Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)
1880-07-01 / 53. szám
Miskolc. Ötödik évi folyam. 469—53. Szám. Csütörtök, július 1-én 1880. MISKOLC. HELYI ÉRDEKEKET KÉPVISELŐ, IPAR, KERESKEDELMI ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÖZLÖNY. Előfizetési díj: Szerkesztőségi iroda: Hirdetési, díj: Negyedévre .....................................1 frt 50 kr. Urak lítcája 1122-ik SZ&m. ! Négylm,ébo8 petitkor ■& ^Többszöri .hirdetésnél Félévre.................................................3, — * —.— »i ~z ! Egész évre...............................6 B , Kiadói, iroda : Mélyet/ díj 30 kr. — Egyes szám ára 7 kr Megjelen minden csötörtökön és vasárnapon. Széchenyi-utca 746. sz. Möessz-féle ház,__________Éve.Hird.etés 70 frt._______ A mindszenti rom. kath. templom új oltárképei felavatásának ünnepe 1880. július 29-én. Múlt számunkban jeleztük, hogy az alsó-miskolci rom. kath. hitközség a Péter-Pál-napi búcsúval egybekötött ünnepélyre készül, t. i. a Tárkányi Béla József apátkanonok úr ő asga által a régi, elrongyollott és különben is semmi műbecseset nem bírt oltárképek helyére ajándékozott négy új oltárkép felavatására. Láttuk e képeket és valóban nem csodálkozunk, hogy az egyházi művészet hívei ezen művészet termékei iránt annyi lelkesedéssel viseltetnek, amennyit az elmúlt régi, de a jelenkorban is tapasztalni alkalmunk van. Jól esik a szemnek megtestesítve látni a vallásos kegyelet tárgyait, melyekre mint intő és hívó példákra tekint az ájtatos hívő és melyek iránt, a jelen esetben választott alakok kettőjénél nem csak vallási, hanem hazafias emlékekre is tekintettel, vallásfelekezet nélkül mindenki érdeklődéssel viseltethetik. A felavatási szertartást nsgos és fedő Beller József apát plébános úr egyházi beszédje nyitotta meg, a melyben az 1834. évtől óta itt lelkészkedő aggastyán meghatottságtól rezgő hangon adta elő az ajándékozónak az egyes képekre vonatkozó szándékát. Elmondotta, hogy az első oltárkép, mely Üdvözítőnk nevelő atyját, szent Józsefet ábrázolja, és mely képen előnyösen ismert egyházi festészünk Kovács Mihály,— ki mind a négy képet festette, — gyönyörű felfogással állítja elénk a komoly szent férfiút, ki felfogva az isteni gyermekben reá bízott kincs véghetetlen fontosságát, ennek tudatában elmélyedve, hódolatteljes figyelemmel néz a karjain levő kisdedre, ki bal karjával őt öleli át, jobb kezecskéjét pedig áldásra emelve tartja: az ajándékozó házjának kifejezése akar lenni az ég azon kegyelméért, hogy e templomban a keresztség szentségében részesült és vidszentjéül szent Józsefet nyerte. A másik kép első apostoli királyunk, szent István, életéből azon, az ájtatos hagyomány által reánk hagyott jelenetet örökíti, midőn az ájtatos fejedelem a vallására és alkotmányára nézve egészen újonnan rendezett országát és nemzetét a hold, szűznek oltalmába és pártfogásába ajánlja . Azon jelenetet örökíti, mely nemzetünknek nyolc és fél századon keresztül annyira kegyelettel őrzött emléke volt, hogy még 1848. évi pénzeinken is ezen emlék talált kifejezést. E képnél a művészt a vallásoson kívül még azon szempont is vezette, hogy erről a nemzeti kincseknek a szent koronának és az ehez tartozó többi jelvényeknek hű mását láthassák azok is, kiknek azokat természetben