Miskolczi Napló, 1903. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1903-01-01 / 1. szám

Vi­­ll Miskolcz, 1903. januárr 1. 1 „ •. d­ 'cf. Tgscési felhívás. i1Un­. év japi’ar­­yamába lépett, nehézségein és vásain immár túl miskolczi napi saj­­zi Napló teremtette . nem volt más támp­­a közönség. oizva a jövőben, lapunkat ,ottuk, programmunkban azt­­, hogy Miskolcz városában közszükségletet képez egy, k­özönség érdekeit szolgáló napilap. Akkor ez még csak mint a jövő biztató képe lebegett előttünk. Most ez már tény és valóság. Hogy pedig ez bekövetkezett, az kizárólag a nagy­közönség érdeme, mely lapunkat páratlan felkarolás­ban és támogatásban részesítette megjelenésének első perczétől fogva. Mi pedig igyekeztünk fáradhat­­lan, buzgó és kitartó munkássággal viszonozni a közönség szeretetét, bizalmát és támogatását. Szavunkat mindenkor bátran emel­tük fel, a­mikor a közérdek védel­méről volt szó. Ostoroztunk, a­hol kellett, de önzetlen támogatói vol­­, vek minden nemes törekvésnek. Sohasem magunkért, mindig a kö­zönségért küzdöttünk. Pártoktól, kor­­m­nyzól és minden érdekszövetség­­.Jeléletlenek voltunk, vagyunk és maradunk. A k­özszolgálat terén ál­landó törekvésünket adja azt, hogy úgy a helyi, mint a fővárosi ese­ményekről a lehető leggyorsabban értesítsük a közönséget. MISKOLCZI NAPLÓ r­. /£±Ll Junius díjban működött az a 13. január 1-én új előfizetést kivető bizottság. Augusztus hó 28-án volt a sör­ár­a a vásár. Kossuth Lajos százados születé­sének évfordulója alkalmából szep­tember 19-é­n nagyszabású em­lékünnepet rendezett a város és a társadalom. Október hó - én nyitották meg a miskolczi N­­ik­m­a t­á­r­l­a­t­o­t. Ren­dezte a Képzőművészeti Társulat. Október 26-án nyitották meg a Múzeumot. Október hó 29-én a közigaz­gatási bíróság m­­e­g­s­e­m­m­i­­sí­t­e­t­te Kovács Lajos pol­gármesterré történt válasz­­ás­á­t. November hó harmadikán egy ér­demes tanférfiút ünnepelt a társa­dalom: dr. Kovács Gábor ev­ ref. főgimnáziumi igazgató 25 éves ta­nári működését. Deczember 2-án volt a rom. k­a­t­h. m­­egylet karácsonyi vá­sárja a Koronán. Dec­ember 12-én dr. Szent­­p­á­l­i Istvánt a képviselőtestület megválasztotta p­o­l­g­á­r­m­e­s­­-t­e­r­r­é. Deczember 18-án nyílt meg az iparosok karácsonyi vá­sárja. Dec­ember 22-én kezdték meg Miskolc­z­on az ingyenbe­­nyél­ és fűtőanyag kiosz­tását, nyitottunk lapunkra. A „Miskolczi Napló“ előfizetési ára: helyben házhoz hordva egész évre . . 12 korona, félévre .... 6 „ negyedévre . 3 „ egy hóra ... 1 „ postán küldve egész évre . . 16 korona, félvre .... 8 „ negyedévre . 4 „ Egyes szám­ra 4 fillér. Kapható a doh­nytőzsdék bed. Illegyc­n este 6 órakor. Tájékoztató : Jan. 4. A közművelődési egylet fol­ytató ülése. Jan. 8. Az izr. nőegylet tea-estélye a Koronán Jan. 17- A helyőrség tisztikarának hangversenye a Koronán. Szilveszter éjjel. Kirány szobámban elmerengve _ Elmondom, bármint restelem — kislogó lámpám halvány fényét. Néztem Szilveszter estesen. Lelkemben halkan ... és a lobbi . Miként oly gyakran olvasok, (Kiadta ezt különben százszor A Kisfaludy társaság). Egyszerre csak ... — Kinyílt az ajtó ? ! — Persze. És, tán párja ni­ncsen, Egy piszkos, szúrós kezet látok A gyorsan engedő kilincsen. A lámpaláng szörnyen keringe, Sikoltott véknyan üveginge, Megfeszült minden idegem . . . S mellettem állt az idegen. Szervusz — szólottam hidegen. Ő válaszolt: Szervusz fiam. — Na, vén majom, hogy vagy, mi van? Honnan jöttél? Mutasd be magad! — És Luczifer, ki