Miskolczi Napló, 1912. május (12. évfolyam, 99-121. szám)
1912-05-01 / 99. szám
2 Sziklaszilárd alap ez, melyre bízvást szép jövőt építhet az, aki az alapozásban olyan mesternek mutatta magát. Adjon a mindenható dr. Nagy Ferencnek a tovább építés nagy munkájához kitartást, erőt, jó egészséget, embertársaival való ügyes-bajos dolgaiban segítő türelmes jó szívet, a város kormányzásához bölcsességet. — Segítse őt az Isten úgy minden dolgában, hogy e város polgárai őbenne igazi mesterüket találják föl. «*• Városi közgyűlés. — Saját tudósitónktól. ■ Miskolcz, 1912 április 30. Miskolcz város törvényhatósági bizottsága tegnap, hétfőn báró Vay Elemér főispán elnöklete alatt rendes közgyűlést tartott, amelyen a bizottsági tagok nem túlságosan tömeges számban vettek részt. Vita csupán egy pontnál volt, nevezetesen a Toronyalja utcai csatornázás pontjánál. ■— Érdekes, tartalmas és főleg szükséges volt ez a vita és feltétlenül helyeseljük Vidats János fellépését és állásfoglalását ebben az ügyben. — A vállalkozóvalszemben egyedül csakis egy álláspontja lehet a város közönségének, nevezetesen a kíméletlenül szigorú, állandó és erős kritika és ellenőrzés. — Ha pedig a Toronyalja utca csatornázásánál hiba történt, tessék szigorú és mindenre kiterjedő vizsgálatot tartani és megállapítani, hogy ki, hol és miben követett el mulasztást. A város érdekeit mindig szívén viselő dr. Nagy Ferenc h. polgármester, — akit ma fognak polgármesterré megválasztani, — igen helyesen hozzájárult, hogy ebben az ügyben bizottságot küldjenek ki. A tegnapi közgyűlés lefolyásáról az alábbi részletes tudósítást közöljük. Báró Vay Elemér főispán délután 3 óra után megnyitja a közgyűlést. A főispán üdvözlése. Napirend előtt felszólalásra jelentkezik Zábráczky György és a következőket mondja: Méltóságos Főispán Úr! Tekintetes törvényhatósági bizottság! Csaknem fél esztendeje, hogy Miskolcz város főispánja, báró Vay Elemér úr őméltósága (éljenzés) üdülésre távozott, amit egészségének helyreállítása tett szükségessé és most, mikor itt újra megjelenik friss egészségben, teljes munkakedvvel, méltóztassanak megengedni, hogy a tekintetes törvényhatósági bizottság nevében a méltóságát üdvözöljem. Kívánom, hogy azzal az érdeklődéssel, melylyel mindenkor viseltetett e város ügyei iránt és azzal a meleg szeretettel Miskolcz város és Borsodvármegye iránt, melyet őseitől örökölt, vezesse tovább is Borsodvármegye és Miskolcz város ügyeit, hogy e város fejlődése mindenkor polgárainak békés egyetértésével elérhető legyen és a polgárok egyetértése teljes mértékben kifejlődve, a város magas fokára jusson a virágzásnak. Legyen meggyőződve e város közönségének mélységes tiszteletéről és szeretetéről. (Éljenzés). Báró Vay Elemér főispán: Nagyon szépen köszönöm és a magam részéről csak annyit mondhatok, hogy amennyiben ezt igyekeztem a múltban tenni, amennyire lehet, a jövőben is mindenkor szívesen fogom képviselni Miskolcz város érdekeit. (Éljenzés). A közgyámi állás. A törvényhatósági bizottság még tavaly olyan határozatot hozott, hogy a közgyámi állásra pályázóktól megkivántassék a középiskolai érettségi bizonyítvány és az ezzel egybekötött fizetést a közgyűlés 2000 koronában állapította meg. Az ennek jóváhagyását tartalmazó belügyminiszteri rendeletet tudomásul