Miskolczi Napló, 1910. március (10. évfolyam, 53. szám)

1910-03-06 / 53. szám

Miskolci, 1910. március 6. A bérletárak, dacára, hogy a tou­rner idény ez évben nyolc héttel hamarább indul meg, mint tavaly, telj­esten a tavalyiak lesznek és pedig : reggel 6 órától délután 6 óráig ter­jedő időben 14—4 személy által a napnak bármely játékóráját előre ki lehet bérelni s ez esetben az illető 4 tagú társaságnak joga van a pályát a biztosított órában naponként igénybe venni fizen idénybérletjegy ára sze­mélyenként 20 korona. Ha ugyan­­azon családból többen is váltanak bérletjegyet, úgy az első családtag 20, a második 16, a harmadik és minden következő családtag 12—12 koronát fizet bérletjegyért. A délután 5—6 óráig terjedő időben csakis két pályán lehet órán­­­kát előre kibérelni olyképen, hogy a bérletjegyek csak minden második napra érvényesek. Ezen csak másod­­napokra érvényes bérletjegyek ára ugyancsak 20, 16, illetve 12 korona. A bérlettel le nem kötött összes pályákra kiadatnak idénybérletjegyek az olyan játékosok részére is, akik nem meghatározott pályán és órák­ban, hanem a jelentkezés sorrendje szerint óhajtanak játszani. Ezen jegyek a nap bármely órájában való játszásra jogosítanak s áraik 20, 16, illetve 12 korona. Diákoknak és pedig fiuknak 10 korona, leányoknak 14 korona ár­ban adatnak ki bérletjegyek azon megszorítással, hogy a fiuknak csak délután 5 óráig van megengedve a pályák használata. Kiadatnak még egy egy hóra ér­vényes bérletjegyek is, melynek ára 5 korona. Azon idénybérlők, kik pályát a nap bizonyos óráira előre kibérel­nek, saját labdáikkal játszanak, míg a többi, nem­ meghatározott pályán és órákban játszóknak az egyesület bocsát labdákat rendelkezésre. Végül közöljük, hogy nem bérlők, miként tavaly, esetről-esetre meg­váltható órajegygyel is játszhatnak. A tennisz játék szabályok egyéb­ként ugyanazok maradtak, a­melyek tavaly kiadattak. E szabályok Fodor Zoltán könyvkereskedésében lesznek kaphatók. Az idény bérletjegyek folyó hó 15 ig föltétlenül kiváltandók, mivel az addig ki nem váltott jegyek másokra lesznek átírva. Minthogy egy egy játékórát csak annyira el vagyunk foglalva. Az uram majdnem egész nap ,rendelt este pedig azt sem tudjuk hová menjünk , melyik meghívást fogadj­a el. fia tagja vagyok vagy tizenöt jótékony egyletnek, vagy kettőnek elnöke is — gondolhatod mennyi időt igényel ez. Azután mi is estélyt adunk minden hónapban egyszer, a fogadónapunk meg minden páros szerda. Egyszóval igazán annyira el vagyunk foglalva, hogy időnk sem jut ilyen csekély­ségre gondolni. — Igen, igen értem. Te modern asszony vagy Klára. Csillogó, szere­pet­ vivő, gazdag, társaságbeli asszony. Érvényre jut a szellemed, a szép­séged, a drága ruháid — ez kárpótol azért, amit nélkülözöl. — Mindenem van aktud­, nem ismerem ezt a szót­­ , nincs. * — Mindened van ami csalóka külszín, látszat. De a szived, a lelked . . . Kláricám, te kis szőke­ség hallgass reám , soha sem érezted hogy üres, céltalan az életed ? Soha­sem találtad unalmasnak azoknak az idegen embereknek a társaságát, visszatetszőnek az üres, léha bók­jaikat? Sohasem vágytál szerelem, boldogság után ? Egy lélek után aki megértsen, akinek elmondhass min­dent — egy szív után, aki csak érted dobogjon ?... Kláricám ! te fiatal vagy és szép. Lehetetlen hogy egyszer föl ne ébredjen a szived. Mert most csak szunnyad. De bizo­nyára föl fog ébredni. Az urad nem az igazi párod. Eljön egyszer az igazi. El fog jönni, mis akkor hiába­valónak fogod látni az eddigi életedet Szűk börtönnek, a