Miskolc, 1882 (7. évfolyam, 1-103. szám)
1882-01-01 / 1. szám
Bizony, bizony most is felkiálthatna Petőfi: „Oh mennyi, mennyi e gazember.“ Nem szabadulunk. — Nem szabadítunk a bennünket óriási teherként nyomó igától, melyet görnyedve házat velünk kegyetlen sorsunk. — Nem szabadulunk, sőt napról napra súlyosabb lesz terhünk, elbirhatlanabb lesz igánk. De miért? — Azért mert botor észszel mi magunk vagyunk akadályozói szabadulásunknak, — mi magunk nyújtjuk oda nyakunkat a kemény járomba, — mi magunk vesszük vadainkra azt a terhet, melyet annyi kínnal czipelünk, és a mely alatt elébb vagy később összeroskadunk. — Szép szóért, jó szóért; — ajándékért, pártfogásért; — elnézésért, kegyelemért; elhagyva saját érdekeinket, emberi és hazafiúi kötelességeinkhez hütelenül, meghajtjuk hátunkat, hogy azon mint zsámolyon emelkedjék és üljön nyakunkra a lelkiismeretlen komédiások alávaló hada. — Leveszen, lábunkról kegymosoly czirogatás, hűhó, és az „embert“ látjuk porban csúszni, mászni a féreg előtt, s nyugodtan nézzük miként tart a czégéres tolvaj ítéletet a becsületes kárvallott felett. És nem tudjuk, — nem is sejtjük, hogy a minden ezt tesszük, a koldusbotot faragjuk gyermekeinknek, unokáinknak , és a kulcsot kovácsoljuk jövendő szolgaságunk börtönéhez. Önkényt nyújtva azt oda az utánna reszkető mohósággal kapó kolossus fonnyadt kezébe. Nem világosodunk. A magas égen fénylő nap, a világosság és melegség ama ragyogó istene, a mely a palotától a kunyhóig mindenkire egyaránt árasztja áldásait, és a melyet mint minden tenyészet és élet édes anyját istenképen tiszteltek az ókor birodalmai: nem az a nap, a melynek jótékonyságai után mi vagyunk. Nem. Mi teremtünk magunknak földünkön, e sárbolygón napokat és csillagokat; ezeknek hamis fényét csodáljuk és bámuljuk bután, mint a hülye a szappanbuborékot. Ezeknek a jótékonyságai és ajándékai után tör, szalad korunk, egymást tiporva földre, ez embertelen hajszában. Mi nem bírunk felemelkedni a világosság isteni ideáljához, az égboltján tündöklő naphoz; törpék és rövidlátók vagyunk hozzá, kényelmesebbnek tartjuk sárból gyűrött napjaink előtt porig hajolva, szenynyezni be emberi méltóságunk hófehér tógáját. Ezért megyünk mindég hátra, ahelyett hogy előre haladnánk. Ezért szaporodnak csalódásaink mindig jobban, jobban, a midőn egy-egy évre reá zárjuk koporsóját és temetőbe kisérünk, a melyhes születése napján annnyi szép reményt és annyi várakozást kötünk. így temettük el az éjfél rémes órája elkongásával, a legközelebbit is, melyet világra jöttével hozsánnával üdvözöltünk, de a melynek kimúlásán nincs okunk bánkódni. Ne kárhoztassuk őt, nem ő csalt meg. Mi magunk csaltuk, magunk ámítottuk magunkat, hiú reményekkel, hiú ábrándokkal. Ne folytassuk tovább is botorul eme veszedelmes utat, mely csak a megsemmisülés, az erkölcsi és anyagi tönkrejutás útvesztőjébe vezet. Térjünk a javulás amaz útjára, a mely egyedül visz a szabaduláshoz. — De mindez csak a világosodás eszköze által történhetik meg. Ha ez megtörténik, akkor egyik év csalódását nem tetézi a másik reá következő évé, —s a meghiúsult remény és megcsalódott bizalom romjai felett nem állunk csüggeteg szívvel, megtörött lélekkel" Hanem egy új életnek, egy jobb életnek pezsgő lüktetése járja át valónkat, az öröm és bizalom bátorító, erősítő érzése visszaszáll repeső szívünkbe, lelkünkbe. Ez lenne a valódi boldog új esztendő; egyesekre, közönségre, családra, hazára. Teremtsük meg eme boldog új