veszi a közgyűlés. Polgármesteri jelentés: A Horváth Lajos hagyománya ügyében kelt alapítólevél módosítása tárgyában érkezett belügyminiszteri rendelet tudomásulvétele után dr. Halmay Béla tb. főjegyző felolvassa a múlt hóról szóló polgármesteri jelentést, mely részben a város ügyforgalmáról, részben az egészségügyi állapotokról számol be, melyet a közigazgatási bizottság üléséről közölt tudósításunkban már annak idején ismertettünk. Beszámol ezenkívül a polgármesteri jelentés arról is, hogy az igazságügyminiszter rendelete értelmében a jövőben a közigazgatási hatóság által elítélteket is a törvényszék fogházában fogják elhelyezni, ami jelentékeny teherkönnyítés a városra nézve. A polgármesteri jelentéshez hozzászól dr. Gyömrey Bertalan, aki az Erzsébettér tűrhetetlen állapota ellen beszél és kéri, hogy a már egy esztendő óta elhatározott rendezést itt végre foganatosítsák. Dr. Nagy Ferenc polgármeser helyettes elismeri mindazt, amit Gyömrey a tér állapotáról mondott, de emlékezteti arra, hogy a székesfőváros kertészeti igazgatója által kidolgozott terv szerint a rendezést csak a csatornázási munkálatok befejezése után lehet és érdemes megkezdeni. Az ügy egyébként nyilvántartásban van. A közgyűlés a választ is, a polgármesteri jelentést is tudomásul veszi. Rendben a pénztár. Dr. Nagy Ferenc polgármester-helyettes jelenti, hogy március 26-án meglepetésszerű vizsgálatot tartott a város házi pénztárában és mindent a legpéldásabb rendben talált. Örvendetes tudomásul szolgál. A városi centrálé. A tanács tudvalévően tárgyalt a villamos társasággal, melynek átnyújtotta követeléseit 19 pontban, de ezek oly természetűek, hogy a társaság csak május 5-én adhatja meg a választ. A városi centrále munkálatainak kiírását azonban halasztani nem lehet, mert a kiírási művelet egyik csoportját képezi a tapolczai vízvezetéki szivattyú mozgatásához szükséges motor és a Sajó-parti szennyvíztelep motorberendezése. A tanács ezért kiírta a versenytárgyalási hirdetést, mely szerint május 20-ig lehet ajánlatot tenni. A közgyűlés ehhez utólagosan hozzájárul. Ezzel kapcsolatban van a villamossági társulat azon ajánlata, mely szerint tekintet nélkül a tárgyalások eredményére, a vízvezeték és csatornázás hajtóerejéhez szükséges áramot kész ideiglenes szerződés alapján az üzem megkezdésétől egy éven keresztül kilowattonként 7 fillérért szállítani. A közgyűlés ezt az ajánlatot elfogadja. A Toronyalja utcai házlebontások. Szűcs Sándor főmérnök előadja a Toronyalja utcai csatornázás alkalmával szükségessé vált dinamitrobbantások következményeit, melyekről annak idején e hasábokon részletesen beszámoltunk. Konstatálja, hogy a vállalkozó helyesen járt el és a repedések oka a rész alapépítmény s igy a három ház lebontásáért a tulajdonosokat illető kártérítés a várost terheli. Dr. Nagy Ferenc polgármester helyettes kijelenti, hogy e házak lebontásának nem a rész alapépítmény az oka, hanem az, hogy e házak a csatornázás következtében megrongálódtak. Bizonyos technikai ismeretek birtokában ezt előre meg lehetett volna jósolni. Műszaki alapon magyarázza, hogy a robbantásnak be kellett következnie, mert a Toronyalja utca helyenként csak 6 méter széles, a csatornaárok pedig a 48 méter mély, a robbantás szükségességének további geológiai okait is