Miskolczi Napló, 1913. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-20 / 42. szám

­ Lukács László miniszterelnök kijelen­tette, hogy helyesli, hogy a bíróság nem ment bele politikai természetű kérdéseknek a tárgyalásába. Désy Zoltán az ítéletre vonatkozólag kijelentette egy újságíró előtt: — Én csak egyféle becsületet ismerek: a becsületet. A politikai és egyéni becsület egyazon fogalom. A politikai természetű ügyekben a parlament bíráskodik, de ő nem tudja ezt a parlamentet bírónak elképzelni, mely a panamázott pénzen választatott meg. Andrássy Gyula gróf kijelentette Lu­kács László fenti nyilatkozatára, hogy nem tartja érdemesnek válaszolni. Az elhang­zott súlyos vádak tisztázására vizsgáló­­bizottságot kell kiküldeni és ez előtt esetleg ő is hajlandó tanúnak jelentkezni. 9 román-bolgár konfliktus kiélesedett. Várják a fegyveres közbelépést. 9 monarchia és Oroszország a háttérben. Budapestről jelentik. Több oldalról je­lentik egybehangzóan, hogy a román—bol­gár konfliktus kiélesedett. Alig van már re­mény a két ország közötti kérdés békés elintézésére és már csak napok, esetleg csak órák kérdése, hogy a román hadsereg bevonul bolgár területre. Amennyiben ez megtörténik, úgy nyomban érvénybe lép a titkos egyezmény, amelyet az osztrák-magyar monarchia kö­tött Romániával. A titkos egyezmény értelmében a mo­narchia azonnal köteles fegyverkezni. Ez esetben Oroszország is nyomban el­rendeli a fegyverkezést. Beavatott politikai körökből eredő hí­rek szerint a király és az orosz cár közötti levélváltás a román—bolgár konfliktus ese­tére várható differenciák békés elintézésére vonatkozott, de kielégítő eredménynyel nem járt, úgy, hogy a helyzet már sokkal válságosabb, mint a balkáni háború tartama alatt bármikor volt. Hír szerint orosz cirkáló hajók elindul­tak a romániai vizekre és ezt a feltűnő in­tézkedést már a várható román—bolgár konfliktussal hozzák összefüggésbe. Báró Hatvany [Deutsch] Sándor hirtelen halála. Budapestről jelentik. Tegnap éjjel báró Hatvany (Deutsch) Sándor, az ismert nagyiparos szívszélhűdésben hirtelen el­hunyt nagysárdnyi házában, 61 éves korá­ban. (Báró Hatvany Sándor a legnagyobb részvényese a Borsod-Miskolczi Gőz­malomnak és ő volt az, aki a­ gőzmalom újabb és páratlan fellendülését előidézte.) Báró Hatvany Sándor halála súlyos vesz­tesége a magyar ipari életnek. Az elhunyt báró életrajzi adatait itt közöljük: Hatvany Deutsch Sándor báró, ki főkép a magyar cukoripar és malomipar fejlesz­tése körül szerzett érdemeket. Szül. Aradon 1852-ben. A főrendiházi tagságot 1903., a bárói rangot 1909. évben kapta. Fia, Lajos, író. MISKOLCZI NAPLÓ A nagyodalmak döntsenek a román—bolgár kon­f­iktusban! A mozgósítás elhalasztása. Béketárgyalások Budapestről jelentik. Szófiai híradás szerint a Bulgária és Románia között el­mérgesedett konfliktus békés uton való el­rendezésére a nagyhatalmak még egy lé­pést próbálnak meg, békekonferenciát hív­nak egybe. Ha ezt sikerül egybehívni, ez esetben a mozgósítás elmarad és a felek bevárják a tanácskozás eredményét. A ta­nácskozás hosszabb ideig fog tartani. Gallipolinál. A törökök előrenyomulása.­­ Enver bey a főparancsnok. Budapestről jelentik. Konstantinápo­lyi híradás szerint Gallipolinál a törökök­nek sikerült újabb csapatokat partra szál­lítani. Az újonnan szervezett, erősen fel­szerelt és élelemmel bőven ellátott sereg­nek sikerült partraszállása után előrenyo­mulni. A gallipolii seregek főparancsnok­ságát Enver­bey vette át. A nagy áresés a pátervári tőzsdén, Budapestről jelentik. A külpolitikai helyzetre vonatkozólag ma egy igen jel­lemző és nagyfontosságú hír érkezett az orosz fővárosból. A hír akként szó­, hogy a háborús hírek folytán a szentpétervári tőzsdén óriási, pá­nikszerű áresések történtek. A nagy börzei derűt hírére az orosz miniszterelnök magához hivatta