Magyar Jövő, 1943. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)

1943-04-01 / 73. szám

léTlőif­£f£lCK if |«€SAi»»tR Miskolc, március 31 Vitéz Borbély Maczky Emil főis­­tván vármegyei tavaszi körútja utol­só állom­ányáként kedden Hejőcsabán nyújtotta át a Magyar Élet Párt leg­régibb tisztségviselőinek a Kállay Iil­­­ki és miniszterelnök, pártvezér ál­tal adott elismerő okleveleket, ahol a járás főszolgabírája, Koós Béla a járás és, a község főjegyzője, Péter Mátyás fogadják a főispánt. A kerület választmányi ülésén a választmány tagjain kívü­l megjelent S­vila­ Ferenc dr, az ónodi kerület országgyűlési képviselője, Jakob Ti­vadar kerületi elnök és vitéz Fe­réeházy József vármegyei központi titkár. A kerület nevében Jakob Ti­vada­r elnök üdvözölte a főispánt Vitéz Borbély Maczky Emil meg­köszönve az üdvözlést, ismertette a párt néhai nagy vezére és megterem­tője által elindított Nemzeti Egy­ség mozgalmat, melynek hűséges kifejezője a Magyar Élet Párt, s már a neve is magában foglalja a szebb, a jobb magyar jövendőre való törekvést és a nemzet anyagi és er­­köl­csi függetlenségeibe vetett hitet. Az isteni Gondviselés — mondta a főispán a Főméltóságú Ur bölcs kormányzása és a kormány előrelátó gondoskodása eddig megmentett mindent nagyobb bajtól és ha a nemzet türelemmel, kitartással egy­más iránti szereidben dolgozik az egységért, a nemzetért, úgy sem kül­ső, sem belső ellenség nem vehet erőt rajta Ezután átnyújtotta a főispán Ke­­ményffy Béla kerületi titkárnak­ Kozma Lajos, vitéz Szilárdy Pál, Kravecz Lajos, vitéz Dudás Ger­gely, Igolyka Tivadar, Über And­rás, Simárszky János, Lenviczky Si­mon községi elnököknek és vitéz Tamás János, Vitályos János, Skul­­téthy Andor? K. Gyilkér János, Lu­kács Vince községi titkároknak a miniszterelnök elismerő okleveleit. A kitüntetettek nevében Szojka Tivadar hejőcsabai elnök köszönte meg a­ főispánnak,­­, hogy személye­sen adta át az oklevelet és meghat­a­tódottan fejezte ki mindnyájuk há­láját azért a mindenre kiterjedő gondoskodásért, amiben a vármegye minden kc4r£5t, minden arra szo­rult lakóját részesíti. Egyre nagyobb az érd©­­­lődés az öt misk­olci Művész csoportkiállítása iránt Miskolc, március 31. Az öt miskolci művész együttese, ahol Dübröczöni Kálmán, Imreh Zsigmond, Meilinger Dezső, Pal­eó Dezső és Szabó Ferenc nevei­­szere­pelnek, a legnagyobb érdeklődést­­keltette fel. Méltán. A kiállításon mind az öten válogatott és legkivá­lóbb alkotásaikkal vesznek részt. A közönség fel is karolta a kiállí­tást, melyről minden látogatója csak a legnagyobb elismerés hangján nyi­latkozik. Erre való tekintettel a rendezőség az esti zárórát 8 óráig tolta ki Megtekinthető délelőtt 10 órától a Koronán. Ifj. Zelenka Árpád: Svájci levél „Avez-vous les aoupoms, Mon­ ,­ieur?" — kérdi és fenyegetően ontja fel szemöldökét a kiszolgáló-­­ kisasszony itt, ebben az egyébként gén kedves kis cukrászdában, ahol séillitánonkkit iá fautatme-i arany- i­fjúság szokott többnyire találkozn­­­ni. — „Mert ha nincs couponja, ak­­kor legfeljebb csak a zenét hallgat­hatja, de enni azt azután nem kap" — ezt már nem mondta, de a bér­lésének ez a figyelmeztetés volt va­lójában az értelme. Hja igen, hábo­rú van! Még Svájcban is. No persze, csak minden háborús ország ilyen jól élne. De talán Svájc ezt a jó éle­tet éppen ennek a „kegyetlen, szigornak" köszönheti, amely ép­pen az előbb csattant el a kiszolgáló kisasszony szájából. Ennek a szi­gornak, mely az élet minden vona­lán példás fegyelemben megvan. — A fizetést a boltokban és a ven­déglőkben másodrangú dolognak tartják és még talán azt sem bán­nák, ha valaki nem fizet. Elfelej­tette — gondolnák