Miskolczi Napló, 1919. május (19. évfolyam, 102-120. szám)
1919-05-01 / 102. szám
» Május 1 (Saját tudósítónktól.) Szeretettel ■és lelkesedéssel készül a munkásság május elsejének megünneplésére. Vörös díszben tesz holnap a város és különösen a Népkert ölt káprázatos pompát erre a napra. Az ünnepélyt rendező bizottság tegnap este megállapította az egyes szakszervezetek felvonulásának sorrendje. Ezek szerint a szakszervezetek délután 1 órakor saját helyiségükben gyülekeznek. Onnan a Búza térre vonulnak, ahol felfejlődnek ,és a következő sorrendben elindulnak délután 2 órakor. Elől lesz a könyvnyomdászok szakszervezete. Utánuk következik a cipészek, vasasok, famunkások, építőmunkások, festők, szabók, pincérek, magánalkalmazottak, kereskedelmi alkalmazottak, biztosítási tisztviselők, szállítómunkások, munkásbiztosító tisztviselők, ifjúmunkások, borbélymunkások, húsiparosok, vasutasok, földmunkások, cukrászok, dohánygyári munkások, sütők, könyvkötők, malommunkások, kéményseprők, villamos munkások, városi alkalmazottak, közalkalmazottak, pénzintézeti tisztviselők, ipari és közlekedési tisztviselők, nevelő munkások, színészmunkások, orvosok, ügyvédek, textilmunkások, vegyészeti munkások, képző- és iparművészek, újságírók, kisiparosok és kiskereskedők. A rendet a vöröscserkészek tartják fenn.* a vasgyári ünnepély programmja a következő: Délelőtt: 1. Ébresztő. Reggel 7 órakor a gyári zenekar bejárja a Vasgyárat és Újdiósgyőrt.2. Indulás amexikói völgybe. Reggel 8 órakor indul a menet az újdiósgyőri Soltész-térről és a gyártelepi sporttérnél a menethez csatlakoznak csoportonkint a vasgyári proletárok. 3. Ünnepély a mexikói völgyben. Itt elhelyezkedés és pihenő Vas gyári zenekar játéka. Malasits igazgató elvtárs ünnepi beszéde. Dalárdák éneke. Repülj hajóm. Ady tót. Szavalja Kiss Ferenc elvtárs. Jószerencse éneke. Csányi János elvtárs alkalmi beséde. vasgyári zenekar játéka. Hazatérés zárt oszlopokban zeneszó mellett körülbelül 1 óra tájban. Esős idő esetén délelőtt a munkásétteremben ugyanez a műsor lesz. Délután 1. Ingyen mozi. Délután 3 órakor a munkásétteremben a proletárgyermekek részére ingyen mozi. Csak 12 éven aluli gyermekek jelenhetnek meg. Mozi alatt a műkedvelő zenekar játszik. 2. Football. Délután 3 órakor football mérkőzés a sporttéren a D DVTK és a DC között. 3. Kabaré. Este 7 órakor kabaré előadás a munkásétteremben és a kaszinó étteremben a következő műsorral: 1. Dalárda. 2. Magánének. 3. Kérvény. Páros jelenet. 4—5. Kupiék. 6. Bűvös szék. Tréfa egy felvonásban. A kabaré után tánc a munkásétteremben, a kaszinóban és a nyári helyiségben külön-külön zenekar mellett. Rendelet a május havi lakbérek beszolgáltatásáról A miskolczi Munkástanács elrendelte a bérházak állami tulajdonba vételéről szóló X. számú kormányzótanácsi rendelet sürgős végrehajtását E célból a lakóházak össze fognak íratni és ennek eredménye alapján arról, hogy melyik ház vétetik köztulajdonba, a Munkástanács által megválasztott szocializáló bizottságok fognak dönteni. Úgy az összeírásról, mint a bizottságok munkájának megkezdéséről és mikéntjéről külön rendelet fog intézkedni. Addig is, míg mindezek megtörténhetnek és kétségtelenül meg nem állapíttatik, hogy melyik ház vétetik köztulajdonba, a májusi lakbérek beszolgáltatása tárgyában ideiglenesen a következőket rendeljük : 1. Május 1 én a lakók által nem a negyedévi, hanem csupán a május hóra aránylagosan eső egy havi házbér fizetendő. 