Miskolczi Napló, 1914. július (14. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-01 / 147. szám
2_ Szomorú névnap, Miskolcz, június 30 . Frázis már és legenda a régi hit, hogy Péter-Pálkor kezdődik az aratás. Péter és Pál megjönnek pontosan, a kalendárium hozza őket rendre, amint az idők folyásában következtek. Megjöttek tavaly is, most is. Csak az alkalom marad el, amely a két névhez a magyar gazda szüretelésének kezdéséhez külön jelentőséget fűzött. A költő által megénekelt kaszapengés és a „vidám mezőkön" felhangzó nótaszó hol vannak most? Az izmok akaratlan pihenésben ernyednek, a víg nóta fojtott bús sirámokban zokog ki a megtépett magyar szívekből. Ilyenkor, ha a kalendárium olyan napokat hoz, amelyekhez máskor, a régi jó időkben az évi munka jutalmazásának alkalmát kapcsolja, még fokozottabban érezzük a csalódás fájdalmát, a nyomor keserűségét. A kasza, ott rozsdás a sarokban, a munka akarata tétlenségre kárhoztatva az izmokban, a boldogulás vágya visszafojtva a lelkekben. Egyik szomorúság, csapás, jön a másik után. Mintha minden ellenünk esküdnének ezekben a boldogtalan időkben. A külpolitikai helyzet tönkretette a nyugalmunkat, a belső politikai helyzet, mint egy nyári nagy jégverés, tönkreverte minden erkölcsi javainkat, az áldatlan harcok megölték gazdasági életünket. És e sok ellenséghez jött a legnagyobb, az ég meg a föld, ősi reménységeink is ellenünk támadnak. Szárazság tikkasztja előbb a földet és amikor megnyílik az ég szíve, olyan bőséggel ömlik az Istenáldás, hogy elromlik alatta az élet. Mit arassunk a tönkrement földeken, ahol a magyar gazdák panaszos jajszavát sírja az alkonyati szél? Mi adjon erőt és kitartást a csüggedt szívekbe, amelyeknek utolsó reményeit a föld temeti el, amely a régi tej és méz helyett csalódást és keserűséget terem a számunkra. Reményeink legszebb virágai törnek le a kegyetlen viharok alatt, amelyek a pusztulás démonjaiképen szántottak végig a magyar rónaságon. — Pedig ki tudná, milyen újabb megpróbáltatásokkal jön még a sors, amely szívtelen mohósággal ostoroz bennünket? Honnan vegyük az energiát, amelyre szükség lehet a nyomorúságok és szenvedések e rejtelmesen nehéz időiben? A tekintetünk künn kalandozik a földeken, ahol máskor, régi időkben ilyenkor dús kalásztengert borzol a júniusi meleg szél? Most petyhüdt, fejletlen, üres fűszálak lengenek álmosan, szomorúan, mintha nagy sirok színtelen virágai lennének. Péter-Pál szomorú napján ezekre a nagy sirokra hullanak a zokogó, csalódott sziveink legszomorubb könnyei. MISKOLCZI NAPLÓ Szerda, 1914 julius 1. Készülődés a választásokra. Holnap Klesztait a városi központi választmány Megalakítják az összerű küldöttségért (Saját tudósítónktól.) A belügyminiszter rendeletben felhívta a várost, illetve a központi választmányt, hogy az új választói törvény alapján, a választók névjegyzékét készítse el és e célból az összeíró külööttségek július 10-től augusztus 10-ig naponként működjenek. A rendelethez csatolva vannak a névjegyzékek elkészítésére vonatkozó útbaigazítások is. Dr. Nagy Ferencz polgármester a központi választmányt folyó évi július hó 1-én délután 4 órára a városháza kis tanácstermében tartandó ülésre egybehívta. Az ülés tárgyai a következők: 1. A még esküt nem tett központi választmányi tagok eskütétele. 2. Az összeíró küldöttségek megalakítása.. 3. A belügyminiszter rendelete az 1913. évi XIV. t.-c.