Miskolczi Napló, 1909. augusztus (9. évfolyam, 173-197. szám)

1909-08-01 / 173. szám

2 Városi színház, Miskolcz, Julius 31. A miskolczi nemzeti színház­nak a város tulajdonába való átvétele immár közóhajt képez. A részvénytársaság alapszabályai és különösen az alapító levél ha­­tározmányai a városnak ezt a jogát biztosítják, a város azon­ban eddig előttünk érthetetlen okoknál fogva e jogával nem élt. úgy látszik nem ambitionálta, hogy — amint ez minden na­gyobb, fejlődő városban van — ezen állandó kulturális intéz­mény a város tulajdonába men­jen át és ez által a szinház városi jelleget nyerjen. — Évek, — sőt évtizedeken át meg­elégedett azzal, hogy évenként nagy összeggel szubvencionálja a színházat, de a maga inge­­rentiáját, a maga várományosi jogát ki nem domborította. A nemzeti színház sorsát ma is egy a törvény szerint közkereseti társaság formája szerint működő részvénytársaság intézi, amely csakis részvényeseinek tartozik felelősséggel. A városnak csupán a szubvenció megadásánál van szava, azontúl az egész kulturá­lis intézmény nem eshetik nyil­vános ellenőrzés és felelősség alá. Miskolcz városának közgyű­lése már régebben elfogadott egy indítványt, mely a tanácsot bízta meg a színház ügyének, illetőleg átvételének kérdésével. Ez az indítvány azonban a mai napig sem nyert elintézést. A részvény­­társaság azonban mai formájá­ban fenn sem tartható. Alig vannak már részvényei. Egy-két év múlva már az igazgatóság és felügyelő bizottság sem kerül ki a részvényesek sorából, úgy, hogy az alapszabályok rendel­kezéseit betartani sem lehet többé. Elérkezett tehát a legvégső ideje annak, hogy a miskolczi nemzeti színház sorsa megol­dassák, jövőre biztosíttassék és a város jogaiba lépjen. Ezt célozza az az indítvány, melyt a városi törvényhatósági bizottság számos tagja a törvény­hatósági közgyűléshez intézett a napokban, amelyet dr. Kovács József törvényhatósági bizottsági tag szerkesztett s amely szó­­szerint ekként hangzik: Tek. Törvényhatósági Bizottság ! A miskolczi Nemzeti színház nevet viselő és a színház céljaira szolgáló, a Széchényi­ utca 27. sz. alatt lévő épület összes üzlethelyiségeivel és egyéb a színházhoz tartozó felszere­léseivel ez idő szerint a miskolczi nemzeti színház részvénytársaság tu­lajdonát képezi, annak kezelése és vezetése alatt áll. Az 1857-ben Borsodmegye akkori rendeinek jóváhagyása és a m. kir. helytartó tanács engedélye alapján épült színház Miskolcz város, Borsod­­vármegye és az ország más helyén is lakó polgárok adományaiból, áldo­zatkészségéből épült fal, akik az 1847-ben kibocsájtott 350 drd. jelen­leg 105 frt. értékű részvény jegyzése, illetőleg kifizetése által biztosították a miskolczi nemzeti színház felépítését. Az 1847-ben alakult részvény­társaság már akkor tudatában volt annak, hogy a nemzeti színház, mint kulturális intézmény céljaira szolgáló épület kezelése és magának a szin­­ügynek vezetése Miskolcz városát, mint erkölcsi testületet illeti, mert az alapítók által alkotott alapszabá­lyokban kifejezetten ki van mondva, hogy a színház épület, tehát magának a miskolczi nemzeti színháznak, mint kulturális intézménynek tulajdona Miskolcz városát illeti és a részvény­­társaság köteles a város kívánságára a miskolczi nemzeti színházat ingyen a város tulajdonába bocsájtani. A részvénytársaság által 548­2/k. 904. sz. alatt módosított alapszabá­lyok második szakasza az alapítók ezen rendelkezését fantar­totta és a hivatkozott alapszabályok második szakaszában kimondotta, hogy : „Ha a város minden e házon fekvő terheket átvenné és a rész­vényeseket kielégíteni hajlandó lenne, a színház mindennemű hozzátartozókkal együtt ingyen bocsáttatik át