a börze­ ve­zető embereit és megnyugtató kijelentése­ket tett. A miniszter nyilatkozata dacára a helyzet nem javult, sőt rosszabbodott. KÖZGAZDASÁG. — Gőzmalmok fúziója. A Borsod-Mis­­kolczi Gőzmalom Részvénytársasággal 1911- ben egyesült debreczeni István Gőzmalom Társulatnak ama közgyűlési határozatát, mely szerint az itteni gőzmalommal való fu­zionálását kimondta, — amiről annak idején meg is emlékeztünk — perrel támadták meg. A debreczeni kir. ítélőtábla tegnapi tanács­ülésében hozott döntése az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, illetőleg az egyesülést érvé­nyesnek nyilvánította. A budapesti áru- és értéktőzsde zárlata délután 2 órakor,­ ­ 1913. február hó 19-án. — Készáru: Irányzat szilárd Határidő: 50 kigrammonkéc Róza ... _ Rozs ... .. Árpa ...................... Zab _ ._ .. Tengeri ............... Forgalom, búza_ .. Hozatal ................ . ... 2 és fél magasabb . ... vá­tozatlan ... mono mm. _ 6000 mm. Búza, április......................... ... 1 ’ 57 K Búza, október _______ ... 12 18 ., Rozs, április____________ 9 85 „ Rozs, október ........... ... 9 65 „ Tengeri május, 1913 ... — .„ 7 70 . Zib, április ... _ ______ _ 10 32 „ Zab, október .„ .................. ... 8.91 „ Miskolcz 1918 február 20. Értékpapírok: Osztrák hitel . ....... Magyar hitel ... ... ._ Osztrák-magyar államvasut Közúti vasút ... ... . Magyar bank ........... ... Hazai bank................. . Hazai sorsjegy _______ Koronajáradék .................. Rimamurányi ___ Jelzálog Hitelbank ........... Ltszán-itoló bank .......... Kereskedelmi bank ... ._ 618 - K 807 - . ... 698-— . 669-- . ... 554.— . ... 286— . ... H'6 _ 83 10 „ ... 695- „ - 4­2- .. ... 5'­9 —­­„ ... 3610 „ Vetésre alka mas legjobb minőségű Hanna és kwasitzi árpa, továbbá tavasz búza vetőzab, bükköny és répamag, államilag álomzár­olt lóhere és luezernamag kapha a Feuerstein Márkus cégnél, Miskolcz 2 Vay­ut I. szán alatt 2 (CZÉGTULAJDON050K: FRIEDMANN és WELTMANN.) telefonszám: 330—tkv, 1912. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A miskolczi kir. törvényszék közhírre teszi, hogy a Borsodmegyei Takarékpénz­tár végrehajtatának Balog Sámuelné, Ra­gályi Júlia végrehajtást szenvedett elleni 1050 K tőkekövetelés és jár. iránti ügyében az árverés a miskolczi kir. tervszék terü­e­­tén lévő miskolczi 2055. sztjkvi A­t 1. sor, 3371. hrsz. (Ház 44. sz. a. udvarral az An­­na­ utcában 169 négyszögöl) ingatlanra 1960 kor, ezennel megállapított kikiáltási árban elrendeltetik s hogy a fent megjelölt ingat­lant a­­ 1913. évi március hó 26-án, d. e. 9 órakor, ezen kir. törvényszék árv. helyisé­gében a kikiáltási ár felén alul eladatni nem fog. Az árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát kész­­pénzben, vagy óvadékképes értékpapírban letenni. Miskolcz, 1913. jan. 13. A kir. tervszék, mint telekkönyvi ha­tóság­ Géczy, kisző. A kiadmány hiteléül: Balogh, telekkönyvv. Izraelita háznál halon bejáratú üres szobát keresek május hó 1-ére. Villanyoshoz bűzel. Berhod­ts hir­detési irodája Fa-utca 92. sz. a. flPAG HIRDETÉSEK Pénztárhoz szolid, jómodoru keresztény leány jó írással kerestetik Bővebbet a kiadóban. 55. Int­e­lgens, művelt, szorgalmas, irodai teen­dőkben jártas­ággal biró fiatalember ügyvé­di vagy más irodába ajánlkozó dimno-mak. Cim Kistener Ferencz Diósgyőr-vasgyár 59 Egy jékárban levő zárt, üveges hintó és 1 nyitott hintó jutányos áron eladó - Értekezni lehet Széchenyi­ utca 9 szám alatt a házmesternél. 56 Verbőc utca felső végén, Forrásvölgy 1-ső szám alatt egy 3 éves új lakás, a­mely áll­­ szoba, és egy előszoba, konyha, éles kamara és cselédszoba ,május 1-re kiadó. Értekezni lehet a helyszínen. 53 Szeles­ utca 59. sz. a 6 szoba, fürdőszoba, előszoba, konyha, cselédszoba és spe­rből ál­l lakás május 1-re kiadó. Értekezni ugyanott az üzletben. 60

Next