meglátni módjuk és alkalmuk nem találkozik. E kép az egyházi beszéd szerint az ajándékozónak azon óhajtását akarja kifejezni, hogy isten a Szent István esedezése által az ő országát és ennek alkotmányát mindenkor sértetlenül védje és őrizze meg. A harmadik kép a nemzet által három évi általános gyászszal megtisztelt királyt, Szent Lászlót ábrázolja, kinek elhunytáról sok száz évvel később is még úgy énekelt a költő, hogy A nagy búnak és bánatnak miatta. Hegedűnket függesztettük fűzfákra; ki népének kegyes atyja, bölcs kormányzója, de a hol kellett, szigorú bírája is volt. — ki egy fejjel magaslott ki seregéből, — ki meg tudta sza-Ibadítani ti Kun harcos által elrablott nőt és ez- s zel lovagiasan védte a női erényt, de a ki a hűtlen nőkre is tudott oly törvényt hozni a melyhez hasonlót írásba nem foglalt Európa egyik törvényhozása sem.*) Ábrázója ezen kép Sz. Lászlót, a bátor harcost, teljes fegyverzetben, amint — talán épen csata előtt — féltérden, egyik kezét szívére téve, a másikat feltartva, esedezik a feleg trónuson előtte gyermekével az üdvözítővel, együtt megjelenő szent anyához, kinek karjai közül gyermeke kiterjesztett karokkal hajlik ki a térdelő király felé. Ábrázolja ezen kép egyszersmind az ajándékozónak azon könyörgését, hogy Szent László király esedezése által isten országunkat minden elenségtől megoltalmazni méltóztassék. A negyedik kép, melynek felajánlásával az ajándékozó azért könyörög hogy Isten a hold, szűz esedezése folytán városunkat a tiszvészektől árvizektől mindenkorra megoltalmazza, — ábrázolja Máriát, üdvözítőnk szent anyját, amint a földgömbön az ezt átfogó kígyó felett állva, kibontottam leeresztve szőke dús haját, elragadtatással néz az ég felé, kezében tartva tisztaságának szép jelvényét, a kinyílt liliomszálat. Ezekben ismertetve szónok úgy a képek jelentőségét, mint az ajándékozó szándékát, ugyanőt , felhívta, hogy az előre kieszközlött érseki engedélyhez képest az ajándékozott képeket az egyház szertartásai szerint a közhasználatra avassa fel. Minek folytán a rövid felavatási szertartást teljes egyházi díszben maga az ajándékozó vé-gezte, és utána az ünnepélyes szent misét a szintén Miskolcon időző n .os. ftdő. Zsendovits József apát kanonok úr mutatta be. *) Deer. cap. 13. ■—___?!_ J 1I 'JE. .!___Jgggff!L. ■______^E"—EEEEES TÁRCA. Poppaea Sauria. — Történeti novella. — Irta: PILEP MIHÁLY. — Kegyelmezzetek! . . Az istenek szent neveire kérlek benneteket. — Kegyelmezzetek leányomnak! Rómaiak! hát hiszitek ti azt, hogy e lány, kit az istenek a szüzességnek elő szobráúl teremtettek, elkövető azt az irtózatos bűnt? — Az én leányom, a Drusus leánya, elcsábította volna Nérót, az ifjú császárt? Nem, nem igaz, alávaló,hazug ez a vád! Ha ő ezt teszi, nem ti. — önkezemmel ontom ki vérét. Én tudtam, hogy szeretik egymást igaz, tiszta szerelemmel, s nem akadályoztam őket, mert az ifjú császárt nem ismertem. Mióta férjemet megölték Tiberius hóhérai, elvonulva éltem a világtól, leányaim felnevelésére szentelve éltemet. A múlt Martius idusán egy ifjú lovag, — kísértetve rabszolgájától,n kért tőle egy ital vizet. Míg én bementem lakosztályomba, ő Livillával beszédbe elegyedett. És azóta mindennapos vendége jön házamnak. És nekem a szerény ifjú nagyon megtetszett s