Miskolczi Napló, 1914. április (14. évfolyam, 74-91. szám)
1914-04-01 / 74. szám
2. oldal szerveket is megbénítottak, amit megfelelő gondossággal el lehetett volna kerülni. Hogy a műtét okozta bénulások nem lesznek-e nagyobb ártalmára a sajtónak, mint amennyire ártalmára volt maga a kioperált fekély, a jövő titka, a gyakorlati élet fogja megmutatni. A sajtónak kell törekednie, hogy azokat a sebeket, amelyeket a gyors és kíméletlen operáció ejtett rajta, mihamarább orvosolja és mi hisszük olyan egészségesnek, olyan életerősnek a magyar sajtót, hogy a legrövidebb időn belül szabadságának teljes épségében fog ragyogni s be fogja bizonyítani a kormányhatalomnak, hogy az új sajtótörvény rendelkezése mennyire rossz és mennyire elhibázott. Ami a Miskolczi Naplót illeti, kijelenthetjük, hogy az új sajtótörvény semmiféle tekintetben sem fogja befolyásolni lapunk irányát, sem annak modorát, sem szóki-mondását. Mi hisszük és valljuk, hogy a Miskolczi Napló 14 év óta mindig úgy teljesítette magasztos hivatását, a közvélemény szolgálatát, hogy miatta nem volt szükség a sajtótörvény reformjára, mert mindig csak azt az egy sajtóparagrafust tartotta szem előtt: megírni az igazat — tisztességes hangon! Ezt a legfényesebben bizonyítja, hogy a Miskolczi Naplónak alig volt sajtópere. Épen ezért, mi, a magunk szempontjából nem sokat törődünk az új sajtótörvénnyel, annak túl szigorú rendelkezéseivel, mert meggyőződésünk szerint tisztességes hangon igazat írni az új sajtótörvény rendelkezéseivel sem ellenkezik. Mi eddig sem kerestük és kutattuk, hogy amit írunk, törvénybe ütközik-e vagy sem és az új sajtótörvény életbelépése után sem szándékozunk tojástáncot járni a paragrafusok között. Úri emberekhez illő mojdorban, továbbra is meg fogjuk írni mindig az igazságot abban a biztos meggyőződésben, hogy az igazság sohasem ütközhet törvénybe .. . A másik fél hangját is szívesen meghallgatjuk és régi szerkesztőségi elvünk, hogy az ellentétes véleményeknek — amennyiben jóhiszeműek — mindig lojálisan helyet adunk. Viszont konstatáljuk, hogy Papp János cikke több ténybeli tévedést tartalmaz. Nincs igaza a cikknek abban, hogy a támadás nem a sajtójavaslat, hanem a kormány ellen történt. Meg kell ezzel szemben határozottan állapítanunk, hogy a sajtójavaslat parlamenti vitájában minden ellenzéki felszólaló elsősorban a törvényjavaslatnak szigorúan tárgyi rendelkezései ellen irányított éllel szedte szét a javaslat paragrafusait. Emlékezzék vissza cikkérent a Vázsonyi felszólalására és még egész sereg hasonlóra: valamennyien feltűnő módon kapcsolták ki a pártok politikai ütközőpontjait a sajtó magasabb érdekeiből. Az újságírótestületek meg éppen hangsúlyozták, hogy semmiféle politikai tendencia őket nem vezeti. A hírlapírók részére ez nem politika, hanem annál sokkal fontosabb kenyérkérdése. A parlamenti urak részére csak játék és szórakozás a politika, nekünk, újságíróknak azonban egy rossz sajtótörvény a kenyerünket támadja meg. Meg kell állapítanunkteljes tárgyilagossággal azt is, hogy az ellenzék nem ejtette el a sajtóvitát. Ellenkezőleg, a mi sekélyes parlamenti életünk éppen a javaslat tárgyalása idején produkált egy világraszólóan nívós vitát. A részletes tárgyaláson pedig azért nem fejthette ki az ellenzék a maga fontos mondanivalóit, mert a parlamenti őrség — jól emlékszünk — kivezette Andrássy Gyula grófot. De bennmaradtak a parlamentben Kenedi Géza és Kozma Andor. A két munkapárti képviselő, akik minden hiúsági alkalomnál újságíróknak nevezik magukat, éppen akkor hagyták cserben az újságírókat, mikor azok kenyeréről volt szó. endelésszerűen készült és gyermek fehérneműik szabott ár mellett legmegbízhatóbban a Magyar Kereskedelmi Vállalatnál Miskolcz, Széchenyutca 4. honfiuk, a közeli vasgyártelep akkortájt fiatal karmestere, meg néhány zenélni tudó barátja a megmondhatót, miképp csempészték ki magukat lábujjhegyen udvarunkból, panaszos tréfával mondogatván: „már az utcákat seprik!