Miskolczi Napló, 1913. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1913-06-01 / 124. szám

XII. évfolyam Miskolcz. 1913 junius 1. Vasárnap 124. (3491.) szánt POLITIKAI N­APILAP. ELŐFIZETÉSI Arak : Szerkesztőség: Kiadóhivatal­­ Helyben: Egész évre 16 kor. II Vidékre: Egész évre 20 kor. Fél évre 8 „ || Fél évre 10 „ Negyed évre 4 „ || Negyed évre 5 „ ágyea szám­ára 6 fillér. — Kapható minden hírlapelárusítónál. Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Hunyadi-utca 2-ik szám. Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Telefon 114. A lap szellemi részét illeti közlemények a szerkesztőséghez ; előfizetések _________hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Rendszerváltozás: Miskolcz, május 31.­­ A Désy-per, tekintet nélkül a tör­vényszék marasztaló vagy felmentő ítéle­tére és tekintet nélkül a perben szereplő felek sorsára, halálos sebet ütött a munka­párti rendszeren. Más, egészségesebb er­­kölcsű, konszolidáltabb országokban, ahol öntudatos közvélemény van és a köz­vélemény szavának súlya van, a rög­töni bukás volna az uralkodó rendszer sorsa, olyan leleplezések után, mint a­me­lyek a Désy-perben történtek. Nálunk senki sem ringatja magát olyan illúziókban, hogy a munkapárti rendszer, dacára a halálos sebnek, amelyet rajta a Désy-per fejleményei ütöttek, rög­tön megbukna. A magyar közélet sokkal betegebb, sokkal gyengébb, semhogy olyan erőteljes akcióra képes volna, amilyent a munkapárti rendszer rögtöni és azonnali kipusztítása követelne. Nálunk nincs ön­tudatos, erős közvélemény, hanem vannak lekötött, függő emberek, akik vagy nem tudnak, vagy nem mernek véleményt nyil­vánítani és az ilyen közvélemény szavá­nak, ha volna is szava, egyáltalában sem­mi súlya sem lenne. Nem ringatjuk tehát magunkat azokban az illúziókban, hogy a Désy-per fejleményei, bármennyire meg­semmisítők azok Lukács Lászlóra nézve, az egész kormányra és a mögötte álló munkapártra, tehát az egész mai rend­szerre, mondjuk, bármennyire megsemmi­sítik is a nagy per fejleményei, igen jól tud­juk, hogy azok nem fogják eredményezni a mai rendszer rögtöni bukását, de másrészt azok is illúziókban ringatják magukat és nagyon fognak csalódni, akik azt hiszik, hogy ez a per is véget ér a bírói ítélettel és a kormányra, valamint pártjára hatásta­lanul fog elsimulni. Hát ennyire még nem vagyunk! Sok minden megy nálunk, hanem talán még­sem sülyedtünk oda, az erkölcsi javak el­értéktelenedése talán mégsem olyan teljes, a közélet talán mégsem olyan energiában, hogy az olyan közéleti botrány, a­melyek a Désy-perben napfényre kerültek, hogy a közpénzeknek oly lelketlen harácsolása, a lopások és veszteségek nyílt beismerése minden hatás nélkül maradhatnak. A munkapárti rendszer halálos döfést kapott és kétségtelenül bele fog pusztulni, bele kell pusztulnia ebbe a sebbe. A régi rendszer menthetetlenül megbukott. Bűn­ben fogantatott és bűnben kell elpusztul­nia. Elvégre egy egész ország kormány­zata, törvényhozása, parlamentje mégsem épülhet föl bankoktól elpanamázott szen­­zál­díjakban. Hiszen, hogyha ez járna, ez menne, akkor ennek a mérgező hatása minden közintézm­ényben mutatkoznék, elveszne a tisztesség, a becsületnek minden értéke és a becsület és tisztesség helyét a csalás, a kufárkodás, a ravasz becsapás foglalná el. Nevetséges volna akkor köz­érdekről beszélni, közérdekből tenni és lel­kesedni, mert ott ülnének a cinikus, ravasz kufárok a hatalomban és nevetnék a naiv bolondokat, akik önzetlenül és becsületesen szolgálják a közérdeket. Ennyire mégsem