megbocsájtólag. Majd kifizeti máskor, hiszen ma annyi gondja van az embernek, nem csod­a, ha egy kicsit szórakozott, — mondják. De a jegyek, az már más. Ebben nincs teketória. A svájci embert általában a vég­telen egyszerűség, pedánsság és jó­szívűség jellemzi. Jó szívük és ud­variasságuk nem egyszer hozza za­varba az embert, annyi lekötelezés van bennük. Pedig távolról sem ezért teszik. Csak úgy. Érzésből. Újdonsült városlakó koromban, mi­kor megérkeztem után egyik hiva­talból a másikba kellett mennem, nem egyszer kérdezősködtem utcák után, hogy merre is van ez, vagy Lausanne, 1913 március az? A felelet többnyire az volt, hogy egyszerre hárman, négyen se vállalkoztak a közelben rá, hogy maj­d elkísérnek és megmutatják. Pedig ezek a kisérgetések nem egy­szer negyedórákat vettek igénybe, és kisérőim ilyenkor közben szívé­lyesen magyarázgatták, hogy gazdál­kodjam a jegyekkel, kikkel beszél­jek, mit mondjak etb. De a hivata­lok is hasonló szívélyességgel kezel­tek mindenütt,­­ számtalanszor ma­guk a tisztviselők töltötték ki he­lyettem a hosszú íveket, hogy ezál­tal megkíméljenek a hivatalos nyelv hosszú szótármunkát igénylő fáradalmaitól. Nem azért tették, mert idegen voltam, másoknak is tettek hasonló szívességeket kére­lem nélkül, köszönetért. Szívességü­ket egy igen jellemző eset bizonyítja. Egy alkalommal va­lahol egy társaságban szóbakerü­lt az élelmiszerjegyek kérdése — ez ma meglehetősen gyakori téma és említettem, hogy én bizony nem mindig jövök ki a jegyeimmel. Más­nap vagy egy hónapra való minden­féle jegyet kaptam. Még máig sem tudom kitől. Pedig ez már igazán nagy ajándék, mert az élelmiszer­kártyáját mindenki megbecsüli és féltve őrzi. Legtöbb fejtörést éppen ezek a jegyek okoznak: beosztásuk, mikor járnak le, mit lehet még venni s mire telik már. Ezek a ko­moly délutáni munkát jelentő pro­­­ blémák.­­ Talán a háziasszonyok megnyug­­vására fog szolgálni, hogy sokkal több fajta jegy van itt, mint ott­hon. Tej, vaj, sajt, méz, textil, to­­­jás, kávé, tea, csokoládé, hogy ez al­á egy párat említsek hamarjában. ” ЯЯВЙЯК Külföldön ismerettel­ a különleges magyar tűzbiztosítási módozat Magyarország lakosságának több mint a fele mezőgazdasággal foglal­kozik, tehát az ország mezőgazda­­sági jellegéhez simul a tűzbiztosí­tás fejlődése is. A mezőgazdasági jellegnek megfelelően hazánkban olyan tűzbiztosítási lehetőség áll fenn, amely a külföldön úgyszólván ismeretlen. Ez a biztosítási módozat a „mezőgazdasági tűz- és átalánybiz­tosítás“, amely különlegesen ma­gyarnak nevezhető. Előnyei a kö­vetkezők: Más tűzbiztosításban a biztosítás érvényessége általában az előre meg­adott helyre korlátozódik. Ezzel szemben az átalánybiztosítás kereté­ben az élő és holtfelszerelés, vala­mint a termés a gazdaság területén belül, közelebbi helymeghatározás nélkül is, mindenütt érvényesen van biztosítva. Tehát az állatállomány az istállóban éppen úgy, mint a bir­toktesthez tartozó legelőn, a termés rendben és asztagban éppen úgy, mint a padláson vagy a magtárban. Az át­alán­yb­i­zito­sí­t­áss­al­ f­elesl­égessé vált a kazlaknak és asztagoknak he­tekre, vagy cséplés idejére, hóna­pokra való külön biztosítása. Az évi termés, takarmány, szalona, tengeri* dohány, stb. egész éven át, minden külön bejelentés nélkül, fogyó és szaporodó állapotban mindaddig­­ biztosítva van, amíg a következő év­b­en a kalászosok learatása, a takar­mány kaszálása, a tengeri törése, a doh­ány behordás meg nem kezdő­dött. A biztosítás ettől kezdve ugyancsak minden bejelentés nél­kül már az új termésre szól. Az el­múlt évről esetleg megmaradt kész­leteket az­onban a­­mezőgazdasági átalánybiztosításban is külön fel kell adni. Nagy előnye továbbá, hogy díjté­tele átlagos és kedvezőbb, mintha az egyes tárgyakat, illetve terménye­­ket külön-külön biztosítanák. A biz­tosítás feladása is egyszerűbb, mert az egyfajta biztosított javakat egy összegben, összevontan lehet bizto­sítani. További előnye, hogy min­dennemű termény teljes értékben biztosítható, szemben azzal a régi feltétellel, hogy a termést csak há­romnegyed értékben lehet biztosí­tani.