Miskolc, 1878 (3. évfolyam, 5-96. szám)
1878-09-19 / 75. szám
MISKOLC, 1878.szeptember 19. HARMADIK ÉVFOLYAM. 284.-75. szám. B Előfizetési dij: ^Negyedévre 1.50 kr.d Félévre ... 3 ft. SEgész évre 6 „ Megjeleli ^minden csütörtökön^ és vasárnapon. §iSM?e=£‡^@=S)íí«S5GM31I *— Helyi Érdekeket tépráelő, ipar, kereskedelmi, fraziászati és ismeretterjesztő közlöny. Szerkesztései iroda: Széchenyi-utca 757. sz.dr. Bódogh-féle ház. Egyes szám ara V kr. Kiadói iroda: ^ Hirdetési dij: foNégyhasábos petitsor 5 kr. Többszöri flí ^hirdetésnél olcsóbb.?** Bélyegdij 30 kr. fj^Éves hirdetés 70 frt J 2§ Széchenyi-utca 746. szám. Möesz-féle ház. T. C. ELŐFIZETŐINKNEK! E hó vécével a JUSKOT.C pályattádának k ik évnegyedét tölti be, — ingzon-ígéretek és nagy szavak nélkül, odalommal ajánljuk azt a miveszzmség további pártfogásába, és tisztelettel rjük t. előfizetőinket, előfizetéseik megirására. Lapunk t. munkatársai, becses közremüléseket nem vonván meg tőlünk ezután 3 . értékben és belső becsben a „Miskolc“ kienni jövőre sem fog. Törekvésünk, mint eddig, ezután is :SÉG, TÁRGYILAGOSSÁG és GYORSASÁG nd.. „Miskolc" szerkesztőségi, zetési díj házhoz hordással vagy postai küldéssel gedévre 1 frt 50 kr. I Egész évre 6 frt. ívre 3 frt. I Egyes szám 7 kr. SártoryIstván özvegye könyvnyomdája (Széchenyi-utca 746. sz. Moesz-féle ház.) TMECS, a bizonyos „apa“, a választás után. Lázbeszédét legyorskarmolta: IFiaaapó. Átkozott bodzabea, annyira megizzasztott, dy szinte csörgött belőlem a víz. No, legalább a esem vizibetegségbe attól a sok kortesbortól! hár az erőm hova lett? . . . Bizony, ha a teába nem dédelgetnek, még a schlafrokkomat tudom magamra venni. .. . Bolondság az egész alkotmányos és játék, ,tán nem érdemes az embernek, nyugalmát kockáztatni érte. De hát mit ér az utólagos, a meddő '"bánás? Vásár előtt kellett volna eszemnek se ',e hát hiába, én is magyar ember ' ’ ro ", csak a filozófia. '"gaa zdagság, Hetvenhetei®. ^ No kérem, ha van ~ — még Hercegovinát sem vév® ember, mint én, ... . golyót neki! De hát hogy is történhetett meg mindez ? Igazán nem tudom fel sem fogni. Azonban megálljunk csak, próbáljuk meg e resz töklombikban összefőzni a körülményeket! Aha, emlékszem. Legelőször a mamelukok vettek le lábamról. Tanfelügyelőséget ígértek. Ugyan kérem, hát ki ne alakult volna e csábos ajánlat ujjai közt viaszfigurává? Arra az egynéhány mezítlábas koszára rá sem gondoltam, akik kancsal szemmel olvasták volna kineveztetésemet. Hát mit tartozik az én rám, hogy az a kis hivatalos fizetésecske, amelyért én iskolájokra „névlegesen“ felügyelek, nekik is jó volna egy 2—3 forintos vitorlavászon rokkocskára. No mert ők is ünnepelnek néha! De hát mi lett a markomba fogott ígéretből? Semmi. Mikor előtámítottam , hogy hol mozogjunk hát, kihez kell bekopogtatni, elembe álltak nagy képpel, elmondták, mi az a tanfelügyelőség ; majd megemlékeztek róla, mennyire tevékeny, fáradhatatlan , munkához szokott gazda vagyok; s aztán kivonták a következtetést, hogy besz az nem nekem való „állapot!“ Ha tagadnám sem hitték el, hogy erre a kiköpött zuhanyra, olyat nem nyúlt az orrom, '"sha az „Ördög pirulájá“-ban engem változtatott rát az a fránya patikás pulykának. A bácsi aztán, a mint észrevette levertségemet, ,rá vette a dolgot s egy adomát mondott el, melyben a tanfelügyelő a falusi kis nebulótól volt: „hogy hívják azt az embert, a ki az időt kerüli?“ „Erdőfelügyelőnek!“ „Hát azt az embert, aki az iskolát kerüli ?“ „Tanfelügyelőnek !