Miskolczi Napló, 1920. október (20. évfolyam, 226-252. szám)

1920-10-20 / 242. szám

B HÍREK A miskolczi menekült-nap ünnepségei. (Saját tudósítónktól) Október 24-én nagy propaganda-ünnepélyt rendez a m­iskolczi menekültügyi kirendeltség amelynek fővédői gr. Bethlen István, az. 0. M. H. elnöke és báró Horváth Emil á­lamtitikár, az. 0. M. H. alelnöke. Az­ ünnep­ség délelőtt 10 órakor istentiszte­lettel kezdődik. A délelőtt folya­mán — 10 órától 1 óráig — a mis­­kolczi Nőegyletek gyűjtést ren­deznek a menekültek javára a város legélénkebb pontjain felállí­tott urnáknál. A gyűjtés alatt a miskolczi katonazenekar és ci­gányzenekarok hangversenyez­nek. Ugyancsak délelőtt 11 órakor Boer Elek volt főrendiházi tag, kolozsvári egyetemi tanár, aki közvetlenül az oláh megszállás u­tán Bánffy Miklós gróffal An­gliába ment, hogy propagandát­­fejtsen ki a magyar irredentizmus Szolgálatában, felolvasást tart an­gliai útjáról, az erdélyi helyzettel kapcsolatos vonatkozásokról a vármegyeháza nagy tanácster­mében. Délután 3 órakor népgyű­­lés lesz a Koronán amelyen Ba­rabás Samu református esperes mond beszédet. Az ünnepség a színházban díszelőadással folyta­tódik. Színre kerül Horváth állam­titkár „Mikes“ című drámája, a­melyet helybeli műkedvelők fog­nak előadni. Farkas Dezső Halott­­keltés című melodrámáját, amely­nek zenéjét Thurzó-Nagy Gábor írta, maguk a szerzők fogják elő­adni. A díszelőadás fénypontja Sándor Erzsi és dr. Székelyhidy Ferencz, a m. kir. Operaház tag­jainak énekszáma lesz. A Mikes című színmű szereplői dr. Zacherné, Szita Jolán, Keresz­­­tessy Marcsa, Kállay Ica, Réthelyi Klári, Marosi József, dr. Zacher Emil, Kun Géza, Mikola Gyula­, Schulek Dezső, Mészáros Károly,­­László József, Megay Róbert, Fa­lus István, Nyusztay Lajos, Visky Ödön. Csonka-Magyarország nem ország, SEgész Magyarország mennyország. — József Ferencz kir. herceg tegnap délelőtt a diósgyőri­ vasgyárba látogatott ki. A kir. herceg a gyárigazgatóság ka­lauzolása mellett végigjárta a gyár üze­meit és mindent a legnagyobb érdeklő­déssel szemlélt meg. A vasgyárból a Há­morba ment ki a kir. herceg, majd visz­­szatérve a városba, délután segédtisztje, Rapcsák huszárhadnagy kíséretében tisz­telgő látogatást tett báró Nagy Pál al­­tábornagynál, a miskolczi m. kir katonai körlet parancsnokánál, Halassy József kir. kamarásnál, Borsodvármegye főis­pánjánál, Lichtenstein László udvari ta­nácsosnál, Miskolcz város főspánjánál, M­jsóry Györgynél, Borsodvármegye aus­­­liánjánál, dr. Szentpáli Istvánnál, Miskolcz város polgármesterénél, dr. Révész Kál­mánnál, a tiszáninneni ev. ref. egyházke­rület püspökénél és Zábrátzky György apát-plébánosnál.­­ Hét órakor Lichten­­stein főispán teán látta vendégül a kir. herceget, aki este a színházban végig­nézte A vasgyáros előadását. Színház, után tiszteletére és részvételével vacso­ra volt a koronán, amelyen báró Nagy Pál altábornagy, katonai körletparancs­­nok és a miskolczi helyőrség parancs­­­Tsokai vettek részt. A kir. herceg ma, ."kedden reggel fél 7 órakor a sátoraljauf­l­lyi vonattal utazott el Miskolczról. VUSKOLCZI NAPI./ Új jegyzéket kell összeállítani az ellátatlanokról Bizottságok vizsgálják felül az ellátatlanok jegyzékét . A közönségnek is módot adnak az ellenőrzésre. November közepéig elkészül az új összeállítás. (Saját tudósítónktól.) Dr. Vass József közélelmezési miniszter október 8-án, amikor Miskolczott járt, nyilatkozott munkatársunk­nak, hogy az ellátatlanok fejkvó­tájának biztosítására revideálni fogja az ellátatlanok névjegyzé­két. Erre azért van szükség, mert a törvényhatóságoknál vezetett nyilvántartási jegyzék jelenlegi adatai szerint egy millióval több egyént tüntetnek fel ellátatlannak, mint amennyi gondos vizsgálat alapján ellátatlannak minősíthe­tő. Az ellátatlanok jegyzékének revíziójáról szóló rendeletet most adta ki a közélelmezési miniszter. A rendelet a következőket írja elő: A miniszter elrendeli az