Miskolci Napló, 1927. március (27. évfolyam, 48-73. szám)
1927-03-01 / 48. szám
Kedd, 1327 március hó 1. Letartóztatta a rendőrség Szántó Zoltán volt népbiztost, aki kommunista összeesküvést szervezett Budapesten és a vidéken Miskolcon nem történtek letartóztatások Budapest, február 28. A budapesti főkapitányság politikai osztályán pénteken letartóztatták Vági Istvánt, a Magyarországi Szocialista Párt vezérét és a párt hat vezetőségi tagját. Most a letartóztatás után pár nappal kiderült, hogy a letartóztatásnak szenzációs háttere van. Szántó Zoltán volt népbiztoshelyettes a múlt év decemberében haza érkezett Moszkvából azzal az utasítással, hogy a magyarországi kommunista mozgalom vezetését átvegye és a Vágspárti akciókat irányítsa. Az volt a megbízatása, hogy március hónap közepére kommunista puccs legyen végrehajtható Magyarországon és ezzel visszaállítsák a proletárdiktatúrát. Bécsben, Berlinben, nyugaton és a Balkán fővárosaiban mindenütt hasonló irányú munkálatok folytak. Moszkva a Bécsben lévő központját utasította, hogy az összes európai metropolisokban március 15 e körül megszervezve a hadsereget, vegyék át a hatalom vezetését. A moszkvai tanács határozatának végrehajtása és propagálása céljából a kommunista párt röpiratokkal lát-Magyarországon Vági Istvánék pontosan Magyarországon Vági István pontosan be is tartották a moszkvai utasítást. A budapesti főkapitányság már hetek óta élénk figyelemmel kíséri Vágiék mozgolódását. Vágiék már jó előre elkészültek a hatalom átvételére, így megszerezték az állami épületek pontos tervrajzát, majd fekete listát készítettek azokról a politikusokról és közéleti férfiakról, akiket el akartak tenni az útból. Az új bolseviki központ február 23-án kezdte meg erőteljes agitációját. Vágiék sokkal nagyobb anyagi erővel voltak ellátva, mint annak idején Rákosi Mátyásék A múlt év végén érkezett Budapestre Kun Béla utasítására Szántó Zoltán, hogy átvegye a Vági-párt vezetését. Szántó Zoltán Csillag József név alatt, bécsi útlevéllel érkezett Magyarországra. Előkelően ruházkodott, nagylábon élt, szabályszerű útlevele volt, a rendőrségen be is volt jelentve. Vele együtt érkezett Budapestre Kun Béla titkára is, aki a moszkvai milliárdokat kezelte. Vági Istvánék vakmerő vállalkozása a rendőrség éberségén kudarcot azonban vallott. Vasárnap hajnalban 4 órakor Szántó Zoltánt, amint a bécsi gyorsvonaton el akarta hagyni az országot, két detektív letartóztatta és autóban Budapestre hozták. Vasárnap hajnalban az újabb bolseviki szervezkedés 50 vezető embere került a rendőrségre, akinek kihallgatását a rendőrség nyomban megkezdte. Elsősorban Szántó Zoltánt hallgatták ki, aki nyíltan elmondotta, hogy a társadalmi rend felforgatására jött egyenesen moszkvai utasítással. A rendőrség most azt igyekszik megállapítani, hogy az elfogott vezéreken kívül kik vettek részt a mozgalomban. Vági István és Szántó Zoltán kihallgatásaik alkalmával azt hangoztatták, hogy szabadlábon lévő híveik nem engedik őket sokáig fogságban tartani. Megérkeztek a városhoz a villanytelep melletti strandfürdő építési tervei Még a kora tavasszal megkezdik a munkálatokat Miskolc február 28. (A Miskolci Napló munkatársától.) Koór Nándor, a miskolci villamostelep igazgatója az elmúlt évben azzal a kérelemmel fordult a városhoz, hogy a villányitelep szomszédságában levő üres területen engiocüélyezz© egy strandfürdő megépítését A városi tanács akkor azon az ü áilláspontan volt, hogy a város érdekeit, veszélyeztetve látnia egy ilyen strandfürdő megépítésével, a kérelmet tehát ebben az eredeti formájában elutasították. Hajlandónak nyilatkozott azonban a város, hogy részvénytársasági alapon, amelyben a majoritás a város kezében lesz, belemegy egy városi strandfürdő építésébe. A villanytársaság igazgatója a meg-oldást elfogadta és Hajós Alfréd műszaki tervezőt megbizták a tervek elkész..- i késével. Aterveik már elkészültek és le is érkeztek a városhoz, úgy, hogy a strandfürdő megépítésének ügye a legközelebb megoldandó feladatok közé kerülhet. A bizottsági tárgyalások után minden valószínűség szerint még a kora tavaiszszal megkezdik a strandfürdő építését. 