Miskolczi Napló, 1909. november (9. évfolyam, 250-273. szám)

1909-11-03 / 250. szám

X . évfolyam. Miskolcz, 1909. November 3. Szerda 250. (2438.) szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben : Egész évre 16 kor. Fél évre 8 „ Negyed évre 4 „ Egyes szám ára 6 fillér. — I NAPLÓ Szerkesztőség­ : Kiadóhivatal : Hunyadi-utca 2-ik szám. Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Telefon 114. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez, előfizetések hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Vidékre : Egész évre 20 kor. Fél évre 10 „ Negyed évre 5 „ Kapható minden hírlapelárusítónál. Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. A megoldás. — Döntő hét. — Miskolcz, november 2. — Elérkeztünk a megoldás küszöbére. Hosszú, fáradságos, sivár itt volt. Hónapokig tartott. De most már csak napokig tart­hat. Erre nézve nincs kétség. Az igaz, hogy az embereket már annyira hozzászoktatták a foly­tonos elhalasztásokhoz, hogy már nem is hiszik, hogy egyáltalá­ban lesz döntés. Hiszen minden királyi kihallgatás, minden mi­niszteri tanácskozás, minden párt és egyéb konferencia azzal végződött, hogy: Nincs döntés. Nos, ezentúl nem így lesz. Most — akárhogy kerülgetik is — dönteni kell A terminusok szorítanak. A sorrend, amelyben az események — most már gyor­sított tempóban — lefolynak, a következő: Holnap, szerdán miniszteri tanács lesz. Ezen dől el, hogy létrejöhet-e a kooperáció, vagy nem? Amennyiben Kossuth Fe­renc hajlandó a kooperációban résztvenni, akkor meg lesz; ha ellenben Kossuth ellenzi, akkor nem lesz belőle semmi. A minisztertanács eredményé­től függ tehát minden. Justh Gyula, a képviselőház elnöke, f. hó 7-én, vasárnap tartja meg Makón beszámolóját. Nagyon természetes, hogy a beszámoló is ahhoz fog igazodni, hogy létrejön-e a kooperáció, vagy nem. Ha létrejön és a megállapítandó feltételek nem lesznek kielégítők, akkor Makón harci riadó fog elhangzani és bekövetkezik a pártszakadás a függetlenségi párton. A helyzet „súlypontja“ tehát a holnap tartandó miniszteri tanácsban van. JMphez eset. — A­­Miskolczi Napló* tárcája. — Farkas­­dr. éppen az „özvegyi öröklés“ rejtelmeit böngészte és azon gondolkodott, nem volna-e jobb egy p­ár percre ledőlni a kanapéra, ami­­or levelet hoztak neki. A levélben ez állott : „Holnap délután háromkor. Margit.* Farkas elkáromkodta magát és a földhöz vágta az­­özvegyi öröklésé­t. — őrjítő, őrjítő, őrjítő, ismételte háromszor is és dühösen vágtatott fel alá a szobában. Hogy mi őrjítő azon, ha egy szép fiatal, barna szemű és hajú, szenve­délyes asszonyka randevút ad egy ügyvédjelöltnek, megfoghatatlannak látszik a történet hősén kívül min­denki előtt, Farkas dr. azonban más­ként gondolkozott. És megválthatjuk, az ő szempontjából neki igaza is volt. Farkas dr. ugyanis néhány hét óta komolyan udvarolt Hirschfeld Ellának. Ella nemcsak bájos és okos nő volt, de igen jól választotta meg az apját is. Az öreg Hirschfeld Bernátot fél millióig tartották jónak. Emellett a leány a város legnagyobb cso­dálatára komolyan szimpatizálni látszott Farkas dr.-ral, aki egyálta­lán nem tartozott azon komoly és háziasan nevelt ifjak közé, amineket Hirschfeld papa nem minden cél­zatosság nélkül néha napján fel szokott említeni leányának. Bizonyítja ezt az is, hogy havi büdzséjének kiadási rovatában a kapupénz tételének mindig jelentős szerep jutott. Ha Rodin mester a „Szolidság“ szobrát akarta volna megmintázni, bizonyos, hogy nem Farkashoz fordul vala modellért. Farkas azonban mindezzel nem tö­rődött. Nyugodtan haladt a maga útján, jól élt és szerette a nőket. És minthogy a nők is — bár cso­dálatos, de úgy van — szívesebben vonzódnak a vidám, mulatós és könnyelmű ifjakhoz, mint azokhoz, akik házi erényekben gazdagok, Farkas nem panaszkodhatott szeren­cséje felől, így volt ez egészen addig, míg Farkas meg nem ismerkedett Hirsch­feld Ellával. Attól a pillanattól fogva, hogy egy jótékonysági bazáron Ela rávetette mély fekete szemét és éde­sen csengő hangon megszólította, hogy­­Farkas úr vegyen egy szál virágot a szegény özvegyek javára“, attól a pillanattól kezdve érezte