Miskolcz város tu­lajdonába oly kikötéssel azonban, hogy annak jövedelmei kizárólag csak az épület fenntartására és a helybeli magyar nemzeti színház javára fordítassanak és más egyéb célra semmi esetben sem fordít­hatók , a miskolczi nemzeti kaszinó pedig — mint ez a társulat ala­kulásakor már kiköttetett — mind­addig, míg fennáll a közép eme­letbeli ingyen szállásról biztosít­­tatik. A miskolczi nemzeti színház Mis­kolcz város jótállása mellett a Ma­gyar Jelzálog Hitelbanktól 120.000 korona amortizácionális kölcsönt vett fel, a­mely a színház céljaira szol­gáló épületre jelzálogként telekköny­viig be is kebeleztetett. Ezen tör­­lesztéses kölcsönből ez idő szerint 117,466 korona 03 fillér áll fenn. A kölcsönösszegért, mint már kie­meltük, Miskolcz városa vállalt a hitelező bankkal szemben jótállást Miskolcz városa ezenkívül éven­­kint 8000 kor.­segélyt szavazott meg a miskolczi nemzeti szinház céljaira, mely összeg a részvénytársaságnak minden évben folyósittatik és ki­­adatik, mely összeg fölött a részvény­társaság szabadon rendelkezik, Miskolcz városa tehát nemcsak várományosa a miskolczi nemzeti színház céljaira szolgáló épületnek, hanem ez idő szerint úgyszólván fenntartója is, mert az ingatlant ter­helő jelzálogkölcsön összegéért ő vállalt jótállást, e kölcsönösszegért őt terheli az anyagi felelőség s ezen­kivül évenkint még külön 8000 ko­ronával is segélyezi a részvénytár­saságot. A részvénytársaság ez idő szerint még 24 drb részvény fölött rendel­kezik, bale nem értve az ez év folyamán kisorsolás alá eső 5 drb részvényt. Ha a részvénytársaság határozata alapján a részvények ki­­sorsolását az eddigiek szerint foly­tatja, úgy öt év múlva a részvény­társaság egyetlen egy részvény fölött sem rendelkezik már. A most érvény­ben lévő 24 drb részvénynek az alapszabályokban meghatározott ár szerint összes értéke kitesz 5040 koronát, ha az összes részvényesek igényt tartanak ahhoz, hogy rész­vényeiket a város megváltsa, ebben az esetben 5040 korona az összeg, a­melyet a város a színház átvétele ellenében megtéríteni tartozik. Tekintetes Törvényhatósági Bizott­ság ! E ténybeli adatok előrebocsáj­­tása után elsősorban hangsúlyozni kívánjuk, hogy a miskolczi nemzeti színház, mint részvénytársaság tovább nem működhetik, mert a törvény ren­delkezésénél fogva csak részvényesek jogosultak a részvénytársaság igaz­gatóságában és felügyelő bizottságá­ban helyt foglalni, hogy így ebben a formában a miskolczi nemzeti szín­ház intézése a törvény imperatív ren­delkezése ellenére többé meg nem állhat, s így a részvénytársaság is, ha a törvény rendelkezéseit respek­tálni akarja, kénytelen volna egy egészen új alakulatot ölteni, a­mi azonban, az alapítók szellemének és intencióinak többé meg nem felelne. E formai akadálytól eltekintve azonban az évek hosszú sora alatt arról győződtünk meg, hogy a mis­­kolczi nemzeti színházat az egyedül illetékes erkölcsi testület, Miskolcz város, — akinek egyébként tulajdon­joga a színházhoz az alapszabályok­ban biztosítva van, — hivatott ve­zetni és irányítani. Magyarország minden vidéki vá­rosában, ahol állandó színház van, az a város tulajdonát képezi, s mint a polgárok áldozatkészségéből fenntar­tott kulturális intézmény, a városnak, mint erkölcsi testületnek vezetése és ellenőrzése alatt áll. Maga a részvénytársasági forma nem felel meg egy kulturális intéz­mény szellemének, s nem alkalmas arra, hogy ilyen alakulatban teljes falősság mellett kulturális célokat szolgáljon. A részvények ma a legjobb és leg­biztosabb kezekben vannak, de azok adás-vétel és öröklés tárgyát képez­vén, sohasem tudhatjuk, kiknek ke­zébe kerülhet a részvényekkel együtt a miskolczi nemzeti