selymes, bársonyos drága kényelemmel berendezett ottho­nodat. Nem találsz örömet a drága ruháidban, csillogó ékszereidben. Akkor, akkor fogod látni, hogy igazat mo­ndtak, hogy mégis hiányzik­­ valamit, ami a legnagyobb kincs a földön : a boldogság. A szőke asszony ábrándos kék szemében két könyvnepp csillogott. Jobban fénylett, szebben csillogott , mint a fülében ezreket érő gyémánt buton. Sokáig nem szóltak egy szót sem. Lassan kint alkonyodni kezdett. Fel­gyújtották a kupéban a lámpát. — Mindjárt otthon leszek, — mondta örömmel a barna asszony — az uram várni fog az állomáson. A kis­fiam alszik már ilyenkor, őt már meg sem csókolhatom csak holnap reggel. Pedig már egy hete nem láttam. De kénytelen voltam otthon hagyni, beteget ápoltam, az uram édesanyját. De igaz, hát te hova utazol? — Fürdőre megyek. Csak pár hétre, azután majd utánam jön az az uram, e lemegyünk a Tenger­partra & Barna asszony készülődni kez­dett. — Nézd Kláricám már látni az én kis városom tornyait. S a csil­logó lámpáit. Csendes kis fészek az igaz, de olyan jó benne élni. Úgy örülnék ha egyszer eljönnél hozzánk. Ha meglátnád az én egyszerű kis otthonomat, megismernéd az uramat,­­ a kis fiamat. Nini már itthon is vagyok. Isten veled édes. A viszontlátásra. Megcsókolták egymást, hosszan, szeretettel, úgy, mint akik hosszú időre búcsúznak egymástól. Talán egy egész életre. A barna asszony csaknem futva ment az urához, az már várta ölelő karral, csókkal, szeretettel. A szőkével pedig robogott tovább a vonat, a mindig jobban sötétedő hűvös éjszakába . . . MISKOLCZI NAPLÓ négy-négy játékos bérelhet ki, aján­latos a társaságoknak mielőbb össze­­állani és a pályát kibérelni, mert később erre a jelentkezők nagy száma folytán nem igen lesz alkalom. Bérletjegyek a mai naptól kezdve Fodor Zoltán könyvkereskedésében válthatók ki. A Miskolczi Sport­ Egyesületnek erre vonatkozó hirde­tése Megay Róbert cukrász üzletében van kitéve, melyre felhívjuk az érdekeltek figyelmét. Választási mozaik. Az ország visszhangzik a válasz­tások előkészítésének zajától. Virág­zik a korteskedés. Ilyenkor terem­nek meg a vidám választási anek­­dóták. Néhányat közlünk belőle. A jelölt és a választó A legtöbb ember ma képviselő­­jelölt. Az önjelölt urak sűrűn kere­sik fel a választókat és borzasztóan buzognak saját becses személyük ajánlása körül. Minden módon be­­akarják venni a választókba, hogy az ország csak akkor lesz és lehet boldog, ha őket választják meg. — Rémes még elgondolni is a szegény ország helyzetét, ha Isten ments, nem ők lesznek megválasztva. Az egyik önjelölt épen nagyba magyarázgatta ilyeténképen a haza üdvét a falusi atyafiaknak, amikor megszólalt az egyik primipilus, mond­ván : — Hát nagyságos uram, az isten éltesse a nagyságos urat és mi jól tudjuk, hogy az ország boldogulása azon fordul meg, ha a nagyságos ur lesz a követünk. De úgy halljuk, hogy a kormány emberei gyülnek majd a pézzel. A jelölt: És aztán mit csinálnak majd kendtek ? — Hát azt csináljuk kérem alá­­san, hogy a pézt felvegyük, de oda szavalunk a nagyságos arra. — Ne tegyék ezt kendtek. Már az is bűn, ha a pénzt felveszik. Nagyobb bűn, hogy ha a pénzt fel­vették és nem oda szavaznak ahonnan a pénzt kapták. Máskép csinálják kendtek — Hát, hogy csináljuk? — Ha jönnek a pénzzel, hát Isten neki, vegyék fel. Hanem az­tán hozzák el ide én hozzám és tegyék le itt nálam a haza oltárára. A rendőr és a munka­párt plakátja. Ez az eset Miskolczon történt meg. A plakátragasztó serényen ragaszt­hatta a nemzeti munkapárt plakát­­jjait. Amikor a Werbőczy­ utcában a Városmajor épületére is ragasztott egyet, a posztoló rendőr elolvassa a következőket : „Felhívás a nemzeti munkapárt“ alakuló gyűlésére. No nézd már, nézd, morfondírozik a rendőr. Hát nem okvetetlenked­­nek megint azok a cucilisták. Ha az ember nem vigyáz, hát mindig baj van. Erre kihozza a kardját és a kard hegyével kezdi levakarni a plakátot.