Miskolczi Napló, 1924. november (24. évfolyam, 252-276. szám)
1924-11-01 / 252. szám
XXV évfolyam 252. (6891) vám Át*SÜ 2000 korona Szombat, 1924 november K Miskolczi Napló Siftiázetéci árak úgy helyben, mint vidékre : nagyedévre 120000 K Egy hóra 40000 K flGuanmHHiHmmHHHHBUKiiiiiaanHa^HnBma Felelős szerkesztő : FEHÉR ÖDÖN Kiadóhivatal: Széchenyi u. 15. Telefon Szerkesztőség : Erzsébet tér 1. Telefon 315 Egy jó ember halálára A városháza kis tanácskozó termében volt felravatalozva Szentpály István holtteste. Valóságos népvándorlás volt reggeltől estig a ravatalhoz. Egész virágerdő vette körül a jó embert, akitől örök búcsút kellett vennünk. Mindenki vitt egy koszorút, egy csokrot, egy szál virágot. Mert virággal szép búcsúzni attól, aki lelkében szelíd. Szép és fehér volt, mint a virág. A virágerdőhöz ma délben harminc miskolci koldus, mankós, rokkant, öreg asszonyok és az élettől megviselt öreg emberek vittek egy egyszerű kicsiny koszorút. Zöld páfrány levelekből fonták ők maguk és néhány szál őszirózsát fűztek bele és könnyeikkel harmatozták. A kolduskönnyek csillogtak a zöld leveleken mint a szeretet forróságában gyémánttá edzett apró drágaköveik. Megrendítő jelenet volt ez. Aki látta, egy jó Ember iránti elmúlhatatlan emlékét vitte magával, így még nem búcsúztattak halottat. Ezt a búcsút olyan szeretet rendezte, amely sehol nem élhet olyan forrón, mint a koldusszívekben, amelyeknek Szentpály örömöket és megnyugvást tudott adni a maga végtelen jóságából. A miskolci koldusok mai búcsúja a ravatalnál megrendítően szép volt és felejthetetlenül tragikus emlék marad. Szentpályban a szegénység is nagy vigaszát veszítette el. * Ma délutánig még ravatalon pihent az igaz emberi jóság, a nemes és tiszta emberi erény .És ma délután az örök emberi erények egyik legragyogóbb céldája, amely valóságban itt járt közöttünk, a föld hideg sötétségébe került, ahol magához öleli a nagy misztikum és elrejti profán emberi vizsgálódás elől. Nagy halottunk van és sok a siratni való, amit ez a halottunk ad. Elvesztettünk vele egy forrást, ami szinte kiapadhatatlanul ontotta a szeretet melegségét, elvesztettük vele a legjobb emberi szívet. Elapadt a forrás, amelyből szenvedélyek és indulatok vad tülekedésének idején is bőven buzogott a szelíd szeretet és a megbocsátó értelem ereje. Szentpály István elhagyott bennünket és elhagyott vele minden szép és nagy érték, amit kivételes emberi tulajdonságok adhatnak a megbomlott társadalomnak. Mennyi minden csodálatosan gazdag ajándékait zárták a koporsóba, amely a jó Embernek a porhüvelyét viszi vissza a földnek, amely adta nekünk gazdag ajándékul egy harmonikusan szép emberi élet legnemeisebb értékeit. Nekrológot imi Szentpály Istvánról annyit jelent, hogy siratót kell gyászénekbe foglalni a nem önmagáért való emberi élet nemes 'küzdelmeiről. Szentpály István elsiratása annyit jelent, hogy bele kellene foglalni a búcsúztató sírás: ezer és ezer küzdő és szenvedő ember fájdalmas panaszát a veszteség felett és zokogó sírását a végzetbe ír, követelve vissza a nagy adót, amit az enyészet kíván, ne vegye el tőlünk, ami nekünk szép, mos és értékes volt. Szentpály István portréja egy írásban egyszerű és szép, jóságos, nyugodt, szolid tekintet és tiszta szív, amelyből a szeretet sugárzik széjjel forrón és el nem pihenően, idealizmus, amely mindent hisz, ami szép és jó és nem rendül meg abban a bizalmában, hogy az ember nem lehet más, mint jó és fejében tiszta, mint a nyári este csillagfénye. Szentpály nem hitte, hogy gonoszság és önzés is megteremtődött az emberrel, nemte, hogy az élet harcaiban gonor elgáncsolások diadalmaskodhatnak. Akiben pedig annyi jóság, vagy inkább csupa jóság, önzetlenség