2. a 2000 koronát meg nem haladó évbér (úgyszintén az albérleti összeg is) kormányzótanácsi rendeletből 20 százalékkal leszállíttatván, a május hóra eső rész is csak ennek arányában fizetendő. 3. Nem számíttatik a bérösszeghez a vízdíj, kéményseprési és úrgödör tisztítási díj. A vízdíjat minden lakótól külön szedi be a vízvezetéki igazgatóság, a többi díjak pedig a felmerülő szükséghez képest fizettetnek a bérlők árjai a kéményseprés, illetve ürgödör tisztítást végeztető vállalkozónak. 4. Lakbérek — úgy mint eddig — ezúttal is minden bérlő által az eddigi tulajdonosnak, vagy megbízottjának kezéhez fizetendők, ezek pedig kötelesek bezárólag május hó 8-ig a beszedett béreket az egyes lakók bérének részletezésével a városi adóhivatalba (Kálvin utca) befizetni, ahol a befizetésről elismervényt kapnak. 5. Befizetendő minden bérház május hóra eső bérjövedelme. A tulajdonos által kirt lakás bére később fog megállapíttatni, ezek a lakásuk után esedékes béreket a késői rendelkezéshez képest utólagosan lesznek kötelesek beszólgltatni. A tulajdonosok a befizetés alól — a házakat szocializáló bizottság döntéséig — ideiglenesen mentesítve vannak és igy a május 1 én esedékes béreket nem fizetik be az adóhivatalba, a) akik valamely szakszervezetnek tagjai, ha nem is maguk laknak a Házban. b) olyan munkaképtelenek, rokkantak, özvegyek és árvák, kiknek egyedüli vagy legfőbb megélhetési forrása a bérjövedelem, ha ennek havi összege nem haladja meg az 1000 koronát, a havi jövedelem ezt meghaladó összege befizetendő. c) Mindazok, kiknek bármi címen való jövedelme, vagy járandósága (pl. bankbetétből) a havi házbérjövedelem hozzászámításával a havi 1000 koronát meg nem haladja. Ellenkező esetben az egész bérösszeg, illetve összjövedelem 1000 koronát meghaladó összege befizetendő. 7. A bérlő által albérletbe adott lakrész (pl. bútorozott szoba) bére egyáltalán nem szolgáltatandó be az adóhivatala. 8. Aki a fenti rendelkezéseket nem tartja be, vagy az ideiglenesen megadott kedvezménynyel visszaél, forradalmi törvényszék elé állíttatik és minden további bérjövedelmét is elveszti. Akik a befizetés alól mentesek, illetve a fentiek alapján a bérmegtartás ideiglenes kedvezményében részesülnek, kötelesek önmaguk gondoskodni házuk, vagy lakásuk jó karbantartásáról, úgyszintén kötelesek hátralékos és folyó adótartozásaikat befizetni. Amely házak bérjövedelme befizettetik, az ily házakban, vagy házak lakásaiban felmerülő legsürgősebb és halaszthatlan természetű javítások és pótlások szüksége a lakáshivatalnál jelentendők be, amely azok elintézéséről megvizsgálás után intézkedni fog. Miskolcz, 1919 ápr. 28. Direktórium. Mindennemű mosást és vasalást — ing, gallér és kézelő kivételével — elfogad és rövid időn belül elkészít a WEISZ TERÉZ UTÓDAI gőzmosógyár, Arany János utca MISKOLCZI NAPLÓ Csütörtök, május 1. jiz iskolák kiürítése összevonják az előadásokat (Saját tudósítónktól ) A helybeli iskolák igazgatói és bizalmi férfiai kedden délután fontos értekezletet tartottak a Zárda utcai főgimnáziumban. Krausz György kulturbiztos bejelentette, hogy az összes középületeknek s így az iskoláknak is, katonai célok rendelkezésére kell állania. Evégből a tanítási órákat a minimumra kell csökkenteni s úgy beosztani, hogy a különböző iskolák lehetőleg egy intézetben tarthassák meg előadásaikat. Az értekezlet folyamán kialakult az a meggyőződés, hogy az elemi iskolák első osztályaiban feltétlenül biztosítandó a tanítás. Ezek az osztályok a katonai célokra alkalmatlan helyiségekben helyezendők el. A középiskolák redukált óraszámmal és felváltva tartják meg