színház sorsa és intézése. Az elmúlt évek tapasztalata sok esetben arról is meggyőzött bennün­ket, hogy a részvénytársaság inté­zője és a színház vezetője között előállott differenciált nemzeti szín­házunk vezetését nem a legjobb Nala. — A „Miskolczi Napló“ tárcája. — — Indiai mese. — Hegesrégen, mikor a világ még fiatal volt, élt Indiában egy Nala nevű rájad, ki olyan előkelő és szép volt, olyan vitéz, hogy mindenki szerette őt, az ellenségeit kivéve, akik féltek tőle. Csatában villogott a kardja, mint az üstökös az égen s minden csapása halált szórt; bé­kében fénylő volt az arca, mint a déli nap ; szive gyönge, mint a ta­vasz első zöldje , amely küszöböt a lába érintett, onnan menekült a bánat s vidámságnak, békének en­gedett helyet. A lelke mélyét azonban Csak a Mindenható ismerte, kn­ek az ol­­irat előtt naponta ezer meg ezer ember torkából szállt fel az ima : „Ó­a, élet­nek és halálnak ura, tedd örökké édessé, boldoggá a mi rájá­nknak, Halának életét !“ Abban az időben minden dolog élt és lelke volt mindennek és még azok a dolgok is, melyek most el­lenségesek vagy közömbösek az emberek iránt, szeretve fogták körül a Nala életét. A folyók özönték a mezőket, hogy megtermékenyítsék, a hideg déli és nyugati szelek s az égcsókoló felhők óvták őt a nap perzselő heve ellen ; a kanyargó folyók széles keblükön egész sere­gét hordták a hajóknak, hogy növel­jék gazdagságát, és mikor látták, hogy ez a nagy rájak minden hírneve, jámborsága és hatalma dacára is magánosan, nőtlenül éli napjait, a szelek, a fo­lyók s a felhők vitték nagyságának hírét hegyen völgyön át ezer mért­földekre, mígnem egy déli ország kertjéhez értek, melyben a világ legszebb királykisasszonya lakott. Hozzá hasonlót képzelni sem lehe­tett. Minden meg volt benne, hogy feledtesse egy királlyal azé­rt gond­jait. Szemei fekete gyöngyök voltak,­­ szája rózsabimbó , jázmin , liliom­­én rózsaillattal és a homloka ragyo­gott, mint az esthajnali csillag. De a szive oroszlánszívű volt. Egyedül élt udvarhölgyeivel e felsé­ges kertben, aranyos öltönyben járt s fején erdei virágokból font koro­nás viselt. A szél szavából, a folyók büvös dalából, a felhők szolid susogásából, amint esővé olvadva mir­ádnyi gyé­mántot szórtak a füvekre, egy napon meghallotta a Nala történetét s szi­vébe szerelem lopózott a vitéz nemes rájah iránt Erre a szelek és a fel­hők visszatértek a rájah országába, hogy elmondják az esetet. És Nala is megszerette a szép királyleányt, Nala egy ideig szeretett álmodozni új szavaim­éről, az országát azonban nem hagyhatta addig, míg minden alattvalójának meg nem szerezte ezt a három dolgot: védő főd­ölet, hol a fejét lehajthassa, munkát, melyből megélhessen és egy hű nőnek a sze­relmét. Mert a rájak, mikor uralomra lé­pett, az oltár előtt esküt tett, hogy előbb mindez­ alattvalóját boldoggá teszi s csak azután gondol a maga boldogságára. A királylány szivét pedig bánat töltötte el, amint szerelmesét kétről­­hatra, hónapról-hónapra hiába várta. Királyok jöttek messze földekről, hogy megkérjék a kezét és fenye­getőztek, hogy elutasítás esetén had­dal támadják meg az országát. Tíz napi gondolkozási időt engedtek a királylánynak. Ez pedig készült a halálra, mert a Nala szerelme nélkül nem akart élni. Egy éjjel aztán Nala felment a palotája tetejére és szétnézett or­szága fölött ; gazdag városok, hul­­lámzó kalászszal ékes rónák terül­tek el szemei előtt s népe boldogan végezte dolgát. —­ Most már én is felkereshetem MISKOLCZI NAPLÓ Miskolcz, 1909. augusztus 1. A „MISKOLCZI HITELINTÉZET” részvénytársaság az állandó jellegű­ betéteket 4­ VivaB kamatoztatja és esőn felül a tőkekamatadót is a sajátjából fizeti. 8

Next