Miskolczi Napló, 1904. november (4. évfolyam, 249-273. szám)
1904-11-01 / 249. szám
IV. évfolyam. Miskolc, 1904. november 1. Kedd. 249. (949.) szám. MISKOLCZI NAPLÓ POLITIKAI NAPILAP. előfizetési Arak : Helyben: Egész évre 16 kor. Vidékre: Egész évre 20 kor. Fél évre 8 „ Fél évre 10 „ Negyed évre 4 „ Negyed évre 5 „ Egyes Szám ára 4 fillér. — Kapható minden hirlapelárusitónál. FELELŐS SZERKESZTŐ : Dr. KOVÁCS JÓZSEF. SZERKESZTŐ: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztőség: Hunyadi-utcza 2-ik szám. Kiadóhivatal : Hunyadi-utcza 2-ik szám. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez, előfizetések, hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendő'«. Telefon 114. Iparosaink ünnepe. — Az Iparos-kör felavatása. — Miskolcz, okt. 31. Ünnepnapja volt tegnap iparosainknak. Felemelő, lelkes ünnep, amelynek szociális jelentőségét a haladás minden igaz barátjának örömmel kell üdvözölni. Összejöttek derék iparosaink, hogy testületük új házát s abban az iparos kört felavassák. Miskolcz iparosainak egy régi vágya teljesült ezzel, ők, akik társas életünknek olyan számottevő faktorai, mindenkor jóleső érzéssel tapasztalt erkölcsi egységük érzetében már hosszú idők óta vágyódtak arra, hogy saját otthonukba költözhessenek. A céheszmék bilincseitől felszabadult modern iparosoknak volt ez az első törekvése, akik a testületi szellem ilyen ápolásának már nem a konzervativizmusnak akartak hajlékot emelni, de igenis annak az eszmének a megvalósítására akartak egy állandó otthont teremteni, hogy a művelt, liberális iparosnak legyen olyan köre, ahol az élet nehéz küzdelmében erkölcsi és anyagi támogatást lel, ahol összetartozandóságuk érzete szilárd és biztos alapokra lesz fektetve, ahol a mindennapi fárasztó munka után kulturális célokkal foglalkozva, egyrészt üdülést, másrészt a jövőre önbizalmat nyer s hogy menedéket találjon benne mindaz, akinek öreg napjaira nem sikerült kicsikarni az élettől a mindennapi megélhetés feltételeit. Egyenként és összesen magasztos célok ezek. De amint a szárnyaló sasnak száz meg száz ívet kell leírnia szárnyaival, míg az aetherikus magasságba jut, azonképen évek hosszú sorába telt, míg ezeknek a szép ideáknak az otthona megvalósulhatott. Az a lelkes gárda, amely az ipartörvény életbeléptetése után az ipartestület alakításával friss szellemet hozott be városunk iparos életébe, kezdettől fogva lelkes ambícióval fáradozott azon, hogy a miskolczi iparosoknak saját otthona is legyen, melyben azután a kultúrának is oltárt építhet.Az iparos nem élhet elszigeteltségben, mert az ipar a haladás, a haladás eszméitől pedig csak a társas együttlétben termékenyülhet meg az emberi lélek. Ez volt a jelszó: Tömörüljünk, hogy győzzünk! Az ipartestület alakításának második évében, mikor tettrevágyó iparosaink élén Pflieg- Zer J. Ferenc, az ipartestület akkori elnöke, továbbá Putnoki Antal és K. Papp László alelnökök, továbbá Karsa Bertalan, Újhelyi Miklós, Kócs Sándor megalkuvást nem tűrő ügyszeretettel és buzgalommal virágoztatták fel a miskolczi iparosok érdekeit, tekintélyét, akkor merült fel az eszme, hogy iparosaink otthont létesítsenek a maguk számára. Forster Rezső elöljárósági tag volt az, aki az életrevaló és minden haladni vágyó iparosnak lelke mélyén lappangó eszmének igét adott. Úgy az akkori elnökség, mint az elöljáróság lendülettel, melegséggel karolták fel az indítványt s bár 18 évnek hosszú ideje tűnt el azóta, iparos vezető férfiaink hivatali utódaiknak mintegy tiszteletreméltó örökséget mindenkor hátrahagyták azt a feladatot, hogy az iparosok otthonának megteremtéséhez hozzájáruljanak. Ahol Déryné meghalt. Alábbi cikket, mint helyi vonatkozású aktuális közleményt, amely egy nemes célú kegyeletes eszmét propagál, az „Új Idők“ e heti számából vesszük át. A felvetett eszme az, hogy Déryné lakóházát emléktáblával örökítsük