és szeretet volt, annak nem is hozhatta sorsa másképen a véget: egy rideg kórházi szoba dermesztő szürkeségét, amelyet csupán a kívülről vele szenvedő lelkek titkos gondolatai és halk érzései melegíthetnek fel. Szentpály Istvánnak meg volt minden kivételes tulajdonsága hozzá, hogy érvényesüljön, hogy emelkedjék és gyarapodjon. Nagy tudása, európai műveltsége, előkelő gondolkodása mind eszközök és utak voltak, egy szédületes karrier magasságába. A sok értékkel szemazonban ott állt örökké a nagy akadály, amely ebben a törtető világban lebírhatatlan: jósága szolid, türelmes, puritán egyszerűsége ami megvetett mindent, ami ma azt jelentette, hogy embertársairól kell gondoskodnia, embertársainak kell szolgálatába állítani minden értéket, amit egy tanulásban és közérdekű munkában eltöltött élet produkálhat. Siratót kellene most írni, amikor ennek a szerencsétlen országnak és ennek a szomorú városnak egyik legnemesebb és legtisztább élete állott meg. Siratót, amelyben tienne zokog ezernyi és ezernyi gyászoló fájdalma és keserű lázadása a könyörtelen sors ellen. Ide kellene rajzolni ezernyi és ezernyi szenvedőt, akiken segített vagy segíteni akart az, akin nem lehetett végzetes fájdalmában segíteni. A sok szegény sírásónak kellene hangot adni, akik gyámolítájukat látták benne, akik sohasem mentek el tőle segítség vagy vigasztalás nélkül, akiket a megváltó kenyerével akart jóllakatni mindig, ha panaszt hallott róla, hogy éheznek, szenvednek. Nem ebbe a világba való ember volt. Mi keresni valója van annak itt, ebben a kegyetlen tülekedésben, aki örökké békéről, boldog csendességről álmodott? Mi keresni valója van annak itt, aki mindenkin segíteni akart, de nem volt hozzá más, mint a szíve, hogy azt odaadja nekik. Szentpály István egyszerű, szép, szelíd, nemes élete tiltakozás volt az eldurvult erkölcsök ellen, halála menekülés abból a harcból, ahol szív nélkül folyik a küzdelem egymás ellen. Nekünk itt, akik ennek a lapnak a hasábjain szolgálunk a közérdeknek, sokszorosan fáj a búcsú ettől az igaz, nagy embertől, aki a jóságot, a nemes tisztaságot, a folratlan önzetlenséget jelentette közöttünk. Nehéz órákban álltunk mellette, amióta a politika szenvedélyei meg tudták rendíteni a hozzá való köteles és dicsőséges hűséget. Mellette álltunk nehéz órákban, mert azt tartottuk, segíteni kell, mert a nevével harcba vitt eszmék győzelme egyet jelent a becsület győzelmével. Nehéz megszokni a gondolatot, hogy nincs többé közöttünk Szetpály István. A gyászbeszédekbe bele lehet foglalni, hogy a szelleme élni fog, ez azonban messze van attól, amit a mai közéleti tülekedés követ. Szentpály István puritán jelleme, nemes szíve és tiszta lelke hol talál új fészekre, ahol az emberi élet hivatásának legtisztább értelmezésében megmaradhat. Szentpály István idealizmusa messze van a mai ideológiától, egy kicsiny fehér sziget, ahol az emberi boldogságról, szeretesről és békéről álmodozók lakhatnak, amilyen álmodozók ma már nincsenek. Láttuk ma egy város gyászpompáját, ahogy komor fenségében kísérte a becsület nemes lovagját örök pihenéséhez. Lehajtott fejjel mentünk a koporsó után, a veszteség tudata összetörte a lelkünket. Tanulni lehet sokat ennek a halottnak az életéből, de követni nehéz a példát, mert az lemondást, egyszerűséget parancsol. A fájdalom tépi a szívünket, a mikor visszük nagy halottunkat, hogy visszaadjuk a földnek. A halálba távozó szolid lelke kisér és vajba hófehér emléke kisértene minden hajlékon, ahol az önzés, a gyűlölet készül harcba menni. — Szentpály István emléke maradandó, azzá teszik azok a ragyogóan nemes erények, amelyek az életét értékessé tették. A város pedig vésse kemény márványba ezt az