Farkas, hogy az életnek más célja is lehet annak a kutatásánál, várjon napi négy vagy öt órai alvás elegendő egy huszonhatodik életévét betöltött férfiú egészségének fenntartására En­nek belátásával azután Farkas meg­változtatta egész életrendjét , kima­radt a kávéházból, tízkor feküdt és hétkor kelt, megszakította futó vi­szonyait és komolyan kezdett ké­szülni az ügyvédi vizsgára. Ez az oka annak, hogy Farkas jelenleg az özvegyi öröklés és hitbér kérdései iránt érdeklődött, holott azelőtt csak Maupassant működését kisérte figyelemmel és ez az oka annak, hogy nem a legnagyobb el­ragadtatással vette tudomásul a hol­napi randevút. Ez a dolog volt az egyetlen, mely Farkast komolyan aggasztotta és ál­matlan éseket szerzett neki. Minden ügyét rendbehozta, csak ezzel az asszonynyal nem bírt boldogulni. Az asszony, aki lánykorában egy csomó érzelgős regényt olvasott össze, hőst látott Farkasban, akinek szelleme és választékos modora annyira külön­bözött féljétől. Szenvedélyesen ra­gaszkodott hozzá és mikor Farkas Gyermekvédelem, Miskolcz, november 2. A miskolczi gyermekvédő telep egyesület Kubik Béláné és Szentpáli István dr. elnöklete mellett folyó évi október 31-én d. e. 11 órakor a polgármesteri hivatalban igen láto­gatott értekezletet tartott. Az értekezlet célját, mint azt a meghívók is jelezték, a Miskolcz város területén kihelyezve lévő el­hagyott gyermekek részére rende­zendő valamelyes karácsony­fa-ün­nepély részletének megbeszélése ké­pezte. A telepegyesületi tagok a fölvetett indítványok nyomán egyértelműig elhatározták, hogy e gyermekek ré­szére karácsonyfa-ünnepélyt rendez­nek és pedig úgy, hogy abban ne csak patronokkal bíró, hanem az összes gyermekek kivétel nélkül ré­szesedjenek. A közös karácsonyfa előállításához megkívántató anyagi támogatás tárgyában az értekezlet úgy határozott, hogy azt adományok útján fogja fedezni s e részben uta­sította a vezetőséget, hogy a pénzbeli adományok összegyűjtésére perselye­ket bocsásson a közönség rendelkezé­sére. Ugyanakkor azonban az értekez­let arra való tekintettel, hogy a kihe­lyezett gyermekek száma jóval felü­l­­haladja a 400-at s hogy a perselyek út­ján befolyó adományokból a gyerme­keknek legkisebb tárgyakkal való ellá­tása is alig remélhető, kimondotta, hogy Miskolcz város közönségéhez részint hírlapi, részint társadalmi után­arészben intéz felhívást, hogy amennyiben oly nélkülözhető vagy használt tárgyakkal rendelkeznek, melyeket ily gyermekek részére mint karácsonyi ajándékot alkalmasnak tart, hogy azokat a gyermekek kö­zött leendő szétosztás végett szintén hálás köszönettel fogadja , s utasí­­totta Papp Béla városi közgyámot, hogy az ily módon beszolgálta­tott tárgyakat elismervény mellett vegye át. Kimondotta továbbá az értekezlet azt is, hogy következő években ren­dezendő ilynemű ünnepélyek költ­ségeinek fedezésére a gyermekvédő liga által rendezni szokott gyermek­napok jövedelmének felét fogja a­­ liga vezetőségétől elkérni. Az értekezlet e határozat alapján az egyesület vezetősége e helyen is azzal a kéréssel fordul Miskolcz vá­ros közönségéhez, hogy e gyűjtő­­perselylyel megjelenőket fogadja azzal a nemes jóakarattal, melylyel e szegény elhagyott gyermekek ér­dekét Miskolcz város hölgyközön­sége felkarolta s a nélkülözött anyai szeretet melegét részükre biztosította s hogy a legcsekélyebb adományt is azzal a szives készséggel bocsássa az egyesület rendelkezésére, hogy erre egy elhagyott gyermeknek teszi elfelejthetetlenné a szent karácsony ünnepét. NAPI HÍREK. Mindszentek napján- Ha az a kis patak, mely a szivet hajtja, elapad , megszűnik az élet s az emberi test enyészetnek, sorva­dásnak indul, hogy az alkatrészévé váljék a föld porának. Meglazul egy csavar . . . elpattan egy vaspánt . . megszakad egy húr, a fénylő szemek megüvegesednek s az élet párát, a halál fakó szine váltja föl . . . * Újonnan fővárosi I áruházzá átalakítva ? már megnyilt! M­­ női és gyen I kii ista nek felöltők nagy áruháza Az őszi modellek árusítása kezdetét vette kosztümökben, angol 8 felöltőkben és aljakban *­­ TELEFON 338. Szóld kiszolgálás! Olcsó árak 1 TELEFON 338.

Next