­­ A külföld ezt a Magyarországon közkedveltségnek örvendő biztosí­tási módot csak a viszontbiztosítás révén ismeri, bevezetésére alig né­hány államban került sor. A kezde­ményezés és a biztosítási mód léte­­s­sítése tisztán magyar munka. -------------------- - bizony nem mindegyik van valami bőven porciózva. Még a gáz és a villany használata is racionalizálva van, a szankció pedig a szabályt be nem tartók ellen elég komoly: kikapcsolják a gázt, vagy a vil­lanyt, ha többet fogyasztott. De nél­külözi senki sem nélkülöz. Minden­kinek megvan bőven a maga betevő falatja. Talán ez az oka annak is, hogy nincs fekete piac. Ehez azon­ban hozzájárul a svájci ember fel­tétlen becsületessége is. Az előfor­dul, hogy a tejes több tejet ad, vagy a mészáros több húst, mint amennyi coupont kér. Megteszi, ha módjában van. De eszében sincs ér­te többet kérni. Az ellenben már nem egyszer előfordult, hogy kevessebbet számlázott, mint amennyit kellett volna. Miyen kár, hogy ez csak Svájcban van így! De hát a becsüetességet nem lehet rákénysze­ríteni senkire sem. Leckét minden­esetre itt lenne érdemes venni min­den fiatal iparosnak és kereskedő­nek. Az élet általában nem olcsó —, sőt bizonyos vonatkozásaiban talán még drágább, mint otthon. Talán csak a minőségben van eltolódás és nagyobb a választék. Az élet szín­vonala viszont kétségtelenül egysze­rűbb, mint otthon. Nem alacso­nyabb! Egyszerűbb. Igen ritka ház­tartás, ahol cselédet tartanak. Több­nyire csak bejárónők vannak. — Ugyanis a k­é­ziasszonyok általában úgy gondolkoznak, hogy én intelli­gens vagyok, tehát sokkal hama-­r rább és könnyebben tudom ezeket. S a házkörüli dolgokat elvégezni. —­ Tény az, hogy délután bridzspartiki­ra járó, vagy cukrászdáző asszony­­lípus itt ismeretlen. A nők elsősor­ban feleségek és anyák. Ez persze nem jelenti azt, hogy egész nap a konyhájukban ülnek, meglepően sokszor látni őket igen komoly előadásokon, hangversenyeken és meglepő szaktudást árulnak el nem egy vonatkozásban. Talán átlagmű­­veltségük nem egy vonatkozásban a férfiakét is felülmúlja, aminek" szintén megvannak a­nyaga hátrá­nyai. De úgy kell a férfiaknak... A háborúra csak két dolog emlé­keztet valójában: az esti elsötétítés és a meghalt idegenforgalom. Az el­sőn könnyen túlteszik magukat a svájciak. Olyannyira, hogy a rend­­őrségnek már 10 és 20 francos bün­tetésekkel kellett közbelépnie, így most ezen a téren általában rend van, mert mindenki a saját pénztár­cája terhére vigyáz, hogy este 8 órakor pontosan elsötétítsen. A riab­dóknak ellenben már nem lehet rendőrileg sem tekintélyt paran­­­csolni, hiszen mindenki tudja, hogy valójában nem Svájcnak szólnak. Ezek legfeljebb csak annyiban ér­deklik a rosszabb alvókat, hogy fel­riadnak rájuk esténként első szen­­dergésükből. De például az utcai forgalom riadók alatt is tovább tart. Hogyisne! Majd éppen a jó svájciakat lehetne három, négy, sok­szor öt órás kapu alatt állásra rábe­szélni! Mikor őket nem fenyegeti ve­szedelem. A másik, az idegenforgalomnak szinte nullává csökkenése már sú­lyosan érinti Svájcot. Egyes váro­sok, mint pl Montreaux, egészen ki­haltak, hiszen a város felét a szállo­dák alkotják, melyeket tönkremem tulajdonosaik most becsuktak. Gen­f

Next