mindent tagad, Elmondotta szép sorba, rendbe : Ki ő, hogy él a végtelenbe, S ha kérésem van, bár iker, ő teljesíti a mi kell. Reámeredtem Megcsíptem a karját , Orrba vágott, hát ébren valók. Különös kénesz bóditó gőzzel Volt teletömve szobámban a jég. Lázas agyamban röpködtek a vágyak, Míg kiállít szemekkel rut pofáját nézem, Valami olyat akartam kivárni, A mi a világon „noch nie dagewesen“. — Hát mit akarsz? — szólt. — Éhezve,­­fázva, Gyötrő kínok közt kórházi szalmán Megdögleni ? Költő akarsz-e lenni ? — Fejemet ráztam ezeket hallván . — Nem ettem meszet. — Ő folytató . — Vagy köszvényes lábbal, rothadt gyo­morral. Zenélő fejjel, viaszkos arczczal Ülni százezreken . — — Nem kell nekem. — — Akarsz szeretni emésztő tűzzel Leányt és asszonyt ? Csak mondjad, mond­­jad. Ha vágyad egyiktől a másikhoz i­z el, Még szebb, még édesb csititja szomjad... Nem kell hát ez sem ? Nem kell hát­­semmi ? S én felkiáltok : Ma Házmester szeretnék lenni ! — Valaki kopogott az ajtón, — Ő eltűnt tüstént, nesztelen — S a nyílásnál jámbor pofával Buckolt a házmesterem, Lala. Az évforduló alkalmából la­punk t. olvasóinak, barátainak és munkatársainak boldog új évet kívánunk. Lapunk legközelebbi száma pénteken este, a rendes időben jelenik meg. Hymen: Friedmann Miksa Mis­­kelczon eljegyezte Bloch Rózsika kisasszonyt Eperjesről. Zsurnalisztika. Laptársunk, a „Borsodmegyei Lapok“ szerkesztő­ségében a mai nappal változás ál­lott be, amennyiben a nevezett lap eddigi felelős szerkesztője, dr. F­e­­renczi Henrik, ezen állásától visszalép. Egyidejűleg távozik a lap kötelékéből Frank Zoltán, a lap eddigi főkunkatársa, a­ki a fővá­rosba megy. A Borsodmegyei La­pok szerkesztőségében beálló egyéb változásokra vonatkozólag közöljük, hogy a lap főszerkesztői tisztét Szom­bath­y László városi fő­­számvevő vi­szi­­át. Felelős szerkesz­tő H­o­r­k­a­i Elemér — a lap ed­digi segédszerkesztője. — és társ­szerkesztő Forster Rezső lett. A szabadjegyek meghosszabbítása. A magy. kir. államvasutak igazga­tósága értesíti az érdekelteket, hogy az 1902. évre kiállitott­ kedvezmé­nyes áru bérletjegyek és a szolgá­lati évi szabadjegyek érvénye 1903. évi január hó 31-éig kiterjesztetik ; a rendes áru, vagyis az 1902. évre kiadott ezer korona áru I., hétszáz korona áru II. és négyszáz korona áru III. osztályú évi bérletjegyek érvénye azonban a mai nappal meg­szűnik, vagyis a meghosszabbítás érvénye e jegyekre ki nem terjed. Szilveszter-esti mulatságok. Szép és helyes szokás, hogy az emberek víg mulatozás közt búcsúznak el a letűnt esztendőtől és ugyanakkor ze­nével és tánczc­al köszöntik az újat. Minek is keseregni a múlton, hisz „ami elmúlt, többé vissza nem jő.“ És miért ne bízzunk, iigyjünk, re­méljünk egy szebb, boldogabb jövő­ben ? Városunkban a következő na­gyobb szilveszter esti mulatságok rendeztetnek : A helybeli tisz­­t ie k­a­r tombolával, hangversenynyel és tánczc­al egybekötött Szilvesz­ter-estélyt rendez a Korona szálló­ban. A Ke­r­e­s­k­ed­ő­k és Gaz­dák köre a Seper-szállóban a kö­vetkező programmal rendezi Szil­veszter estélyét: 1. „Prológ.“ Irta : P­u­t­n­o­k­i Béla. Előadja : R­á­c­z Alice. 2. »Tré­fás szimfónia.“ Előadják: Rév Er­zsiké, Szende Emil dr., G­á­l Piroska és Gergely Dezső. 3. „Monológ.“ Irta és előadja : F­a­­r­a­g­ó József. 4. „Zsurou.“ Irták: Flamm Dezső dr. és Lédig Árpád. Előadja : Flamm Dezső dr. 5. „Bakfis.“ Irta: Jaszikus. Előadja : Klein Erzsiké. 