­ Egy arra menő munkapárti úr figyelmeztette a rendőrt, hogy az nem szocialista plakát, mint ahogy azt a rendőr a „munkapárt“ szó után képzelte. Egyébként ő oktatta a rendőrt, ha szocialista plakát lenne, akkor se szabad azt lekaparni. A hírlapok és az önjelöltek. Egyik nagy és előkelő budapesti lap szerkesztőségébe beállít egy fiatalember és előadja, hogy nagyon szerelmes egy háziúr leányába. A leány is szereti őt, de az apa nem akarja odaadni neki a leányt, mert nincs foglalkozása. A szerkesztő megkérdi : — Hogy segíthetünk mi ezen a bajon ? — Igen könnyen. Jelöljenek va­lamelyik kerületben. — Ha csak ez kell, megkapja a leányt. Kis másnap megjelent a választási hírek között . A virághalmi kerület­ben az ottani választó­polgárság egyhangú lelkesedéssel jelölte Senki Pált. Megválasztatása több mint bizonyos. Javasai korzó. Riportot kéne írni egyszer a ta­­j­vaszról, ideális, finom kezekkel és nyiladozó rózsabimbóktől terhes pen­nával, amely fénylő szemű szőlők határában állt az érzés évadján, déli forróságban és alkonyi ezüstruhában, amely suttogó és elfojtott torkú sze­relmesek kedvéért öltözködött föl. Riportot ékes nyelven és olvadt gyönyörtől terhes szavakkal, viruló ágak tetejébe és fiatal, fénylő hom­lokokra, amelyek még nem értik, csak sejtik a reneszánszok legneme­­sebbikét, a tavaszt. Minden közéleti, politikai és egyéb szenzáció nyakára hág egy nagyon szimpatikus, hithő nélküli, csöndes és mégis forradalmi izű jelenség : itt van a tavasz, egész szívével­­lelkével, újra szeret és újra aranyoz, akár egy finom ujjú, ihlettel teli ötvösművész. Még a márciusi szín­­robbantásokat is megelőzte az idén, mint egy fiatal pejcsikó, áttört min­dent, ami sablon és rendesség, a februári fagyról udvarias fensőséggel lesegítette az esőköpenyt, fölmentette az őrködés alól és ragyogó öröm­mel a helyébe állott. Az első tavaszi őrszem ott ólál- 3 H­ÍREK. A költő. Kiknek szivén a költők énekének Édes zenéje lágyan fölzokog, Kiket a költők forró könye éget, Óh, azok százszor, százszor boldogok. S a költő, hogyha szép melódiákkal Csak egy embert is álmodásba visz, Bár föld ölén a sir kard­ja ital, Nem hal meg, él az még a sírban is. A költő érzi bánatát a földnek, Érzi a szivek sok fájó sebit. Hozzá a sírok enyhületre jönnek, Ki vigasztalván, véllik kényezik. Látja az arcok eltitkolt redőit, Belát a szivek rejtett mélyibe. Látja az árnyék reánk honnan vetődik, Félt minden embert és öt senkise. Szegényes, szürke, elrejtett lakába Együtt virraszt a múzsa és a gond, S mig dalra csendül két kezén a bárfa, Ö titkon már a holnapért szorong. Tövisen lépdel rózsákat keresve, Vár boldogságra s vágya búbra fúl S szelíd panaszba átolvadt keserve Dalába ott ég olthatatlanul. Szeresd a dalt, a költőket becsüld meg, Nótái Örök, élő bánatok S lehet: a csengő rimmé font betűknek Éltet talán a szívvérén adott S mert boldog az, ki költő énekére Ujjong, eped, vár, búsul, bízva hisz S költő dalán, ha köny gyűl más szemébe, Nem hal meg, és az még a sírban is. László Sándor, A „MISKOLCZI HITELINTÉZET” részvénytársaság az állandó jellegű betéteket Vivali kamatoztatja et a mű­ Múl­t tőkekamatidél is a sajátjából fisét!

Next