Miskolc, 1878 (3. évfolyam, 5-96. szám)
1878-02-21 / 15. szám
MISKOLC, 1878. február 21. 224.—15. szám. HARMADIK ÉVFOLYAM. m 4 Előfizetési díj: * ›“Negyedévre l.öOkr.gs |f Félévre ... 3 ft. Egész évre 6 „ jj|‹ Megjelen | Eminden csütörtökön^' és vasárnapon ff yt ^3} íg 'r5^sá?s=' ›SP MISKOLC. Helyi Welezet terráelő, ipar, Imttki, faziszati és ismeretterjesztő közlöny. Szerkesztőségi iroda: Széchenyi utca 757. sz.,dr. Bódogh-féle ház. Egyes számára V Isz. Kiadói iroda: Hirdetési díj: }-, (1;Négyhasábos petit ,J. J ’jf sor 5 kr. Többszöri jj. ^hirdetésnél olcsóbb.® sl. Bélyegüj 30 kr. 1 —— r f Éves hirdetés 70 kt §3 ■_ ie^s^a s.Mi 5 fiiZolinnví-éAi. 1 A Q erriö m IT non ll V.fÓlo L & 1 Régészeti és történeti levelek megyénkről. (Borsod múltja kedvelőinek figyelmébe ajánlva.) I. Talán mint újra e nemes megyének lakosa élhetek ismét e címmel, mely alatt a „Miskolc“ laptestvérének segédkezésével korábbi igénytelen cikkeim láttak napvilágot és vívták ki számomra, amire alig számolhatok, a megye jobbjainak eléggé nem méltányolható becsülését. A kedves otthonosságnak eme kifejezése legyen köszönet azok részére, kik a „Miskolccal“ túlbecsülve irodalmi törekvésemet, örültek jöttemnek és Isen-hozottal fogadtak. E cím jelzi azon kettős irányt is, melyekben barátaim kifejezett reményének és várakozásának, amennyiben tőlem telik, megfelelni óhajtok. És alig fogja valaki kétségbe vonni, hogy egyik téren sem fölösleges a búvárkodás. Ami megyénk régészetét illeti, Borsod a régészeti tudományok tekintetében egészben véve terra incognita, föl nem fedezett sziget. De azon becses ismeretek és tájékozások, melyeket már is leírunk róla, elég csábítók arra, hogy időt és fáradságot kész legyünk szentelni átkutatására és föld alá temetett történeti igazságai földerítésére, amennyiben a megye értelmisége ebben támogatna.. Mert hiszen ilyen válalat egyesnek nem sikerülhet a legkedvezőbb körülmények közt sem. Ha a kiásott vagy kiszántott régiségeink a pénzsóvár munkások által ezután is összejöretnek. Vagy a megmentett részek egyes műkedvelők által félretétetve ,ismertetés és tanulmányozás nélkül maradnak , soha sem lehetünk tájékozottak arra nézve, milyen volt megyénk képe évezredek előtt. Nem lehet tudnunk, megyénk földrajzi fejlődésében mit köszönhetünk őseinknek, mit a népvándorlás mozgalmai közt itt nyüzsgő népek fajának, kiket az itt kiállott viszonytagságok a faj különbség ellenére is eleinkké avattak. A régészet lelkiismeretes eljárás mellett meglepő dolgokat van hívatva elénk állítani. Népekkel és történeti eseményekkel fogja benépesíteni és megeleveníteni a pusztákat, hol a most észlelhető néma elhagyottságot örökösnek vagyunk hajlandók föltételezni. Emberi kéz nyomaira akadunk oly helyeken is, melyeket épen az őshajdanban véltünk a szabad természet meghódítatlan birtokában. És ha a görögöket világhírű tettekre lelkesítette vallási hiedelmök, mely hazájuk hegyormait, ligeteit és virányos hölgyeit nemzeti védszellemekkel népesítette be, ami ragaszkodásunkat a féltve szeretett haza iránt nem fogja-e növelni azon emlékek sokasága, melyekről annyi századok rejtelme szól hozzánk? Talán nem leszek önzésről vádolható, midőn e cél elérése tekintetéből, szíves olvasóimat arra kérem föl, hogy a felmerült régiségeket (amennyiben értéket nem képviselnek) birtokomba juttassák, vagy velem ismertessék, és hatáskörükben oda működjenek, hogy a tudományra nézve mi se vesszen el nyomtalanul. E részben köszönetemet kell kifejeznem a tiszteletben álló Szentimrey családnak az igen érdekes kő-gyöngyökért és a kilá- * „A nevetés és nevetségeséről. Aestheticai értekezés. felolvasta TÓTH PÁL 1878. január 7-én a városháza nagytermében. (Folytatás.) A mosoly értéke igen nagy. Az ifjú élet rózsás korszaka sok szépet tudna erről regélni. Mi van akkor az ajak mosolyában? Egész menyország, melynek láttára megdöbben a sejtelmes