emléket és helyezze közügyeinek intézői elébe, hogy soha el ne feledjék, milyennek kell lenni, aki az életét áldozatul tudja adni a közérdeknek. Nehéz örökségünk, hogy búcsúztatni kell Szentpály Istvánt,, akire pedig nagy szükségünk volna sorsunk nehéz óráiban. Hol találjuk meg a jövőben az ilyen jellemet, amelyet követnünk kell. Hol találjuk fel azt a jóságot, a türelemnek, és szelíd szeretetnek azt a példáját, amely után indulhatunk, amikor próbák elé állít az élet. Akik annyira közel állottunk hozzá, nehéz kötelesség búcsúztatni, súlyos feladat elmúlásáról írni. Legszebb búcsúztatója ma délben volt. Az örök álom nyugalmában pihenő nagy halott ravatalához zarándoklók sorában utat kért magának egy harminc főnyi csapat, öreg, töpörödött, rongyos emberek, tehetetlen koldusok csapata. Harmincan voltak és előtttük egy reszkető öreg asszony tipegett botjára támaszkodva. Ketten fogtak egy egyszerű koszorút maguk szedte, maguk fonta, zöld páfrányokból és néhány őszi rózsából. Odatipegett a szomorú csapat a koporsóhoz és imádságos szavaik mellett nagy jóltevőjük lábaihoz tették a koldusok koszorúját. Azután meghajtott fejjel, sírva elmentek. Ezek a szerencsétlenek sokat, mindent veszítettek. És veszített mindenki Szentpály István halálával. Vesztes az ország, amelynek kevés az ilyen önzetlen jelleme, vesztes ez a város, melynek polgárai ügyes-bajos dolgaikban hozzá bármikor elmehettek. — Mindenki veszített vele, nem is tudjuk betölteni úgyszólván a helyet, amit a közéletben üresen hagyott. Hadd teljen el legalább néhány nap, amig erről beszélnünk kell. Addig legyen csend és béke a frissen hantolt sír felett. Ezzel is tartozunk Szentpály István nemes, nagy emlékének. (1.) Az angol választások végleges eredménye A konzervatív párt 415, a munkáspárt 152, a liberális párt 44 mandátumotkapott (Fővárosi szerkesztőségünk jelenti telefonon). Az angol választások eddigi ismert eredménye 595 mandátum sorsáról számol be, amelyek alaposan megcáfolták MacDonald reményét, hogy a munkáspárt nagy többséggel fog bekerülni a parlamentbe. A legutolsó jelentések szerint a konzervetívpárt 400, a munkáspárt 150, a liberálispárt 40, a töredékpártok 5 mandátumot szereztek. A parlamentbe bekerült képviselők között egy indiai kommunista is van. Politikai körökben Angliában nyíltan beszélnek arról, hogy MacDonaldnak le kell vonnia a konzekvenciát és valószínűnek tartják, hogy MacDonald már a jövő hét elején beadja lemondását. Az angol kormányelnök személyét illetőleg folynak a találgatások, azonban csaknem minden vérbeli politikusnak az a meggyőződése, hogy Baldwin lesz az új kormányelnök.Diplomáciai körökben az angol választás eredményével kapcsolatban sokat tárgyalnak arról is, hogy Herriot francia miniszterelnök helyzete is meggyöngült. MacDonald ma éjjel érkezett meg Londonba és megérkezése után a választások eredményéről csak ennyit mondott: — A munkáspárt annyi szavazatot szedett össze, amennyiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert volna. Mindazoknak, akik a munkásmozgalom eredményességét szívén viselik, büszke örömmel kell fogadniok a választás eredményét. A lapok túlnyomó része arról a meggyőződéséről ír, hogy a munkáspárt vereségét főként annak köszönheti, hogy nem teljesítette azon ígéretét, amely szerint olcsó élelmet ígért a munkásságnak. A liberális veresége a legnagyobb esemény az angol belpolitikai életben. Asquith a párt vezére erre vonatkozólag az újságírók előtt a következőket mondotta: — Nem tagadom, hogy a szerdai választási eredmémények csalódássá töltenék el, azonban a döntést, mint becsületes harcoló embernek tisztelettel kell fogadni. Az a fontos ezek után is hogy jó britt emberek legyünk.