meg. Az eszme helyes, szép és annak megvalósítását részünkről is lelkesen támogatjuk. A cikk következőleg hangzik: Most harminckét esztendeje, 1872. szeptember 29-én, Miskolcznak valamelyik kis utcáján, egy még kisebb vityillóban, egy öreg asszonyság halt meg Csak ép hogy a háziak, a szomszédság pár vénasszonya ment be halottnézőre s másnap, szomorú, esős őszi napon, amikor a vörös templom melletti sírkertbe, — a szegények temetőjébe — vitték a hindrusszal festett hitvány koporsót, amelyen egy virágszál se volt, nem követte azt más, mint az árvaságra hagyott elaggott testvér, meg valami szolgáló féle. Ilyen szomorú, rideg, virágtalan volt a temetése két ország bálványának: Dérynének. Hja, a pillangók élete pár nap csupán ... Az emberek nagyon hamar, nagyon könnyen felejtenek . . . Most, hogy atyafi látogatóba jártam Miskolcz városában, mint valami nagy nevezetességet mutatta nekem apraja-nagyja a „Korona“ szállodát, hogy ott leszen az iparművészeti kiállítás ... És amikor engem egy más dolog érdekelt jobban és azt kérdeztem, melyik házban lakott Déryné, melyik Jókainé Laborfalvy Róza szülőháza ? — akkor nagyot néztek, egyik a másikához utasított, aztán feleletet egyik emberfia se tudott adni ... Az én naiv, rajongó lelkem pedig úgy képzelte, hogy csiszolt márványlapok, ragyogó arany betűkkel jelölték meg azokat a megvénült, megviselt apró házakat! Jó szerencsém összehozott Xantusné Doleschall Gabriella nagyasszonyommal, akinek uriháza épp úgy, mint régen uraatyjáé, a híres doktoré, évtizedek óta centruma Miskolcz művészi életének s aki ismerte is a nagy művésznőt, sokat fordult meg náluk is. Vele indultunk a fölfedező útra . . . Itt-ott egy-egy elejtett szó, egy név volt csak a nyom, amelyen nagy türelemmel ballagtunk tovább. . A Hunyady utca végén, az Avas oldalának fordulva, egy kis, háromablakos földszintes ház áll. Az 58-ik szám. Valami kisvárosi kőműves megreperálta, rakott rá egy kevés gipsz ornamentumot és befestette valami rettenetes színre, a sárga meg a barna legdurvább tónusa között. Benyitunk a kapun . . . Xantusné az udvar végén álló apró épületre mutat: — Most már tisztán emlékszem, ez az ! A belső porta, keskeny, hosszú négyszög. A kerítés mentén a nap hevében eltikkadt, nyavalyás kukoricakórók, hosszú, kopasz napraforgók ... A kiszáradt kút mellett a mohos, odvas régi kutgém bámul bele a világba nagy unatkozva . . . Benyitunk a kis házba. Most is két idős dáma lakja. Akárcsak hajdadán Kilényiné és Déryné. Régi bútorok, régi edények a konyhán, a szobákban. Éppen úgy, mint az ő idejökben ... A csöpp konyha gidres gödrös pádimentuma vörös diósgyőri tégla . . . Xantusné szemét elfutja a köny : — Lássa kérem, most már úgy látok mindent, mintha tegnap történt volna; itt a konyha padlóján volt a koporsója, csak úgy a puszta földön. Benne hitvány forgácson a holttest, kopott, gyatra, kizöldült fekete krinolin félében. A nyakán finom, kiholmizott tullangfacskendő, ami legfőbb fényűzése volt élete utolsó napjáig . . . A szobák régi módi, sablonos berendezése is olyan illúziókba ringatott, mintha még mindig az lenne, amelyben Déryné élt Itt már azután egészen helyre billent az én ciceróném megfeneklett memóriája. — Itt állott az ágya, ragyogó tiszta einsattos kanavászpárnáival. Fölötte lógott a portréja, kék ruhában, libegő fürtökkel a halántékán, finom formájú kezeit a keblén öszszekulcsolva ... Itt volt a sablódja Sircin vosSvS hathatósészer"■ tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, úgymint idült bronchitis, szamárhurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzt. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertáraknál» üvegenkint 4.— .os.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti széggel legyen ellátva. F. Hoffmann-La Roche & Go. vegyészeti gyár Basel (Svájcz.) Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.