Miskolczi Napló, 1924. november (24. évfolyam, 252-276. szám)

1924-11-01 / 252. szám

X­XV évfolyam 252. (6891) vám Át*SÜ 2000 korona Szombat, 1924 november K­ Miskolczi Napló Siftiázetéci árak úgy helyben, mint vidékre : nagyedévre 120000 K Egy hóra 40000 K flGuanmHHiHmmHHHHBUKiiiiiaanHa^HnBma Felelős szerkesztő : FEHÉR ÖDÖN Kiadóhivatal: Széchenyi­ u. 15. Telefon Szerkesztőség : Erzsébet­ tér 1. Telefon 315 Egy jó ember halálára A városháza kis tanácskozó ter­mében volt fel­ravatalozva Szent­­­pály István holtteste. Valóságos népvándorlás volt reggeltől estig a ravatalhoz. Egész virágerdő vet­te körül a jó embert, akitől örök búcsút kellett vennünk. Mindenki vitt egy koszorút, egy csokrot, egy szál virágot. Mert virággal szép búcsúzni attól, aki lelkében szelíd. Szép és fehér volt, mint a virág. A virágerdőhöz ma délben har­minc miskolci koldus, mankós, rokkant, öreg asszon­yok és az élet­­től megviselt öreg emberek vittek egy egyszerű kicsiny koszorút. Zöld páfrány levelekből fonták ők maguk és néhány szál őszirózsát fűztek bele és könnyeikkel harma­­tozták. A kolduskönnyek csillog­tak a zöld leveleken mint a szeretet forróságában gyémánttá edzett ap­ró drágaköveik. Megrendítő jelenet volt ez. Aki látta, egy jó Ember iránti elmúlhatatlan emlékét vitte magával, így még nem búcsúztat­tak halottat. Ezt a búcsút olyan szeretet rendezte, amely sehol nem élhet olyan forrón, mint a koldus­­szívekben, amelyeknek Szentpály örömöket és megnyugvást tudott adni a maga végtelen jóságából. A miskolci koldusok mai búcsúja a ravatalnál megrendítően szép volt és felejthetetlenül tragikus emlék marad. Szentpályban a szegénység is nagy vigaszát veszítette el. * Ma délutánig még ravatalon pi­hent az igaz emberi jóság, a nemes és tiszta emberi erény .És ma dél­után az örök emberi erények egyik legragyogóbb céldája, amely való­­­­ságban itt járt közöttünk, a föld hideg sötétségébe került, ahol ma­gához öleli a nagy misztikum és­­ elrejti profán emberi vizsgálódás elől. Nagy halottunk van és sok a siratni való, amit ez a halottunk ad. Elvesztettünk vele egy forrást, ami szinte kiapadhatatlanul on­­­totta a szeretet melegségét, elvesz­tettük vele a legjobb emberi szívet. Elapadt a forrás, amelyből szenve­délyek és indulatok vad tülekedé­sének idején is bőven buzogott a szelíd szeretet és a megbocsátó ér­telem ereje. Szentpály István elha­gyott bennünket és elhagyott vele minden szép és nagy érték, amit kivételes emberi tulajdonságok ad­hatnak a megbomlott társadalom­nak. Mennyi minden csodálatosan gazdag ajándékait zárták a kopor­sóba, amely a jó Embernek a por­hüvelyét viszi vissza a földnek, amely adta nekünk gazdag aján­dékul egy harmonikusan szép em­beri élet legnemeisebb értékeit. Nekrológot imi Szentpály Ist­vánról annyit jelent, hogy siratót kell gyászénekbe foglalni a nem önmagáért való emberi élet nemes 'k­ü­zdelmeiről. Szentpály István elsiratása annyit jelent, hogy bele kellene foglalni a búcsúztató sírás­: ezer és ezer küzdő és szenvedő ember fájdalmas panaszát a vesz­teség felett és zokogó sírását a vég­zetbe ír, követelve vissza a nagy adót, amit az enyészet kíván, ne ve­gye el tőlünk, ami nekünk szép, mos és értékes volt. Szentpály István portréja egy írásban egyszerű és szép, jóságos, nyugodt, szolid tekintet és tiszta szív, amelyből a szeretet sugárzik széjjel forrón és el nem pihenően, idealizmus, amely mindent hisz, ami szép és jó és nem rendül meg abban a bizalmában, hogy az em­ber nem lehet más, mint jó és fej­ében tiszta, mint a nyári este csil­lagfénye. Szentpály nem hitte, hogy gonoszság és önzés is meg­­teremtődött az emberrel, nem­­­te, hogy az élet harcaiban gonor elgáncsolások diadalmaskodhat­nak. Akiben pedig annyi jóság, vagy inkább csupa