Miskolczi Napló, 1918. augusztus (18. évfolyam, 172-196. szám)

1918-08-01 / 172. szám

Csütörtök, augusztus 1. MISKOLCZI NAPLÓ 3 Szeptemberben választják az úz alispánt és a sajószentpéteri főszolgabírót. A főispán emlékbeszéde Lévay Józsefről. A vármegye rendkívüli közgyűlése. (Saját tudósítónktól.) Borsodvár­megye törvényhatósági bizottsága ma rendkívüli közgyűlést tartott, melynek két érdekesebb tárgya volt a Zita királyné előtti hódoló felirat és a megüresedett alispáni, sajó­­szentpéteri főszolgabírói és egyéb megüresedő állások betöltése feletti határozat. Bottlik József főispán délelőtt 11 órára nyitotta meg a közgyűlést, melyen a bizottsági tagok nagy számban jelentek meg. A főispán Lévay Józsefről. Mielőtt a tárgysorozatra tértek volna, megemlékezik arról a vesz­teségről, mely a vármegyét Bónis Bertalan halála után újabban érte Lévay József elhunytával A költőt ezzel a hangulatos gyönyörű be­szédben méltatta a főispán: Tekintetes törvényhatósági bizott­sági közgyűlés ! Alig pár hete, hogy boldogult alispánunk, elmúlása felett való gyászunknak adtunk itt ünnepé­lyesen kifejezést s immost Lévay József halálát siratjuk. Bár életutján eljutott az emberi kornak csaknem végső határáig, elhunyta még sem hat a természet rendje adta meg­nyugvással, mert az ezüst fürtü aggastyán szelleme ifjú erőben csil­logott, lantjának utolsó akkordjai is tisztán és nemesen zengettek s igy halála a szellemi erőnek egy frissen buzgó forrását zárta el örökre. Költészetének fája történelmi idők talajában borult virágba s e dús talajból megtermékenyült fa gyü­mölcsei méltóak, lettek pompázó vi­rágaihoz., va volt az utolsó élő a klasszikusok közül, Petőfi, Arany, Tompa kortársa, a régi iskola egyik mestere, kik nem az érzelmek túl­­tengésében, beteges sirámokban, vagy a közönséges perverz realiz­musában keresett költői érvényesü­lést, hanem harmonikus lényének természetességéből, soha nem ha­lványuló idealizmusának tisztasá­gából merített eszmét és gondola­tot. Nem vulkán, melynek szipor­kázó lávája perzsel és messze vi­lágit, inkább liget, melynek szelíd árnya enyhet ád; nem végellátha­­tatlan tenger, mely megdöbbent tükrének végtelenségével: virágok közt folydogáló patak­­, melynek kristálytiszta vize felüditi azt, ki belőle merit. De mert természetes volt és lantján az örök emberi ér­zések csendültek meg, örökkévaló marad. • Halálával a költő bevonult a ma­gyar irodalom pantheonjába, a köz­élet emberének emléke azonban a miénk, a vármegyéé, melynek an­­nal esetben tovább él, mert amint költészete az egész országé, úgy közéleti tevékenysége csak a mienk, a mi vármegyénké. Harminc évig forgatta a főjegy­zői tollat, mely az ő kezében arany­­tollá varázsolódott, utóbb pedig a vármegye első tisztviselője lett. Ha verses kötete szépséges lel­kének tükre, úgy a vármegye le­véltára ernyedetlen munkásságának, éleslátásának, a vármegyéhez való mélységes ragaszkodásának gazdag tárháza. Közéleti tevékenységében is olyan volt, mint költészetében. Jóság, természetesség és közvetlenség vol­tak jellemének alapvető vonásai, szigorú leírája önmagának, de el­néző másokkal szemben, ki szel­lemi felsőbbségét sohasem éreztette. Abban az időben, midőn ő a vármegyét szolgálta, a vármegye közéleti szellemét még atavistikus hagyományok hatották át, melyek galambszivét nem egyszer sebezték meg, de ő felülemelkedett az egyéni szempontokon, előtte csak a nagy közérdekű cél lebegett, melynek munkásságát áldozta s dolgozott tovább keserűség nélkül, csüggedés nélkül, mig végre a vármegye or­szágos nevű fiát, a bacca­laureátus akadémikust az alispáni székbe ül­tette. Immár közel egy negyed százada távozott az alispáni