esztendőt magunknak egyedül; tőllünk, akaratunktól függ. Milyen szép újévi ajándékot adunk általa magunknak, családunknak, nemzetünknek. Föl szeretett polgártársaim, föl, az újjáteremtés, az újjászületés nagy munkájára. — Az idő itt van, várja, követeli tőllünk, hogy „emberek11 legyünk. Hallgassunk az idő intő szavára! Boldog új esztendőt! ______[Bódogh Albert, vashatod Ponsont. — Pedig dehogy, még csak most jön a java a posztónak. Nro. VI. Hat darab kisebb nagyobb kiadású orgonasíp száguld eléd, maradjok egy terjedelmes , nem épen ezédrus termetű matróna által vezettetve. Az asszonyság, a komaasszony s a legkisebb fitos orrú csemete, a keresztlányod. A komaasszony aztán ékes szavakban elmondja, hogy már csak nem mulaszthatja el a Liliké, hogy a „keresztapának“ egy boldog újévet ne kívánjon. Liliké elmondja a mondókáját, megcsókolja a kezedet s a többi öt darab testvér csemete szintén a kezednek ront s addig fel nem hagy a cupogtatással, mig csak ki nem elégíted mind a féltuczatot. Te pedig fizetsz jámbor keresztapa, s gondolatidban összeszidod a keresztséget s megátkozod azon pillanatot, melyben keresztapává avandzsiroztatott a fátum. Még be sem végezted a keresztapai disertácziót , már is egy kormos alak állja utadat. Nro. VII. A kéményseprő köszönti rád a boldog újévet. Kéményed ugyan nincs, sőt kilátásod sincs saját házadon — saját kéményedre — de azért kénytelen vagy hódolni az ördög testvére előtt, mert ez bosszúálló persona iben könynyen megtörténhetik, hogy merő jóindulatból az asphalton ünnepi kabátodhoz törli magát. A fizetések hosszú sora egész tűzbe hozott, s erre nézve épen jókor érkezik a Nro. Vilia egy tűzoltó személyében. Ez is kártyát ad s pénzt visz. Már-már a sok jókivánattól el is merülhetsz a boldogság tengerében, de hogy valamikép meg ne fúljál, jön a „levélhordó“, Nro. IX. Igen sok ártatlan (fehér boritékú) veszélyes (rózsaszín boritékú) lőréskével tisztelt meg egész év alatt, illő, hogy most te tiszteld meg egy finom qualitásu papirdarabkával, a melynek képei a legértékesebbek s mely a világ minden nyelvén csak egyet jelent. (A levélhordó ugyan nem jártas a világirodalom nyelveiben sem a magasabb pénzügyi tudományokban, de az újévi gratuláczió ily modorn megváltását tökéletesen érti, s méltányolja.) Nro. X. A házmester borvirágos orra szépeleg előtted. Sokszor kicsukott még többször megvárakoztatott a hideg havon, tehát ő teljesen érdemesült egy kis aprópénzre. Nro. X. A szedőgyerek ágaskodik előtted, mintha most is betűt szedne. Pedig dehogy! egy régi tartozásra emlékeztet a múltból, a midőn te is (szegény boldogtalan) lapszerkesztő voltál s igy közelebbi érintkezésben állottál Guttemberg híveivel. A tisztességnek s régi czimboraságnak meg kell adni az árát, mert ha szép szerével ki nem rakod a piczulát, majd kiszedi ő a zsebedből. Nem azért szedő gyerek, hogy meg ne tegy. Nro. XI. Hugh utóda hajlong, elmondja egy szuszra, hol járt, mit látott, hányan voltak Y-éknál Szilveszter estéjén, miként szökött meg Mimi kisasszony Miczu úrral, ki látja el mellékes gageval Faust a kis kóristánét s befejezi mondókáját tetőzet gyanánt e szép csengésű szavakkal: „boldog újévet kívánok!