tonnatartalméről nits jelentés. Ellenséges hadijárművekből a légihaderő elsüllyesztett egy cirkálót, 4 rombolót, egy tengeralattjárót, egy torpedónaszádot, egy gyorsnaszádot, egy őrhajót és kísérőhajót. Megrongálódott 2 repülőgéphordozó hajó, 12 cirkáló, illetőleg romboló, 4 gyorsnaszád, 1 rohamcsónak és egy kísérőhajó. Az érzékeny hadihajóveszteségeken kívül az ellenséges hajózás ezek szerint augusztusban összesen 125 hajót vesztett 808.100 tonnatartalommal, 35 hajót összesen 510 ezer tonmitartalommal torpedótalálat ért illetve bomba találatt következtében súlyosan megtört gáláidon. (MTI) Báírna, szeptember 1. Az olasz főhadiszállók hivatalos közleménye: Az egyiptomi amoniton az előretört osztagok tevékenysége során több foglyot ejtenünk. Olasz és német légvakulatok bombákat dobtak az ellenséges arcvonalak mögött felnő célpontokra. (MTI)