szív s az üdv, a boldogság egész virágos kerekké teszi életét, hol rózsákból fon illatos koszorút s mintha azt az olympiai játékon nyerte volna, ettől buzdul, lelkesül, tettre hevül. Nem egy ilyen mosoly lett már egy boldog élet bíboros hajnala. A mosolyban a szív érzése, a lélek gondolata nyer kifejezést. Megélénkül ekkor a szem s mosolyával igazi tükre lesz a léleknek. A rokonszenvek érzelmeit e mosoly kelti fel, mint az alvó virágot a rogg sugára. Ismerte e mosoly becsét, hatalmát a legrégibb időben Orpheus vagy Árion, az ókorban, Anakreon vagy Horác, közelebb Petrarca, tudta, ismerte Heine s hallhatatlan Petőfink, kinek utolérhetetlen dalai nem egy helyen tanúskodnék erről. így mondja egy dalában: Mariskám, Mariskám Eszem a szemedet, ne nézz rám, ne nevess, Mert megölsz engemet. Vagy egy más helyen: ne nézz reám süsd le szemed Elégeti a lelkemet. Ismét egy más költeményéban: A halálos beteget Meggyógyítja szemsugára. És az éhes jól lakik Egy futó pillanatára. De ki ne ismerné következő dalában őt? Kedves babám, megláttalak, szeretlek ! Szeretője lettem én szép lelkednek, Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden Szemeidnek bűvös, bájos tükrében. A mosoly értéke nagyjelentőségű. Nem állhat annak ellen a harcok hőse sem. Ninust Semiramis, Antoniust Cleopatra mosolya egyaránt meghódítják. De ki nem vette észre azon hatását a mosolynak, melyet a társadalmi életben reánk gyakorol. Benne van abban a biztatás, bátorítás, bizalom. A rideg arcú emberhez nem közeledünk úgy, bizalmatlanok vagyunk hozzá. Olyan társasaságban, melynek tagjaira a nyájasság szelíd fénye nem ragyog, magunkba vonulunk, inkább hallgatunk, bár rosszul esik szívünknek, hogy virágai ilyen hideg légkörben hervadoznak. A mosolyt kiválóan használja a művészet eszményítésül. Festészet, szobrászat, költészet kiválólag foglalkoznak vele, mégpedig úgy az öröm, mint a fájdalom megtestesítésére. Kiváló példa erre két madonnaarc egymás mellett. Mind a kettő a szépség eszményképe. Mindkettő mosolyog. Egyik a gyermek Jézust keblére ölelő véletlen anyai öröm fenséges ábrázolása, a másik a megváltó isteni munkája után, annak halála felett kesergő, de diadalma által felmagasztalt fájdalmas anya. E fájdalmas mosoly, ott ül sok ember s különösen nő ajakon s aesthetikailag a fenséges eszméjének egyik kifejezője, mint ahogy Tompa is veszi egy előkelő miveit nőhöz irt költeményében: Boldog, kinek számára ajkaid Rózsáin egy múló mosolyba van; Boldog ki lát, ki hallja hangodat , mi vagy mégis magad ? Boldogtalan ! Szép vagy, — kebled feddhetlen és nemes, — S boldogtalan ! Oh ezt ki fejti meg? A gyémánt is tündöklő fényt lövul Mégis 5 maga, mint a jég hideg. Kern gazdag-e a gyöngytermő Csiga? — Mely hányatik hullámos tengeren, És a fájdalom keblében lakik, Hol a mosolygó drága gyöngy terem. De tovább menve a művészeti mosolyt illetőleg milói Venus, ephesusi Diána, az athenei Pallas szobrainál a mosolynak jelentékeny szerepe van, hogy lebüvöljenek. A táncban épen oly jelentőségű a mosoly. — Az, itt a kellemes kifejezője. A táncoló három grácia, vagy a kegyistennő mosolygása, ha megelevenednének, táncra gyulasztaná talán még azt is, ki soha nem táncol. Elképzelhetjük, hogy e mosolynak mily hatása lehet ifjainkra! És ha figyelemmel kísérjük a táncmulatságokban résztvevő mindkét nemű ifjakat,arcokon félreismerhetlen a mosoly, sőt nem kellemes táncosnak tartjuk azt, ki szoborszerűen, a tánc szabályait híven megtartva, de kedv, élet, mosoly nélkül lebeg tova. Különösen feltűnő lenne ez a nőnél, a leánykánál; a férfit már aestheticailag is komolyság jellemezvén. Igaz, hogy a gráciák e mosolyának szédítő hatása is van, Heródes leánya táncában, mely keresztelő János fejébe került, e mosoly lebűvölő s hatással volt a közönségre s Heródest is fölleljesíté annyira, hogy leányának minden kivánságát hajlandó vala teljesíteni.