Miskolc, 1877 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1877-08-02 / 61. szám
Miskolc, 1877. augusztus 2. 166.—61. szám. Második évfolyam. §!&fc=! ST.le; i ” Előfizetési díj: f® .Negyedévre 1.50 kr.fjpFélévre ... 3 ft. ‘ fjp'Egész évre 6 „ Sj^n J ' Megjelen mi minden csütörtökön^ és vasárnap. ej" ^a-68feg^^a=a(ia-9ia MISKOLC. Helyi érdekeiét képviselő, ipar, kereskedelmi, gazdászati és ismeretterjesztő közlöny. Szerkesztőségi iroda: Széchenyi utca 757. sz., dr. Bódogh-féle ház. Egyes szám ára V IIr. Kiadói iroda: m _. , MaffiásXrt. IP Hirdetési dij: L A Négyhasábos petit?! jjfsor 50 kr. Többszöri újrahirdetés és olcsóbb.flis Bélyegdíj 30 kr. || , || Éves hirdetés 70 írt. Széchenyi-tér 749. szám, Kraudy-féle ház. A tiszáninneni helv. hitvallású egyházkerület miskolci fő-leányneveldéjének az 1876-7. tanévről szóló értesítője. — Összeállította Jóh G Pál igazgató tanár. Ily címmel jelent meg pár héttel ezelőtt lapunk kiadójánál egy 26 lapra terjedő füzetke. — Ebből látjuk, hogy a nevezett tanintézetben az 1876-7-ik évben az igazgatón kívül 6 tanár és 3 tanítónő adta elő az öt osztály tantárgyait, ideértve a zenét és testgyakorlatot is. — A növendékek száma volt 83, még pedig az első osztályban 8, a másodikban 11, a harmadikban 27, a negyedikben 23, az ötödikben 14 növendék. Ha csak ezen adatokat akartuk volna felemlíteni, akkor ezen értesítőről már előbb megemlékeztünk volna, de nekünk ezen füzetkében különösen a tulajdonképeni értesítő részt megelőző értekezés vonta magára figyelmünket, melynek címe: A nőnevelés hiányai, ferdeségei és szomorú következményei jelen időnkben. Ezen értekezésben T. P. csak hazánk nőnevelését veszi bírálata alá s ennek ferdeségeit mutatja fel. — Érdekesnek találtuk itt a családi és iskolai élet párhuzamba állítását s a külföldi nevelőnek találó jellemzését , azért nem látjuk fölöslegesnek ezekből a következőket szó szerint átvenni: „A családnál a fényűzés, a divat, az iskolában egyszerűség, takarékosság; a családbanelkülönzése a társadalmi osztályoknak, az iskolá-ban azoknak egyesülése. A családban a korszellem igényei szerint divatos nyelvek, az iskolában a nemzeti érzelem. Ezer szerencse, ha a gyermeknek van annyi gondolkodása, hogy ezeknek értékét fel tudja fogni ama szemkápráztató külsőségek felett. Mit szóljak az egyoldalú, ferde, gyakran veszélyes házi nevelésről, kivált ott, hol ebben a főtényezők külföldiek? Ne vonjuk kétségbe a külföldi nők képzettségét, csak már magát azon következményeiben oly fontos tényezőt vegyük figyelembe, hogy ezen nők távol vannak attól, hogy a mi viszonyainkat, nemzetünket ismerjék. Irodalmunk elüztök egészen új, így nemzeti erkölcseinket, műveltségünket, vagy művelődésünk fejlődését nem ismerhetik. Magukkal hoznak meglehetős adag közönyösséget mind az iránt, a a mi magyar, magukkal hoznak szeszélyt, követeléseket és fájdalom néha még erkölcsi hiányokat is. Ilyenekre bízzák a mi derék magyar családaink az ő legkedvesebb kincseiket, de hiába, előttük kedvesebb az az idegen nő, — bár egy nevelőnő magasztos hivatásának öntudatos érzése hiányzik is nála, — mint az a szerény, minden ízében magyar, bensőleg mívelt honi. És még eddig talán meg lehetett bocsátani a míveltség után oly izgalmasan kapkodóknak, hogy ilyen indigenokkal árasztották el nagy Magyarországot, mert nem volt úgy gondoskodva nevelőnő, tanítónőképezdékről; de