jóság, önzetlen­ség és szeretet volt, annak nem is hozhatta sorsa másképen a véget: egy rideg kórházi szoba dermesztő szürkeségét, amelyet csupán a kívülről vele szenvedő lelkek tit­kos gondolatai és halk érzései me­legíthetnek fel. Szentpály Istvánnak meg volt minden kivételes tulajdonsága hoz­zá, hogy érvényesüljön, hogy emel­kedjék és gyarapodjon. Nagy tu­dása, európai műveltsége, előkelő gondolkodása mind eszközök és utak voltak, egy szédületes karrier magasságába. A sok értékkel szem­­azonban ott állt örökké a nagy akadály, amely ebben a törtető vi­lágban lebírhatatlan: jósága­ szo­lid, türelmes, puritán e­gyszerűsége ami megvetett mindent, ami ma azt jelentette, hogy embertársairól kell gondoskodnia, embertársai­nak kell szolgálatába állítani min­den értéket, amit egy tanulásban és közérdekű munkában eltöltött élet produkálhat. Siratót kellene most írni, ami­kor ennek a szerencsétlen ország­nak és ennek a szomorú városnak egyik legnemesebb és legtisztább élete állott meg. Siratót, amelyben tienne zokog ezernyi és ezernyi gyászoló fájdalma és keserű láza­dása a könyörtelen sors ellen. Ide kellene rajzolni ezernyi és ezernyi szenvedőt, akiken segített vagy segíteni akart az, akin nem lehe­tett végzetes fájdalmában segíte­ni. A sok szegény sírásónak kelle­ne hangot adni, akik gyámolítáju­­kat látták benne, akik sohasem mentek el tőle segítség vagy vi­gasztalás nélkül, akiket a meg­váltó kenyerével akart jóllakatni mindig, ha panaszt hallott róla, hogy éheznek, szenvednek. Nem ebbe a világba való ember volt. Mi keresni valója van annak itt, ebben a kegyetlen tülekedés­ben, aki örökké békéről, boldog csendességről álmodott? Mi ke­resni valója van annak itt, aki mindenkin segíteni akart, de nem volt hozzá más, mint a szíve, hogy azt odaadja nekik. Szentpály Ist­ván egyszerű, szép, szelíd, nemes élete tiltakozás volt az eldurvult erkölcsök ellen, halála menekülés abból a­ harcból, ahol szív nélkül folyik a küzdelem egymás ellen. Nekünk itt, akik ennek a lapnak a hasábjain szolgálunk a közérdek­nek, sokszorosan fáj a búcsú et­től az igaz, nagy embertől, aki a jóságot, a nemes tisztaságot, a fol­­ratlan önzetlenséget jelentette kö­zöttünk. Nehéz órákban álltunk mellette, amióta a politika szenve­délyei meg tudták rendíteni a hoz­zá való köteles és dicsőséges hűsé­get. Mellette álltunk nehéz órák­ban, mert azt tartottuk, segíteni kell, mert a nevével harcba vitt eszmék győzelme egyet jelent a becsület győzelmével. Nehéz megszokni a gondolatot, hogy nincs többé közöttünk Szet­­pály István. A gyászbeszédekbe bele lehet foglalni, hogy a szelle­me élni fog, ez azonban messze van attól, amit a mai közéleti tü­lekedés követ. Szentpály István puritán jelleme, nemes szíve és tiszta lelke hol talál új fészekre, a­hol az emberi élet hivatásának legtisztább értelmezésében meg­maradhat. Szentpály István idea­lizmusa messze van a mai ideoló­giától, egy kicsiny fehér sziget, a­hol az emberi boldogságról, szere­tesről és békéről álmodozók lak­hatnak, amilyen álmodozók ma már nincsenek. Láttuk ma egy város gyászpom­páját, ahogy komor fenségében kí­sérte a becsület nemes lovagját örök pihenéséhez. Lehajtott fejjel mentünk a koporsó után, a veszte­ség tudata összetörte a lelkünket. Tanulni lehet sokat ennek a ha­lottnak az életéből, de követni ne­héz a példát, mert az lemondást, egyszerűséget parancsol. A fájdalom tépi a szívünket, a mikor visszük nagy halottunkat, hogy visszaadjuk a földnek. A ha­lálba távozó szolid lelke kisér és vajba hófehér emléke kisértene minden hajlékon, ahol az önzés, a gyűlölet készül harcba menni. — Szentpály István emléke mara­dandó, azzá teszik azok a ragyogó­an nemes erények, amelyek az éle­tét értékessé tették. A város pe­dig vésse kemény márványba