“ Érdekes volt a czigányom is. Fiatal, nagy, testes, lomhajárású alak, drappszinű ábrázattal, krumpli-orr, apró, ritkás fogak, fénylő, álmos szemhéjakkal. Dadogott és Istenek ajánlott, ha elköszönt, egyébként tanárnak nevezte és érezte magát és ebben a minőségében indusi nyugalommal mondo-hatta, hogy a kezemre üt, vagy csúfolt, haöcögtem a verőkkel, időközönként pedig kisebb-nagyobb „vorschuss“-ért állított be, hol a nagyanyját, hol a nagynénjei egész sorát költöztetvén egy szebb hazába. Néha egyet többször is elhalatoz. De sebaj! A „tanárom“ becsületesen letanítette az igy kisinkófált pénzeket. Hát tudtam is játszani! S ilyenkor, mikor sugaras estéken kint ülök összetörtén, egymagamban, fejem fölött a régi csillagok seregével s a vándorszellő felém hajtja az édesbús dalfoszlányokat, visszasír lelkem a múltba, s előtörő kedvemet fájó ráparancsolással csilltgatom. Eszembe jut kicsiny gyermekkorom, mikor apám saját alkotta altató dallal ringatott el karján; nagyobb testvéreim, amint tündérmesékkel csillogtatták meg szemeimet a konyhában főzés mellett; meghitt péntek esték, midőn anyám a körmagyart dalolta és én jártam, amúgy magyarosan összeverve bokáimat, örömmel lesve a titkos könyöklökdöséseket, amelyekkel a közönség — a család — elismeréssel adózott bokázásaimnak. Emlékezetembe csendül az anekuknóta, melynek dallamánál anyám a lánykorabeli hopszpolkát mutatta be nekünk apró előrefutamodásokkal és graciózus nekilendülésekkel; látom a nem sikerült házi négyeseket, amelyek épp úgy sikerülhettek volna is, a rémtörténetek előadását vásári stilusban: „A muritat (Mordthat) l iszt geschen im Jahre awitzenhundertzé-é-éne...“; a farsang-esték, midőn bátyám reverendába öltözve, mint sánta pap bukdácsolt végig a szobán, mi pedig dőltünk szanaszét nevettünkben; pénzkunyerálása, a mint csirkemódra, oldalt félszemmel leste az anyám zsebkendőjéből kibontakozó hatoskákat, — szegény, ő sem kunyorál már —, keserves délutánok, mikor piciny, szortyogó orrú cicámat elajándékozta apám, mert mindig ölben szorongattam s „egyetlen boldogságoménak nevezgettem; tánciskolába járásom, midőn a szekrény mögé bújva öltözködtem, nehogy bátyám, ki szigorlatra készülve lámpafénynél biflálta az orvosi tudományokat, meglássa az ékes szallagcsokrot, mert tetszeni vágyás szempontjából kanyaritottam nyakam köré. Szörnyen reszeltem volna előtte. A kimondhatatlan szégyenérzet, mikor táncközben „a férfi“ vállára kellett kezemet rakni, első frou-frou lenyirásom, mit legelőször is Jánosnak, a nagyságos ur — háziurunk — kocsisának mertem csak megmutatni, — egy félszemü özvegynek, a ki Vas- és rézbútor. KUN LAJOS miskolczi vas- és rézbutorgyár készítménye országszerte elsőrangúnak van elismerve S minden jobb bútorüzletben kapható. Ügyilju ■ minden darabon látható eredeti gyári címkém I [illi litt MISKOLCZI NAPLÓ Szerda, 1914 április 1. A kassai Ügyvédek a kormány ellen. A kamara közgyűlésén megbélyegezték a mai kormányrendszert. Miskolcz, márcus 31. A kassai ügyvédi kamara tegnap —— amint röviden jeleztük — tartotta évi rendes közgyűlését. Erről a nevezetes gyűlésről kassai tudósítónk a következőket írja: A közgyűlésen Stekker Károly elnökölt. A napirend első és legfontosabb pontja az igazságügyminiszterhez felterjesztendő évi jelentés megállapítása volt. A nagy gonddal szerkesztett jelentést dr. Klein Fülöp titkár terjesztette elő. A jelentés az igazság kérlelhetetlen erejével és szókimondó bátorsággal mond véleményt a gyorstalpaló törvényalkotás mai rendszeréről. A jelentésnek ez a része így hangzik: A Kamara sajnálattal tapasztalja, hogy a magyar jogfejlődés és jogalkotás mai rendszere egészségtelen. A hosszú pangás és tétlenség éveit újabban minden különösebb kényszerítő ok nélkül a lázás, cselekvés és túltermékenység időszaka váltotta fel. A mindent átalakító törvényhozási tevékenységet a Kamara az ország békés fejlődésére káros hatásúnak és veszélyesnek ismeri fel s mint a nemzeti szervezet feldolgozó és áthasonlító erejével való kockázatos kísérletet jogos aggodalommal szemléli s a társadalmi és a jogélet minden terén hosszú időre érezhető válságos visszahatástól és a jogbiztonság súlyos megrázkódtatásától tart. Mindezek a szempontok, nemkülönben a sietségben készült újabb törvények technikájában mutatkozó feltűnő fogyatékosságok a Kamara kötelességévé teszik, hogy teljes szerénységgel, de hivatása tudatában teljes határozottsággal felhívja a törvényhozás illetékes figyelmét korunk legnagyobb államférfim lángelméjének (dr. Ilercz: Ez nem Tisza!) mondására, hogy az állam olyan, mint az élő szervezet, amelyen kísérletezni csak legnagyobb óvatossággal szabad. Figyelmeztet továbbá arra, hogy egyetlen törvényt sem lehet összes hatásaiban előrelátni és kiszámítani , hogy a politikai és társadalmi tudományok tanulsága szerint a nagy reformoknak éppen