-ben a névjegyzékek összeállítására vonatkozólag foglalt rendelkezések végrehajtása tárgyában. Nyolc összeíró küldöttséget kell alakítani, miután a város két kerületének nyolc szavazóköre van. Minden küldöttségnek három rendes tagja és egy póttagja van. Ezeket a közp. választmány jelöli ki. • Borsodvármegyéhez szintén megérkezett a belügyminiszter rendelete a választások ügyében. Minthogy azonban a megyei szavazókörök beosztására vonatkozó határozat még nincs jóváhagyva, tehát az összeíró küldöttségek még egyelőre nem alakíthatók meg. U3DON SÖGOK. — 1914 junius 80. — — A Miskolci Napló rendkívüli kiadásai. A trónörököspár tragédiájának szörnyű hirét a Miskolczi Napló közölte először a megriadt közönséggel. Most, hogy a „rendes“ kiadást csináljuk, megelégedéssel tekintünk vissza arra a munkára, mely nemcsak időre volt rendkívüli, de rendkívüli volt az a láz is, melyben ez a munka megszületett. Az immár történelmi nevezetességű napon, június 28-án délután fél háromkor tudtuk meg a hírt, melyet az első pillanatban nem hittünk el, de természetesen utánajártunk. Nyomban telefonon érintkezésbe léptünk budapesti tudósítónkkal és több nagy fővárosi lap szerkesztőségével. Mikor percek alatt meggyőződtünk arról, hogy a rettenetes tragédia igaz, megkezdődött a vasárnap délutáni munka, mely soká emlékezetes marad. Legnehezebb volt a személyzet alarmírozása, mert kettős ünnep első napja lévén, legtöbben kirándulásra használták fel a szép nyári vasárnapot. A szerkesztőség pillanatok alatt készült el a lázas munkával, de nagyobb munka volt a rengeteg személyes érdeklődő kielégítése. A telefon nem szűnt meg csengetni, a szerkesztőség udvarát pedig ellepték a személyesen érdeklődők. A városban hirtelenében egy irányba terelődtek a járókelők. Valósággal zarándokoltak a szerkesztőség felé és a szörnyüködés hangja tört elő mindenkiből, mikor megtudta, hogy a hír igaz. Hétfőn délután adta ki a Miskolczi Napló második rendkívüli kiadását, melyben már teljesen hiteles formájában, részletesen referáltunk a közönségnek a világraszóló tragédiáról és Miskolcz gyászáról is. Mindkét rendkívüli kiadásunkat valósággal szétkapkodta a megdöbbent közönség. — Személyi hír. Dr. Antal Géza országgyűlési képviselő, aki a magyar vidéki városok helyzetét tanulmányozta, levélben értesítette dr. Nagy Ferencz polgármestert, hogy legközelebb Miskolczra érkezik a város közállapotainak tanulmányozása céljából. — Miskolzi orvos az Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésén. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók idei 37-ik vándorgyűlését augusztus 1-éig Nagyszebenben tartja. Az egyesület felkérésére a város valószínűleg a tiszti főorvost, esetleg valamelyik tiszti orvost delegálja a gyűlésre. A Miskolcz és a Patronage Egyesületek kongresszusa. A Patronage egyesületek Orszgos Szövetsége ez év szeptember 9., 10., 11. napjain tartja kongresszusát Kolozsvárt. Az Egyesület felhívta a válrost, hogy miután a kongresszus nagyjelentőségű közigazgatási kérdésekkel kapcsolatos ügyek is tárgyalásra kerülnek, intézkedjék Miskolcz képviselők kiküldése iránt. A polgármester teszi meg a szükséges intézkedéseket ^«cikiTfil «lesé, mer! ksncsontóé! Uszfilt Vízvezeték- és csatornázás«berendező vállalat WEITZENHOFFER BERTALAN Miskolcz Telefon 362. Szemere Utca 15. szám. Telefon 362. Kívánatra költségvetést díjtalanul készít. Évi Jókarban tartást elvállal.