Miskolczi Napló, 1920. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

1920-02-14 / 37. szám

Szombat, február 14 MISKOLCZI NAPLÓ HÍREK — Az Insegakció vezetősége holnap értekezletet tart. A miskolczi Művészek és Műkedve­lők Insegakciójának vezetősége ■holnap, szombat délután 5 órára a Nemzeti Kaszinó külön termé­ben értekezletet hívott egybe. Az érdeklődők pontos megjelenését kéri a vezetőség. — A vonatok indulása. Mis­­kolczról a vonatok a menetrend­ben jelzett időnél három-négy órá­val későbben indultak ki. Az ál­landó késéseknek oka az volt, hogy a Budapestről reggel 7 óra­kor elindult vonat, melynek három órakor ke­lett volna Miskolczra ér­kezni, napról-napra hat-hét órakor futott be a személypályaudvarra. A budapesti vonat késése miatt a délután induló vicinális vonatok sem indultak rendes időben, min­den nap bevá­rták a budapesti vonatot. A nagy késéseket az utazó közönség annyira megszokta, hogy csak a menetredben jelzett idő után egy-két órával mentek ki az állomásra, tudják, hogy úgy sem késik el a beszállást. Tegnap azon­ban változás állott be. A miskolczi üzletvezetőség intézkedésre a budapesti vonatok késését beszün­tették, a vonatok a menetrend szeri tüdőben érkeznek Miskolczra és inn­en menetrend szerint indul­nak el.­­ A M. O. V. E. vasárnapi felolvasása a megyeháza nagy­termében lesz. A MOVE helyi szakosztálya tudományos felolvasá­sok sorozatának megtartását vette tervbe. A vezetőség most arról értesít bennünket, hogy az első felolvasást a M. O. V. E. ügyésze, dr. Szeremley Emil ügyvéd tartja folyó hó 15-én délelőtt fél 12 óra­kor nem mint tegnap küzölve volt a városháza, hanem a vármegye­­háza nagytermében fogja megtaná­lani. — Iskolák bezárása. A spa­nyoljárvány terjedésének megaka­dályozása végett, hatósági intéz­kedés folytán a tanítás az összes helybeli iskolákban szünetelni fog 1. évi márczius 1-ig. A miről mihez­tartás végett ez után értesítjük a környékről bejáró tanulókat. — Rendőrségi statisztika. Feljelentés és megkeresés alapján a miskolczi államrendőrség bűn­ügyi osztálya ma a következő ügyekben rendelte el a nyomozást: Lopás (bűntett) 16, lopás (vétség) 6, lopás (gyanúja) 1, jogtalan el­sajátítás 1, egyéb eljárást igénylő megkeresés 5. — Gazdátlan kecske. A város­majorban egy gazdátlan kecskét őriznek. Igazolt tulajdonos jelent­kezzék. — Letartóztatott izgató. A mezőkövesdi karhatalmi parancs­nokság Boldizsár Jánost állam­eszme ellenes izgatás miatt letar­tóztatta Tegnap kisérték át a mis­kolczi államügyészség fogházába. — A Miskolczi Napló gyűj­tése az Inségakciónak. Kupfer­stein Dániel a Miskolczi Napló utján 500 koronát adományozott az Inségakció céljaira. — A vasgyári gazdaközön­ség köz­gyűlése. A diósgyőri vasgyári tehén-, kecske- és sertés­tartó gazdák e hó 15-én délelőtt­­8 órakor a vasgyári munkásét­teremben közgyűlést tartanak. A közgyűlésen fontos gazdasági ü­gyeket tárgyalnak. 44 új spanyo Tegnap dél óta négy halálozás. (Saját tudósítónktól.) Már tegnapi számunkban jeleztük, hogy a miskolczi spanyoljárvány még nem érte el tetőpontját. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy a nap-nap utáni spanyol beteg bejelentések nemcsak, hogy csökkenést nem mutatnak, hanem állandóan növe­kednek. Ma délig 44 új spanyol beteget jelentettek be, ami tekintettel arra, hogy ezt a számot eddig egész napi bejelentések is csak kétszer — február 4 én (65 bejelentés) és 11-én (48 beje­lntés) — haladták felül, a miskolczi járványnak újabb terjedéséről te­t bizonyságot. A tegnap kimutatott 18 halál­esethez négy újabb halálozás já­rult, a miskolczi spanyoljárvány­nak tehát már 22 áldozata van. A halálozási arányszám megha­ladja a három és fél százalékot. Ehhez nincs és nem lehet más hozzátenni valónk, minthogy el­várjuk a hatóságoktól, hogy a jár­vány továbbterjedésének és mind­inkább fenyegető veszélyének el­hárítása nemcsak az eddigi óvin­tézkedések szigorú betudását fog­ják a leglelkiismeretesebben ellen­őrizni, hanem végre elhatározzák magukat maguknak az óvintézke­déseknek szigorítására is. — A miskolczi katonai kör­let építési osztály telefonszáma 817. — Felemelték a hatósági hentesáru árát. A közélelmezési vállalat­ a tegnapi nappal a fel­vágott árát kilogrammonként 80 koronára, a szafaládé darabját pedig 8 koronára emelte fel. — Ródli túra. A Természet­­barátok Turistaegyesülete e hó 15-én, vasárnap egész napos ródli túrát rendez. Találkozás a Város­ház téren és indulás reggel fél 9 órakor villamoson a Vasgyárig, onnan Mexikó Óhuta, Újhuta, Hollós, Szinvaforrás, Lillafüred, Hámor,, Diósgyőr, villamoson Mis­­kolcz. Élelmet mindenki magával visz. Vezető : Kecskeméthy József. — A levelek és áruminták súlya. A kereskedelmi és ipar­kamara felhívja a figyelmet arra, hogy a posta- és távirdaigazgató­ság azt a korlátozást, hogy a kö­zönséges és ajánlott magánlevelek és áruminták súlya a 250 gram­mot nem haladhatja meg, legújabb rendeletével megszüntette. Ezután a magánlevelek súlya tekinteté­ben csak az a korlátozás áll fenn, hogy azok a postai szállításra al­kalmasak legyenek, az áruminták pedig belföldre, Ausztriába, Német­országba, Lengyelországba, Cseh­országba, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba, úgyszintén Magyar­­országnak a csehek és jugoszlá­­vok által megszállott részére 500 gramm, egyéb külföldre 350 gramm súlyig küldhetők.­­ A külföldre és a megszállott részekbe szóló árumintákat és leveleket a vám­hivatalok e­lenőrzik a tekintetben, hogy azokban kiviteli tilalom alá eső árak, értékek és pénz ki ne csempésztessék. — Törvényszéki tárgyalások. A miskolczi törvényszék büntető tanácsa ma délelőtt tárgyalta Lő­­rincz Balázs sajógalgóczi lakos bűnügyét, aki a múlt év decem­ber 16 án egy mulatozás után Novák Józsefet megszúrta. A szú­rás olyan súlyos volt, hogy Novák jelenleg is a miskolczi Erzsébet kórházban fekszik. A bíróság Lő­­rinczet bűnösnek találta a súlyos testi sértés bűntettében s ezért három hónapi fogházra ítélte. A büntetésből egy hónapot és 15 napot a vizsgálati fogsággal kitöl­töttnek vettek. A miskolczi törvény­szék büntető tanácsa Helinger Ká­roly budapesti pincért elitélte négy hónapi fogságra és 2 évi jogvesz­tésre azért, mert 1917-ben Miskol­­czon Márton Pál pincértársától egy nadrágot, egy pár cipőt és egy felöltőt ellopott.­­ A Kisiparos Szövetség tagjaihoz. Fölhívjuk azokat a tagokat, akiknek még szénjárandó­ságuk van ; tekintettel arra hogy a most érkező szén jobb, mint a múltban volt, fizessenek métermá­­zsánkint 8 koronát utána. Ezt azon­ban ma délután 2­ 5-ig eszközöl­jék az irodában, mert a szén hol­nap meg fog érkezni s annyi szén jön egyszerre, hogy mindenki meg­kapja a járandóságát Titkárság. — Gyakorlatok a vasgyári lövőtéren. Az itt állomásozó sop­roni gyalogezred február hó 26 ig a vasgyári Lády-erdő melletti lö­vőtéren éles töltényekkel lőgya­­korlatot tart. A vasgyári és kör­nyékbeli lakosságot az elöljáróság szigorúan figyelmezteti, hogy a jelzett időig a lövőtér környékén sem nappal, sem éjjel ne járjanak, mert az esetleges szerencsétlensé­gekért senki sem vállal felelősséget. — Jelentkezzenek a hadi­árvák! Dr. Szentpáli István