6. „H­ó­­fúvás“ Vígjáték. Irta: Szo­ma­ház­y István. Előadják: Ungár Jenő dr., G­á­l György, dr. L­u­k­á­c­s Jenő és G­e­r­g­e­l­y Dezső. 7. „Magánjelenet.“ Előadja : L­é­­d­i­g Árpád. 8- „Zárjelenet.“ Irta : Erdős Aladár. Előadják: Bleier Arthurné és Erdős Aladár. Be­­lépő­díj nincs. Kezdete fél 10 órakor. A demokrata­ kör a Széchenyi­­szálló I. emeleti helyiségében esti, 8 óra kezdettel, tombolával egybekötött Sylveszter-estélyt rendez, melynek részletes műsorát már közöltük. A miskolczi kereskedők és kereskedő­ ifjak egylete saját helyiségében felolvasás- és szavalatokkal egybekötött thoa-es­­télyt rendez.. Belépő-dij személyen­­kint 1 korona. Eső. Ki hitte volna, hogy a ret­tentő kegyetlenséggel beköszöntött tél olyan hamar fogja kiadni gyil­kos mérgét? A hőmérséklet már tegnap annyira fölszállott, mintha egy darab május szakadt volna "a deczemberbe. És hogy a tavaszi hangulathoz mi sem hiányozzék, ma az ég csatornái is megeredtek és hűvös eső verdeste az aszfaltot. Szálkái ügye. Szálkái színigaz­gató ismeretes ügyében tegnap dél­után határozott a színészegyesület­­fegyelmi tanácsa. Eszerint Szálkáit a fegyelmi­ tanács 400 koronányi kaucziójának elvesztésére javasolja ítélni. Az igazgató tanács a fegyelmi tanács véleményét valószínűleg ma­gáévá fogja tenni. Kedélyes alperes. Egyik közeli város járásbíróságánál az elmúlt hét egyik tárgyalásán kedélyes jelenet játszódott le. Mielőtt a bíró a tár­gyalást megnyitotta volna, az alperes a következő szerény kéréssel állt elő : — Tekintetes biró úr ! Alássan kérném rövidesen végezzünk, mert odahaza vár a disznótor. A biró eléggé kedélyesen fogta fel a kérelmet s megígérte az al­peresnek, hogy a tárgyalás annyira rövid lesz, hogy a friss burkát még meleg állapotban találja. Marhasóáruda bérbeadása. A mis­­kolczi m. kir. pénzügyigazgatóság a Sajó-Szt.-Péter községben fennálló marhasóáruda betöltése tárgyában f. évi november 29-én versenytár­gyalást tartott, a­melyen egyedül csak Rosenthal Adolf (Sajó Szt.­­Péter) nyújtott be ajánlatot 13 kor. 80 fillér eladási ár mellett. A pénz­ügyigazgatóság ez ajánlatot elfogadta és ajánlattevőt a marhaszáruda ke­zelésével 13 kor. 80 fillér eladási ár mellett megbízta. I­ üresedés — 172 jelölt. Furcsa községi képviselő-választás volt mi­nap Nagy-Dorogon. Ugyanis válasz­tani kellett 11 képviselőt, 7 rendes és 4 póttagot s a nagy-dorogiak eme 11 egyén helyett százhetven­kettőre szavaztak. Ennyi ember aspirált tehát a dorogi községi kép­viselőségre, úgy hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltnek is csak 24 szavazat jutott. Ezek után már ne mondja senki, hogy a magyar embernek nincs érzéke a közügyek iránt ! Színházunk jövője. A miskolczi színike­rület választmánya teg­nap ülést tartott, melyen elhatároz­tatott, hogy a színházra, — Szál­­k­a­i Lajos lemondása folytán, — 1903. év virágvasárnapjától kezdő­­dőleg, — pályázatot írnak ki. A választmány üléséről egyébként a következőt jelentjük. Dr. T­a­r­­nay Gyula alispán hivatalos helyi­ségében és az ő elnöklete alatt ült egybe a választmány, melyben a kerületi városok részéről részt­vettek : Jankovics Dezső egri polgármester, mint Eger képviselője, Berzeviczy ungvári rendőrka­pitány, mint Ungvár képviselője, Losoncz város­át. Tarnay Gyu­lát kérte fel képviseletére. A hely­beli színi bizottság részből, meg­jelentek B­a­r­­­o­n­y­i Gyula, dr. Rácz György és Szombathy László, mint jegyző. A bizottság tudomásul vette Szálkai Lajos színigazgató lemondó levelét és el­határozta, hogy a m­i­s­k­o­l e­z .

Next