ezt az emléket és helyezze közügyei­nek intézői elébe, hogy soha el ne feledjék, milyennek kell lenni, aki az életét áldozatul tudja adni a közérdeknek. Nehéz örökségünk, hogy búcsúz­tatni kell Szentpály Istvánt,, akire pedig nagy szükségünk volna sor­sunk nehéz óráiban. Hol találjuk meg a jövőben az ilyen jellemet, a­melyet követnünk kell. Hol talál­juk fel azt a jóságot, a türelemnek, és szelíd szeretetnek azt a példáját, amely után indulhatunk, amikor próbák elé állít az élet. Akik annyira közel állottunk hozzá, nehéz kötelesség búcsúztat­ni, súlyos feladat elmúlásáról ír­ni. Legszebb búcsúztatója ma dél­ben volt. Az örök álom nyugalmá­ban pihenő nagy halott ravatalá­hoz zarándoklók sorában utat kért magának egy harminc főnyi csa­pat, öreg, töpörödött, rongyos em­berek, tehetetlen koldusok csapata. Harmincan voltak és előtttük egy reszkető öreg asszony tipegett bot­jára támaszkodva. Ketten fogtak egy egyszerű koszorút maguk szedte, maguk fonta, zöld páfrá­nyokból és néhány őszi rózsából. Odatipegett a szomorú csapat a koporsóhoz és imádságos szavaik mellett nagy jóltevőjük lábaihoz tették a koldusok koszorúját. Az­után meghajtott fejjel, sírva el­mentek. Ezek a szerencsétlenek so­kat, mindent veszítettek. És ve­szített mindenki Szentpály István halálával. Vesztes az ország, a­melyn­ek kevés az ilyen önzetlen jelleme, vesztes ez a város, mely­nek polgárai ügyes-bajos dolgaik­ban hozzá bármikor elmehettek. — Mindenki veszített vele, nem is tudjuk betölteni úgyszólván a he­lyet, amit a közéletben üresen ha­gyott. Hadd teljen el legalább né­hány nap, amig erről beszélnünk kell. Addig legyen csend és béke a frissen hantolt sír felett. Ezzel is tartozunk Szentpály István nemes, nagy emlékének. (1.) Az angol választások végleges eredménye A konzervatív párt 415, a munkáspárt 152, a liberális párt 44 mandátumot­­kapott (Fővárosi szerkesztőségünk je­lenti telefonon). Az angol választások eddigi ismert eredménye 595 mandátum sorsáról számol be, amelyek alaposan megcáfolták Mac­Donald reményét, hogy a munkáspárt nagy többséggel fog­ bekerülni a parlamentbe. A leg­utolsó jelentések szerint a konzervetívpárt 400, a munkáspárt 150, a liberálispárt 40, a töredékpártok 5 mandátumot szereztek. A parlamentbe bekerült képviselők között egy indiai kommunista is van. Politikai körökben Angliában nyíltan beszélnek arról, hogy MacDonaldnak le kell vo­nnia a konzekvenciát és valószínűnek tartják, hogy MacDonald már a jövő hét elején beadja lemondását. Az angol kormányelnök személyét illetőleg folynak a találgatások, azonban csaknem minden vérbeli politikusnak az a meggyőződése, hogy Baldwin lesz az új kormány­­elnök.Diplomáciai körökben az angol választás eredményével kapcsolatban sokat tárgyalnak arról is, hogy Herriot francia miniszterel­nök helyzete is meggyöngült. MacDonald ma éjjel érkezett meg Londonba és megérkezése után a választások eredményéről csak ennyit mondott: — A munkáspárt annyi szavazatot szedett össze, amennyiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert volna. Mindazoknak, akik a munkásmoz­galom eredményességét szívén vi­selik, büszke örömmel kell fogadniok a választás eredményét. A lapok túlnyomó része arról a meggyőződéséről ír, hogy a munkás­párt vereségét főként annak köszön­heti, hogy nem teljesítette azon ígé­retét, amely szerint olcsó élelmet ígért a munkásságnak. A liberális veresége a legnagyobb esemény az angol belpolitikai életben. Asquith a párt vezére erre vonat­kozólag az újságírók előtt a követ­kezőket mondotta: — Nem tagadom, hogy a szerdai választási eredmé­­mények csalódássá töltenék el, azonban a döntést, mint becsületes harcoló embernek tisztelettel kell fogadni. Az a fontos ezek után is hogy jó britt emberek legyünk.

Next