székből, hogy munkaerejét teljesen múzsájának szentelje, tisztviselői munkássága azonban eredményeiben tovább él és mindenkor példája marad utó­dainak a főjegyzői és alispáni ál­lásban. Most már ott pihen szülőföldjén a sajószentpéteri domboldalon, hová haladásának utolsó sóvárgásával vágyakozott. A vármegye ez utolsó évtizedekben legnagyobb fiát vesz­tette el benne, kinek hire túlnőtt határain s kire késő nemzedékek is büszkélkedni fognak. Mi pedig működésének élő tanúi emlékezzünk meg róla e teremben, ahol annyi sikert aratott és amely nem egyszer visszhangzott az ő dicsőségétől és szenteljük a fájda­lomnak egy sóhajtását az ő elmú­lásának. Mennyi terményt köteles beszol­gáltatni a vármegye? Bejelentette a főispán, hogy a Budapesten megtartott közélelmezési tanácskozás eredményekép a megyét 530 nagyon búza és rozs beszol­­gáltására kötelezték és ebben már a prémiumos búza is benne van. Tavaly 1400 waggon termény be­szolgáltatására kötelezték a megyét, most azonban a rossz termés miatt kell a kontingens leszállítani. Ezen kívül 100 waggon árpa beszolgátá­­sára is kötelezték a megyét, de miután erre képtelen a megye, tehát búza, vagy kukorica is szállítható helyette. Ezzel szemben rekvirálni­­ nem fognak és igy a közönség meg lesz óva a zaklatásoktól. — Köszönetet mond dr. Nagy Ferenc államtitkárnak, aki sokat tett azért, hogy a megye kontingense igazsá­gosan, de méltányosan állapíttatott meg. Jelenti, hogy eljárt a vetőmag­ellátás ügyében is. Nálunk nem lesz vetőmag és eljárt a földmivelésügyi minisztériumnál is, ahol megenged­ték, hogy a megyei szövetkezetnek joga van azoktól, akik legalább 2 éve nemesített búzát termelnek, a makszimális áron felül 10 koroná­val.­­ A nem nemesített búzát makszimális áron felül 5 koronájá­val vásárolni vetőmag céljaira, a haditerménynek bejelentett készle­tekből is. Felkéri azokat, akiknek feleslegük van, jelentsék be azt a szövetkezetnek, hogy a vetőmag céljaira felhasználhassa. A közgyűlés megéljenezte a megye érdekében hűségesen dolgozó főis­pánt és Mocsáry Lajos indítványára elhatározta, hogy Lévay József em­lékére mondott gyönyörű, költői szépségekben gazdag beszédét jegy­zőkönyvben megörökíti. Megyei átiratok betegápolása kö­vetkezett. Hódolat a királynénak. Dr. Görgey László főjegyző is­merteti Zombor város a Zita király­néról terjesztett rágalmak ügyében és előterjeszti az általa szerkesztett hódoló feliratot, melyet más helyen közlünk. A közgyűlés — főispán beszéde után — egyhangú lelkesedéssel el­határozta a hódoló felirat elküldését. Dr. Görgey László főjegyző is­mertette ezután Mocsáry Lajos indítványát, hogy az üresedésben lévő választott tisztviselői állásokat a legközelebbi évnegyedes rendes közgyűlésben töltsék be. Mocsáry Lajos megindokolja in­dítványát, melyet — az állandó választmány javaslata alapján — elfogad a közgyűlés. E határozat értelmében a szep­temberi közgyűlésen az alispáni álláson kívül betöltik a sajószent­péteri főszolgabírói állást és az egyéb megüresedő állásokat is. Hírek. — Nagy Kálmán honvéd négy árváján minden jó ember igyekszik segíteni. Az apátián, anyátlan ma­radt árvák részére hozzánk újabban ezek az adományok érkeztek: Ró­nay Sándor 20, Pollák Lajosné 30, Buchhalter Ignác 30 korona. Ifjú Nagy Péterke, ifjú Nagy Miklós, Nagy Ella, Karolin és Lili, megtakarított pénzüket, 40 s koronát adják a kis árváknak — amint a jólelkü kicsinyek írják — »a Mis­­kolczi Napló által meginditott iga­zán nemes szivü gyűjtés gyarapítá­sához.