“ Megértettem a célzást. No lám, még milyen embernek tartottak ! . . . . Aztán meg a Laci barátom esett nekem. Azaz, hogy nem tudom én, barátom-e vagy sem. Megmondom miért? Akivel én „pertu“ leszek, mindenkit „kenyeres pajtásomnak“ tartok. Hát a Lacival is megtegeződtünk úgy Julius eleje formán, mikor a sok feles földet ígérte a pécsi püspök tagjából, mikor olyan hamiskásan a szemem közé kancsalizva kottyantotta ki porhüvelye tárogatóján: „aztán ne félj, reszelni is én fogok.“ Azóta meg uramfia, sem föld, sem rét, még csak kendernyilasról sem tud semmit, s per „ze tüzetes úr“ traktál. Nos, mondják meg hát, hogy barátom-e a Laci? Mikor már ezek lecsepűztek, jöttek a „habarékok.“ Beszéltek mindent, ígértek sokat. Elmondták, hogy ha habarodom, kieszközlik Hétdombnak a vásárjogot. „Abbion megjárná", — mondám a Pályával, — hajisten, nem is falu más, a hó vásár nincs s kezdtem reszkelődni. Aztán jött a Budi, aztán az utbiztosság. Bizony kérem, nem gránit az ember. .. felcsaptam én ! És mi lett a sok ígéretből ? Óh én kötni való labanc, hogy át nem láttam a szitán. A vásárral kinevetett a megye, folyamodásunkra azt a hevesieknek adott emlékezetes, tanácsot hátiratozták : „ti csak dinyét terraeszszetek.“ (A jegyző úr nem igen tudta, hogy mi inkább czirkölésből élünk.) Aztán még ha itt vége volna, de az a sok átkozott elvtársam, a kitől elfodorodtam, egyre kisért, egyre üldöz, s még álmomban is Miskolcz, 1878. szept. 16. Ma délelőtt városi képviselői közgyűlés tartatott, a megyeház nagy termében; — a városház termei mind el lévén, ez idő szerint, más célra foglalva. A közgyűlés legelső tárgya, Borsodmegye f. hó 12-én tartott, rendkívüli közgyűlése jegyzőkönyvének felolvasása volt, amely szerint Borsod megye a 20000 frtnyi kölcsön felvételét jóváhagyja , és a város által kért 3000 forintot, az útfentartási alapból, segélyképen, minden visszafizetési kötelezettség nélkül, kiadatni elrendeli. — Mind a kettő, mint kegyeletes és emberbaráti tény, legmelegebb köszönettel fogadtatott. Felolvastatott a kereskedelmi minisztérium leirata, a melyben a helypénz szedését a hétköznapokon is elrendeli. A nem kevés visszatetszést okozó rendelettel szemben Bizony T. indítványára, a jogügyi bizottság azzal bizatik meg, vegye ezt az ügyet, a bérlőveli szerződést, a régi gyakorlatot, szóval minden ide vágó körülményt tüzetes és lelkiismeretes vizsgálat alá, és adjon véleményes jelentést, lehetne-e és miképen, — ez által a rendelet által igen érzékenyen sújtott,— polgártársainkon könnyíteni. Szőnyegre került a város épületeinek, telkeinek eladása is, — de határozat ismét nem hozatott, a törvény által követelt szám, a városi képviselők absolut többsége, nem lévén jelen. Erre magunk részéről nem tartózkodunk kijelenteni, hogy e felett nem sajnálkozunk , mert abban a véleményben vagyunk, hogy ingatlanok eladására, a mai idő Miskolcon, a legkedvezőtlenebb, amelyet csak gondolni lehet. Több oldalról felszóllalás történt az iránt is, hogy itt volna már az ideje, nagyobb körben széttekintésre is. Utakról és módokról kellene gondoskodni, annak megtudására, mit kelljen tennünk, hogy az aug. 31-ikihez hasonló veszedelem ne érje többé Miskolcot, és hogy egy-egy felhőszakadás akkor a mikor, ne tehessen tönkre egy viruló emelkedő várost, annyi meg annyi esztendőre. Ehhez sokan hozzászóltak a város atyái közül, de volt olyan, aki ezt elsietett dolognak tartva, arra intette a közgyűlést, óvakodjék ehez most még hozzászólni. Mi nem tartjuk ezt, sőt ellenkezőleg, most véljük annak legalkalmasabb idejét, és ezért ez alkalommal, nem a legutólszor szólunk e tárgyhoz.