Miskolc, 1882 (7. évfolyam, 1-103. szám)

1882-10-22 / 85. szám

Miskolcz. Vasárnap, Október 22. 1882. HETEDIK ÉVFOLYAM a H­ELYI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI S ISMERETTERJESZTŐ KÖZLÖNY Előfizetési díj: Megjelen minden csütörtökön és vasárnap. Hirdetési 5 Négyh­asábos petit sor 5 kr. Töbszöri hirdetésnél olcsóbb. Egyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG­: Széchényi-utcza 23. sz., hová a szelemi érdekű közlemények czimzendők Kiadó hivatal: Széchenyi-utca 55. sz. Meössz-féle ház Előfizetést valamint hirdetést e lap részére felválas­ozv Falkenstein Mórné szinház-utczán. Negyedévre..................................1 frt. 50 kr. Félévre ..................................3 „ — „ Egész évre.................................0 „ — „ Az agrárkérdéshez. Parlamentünkben, megyénkben, társasköre­inkben országszerte megindult a nagyfontosságu állami jövőnkre mélyen kiható agrárkérdés. Gróf Apponyi Albert, országgyűlési kép­viselő bontotta ki a zászlót, a­ki — habár na­gyon is elavult és nem népszerű eszmékkel küzd, — mindazonáltal is lehetetlen tőle elvitatni, hogy e nagyfontosságú életkérdést ő terelte napirendre. Okunk van, hinni, hogy e kérdés nagy ideig fogja dominálni a vita terét közéletünk mezején. Kétszeres okkal hisszük most különösen mert az újonnan kinevezett földművelés, ipar és kereske­delmi miniszter gróf Széché­nyi Pál maga is az úgynevezett, „a­g­r­á­r­p­á­r­t“ hívének vallja magát, és így alig képzelhető, hogy ez irányban új áramlatok, új mozgalmak felszínre ne kerüljenek. Miután lapunk feltett c­élja kimondott prog­ramja az, hogy a közélet terén felöleljen minden társadalmi életet felölelő nagy kérdést, mi is hozzájárulunk hatáskörünkhöz képest a kérdés tisztásához. Örülünk annak, hogy lapunknak oly kiváló erői vannak, a­kik minden nevezetesebb ü­th­öz, objectív igazságossággal, és szakértelem­mel, és mindenekfelett minden iránytól tel­jesen független álláspontból szóljanak fel lapunkban. Alább közlünk e tárgyban egy vezérczikket, mely az első hang e nagyérdekű agrármozgalom­ban városunk sajtójának terén, kiváló készültségre jól alapos gondolkozásra vall eme czikk, melyet lapunk egy jeles munkatársa és barátja rendelke­zésünkre bocsátott. A midőn neki ezért köszöne­­ünket kifejezzük, kijelentjük, hogy szíves ígére­tét bírjuk arra nézve, hogy e tárgyban, ha az városunkban is a megérdemelt hírlapi mozgalmat és vitát fogná felkelteni, de máskülönben is, e tárgyban el fogja még máskor is mondani néze­teit. A kérdéses czikk a következő : * * * Az agrárkérdést sokan úgy szeretik értelmezni, hogy a közterhek viselésének súlya ne a földre nehezedjék, hanem azon jövedelemre, mely ettől különül. Csakis ily felfogással keletkezhetnek külön érdek­osztályok, melyek az adóáthárítás elméletét a consumtióra, nagyon is problematikusnak mondják. Azon nézet uralkodik, hogy a kor­mány az­által, hogy a munkások adó alóli kivonására valamint a takarékpénztár be­tétek után külön jövedelmi adó megálla­pítására törvényjavaslatot nyújtott be, az agrár­kérdés megoldásához hozzá látott. Nézzük ezen felfogás jogosultságát. Senki sem vonja kétségbe, hogy a földadó nálunk oly borzasztó nagy, hogy némi tekintetben a jövedelem confiskátióját «a—g—n—ma—w■ 1 n­ hím bj ■ —tv4MaHua*fimum­m.vsrmBmQmMBmgna T­ARC2A A koldus és a halál.*) Tm -os országúton sánta koldus halad, Görbe hátát nagyon süti a forró nap, Árnyékot keresne, de szegény nem talál, De messze távolban terebélyes fa áll. Oda törekszik hát lépteit­­gyorsítva, Oh! de sánta lábát szegény alig bírja. Áléiva összerogy az országút mellett, Mire felébredt, már éjféltáj lehetett. Oh árváknak atyja, könyörülő Isten, Oh ! mért nem veszed el e nyomorult lelkem, Mert nem küldöd már el a halált számomra, Nem volna majd szükség többé a mankómra ! Így panaszkodik ő, könyeit letörlő Csöndesen haladva bámul maga elé Rémképet lát mostan, mintha halál lenne, Talán csak nem jött el, óh árvák Istene! Most pedig a halál szava is hallatszik, Szegény koldusnak még a háta is borsódzik. Itt vagyok hát úgymond, te magad híztál el, Nálam minden ember