“ Már fuladásig vagy, de türtőzteted magad, hisz’ türöké és szenvedőké a menyeknekországa! S im megérkezik a menyország egy szobacziezus hozza ideálod újévi gratuláczóját (Nro. XII) Az ideális világból becsöppensz a materialisták közé, benyúlsz zsebedbe, odaadod az „utolsót“ s egy sóhajjal zsebreteszed a maradékot, egy tuczat újévi gratulácziót. S midőn már mindeneit kielégítettél, kiürült a szobád, meg a zsebed is, levegő után kiabálsz, kimégy a szabadba s még itt is a fejedbe cseng „boldog újévet kívánok“. — Zsebedbe nyúlsz, de fájdalom! hasztalanul kotorászol, más válaszszal nem felelhetsz mint .... „hasonlóképen kívánom !“ A gratulánst végignéz ... Te továbbb sompolyogsz. Tableau ! Buthy Lajos A becsület áldozata. Most tettük sírba megyénk egy köztiszteletben álló alakját. Bizony Miklós nyéki földbirtokost Számos rokon, sok jó barát és még több résztvevő honfitárs volt jelen az áldozat sírja körül. A fájdalom és közös részvét könyvje hullott a becsület eme áldozata és a tiszta magyar jellem példányképének hamvaira. E nemes hamvak az anyaföldnek adattak át, de emléke a mienk maradt! itthagyta számunkra halála által egy megoldható — de mégis Isten tudja, meddig megoldatlanul maradandó problémát. Hogy mi vitte e nemes jellemet ily korán sírjába, ha nem mondjuk is ki, mindenki tudni fogja. — Itt nem közönséges áldozattal van dolgunk. Tette megaranyozta a magyar nemesség nymbuszát, emlékének — melyet örökségül senkire sem hagyhatott — megszereztemindnyájunk osztatlan tiszteletét, a maga számára pedig drága áron — élte áron — szerezte meg a vértanuság dicső koszorúját! A rajta elkövetett erőszak földre tiporta az embert. Békés természete és nemes jó lelkénél fogva , azt nem tudta — nem akarta megtorolni. — Nemes lelkülete megbocsátott elleneinek, mert nemes öntudata a nemzeti érzületet látta meggyaláztatása által arczulcsapva. E terhet, e lelki kínt nem volt képes tovább viselni, mert ennek viselése által nem énje, hanem — a mint fényesen be is bizonyító — életénél is többrebecsült hazaszeretete volt mélyen megsebezve. Annak idejében nem akadt, ember, ki a megbántásért elégtételt kért volna. Azok, kiknek kötelességökben állandóit tenni, a jámbor aggot szégyenével magára hagyták, nem volt, ki szégyenpirjában osztozkodjék. E kettős taher és a nemes önérzet adták kezébe a gyilkos fegyvert, mely egy dördüléssel kiolta a nemesen érző férfi életét, lemosá arczáról és nevéről a szégyenfoltot s felemelkedet a közkegyelet piedestáljára. Amint nem volt, hogy ki osztozzék fájdalmában és ki számot vessen brutális kínzóival gaztettükért s azt méltóan fenyitette volna — ép úgy nincsen, ki dicsőségében osztálytársa, vagy örököse lehetne !! Azoknak pedig — kik a tényálladékot az áldozattal életében tűzön-vizén tudni akarták — ime itt van a nagyszerű felvilágostás — illetve felelet, mindent megmond e néma sirhalom ! — meglehetnek vele elégedve ! . . . De nem úgy mi nehéz szavunk van nekünk is és szava van és kell, hogy legyen a nemzetnek is — s azt hisszük, a részrehajlatlan közvélemény nem maradhat néma! Hányadik már ez áldozat ? ! Végeredménye e szomorú eseménynek az , hogy a társadalom egy osztálya — — — és nemzetünk között az elidegenülés és utálat válaszfala ez által is emelkedett. Adja Isten, hogy rosszabb következményei ne legyenek ! !! Nyilvános köszönet A helybeli év elemi iskola tanítói testülete által decz. 13-án rendezett gyermek szinielőadás felülfizetésekkel együtt 62 frt 16 krt jövedelmezett, a kiadás 8 forint 41 krt tett, e szerint tiszta jövedelem 53 frt 75 kr, mely összegnek felerésze a „tanítói alapra“, másik fele pedig egy új színpad megszerzésére fog fordíttatni. Felülfizettek: Dr. Markó László 4 frt 53 kr Radrányi István 2 frt. 50 krt. Török Vilma ur-