összes törvényhatóságok első tisztvise­lőinek, hogy haladéktalanul a leg­­lelkiismeretesebb és legszigorúbb vizsgálat tárgyává tegyék a köz­ségekben és városokban a® ellá­tatlanok jegyzékét. Az új jegyzé­ket a községekben és városokban megalakítandó bizottságok fogják elkészíteni. A bizottság tagjai egy, a vármegye részéről kinevezett, az illető városban, vagy község­­ben illetőséggel nem bíró, tehát érdektelen egyén, a városi tanács­nak, illetőleg a községi elöljáró­ságnak egy termelő tagja és egy, a községben vagy városban álta­lános köztiszteletben álló ellátat­lan egyén lesznek. A miniszter súlyt helyez arra, hogy a községi jegyző, mint tanácsadó, a bizott­ságban helyet foglaljon. A tör­vényhatósági joggal felruházott városok bizottságának el­nöke a közigazgatási bizottság egy nem tisztviselő tagja lesz. A miniszter elrendeli, hogy azok az egyének, akik vállalatoktól, üzemektől ellátást vagy az ara­tási munkálatoknál arató, vagy cséplőrészt kaptak — ellátatlan­ságuk mértékéig — az ellátatlanok újabb jegyzékéből kirekeszten­dők. A munkaadók és termelők kötelesek ezeknek jegyzékét a hatóságokhoz megküldeni. A ható­ságok, a bizottságok által készí­tett névjegy­zéket, időnkénti meg­­lepetésszerű revízióval tartoznak kijavítani. A bizottságok által az ellátatlanokról készített jegyzék a község, illetőleg városházán ki­függesztendő, hogy a közönség is ellenőrizhesse. Az elatatlano­k revidiált jegy­zékét november 15-ig kell a közv­­élelmezési miniszterhez felterjesz­teni. November 15-én a miniszter a központból megbízottakat fog kiküldeni, akik egy helyi bizott­sággal a legszigorúbb ellenőrzés és felülvizsgálat tárgyává fogják tenni a jegyzéket. A közélelmezési miniszter ren­delete szerint minden hónap 1—5., valamint 15—20-ik­a között a tör­vényhatóságok székhelyén érte­kezletet ke­l tartani a GOK és az Áruforgalmi kirendeltség bevoná­sával, amely ellenőrzi a gabona­beszolgáltatást és az el­átatlanok revízióját. Az értekezlet elé ke­rülnek az ellátás körül felhangzó panaszok is.­­ A miskolczi szr. hitközség vasárnap délelőtt tartotta meg elnökségi tisztújító közgyűlését dr. Kurcz Jakab elnöklete mellett. Megválasztották alelnökké és a kultuszügyek vezetőjévé Rosenberg Gyulát, akit Kurcz Jakab dr. iktatott be új állásába. A többi tisztségeket a kö­vetkezőkép töltötték be: pénzügyi elöl­járó: Klein Samu, ellenőr: Hochmann Jakab, gazda: Gábor Ernő. Gondnokok: Schwarz Hermann, Hartmann Izidor, Friedmann Márton és Spiró Sámuel. Is­kolaszéki elnök: Kurcz Jakab dr. — A vármegye a vitézi teleki akció ügyében minden járás részére egy-egy bizottságot alakit, amelyek a járásokban a telekfelajánlások ügyében fognak pro­pagandát kifejteni. — Gömör­, Kishontvármegye Jegyzői egyesülete legutóbb Putnokon tartotta meg évi rendes közgyűlését Bodnár Zol­tán sajóveslezdi jegyző elnöklete alatt A jegyzők közgyűlése egyhangúlag a köz­­igazgatás államosítása mellett foglalt állást.­­ Egy 67 éves ember öngyilkossága féltékenység miatt. Szombaton délben te­lefonon jelentették a rendőrségnek, hogy a Vörösmarthy­ utca 4. számú házban Róth Lajos 67 éves nyugalmazott fő­mozdonyvezető öngyilkosságot követett el Sándor János rendőrkapitány és Ko­­lozs Mihály rendőrorvos azonnal kiszál­l­tak a helyszínére és megállapították az öngyilkosság körülményei. Róth­ hosszabb idő óta szerelmi féltékenysé­gével üldözte feleségét. Felesége emiatt el akarta helyeztetni a kórházban, mikor Róth ezt szombaton délben megtudta, bezárkózott szobájába, szöget vert az ajtófélfába s miután ruháit és közel 40 ezer korona készpénzét baltával dara­bokra vágta, felakasztotta magát Mikor a házbeliek betörték az ajtót, a főmoz­­donyvezető már halott volt. Róth már régóta elmebajos volt és többször ál­lott megfigyelés alatt az Erzsébet-kór­­ház elmeosztályán. — Nyilvános köszönet. A Miskolcz! Ref. Női Feléregylet hálás köszönetet mond özv. Kubik Béláné Őméltóságának az egylet javára adott 1000 (egyezer) korona adományáért, özv. báji Patay Gyuláné, elnök. — Elrepült liba. Folyó hó 18-án dél­után a Papszer­ utca 20. sz. házból egy liba elrepült. A becsületes megtaláló ké­retik azt a fent jelzett lakásba átadni, jutalom ellenében — Schönbrunn Márk tanítót vasárnap délután temették el nagy részvét mellett. A temetésen nagy számban jelentek meg az elhunyt volt tanítványai, pályatársai és a helyi iskolák és kultúrintézmények képviselői. — 30,000 koronás zsebtolvajlás a váró­teremben. Paál Gábor nagybányai ille­tőségű, Amerikából hazatért földmíves feljelentést tett a rendőrség bűnügyi osz­tályánál, hogy tegnap délután ismeret­len tettes a tiszai­ pályaudvar várótermé­ben három darab 20 dolláros, valamint kilenc darab 1000 koronás bankjegyet tartalmazó pénztárcáját ellopta. A nyo­mozás megindult. — A menekültek konyhája javára Friedmann Dezső dédes, földbirtokos 201 kilogramm burgonyát ajánlott fel a mis­­kolczi menekültügyi kirendeltségnek. — Igazolvány nélkül számított ter­ményt. Tegnap délután előállították a rendőrségen Szellner János görömbölyi lakost, aki igazolvány nélkül szállított­­ zsák búzát és három zsák árpát. A ter­ményeket lefoglalta a rendőrség. — Erdőőri vizsgák. A vármegyeháza nagytanácstermében ma kezdődtek meg Földváry erdőfelügyelő elnöklete alatt az erdőőri szakvizsgálatok. A vizsgálatra tizennégyen jelentkeztek. — Jubileum. Most ünnepelte Zoltán Ferencz,, a Miskolczi Takarékpénztár igazgatója 25 éves jubileumát, hogy az intézetnél megkezdte működését. Zoltán igazgató működése nem csupán intéze­ténél, hanem a város közgazdasági éle­tében is eredményes és a jubileum osz­tatlan elismerést hoz számára a közön­ség­ részéről is. — Miskolczi művészek hang­versenye. Az idei hangverseny­szezon első sikerült templomi hangversenye után miskolczi mű­vészeink közül Hermann Lajosné úrnő énekművésznő, Rákos Ar­­nád hegedűművész és Eckerdt Laura zongoraművész elite nagy szólóhangversenyt rendeznek no­vember 6-án a kir. kath. gimná­ziumban. Művészeinknek ezt a vállalkozását már előre is nagy érdeklődés előzi meg, mert mon­­stre­ műsoruk elsőrangú műélve­zetet fog nyújtani a műértőknek és zenekedvelőknek egyaránt. St. Saens, Beethoven és Rossini kon­certjei, illetőeg áriái mellett a ma­gyar szerzők közül Liszt Ferencz,, Hollósy, Dohnányi és Hubay mű­veit vették fel műsorukba, támo­gatva ezá­tál a magyar zenemű­vészetet is. A hangverseny egyéb­ként jótékony céllal is van egy­bekötve, amennyiben a jövedelem egy részét a kir. kath. gimnázium segélyegyletének alapjára fordit­­tatik. Ez a minden izében érdekes és változatos hangverseny két­ségkívül zenei életünk ez idei leg­kimagaslóbb eseménye lesz, mely­nek támogatását az illetékes körök a legteljesebb mértékben ígérték m­eg. A hangversenyre jegyek f. hó 23-tól Fodor Zoltán könyvke­reskedésében kaphatók 30, 20 és 10 koronáért. — Az angol—magyar kereskedelem. (Budapest.) MTI. Stead angol királyi ezredes, aki az angol—magyar kereske­delem megalapozása és további fejlesz­tése érdekében igen értékes mun­k­álko­dást fejtett ki Londonban, legutóbbi angliai útjáról visszaérkezett a fővá­rosba. Lehmann tábornok meg­halt. (Brüsszel.) MTI. Lehmann tábornok, Lüttich ismert nevű vé­dője, tegnap délben tüdőgyulladás­ban,Lütichben meghalt. • W — Az új borárak. Budapestről jelen­tik. Az idei bortermés mennyiségben az átlagon és a várakozáson alul maradt, a minőség szempontjából azonban az utolsó évtizedek egyik legjobb termése a mostani. A piacon a kereslet egyre élénkebb. Újabban lengyel vásárlás re­ményében is történik kereslet. A borárak emelkedése különben az egész v­ágon egyre tart. A bor ára nálunk 22—32­­. Uj borért seprővel együtt 20—24, a­ bor­ért 25—30 koronát fizetnek. — Dr. Frank József fogorvosi rende­lőjét Széchenyi­ utca 121. szám alá he­lyezte át. — A footballbirák testülete holnap, szerdán délután fél 6 órakor a ref. fő­gimnáziumban vitaestélyt tart. Szerda, október 20

Next