midőn, leányom keblemre borúlvá súgta meg azt, hogy szeret, hogy őt szereti; én nem tiltom meg, azt, de melyik anya tilthatta volna még? Oh ha tudom, hogy Néró a szerény lovag, elbujdosom leányommal együtt messze, messze más országba, hol vagy ő temette volna el szerelmét, vagy eltemette volna őt a szerelem. — Kegyelmezzetek! . Sírva kérlek benneteket, kegyelmezzetek! . . így csengett az Úrnak 52-ik esztendejében a római forum előtt Cornelia Aelia leányáért, Livilláért, kit a császárné, a mindenható Auguszta, azzal vádolt, hogy fiát, az anyai uralom alatt tengődő Nérót, bűnösen el akarta csábítani. A vádat megerősítő a fiatal császár is, ki szerényen vonutt anyja háta mögé s mondta, amit Agrippina adott a szájába. A vádlott, a szép Lmik, haloványan, mint letört liliom, állott anyja mellett. Gesztenyebarna fürtei aláhullottak hófehér vállára. Szemeiből megeredt a megszégyenítés harmata s folyt lefelé halvány, szűzies arcán. Az elnök kérdéseire semmit sem felelt, csak révedező, ártatlan tekintettel nézett bíráira s a fiatal Néróra, kik önkény télen ül hatták le fejöket e szelíd tekintet elől. Midőn az anya ajakáról megszűnt az esengés, az ítélő bírák meghatottan, részvétteljesen néztek össze. — De a császárnő hidegen int s a bírák, — kik egytől—egyig kegyencei, — tudják kötelességöket. Halálos némaság jön a teremben, s Chilist, az elnök, remegő hangon, tompán mondja ki ezt a szót: megköveztessék . . . A lány talán nem is hallja. Lelke messze, nagyon messze kalandoz; de az anya hallja és egy sikoltással esik térdre a császárné előtt. — Kegyelem! kegyelem! . . A büszke Agrippina pedig int a rabszolgáknak, s azok erővel vonszolják tova az anyát. De ez kiszakasztja magát s oda rogy le a Néró lábaihoz. — Te kegyelmezz neki! Mondd ki, hogy nem igaz egy szó sem a vádból! Mondd ki, hogy szeretted őt az első szerelem édes érzetével, de ő nem csábított téged bűnre soha . . soha! . Ugy-e nem igaz? ugy-e nem tudsz ily ifjú korodban hazudni? ugy-e csak uralomra vágyó anyád parancsából akarod megölni leányomat? . . Ne tedd ezt, mert megver az isten! Néró fájdalmasan, könytelt szemmel nézett az anyára s már karjait is kitárta, hogy magához ölelje, midőn hallatszott a császárnő parancsszava : — Vigyétek el ez őrült asszonyt! vozz lakosztályodba! . . Néró el akarja hagyni a termet, látja őt az anya átka. — Hát hiába kérlek benneteket ? Hiába csókolom bűnös nyomát lábaitoknak? Jól van! nem sírok többé. Leányomat megölitek, öljetek meg engem is! Nem kérek kegyelmet tőletek! De, emlékezzetek rá! minden cseppje az ártatlan vérnek átokképen fog fejetekre vissza szállni, Te czéda, de nem császárnő! Ha majd a jóslat beteljesedik s gyáva fiad üti a tőrt szívedbe, gondolj rám: ez az én átkom! . Te gyáva bábu! ha majd szenynyes lelked kínjaitól menekülni akarsz és nem tudsz hova; ha majd a lelkiismeret bosszúló szavát hallod mindenütt, gondolj reám: ez az én átkom! Verjenek meg benneteket a bosszúálló Istenek! . . . Átkozódott volna még a felbőszült anya tovább is, de az őrök elhurcolták leányával együtt.Agrippina, pedig egy másik halálos ítéletet is diktált a bírák tollába, a felségsértő Cornelia Aelia halálos ítéletét. Május idusának 9-ik napján nagy örömre viradt fel Róma. A „panem“ is megvolt, a voir Fiam táde -megál