pol­gármester felhívja azon iskolába járó hadiárvákat, vagy akiknek apjuk fogságban van, hogy ha meg nem volnának az amerikai konyhákra feltéve, még e héten, valamelyik nap, délelőtt 8 és 10 óra között jelentkezzenek Biró Sándornál, a Szeles­ utcai iskola igazgatójánál, az ottani gyermek­ház irodájában. — A Deborah Nőegylet sze­gényei részére szívesek voltak adakozni Kupferstein Dánielné 200 kor., Rosenberg Mórné 100 kor., Fürth Mórné, Friedmann Józsefné, Róth Miksáné, Major Józsefné, Rosenfeld nővérek. Kardos Je­­nőné 50—50 kor., Starnberger La­­josné 40 kor., Nieder Gizella gyűj­tése Wiezel Sárika és Stück An­dor esküvőjén 273 kor., Grosz Jenőné és Kohn Helén gyűjtése Flesch Jolán és Kohn Miksa el­jegyzésén 170 kor., Reiner Aranka gyűjtése Majorovics Franciska és Steiner Emil esküvőjén 150 kor., Weisz Izidorné krumpli és bab. Nagylelkű adományaikért hálás köszönetét nyilvánítja az elnök­ség. SZÍNHÁZ Műsor : Pénteken : Szerelem vására. Szombat délután : Falu rossza , este : Szerelem vására. Vasárnap délután : Gróf Rinaldó. Este: Szerelem vására. Hétfő, kedd : Szerelem vására. Szerda: Lili bárónő. Csütörtök: Szibill. 3 A színházi iroda hírei: — Szerelem vására, Sidney Garrick szenzációs színműve iránt oly nagy és változatlan az érdek­lődés, hogy az izgalmas darab még szombat, vasárnap, hétfőn és kedden is műsoron marad. Vasár­nap, hétfőn és kedden Gaston szerepében Bánhidy Józseffel. — Koronkay Rózsi betegsé­géből teljesen felépült és a jövő héten szerdán, „Lili bárónő“ ope­rettében fog fellépni. — Falu rossza, Tóth Ede nép­színműve szombaton délután ke­rül színre. — Gróf Rinaldó vasárnap dél­után lesz műsoron. A miskolczi fém­­beváltó fiók sorsa. Rövid időn belül felállítják a fiókot. (Sziját tudósítónktól.) Részletesen foglalkoztunk egyes kereskedők üzérkedésével, amelyek arra indí­tottak Gedeon Aladár kormány­­biztost, hogy illetékes helyen meg­felelő lépéseket tegyen egy mis­kolczi fémbeváltó fiók­hivatal felállítására nézve. A kormánybiztos két helyen , a budapesti fémbeváltó központnál és a pénzügyminisztériumnál tett előterjesztést ez ügyben. A fém­beváltó központtól ma értesítés érkezett, amely szerint a tervet rokonszenvesen fogadták, a fel­­terjesztést továbbították a pénz­ügyminisztériumhoz és még azt a biztatást is tartalmazza az értesí­tés, hogy így a fiók felállítását a lehető legrövidebb időn belül sikerül keresztülvinni. Magán után arról is értesült a kormánybiztos, hogy a pénzügy­minisztérium sem fogja ellenezni a terv keresztülvitelét és így Mis­­kolcz már a közeljövőben hozzá­jut a fémbeváltó hivatalhoz. Weiner Zoltán női divatháza Széchenyi­ utca 3. (Bábel-cukrászda mellett.) Tavaszi újdonságok megérkeztek Tennisz és Voit pongyolák, se­lyem és opail­ongblousok, divat báli kelmék és bábu kelengyék — óriási választékban — Felmentették a belsőbőcsi gyilkost (Saját tudósítónktól.) Meg­rtuk, hogy a miskolczi törvényszék rög­­tönítélő bírósága tegnap tárgyalta a szándékos emberöléssel vádolt Kulcsár Kálmán belsőbőcsi lakos bűnügyét, aki f. hó 7-én délután sógorát, Lakatos Mihályt agyon­lőtte. A megejtett tanúvallomások, az államügyész vádbeszéde és dr. Hercz Ödön ügyvéd védőbeszéde után a bíróság ítélethozatalra vo­nult vissza. A rögtönitélő tanács Kulcsár Kálmánt a szándékos emberölés bűntettében nem találta bűnösnek, miután fegyverét önvédelemből használta s ezért a vád alól fel­mentette. Engedély nélküli fegy­vertartás miatt azonban a kihágási eljárás megindítását rendelték el ellene. Kulcsárt még a tegnapi nap folyamán szabadlábra helyezték-

Next