“ — Bacillus-tenyészet a Sörház­ és a Hunyadi utca sarkán. (Levél a szerkesztőhöz.) A város már ré­gebben elhatározta, hogy a Sörház- és Hunyadi utcákkal párhuzamosan futó Szinva-ágat betömeti. Ebből a jó lélekkel meghozott, de persze végre nem hajtott határozatból az­tán egy , a város közepén végig futó éktelen nagy szemétterep vi­rágzott ki, mert a nyílt meder ki­tűnő szemétlerakodó helynek bizonyult és éktelenségét még a gyim-gyom és dudva áradat sem képes elleplezni. Nem baj. Háború van. Az igényeket le kell fokoznunk, legyünk türelmesek. — De most a Sörház utca elején, a Nemes-féle gyógyszertár előtt az üres meder­ben, a díszes szeméttömegben va­lami igen gyanús eredetű lé (a víz nevet bajosan érdemelné meg) kezd dagadozni és áradozni s főképpen bűzleni. Hogy ez a szennyes, mocs­kos lé illatosabb-e, vagy a pár lé­pésnyire levő sarkon álló szemét­gyűjtő láda tartalma, mely ősi szo­káshoz híven inkább a láda előtt szétgórva terjeszti az egészséget, mint benne a ládában, — ezt már egy szag­bizottságnak kellene eldön­teni. Mi,a—te környéken lakók — már úgy bele­szoktunk ebbe a gyönyörűségbe, hogy a különféle szagok között már nem is tudunk különbséget tenni. A köztisztaság és a közegészség érdekében kérjük a várostól a lehető leggyorsabb intézkedést ezen a két kitűnő bacillus központon. Ha nem is tudja most betemetni a medret, legalább ennek a gyanús lének az eredetét kutassa ki és fojtsa el. Ennyivel — még háborúban is — tartozunk ember­társaink egészségének. Szerkesztő urnak régi hive: L. A. — A városok és mozik. Timeo Danaos... A kormány valóságos görög ajándékot akar adni a váro­soknak, amikor odakinálja nekik az államosított mozit. A vidéki vá­rosokra egyre több állami feladat elintézését rója az állam s a kor­mányok be is látták, hogy ezért a városokat kárpótolni kell. Eddig pénzt kaptak a városok, most pe­dig mozit kapnak. A városoknak egyértelműleg vissza kellene utasí­tani ezt az ajándékot amelyre két­ség kívül rá fognak fizetni. Arról beszélni sem érdemes, hogy a vá­rosok házikezelésbe vegyék a mo­zikat, hiszen a műsorok összeállí­tása kellő rekláma technikai felada­tok megoldása a közönség igényé­nek és szeszélyének szolgálata mind olyan feladat amit bürokrati­kusan elintézni csak ritkán lehet úgy, hogy ebből a városoknak jö­vedelmük is legyen. Maradna még jövedelmi forrásnak a mozik bér­beadása. Egy két évig kétségtelenül akad bérlő, de azután csakhamar ki fog derülni, hogy az állami filmet a kincstárilag előállított kincstári darabokat meg nem nézi senki, moziba menni egy újabb adó lesz melytől a közönség undo­rodik a városnak ajándékozott mozira tehát nem ar­ad bérlő. A város hiába rendel­i be moziját, nem lesz belőle jövedelme. Értesü­lésünk szerint több város közgyű­lése előre vissza is utasítja ezt a nem kért kétes értékű és vesze­delmes ajándékot.­­ A Bor­szent J­rikó, Molnár Jenő és Bér Dezső népszerű és egy­ben magas színvonalú hetilapjának legújabb számát főképp a nagysi­kerű illusztrációk teszik nevezetessé. Egész sereg kitűnő rajzolónk mű­vé ékesíti a lapot, többek közt Garai Ákosé, Fejks Jenőé, Pólya Tiboré, Zorád Gézáé. A végig elmés­­szes szöveg ezúttal is a Borsszem Jankó neves írógárdáját, Aczél Endrét, Gécs Demetert, Jászai Horváth Ele­mért, Molnár Jenőt, Somlyó Zol­tánt stb. dicsérik. A Borsszem Jan­kót példátlan szeretőjébe fogadta a magyar közönség és a háború alatt csak még jobban megkedvelte. Egyes szám­ára 80 fillér, előfizetés negyed­évre 10­0. Kapható minden pálya­udvaron és trafikban. Kiadóhivatal: V., József tér 13. Clemenceau nyilatkozik a németek vissza­tanulásáról. Budapest, július 31. (Rotterdam­) Clemenceau tegnap kijelentette, hogy Paris mindaddig veszélyeztetve van, amíg Soissons német kézen marad. Clemenceau ma nyilatkozik részletesen a had­ügyi bizottságban a németek visz­­szavonulásáról.

Next