cserélődhetnek fel az erkölcsi értékek, mert ha így lenne, a züllésnek és a sülyedés­­nek azon a fokán lennénk, hogy a mai bű­nös rendszer leleplezett bűnei után is ural­mon maradna, akkor ez menthetetlenül az ország pusztulását vonná maga után. Mikor a mai rendszer meg lett ala­pítva, a nemzet egy borzasztó válságon ment át, az emberek közönyösek voltak, nem törődtek semmivel, beállott az a lelki­állapot, amit „minden mindegy“ jelzővel szoktak jelezni. A nemzet nem törődött semmivel, nem bánt semmit és igy történt, hogy a mai urai a nyakára ültek. És ezek az urak, gőgös elbizakodottságukban, ar­ra vetemedtek, hogy a parlament megmen­tése címen rendőrökkel dobatták ki a képviselőházból az ellenzéket. Rendőrkézre adták a nemzet szabadon választott kép­viselőit, akiket nem a Magyar Bank pén­zén választottak és csendőrszuronnyal vé­tették körül a képviselőházat, hogy oda az ellenzék be ne mehessen. És mindezt olya­nok tették, akiket az államkincstártól el­vont, vagyis közpénzen választottak meg. Matróz Zsuzsa vezeklése. A Miskolczi Napló eredeti tárcája. Irta: Barta Lajos. A városból akkor hozták megint Matróz Zsuzsát haza. A nyári hajnalban aludt Zsu­zsa a hintóban, mideres teste az ülésen ke­resztbe volt bukva, a kalapja félrekonyult, fejéről lecsúszott az arcába, a ruhája, a­hogyan fennakadt a kocsiülésen, egyik lába térdig kilátszott az áttört fekete harisnyá­ban, tömzsi- paraszti lába fejére, majd le­hasadt­ a fényes lakktopánka. Aludt, mert mámoros és fáradt volt a szerelemtől, bor­tól, pezsgőtől, édes pálinkától, amit az urak a városban megitattak vele. Csak sokára fújta ki a friss hajnali szellő a mámort és az álmosságot a fejéből. Akkor így szólt a kocsisnak- akit már jól ismert, mert nem először hozta: — Ne vigyen engem most az anyám házáhol! — Pedig vár az minket már a fehér firhang mögött; rosztopcsinnal vár, meg pi­­ritós kenyérrel! — szólt a vidám kocsis é­s nevetett hozzá. — A Szabady Gergő háza elé, oda vi­gyen engem! — parancsolta Zsuzsa. — Minek kapaszkodik maga az olyan kocsiba, amelyik fel nem veszi magát? — kérdezte a kocsis. — Mindegy, csak vigyen engem oda! Úgyis még a miatt ölöm én meg magamat. A hintó megállt Szabady Gergő háza előtt. Nagy, magas, hatalmas, szép ember volt Gergely; a haja fekete, a szeme kék, tiszta, mint a kristály. Soha neki senki ha­ragját nem látta, mint hogyha háborgós vér helyett csupa csendes- tiszta tej folyt volna az ereiben, olyan tekintélyesen nyugodt és biztos volt­­ nála minden; ezekért minden­kitől nagy tiszteletben is volt része. Sza­bady Gergő hajadonfént, ingujjban ott ült éppen az udvaron és azzal foglalkozott, hogy korai kaszáláshoz vette a kaszáját. Meglátta Zsuzsát, amikor befordult az ud­varon. — Most megint itt hozza az ördög! — gondolta magában, azután többet rája se nézett, csak a kaszával törődött. Matróz Zsuzsa megállt előtte, fáradt volt­ panaszos és megtört, fájt a szive na­gyon­ szólt a legénynek: — Micsinálsz, Gergő? — Látod! — felelt kurtán. — Hát még mindig nem akar megesni a szived rajtam? — Maraggy te csak az uraknak! — Hidd el nekem, Gergő, méreg az testemnek, lelkemnek! — Ne nekem mondd ezeket, hanem az anyádnak! — Hogyha az én anyám édesan­ya vé­na! Mindig a nagy hajóban szógát az a Dunán, a rajtáig, Galiczig is lehajózott, ott tanuta­m azt, amit velem csinál. — Ereggy haza szépen! — mondta ne­ki szánalommal. Fölkelt, mert má­r készen volt a dolga- KOBRÁK . •»«*« ernannt _. co­m, Miskolcz, Széchenyi­ utca 14. Első Magyar Biztosító Társaság palotában. Megyei telefon 499.

Next