ma, hála a gondviselésnek, kulturális viszonyaink a részben is kedvezők, hogy évenként a nőtanítók képezdéiből tekintélyes számú növendékek mehetnek szét a különböző családokhoz, kik bizonyára magukkal viszik azt a szellemet, szorgalmat, képzettséget, melyet a nagy gonddal berendezett iskolákban nyertek. És ezek mind vizsgázott, bizonyítványokkal, oklevéllel ellátott nevelőnők. Amazoknak elég a „bon jour“ szóval ajtónkat benyitni, hogy család szentélyeinket is megnyissuk előttük s nyelvtanítónkká fogadjuk őket, ha még egyszer nem tudják is úgy saját nyelvüket helyesen beszélni, annál inkább írni. Hiába korszellem! Lehetetlen, hogy fájdalommal elegyült boszankodás ne vegyen rajtunk erőt, gyökeres magyar városaink utcáin végig haladva, midőn jó nevű magyar családaink gyermekeit, franciául, németül halljuk fanyalogni.“ Leányaink nevelésénél a második hiányt lift' difi? ö’i^Ti DONNA KLÁRA. — Heine. — Kertnek alkonyán az alkad Szép leánya bolygva enyhül ; És feléje, fenn a várból Dob pereg s kürt hangja csendül. „Oh, mi terhes nékem a tánc És az édes hízelgések, S a leventék csáb-beszéde: Hogy mint a nap, fényben égek. Untat minden, amióta Arr’ a szép lovagra néztem, Ki dalával annyiszor csak Ablakomhoz holdas éjen. Arcának nemes havából — Amint büszkén bátran álla És Szent-Györgyhöz volt hasonló — Szikrákat szórt szemvilága.“ így tünődök Donna Klára, S szemlesütve néz a földre; Felpillant .... sim, ismeretlen Szép lovagja áll előtte. Hold fényénél szerte járnak kézszorítva, hőn susogva. — És mesés csókját a szellő Kis rózsának lopva hozza. Kis rózsának lopva hozza. És az égve hajlik érte. — Mondd azonban szép szerelmem ; Mért pirus arcod fehérje ? „Szúnyogok csíptek meg édes ; S én a szúnyogot bő nyáron — Mintha volna hosszúorrú, hongy zsidó, ép úgy utálom.“ Hagyd a szúnyogot s zsidókat, Szól enyelgve a levente, — S mandolának hófehéren Hull ezer virága, pelyhe. Hull ezer virága, pelyhe, Illatárját széteresztve. — Mondd azonban szép imádott, Mond szívedből, hogy szeretsz-e? „Hogy szeretlek, én szerelmem , A Megváltó hallja szómat, Kinek átkozott zsidók bősz, S álnok gyilkolói voltak.“ Hagyd a Megváltót s zsidókat, Szól enyelgve a levente. — Túl álomszerűen int a Szűz liliom, ténytől ölelve. Szűz liljom, fénytől ölelve, Csillagára néz az égnek, — Mondd azonban szép imádott: Nem volt csalfa esküvésed? „Csalfaság nincs bennem, édes, Mint a hogy keblem verése Tiszta, s nem mocskolja mórok És zsidónép Gunda vére.“ Hagyd a mórokat s zsidókat, Szól enyelegve a levente; És az alkad szép leányát Viszi mirtusz lomb-kebelbe. És gyöngéd szerelmi hálót Font a lány körül titokban! És rövid szó s hosszú csók közt Szívek átömölve dobban. Mint egy olvadékony nász-dal: Zeng a csattogány, a kedves; S lent, törültök, fáklya-táncként Száz égő bogárka repdes. A lugasban csendesebb lesz........ Néha hallik s lopva járnak A bölcs mirtusz suttogása, S lélekzése a virágnak.......... Ím azonban dobpergés, meg Kürtrivalgás zeng a várból, — És felébred .... és kifoszlik Klára a lovag karából. „Halld! szerelmem, hrínak engem; De ne váljunk addig itt el: Míg kedves neved, amelyet Oly rég titkolsz, nem feded fel.“ S a levente, felnevetve Elborítja a szép Donna Ujját, arcát s ajkát csókkal, — Búcsúkép’ meg is ezt mondja : „Én Sennora, ön szerelme, Fia vagyok, kit neveznek A nagy és tudós rabbinus Szaragoszai Izraelnek!“ Simon Pál.