menedékhelyet lel. A koldus megijed . Hát csakugyan itt vagy ? Hiszen én csak mondtam, de én nem hívtalak! Ne félj öreg, hiszen nem áll hatalmamban. *) Egy latin mese után. Elvinni valakit, míg nem üt órája, Hanem jegyezd meg azt, hiába fogsz h­ívni, Csak akkor jövök, ha végórád fog ütni. Addig kínlódj, küzködj, dolgozzál szüntelen, Végórádon­­a halál pontosan megjelen, A rémkép elmúlik, a halált nem látja, Később az életben megnyugvást talála, A koldus sohasem zúgolódott többé, Csöndesen haladva bámult maga elé. Petőfi él ! Petőfi él! Lánglelke fényiraszt­óénség, halál sohasem éri azt. Lesz trónuk s országok pusztulása De az ő sitja mégsem lesz megásva Költők királyának, a szabadság szerelem és honszeretet páratlan dalnokának, nemzetünk büsz­keségének, a láng lelkű hősnek, világ dicsőségének , Petőfinek szobrát leplezték le október 15-én a fővárosban Harminczhárom évbe került, mig végre szobrot emeltek neki, harmiczhárom évig volt a magyar nemzet adósa, mig végre lerótta tartozását. Milyen hideg és mozdulatlan ő érczből, ha szivét is beletették volna, izzó lenne a vas és megolvadna. Van-e költő, kinek emléke sugárzóbb, fé­nyesebb, fenségesebb és megragadóbb, mint nem­zeti költőnk Petőfié. Veres betűkkel lesz a civi­­lizatió könyvében ezen nap feljegyezve. Petőfi ! E név mint villám szikra futja át a sziveket s nincs e magyar földön oly szív, melyet e szikra lángra ne gyújtana, látszik feltüntetni, a földteher mentesítési összegei 30%-ot tesz ki s ha ellen vette­tett is az, hogy a catasterileg feltüntetett jövedelem sokkal kiesebbnek vétetett fel, mint a­hogy a valóságnak megfelelt, az újabb catasteri kiigazítások ezen előnyt is megszüntették, s a föld nagyobb megadóz­tatása egyedül azon elven tartja fenn ma­gát, hogy a föld­jövedelem biztosabb, s a megadóztatás kényelmesebb. A föld­tulajdon (vagyonilag tekintve) szintén egy elmúlt munkának — mely ugyancsak megadózva lett — eredménye, de jellegére nagyban külömbözik azon jö­vedelmi ágaktól, melyek hasonló stabili­tással nem bírnak,­amott a reproductív erő új tőke gyűjtésére legalkalmasabban van teremve, emitt ezen erő nagyban ingadozó, s ha a megadóztatásnál nagyon is alkal­mas, hogy a valóságos jövedelmet eltit­kolja, ezt a törvényhozások tekintetbe is veszik, s oly percentuatióval sújtják, mely sokkal kissebb volna, ha kétségtelen vagy legalább megközelítőleg oly adószervezet lehetne megállapítható, a­mely a valóságos jövedelmet feltüntetné. De nem szabad azt sem tekinteten kívül hagyni, hogy a valóságos jövedelem megállapításánál nagyobb megterheltetések Egyetlen csodálatos tünemény az emberi szellem történetében, a legszebb és legragyogóbb meteor, mely valaha a költészet horizontján fel­tűnt Az angolnak van Shakespeareja, a francziá­­nak Hugó Victorja, a németnek Schillerje, az olasznak Petrarkája, de mindezek közül egy sem képes nemzetének érzelmeit, egész szellemi és erkölcsi világát annyira tolmácsolni, mint a mi Petőfink. Petőfinek nem csak egy szobra van-e nagy hazában, mert szobrot emelt ő minden magyar szivében és e szobrok, ha nincsenek is elhal­mozva koszorúkkal, talán még ékesebben hirdetik dicsőségét, mint az melyet a Dunapartra emeltek. Magánosok, testületek, törvényhatóságok, iro­dalmi körök nyarunk virágainak javát, szépét neki vitték és mindez még nem annyi, mint a mennyit érdemelne. Vagy talán nem is termett annyi ? Csak egy nyár van az évben, de Petőfi ezer évben sincs egy. A virágok melyeket a kegyelet fűzött koszo­rúba, elhervadnak, elfonyadnak, de a Petőfi di­­­csősége örök, emlékezete halhatatlan. Zászlók lobogtak szobra körül, díszküldött­­ségek jelentek meg mindenünnen. Nem kíméltek semmi költséget, városok, me­gyék versenyeztek. Külföld királynéja üdvözletét küldi a nagy szellemnek , nyújtják a trónon ülők is emlékének a babért, daczára, hogy ő csak a kunyhókban lakóknak énekelt. Ő méltó reá! Dalai gyújtottak, hatottak, mert mindenik a magyar nemzet szivéből ellesett érzés volt és mindenik megtalálta az utat vissza a nemzet szivéhez. Isten lelke szállott belőle, égi malasztot nyertünk dalaiból. Hányszor találunk

Next