előadja. A helyszíni szemle megállapította, hogy a várost terheli a kártérítés, melynek minimuma 12 ezer korona. Ez mabb városrendezési szempontból kidobott pénz, mert azért a Toronyalja utca továbbra is ilyen állapotban marad. Itt nagyjelentőségű városrendezést lehet pedig végrehajtani, mely végeredményében egy fillérrel sem jelent nagyobb áldozatot, mint amilyen a kártérítés. A Városház téren levő Máday-telek tulajdonosa ugyanis építkezni akar és Máday beadványt intézett a tanácshoz, melyben kijelenti, hogy telkéből öt méter széles területet az óvoda mellett utcanyitásra ingyen hajlandó átengedni. Ez az ajánlat még megtárgyalást igényel, de már előre rámutat a jövő perspektíváira, főleg a terv olcsóságára. Részletezi a költségvetéseket, összehasonlítja az összegeket a kisajátítási összeggel és bizonyítja, hogy ez a terv a város érdekeinek leginkább megfelelő. Molnár József helyesli dr. Nagy Ferenc tervét és a tanács okoskodását, de kéri, hogy egyúttal rendezzék a Medgyesalja utcát is. Vidats János visszatér a csatornázás közben beállott házbeomlásokra. Hangoztatja, hogy vagy a szerződés csak hézagos lehet, ha ilyen helyzet előállhatott, vagy pedig az ellenőrzés volt hiányos. Semmiesetre sem lehet a város vagyonát arra fordítani, hogy egy vállalkozó előre nem látásából, vagy pedig bizonyos tekintetben gondatlanságból, a szakszerű munkálatoknak nem kellő módon való alkalmazásából származó károkat egyszerűen a város fedezze. — Fejtegeti, hogy a dinamit alkalmazása nem volt okvetlenül szükséges. — Kéri a tanácsot, hogy a vizsgálatot indítsa meg aziránt, hogy milyen a szerződés? Geöcze Bertalan indítványozza, hogy ha a bírói szemle felülvizsgálása folytán kitűnik, hogy a vállalkozót terheli a felelősség, a városi ügyész indítsa meg ellene a kártalanítási eljárást. Báró Vay Elemér főispán kéri, hogy a felszólalók csak a tárgyhoz szóljanak. Dr. Gencsi Samu elfogadja a tanács javaslatát Vidáts János bizottsági tag azon indítványával, hogy a tanács a kártalanítási felelősség dolgában tartson újból vizsgálatot. Pazár István kijelenti, hogy a vállalkozóval kötött szerződés idevonatkozó részébe nem foglaltattak bele olyan pontok, amelyek a vállalkozó részéről az egyes épületek jó karban tartását célozzák. A Toronyalja utcai házak tulajdonosainak kártalanítása a városnak előre nem látott kiadása. Árva Pál és Vidats János felszólalásai után dr. Nagy Ferenc helyesli Vidats János indítványát és kijelenti, hogy a tanács és az illtékes bizottságok újból foglalkozni fognak e kérdéssel és a legközelebbi közgyűlésen jelentést tesz a vizsgálat eredményéről. Ezután a közgyűlés elfogadta a tanács javaslatát és Vidáts János indítványát. A polgármester-helyettesi állás. A tanács azon előterjesztését, hogy a polgármester-helyettesség ne köttessék okvetlen a főjegyzői álláshoz, hanem esetrőlesetre a törvényhatósági bizottság válassza tisztújításkor, a közgyűlés elfogadta és ahhoz is hozzájárult, hogy a polgármesterhelyettes 1000 korona évi működési pótlékot kapjon. Apróbb ügyek. A tanács 100 K segély adását javasolja Farkas János rendőr-hadnagy részére, aki tüdővérzésben szenved s gyógyulás végett MISKOLCZI NAPLÓ Wrolcz, 1912 május 1. A hideg időjárás dacára a budapesti CSIPKEÁRUHÁZ Telefon 146. tételkényszer nélkül megtekinthető.