előadásaikat a Zárda utcai főgimnáziumban A tanítási rend a következő lesz : hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 8 —12-ig a Zárda utcai főgimnázium, dr. 2—6 óráig a Kálvin utcai főgimnázium növendékei részére lesz tanítás. Kedden, csütörtökön és szombaton délelőtt 8 —12 ig a reáliskola s a felsőkereskedelmi iskola, délután az 1. számú polgári fiúiskola tartja meg előadásait. Eszerint a középiskolákban csak minden második napon lesz négyórai tanítás a Zárda utcai főgimnázium helyiségeiben. A bizonyítványok idő előtti kiadása csak népbiztosi rendeletre történhetne meg az esetben, ha a tanítás lefolytatása nem volna semmiképen biztosítható Kiadják azonban a bizonyítványokat az elemi iskolák elsőnél magasabb fokú osztályainak növendékei számára. Az első osztályokban tovább is tanítanak csak úgy, mint a kereskedelmi és a polgári leányiskolák a Palóczi utcai leánygimnázium helyiségeiben A benzin kiutalása szántási célokra. (Valamennyi körjegyzői munkástanácsnak.) Földmivelésügyi népbiztosság 371—1. 1. 1919. u. o. szám alatt kelt leiratában arról értesítette a vármegyei mezőgazdasági biztosságot, hogy benzin csak az illető motortulajdonosok által egyenkint külön külön oda felterjesztendő és az illetékes községi munkástanácsok által igazolt kérelmek alapján utaltatik ki. Ily kérelmek felterjesztéséhez szükséges űrlapminta a vármegyei közélelmezési ügyosztály irattárában a kérelmet felterjeszteni kiváló félnek rendelkezésére áll. Benzin ez idő szerint csak szántási célokra adható, csépléshez szükséges benzin kiutalására vonatkozó kéremek csak május hó végén nyújthatók be. Malom és egyéb ipari célokra szükséges benzin az előírt kérelem űrlapokon csak az Ásványolajipari Szövetségtől (Budapest, V. ker., József tér 1.) kérhető Miskolcz, 1119 április 26 A Direktórium megbízásából SZEDER FERENC közellátási és mezőgazdasági biztos. Lloyd Geoige és Clemenceau Wilson mellett Budapest, április 30. Párisból jelentik szikratávírón, hogy amerikai információk szerint Lloyd George és Clemenceau teljes mértékben támogatják Wilsont Fiume krdésében. A japánok felkeresték Wilsont és kijelentették, hogy Shantungra vonatkozó jogaikat nem adják fel. A németek ragaszkodnak gyarmataikhoz. Budapest, ápr. 30.. (Berlin.) A Votts-ügynökség értesülése szerint a birodalmi kormány a béketágyalások alkalmával ragaszkodni fog a német gyarmatok visszaadtához. A jugoszlávk támadása a német- oszrák fronton. Bdapest, április 30. (Klagenfurt) A jugoszlávok a fegyverszünet amondása nélkül kedden reggel egész kiterjedésében megtámadta az osztrák-német frontot. Sikrült a Rosenbachi pályaudvart elfglalniuk és Voelmarkig visszaszáltották csapatainkat. A tanítóság többé nem fizet nyujtájjárulékot. Büapest, április 39. A pénzügyi nőbiztosság a népoktatási és középfokú oktatási intézeteknél műköő összes tanerőiket, tanárokat, taitókat és óvónőket mentesített a szolgálati, valamint bármely csmen fizetendő nyugdíjjárulék fiztésének kötelezettsége alól. Azonak, akik folyó évi május elsején még tényleges szolgálatban állanak, múlt év július elseje óta fenti címen beszedett összegeket azonnal visszafizetik. Ellenfojdalmárok letartózatása* Budapest, ápr. 30. Félhivatalosan jelentik : A magyar tanácsköztrsaság az ellenforradalmi mozartiak megelőzése és meggátlása egett az utóbbi napokban körülelül 160 letartóztatást rendelte és foganatosított. Hivatalosan kéik, hogy ezen letartóztatott egynek politikai foglyoknak tekink, nem pedig túszoknak. A visgálat valamennyi ellen megindul!