1*Szines~BÁRSONY SZALLAGI GRACZÁNÁL Telelom: 650 — l Hubay Jenő hangversenye. A magyar zeneművészet világhírű nagymestere, Hubay Jenő dr. hegedűművész, a Zeneművészeti Főiskola főigazgatója március 9-i díszhangversenye kimagasló zenei esemény. Hubay Jenő hangversenyének jövedelmét a Városi Zeneiskola javára ajánlotta fel. A társadalom minden rétegében úgyszólván páratlan érdeklődés nyilvánul meg e nemescélú hangverseny iránt. A nagy mester játszani fogja legújabb szerzeményeit és azonkívül is oly gyönyörű műsort állított össze, hogy zenei tekintetben felülmúlhatatlant fog nyújtani. A díszhangverseny előtt Hegedűs Lóránt ny. pénzügyminiszter bevezető beszédet fog tartani. A zongorakíséretet az európai hirű Kósa György zongoraművész látja el, aki ezenkívül még külön számmal is szerepel. Jegyek László Ervin könyvkereskedésének hangverseny irodájában 2—15 pengő árban válthatók. Telefon 1—56, este 2-22. Sapkák Berkovitsnál! KALAPSELYMEK ruhadiszek, sisakókellékek nagy választékban Halmosnál Városbritik. 2 Miskolcon senkit sem tartóztanak le Miskolc február 28. A budapesti főkapitányságon úgy informálták a sajtó képviselőit, hogy 50 kommunistát fogtak el az ország különböző részében, többek között a budapestivel egyidőben Debrecenben, Miskolcon, Pécset, Szolnokon és Kaposvárott is tömeges előállítások és letartóztatások történtek. Ezzel a hírrel kapcsolatban kérdést intéztünk Tasnády Antal dr. rendőrfőtanácsoshoz, a miskolci rendőrkapitányság politikai osztályának a vezetőjéhez, aki a következőket mondotta: — Miskolcon kommunista szervezkedésről mindezideig nem tudunk hivatalosan és ebben az ügyben ezideig egyetlen le- t tartóztatva sem történt. A miskolci törvényszék vádtanácsa fenntartotta Krausz Mór dr. előzetes letartóztatását A debreceni Ítélőtábla elé kerül végső fokon a közokirathamisítással vádolt Krausz dr. előzetes letartóztatásának ügye (A Miskolci Napló munkatársától.) A miskolci törvényszék vádtanácsa ma délelőtt foglalkozott azzal a felfolyamodással, amit Krausz Mór dr. volt miskolci ügyvéd jelentett be azért, mert a vizsgálóbíró csalás és közokirathamisítás bűntette miatt elrendelte előzetes letartóztatását. Amint erről már a Miskolci Napló részletesen beszámolt, Krausz Mór dr. 1926 december 31-én magára íratta özvegy Erdei Miksásné Kun József utca 43. szám alatti házát. Az Öregasszony azt állította, hogy az ügyvédnek nem volt joga a ház tulajdonjogának átírására és ezért bűnvádi feljelentést tett az ügyvéd ellen, aki viszont azt hangoztatta, hogy szabályszerűen megvásárolta a kérdéses ingatlant. Krausz Mórt dr.-t a több mint öt óráig tartó kihallgatás után a törvényszék vizsgálóbírója letartóztatásba helyezte, ami ellen Krausz Mór dr. felfolyamodással élt. A törvényszék vádtanácsa ma délelőtt kihirdetett végzésében elutasította Krausz dr. felfolyamodását és a vizsgálóbíró intézkedését helybenhagyta. A letartóztatott védője, Friedmann Miksa dr. útján újabb folyamodást jelentett be és így az ügy további elbírálásban a debreceni Ítélőtábla elé kerül, ahol az előzetes letartóztatás kérdésében rövidesen dönteni fognak. Híresztelések Mayer János miniszter távozásáról és Bottlik István báró földművelési miniszterségéről A Kállay csoport különválása • Jövő héten érdekes politikai csemegék várhatók Az a hír, hogy a FAKSz igazgatósága pénteken este váratlanul befejezett tény elé állította a politikai világot és az igazgatósngi ülésen kinevezte, Tamássy József alelnököt igazgatójává, politikai körökben sok és mélyrelálló vitában adott alkalmat. Senki sem hitte, hogy a FAKSz ügye lekerül az egységes párt műsoráról, sőt a bennfentesek határozottan állították, hogy még nincs lezárva a FAKSz ügye. Különösen rosszaléven vették a FAKSz-ellenesek Rádaynak azon kijelentését, hogy egy pár tag kilépését is megéri a pártnak ez az ügy. A vasárnapi nap folyamán izgalmas tanácskozások voltak a FAKSz-ellenes csoportban, de lágyan ekkor Rádayék is igykeztek megfékezni a felrobbanó szenvedélyeket, és félik és szültek a nagy harcra. Bethlen István gróf, értesülésünk szerint, a FAKSz-mellettiek oldalán áll, amint ez abból is képzelhető, hogy enélkül a FAKSz-ügyében végső lépésre alig határozták volna el magukat Rádayék. A FAKSz-ügynek egyébként már meg van az első sebesültüje: Mayer János földmülfeügyi miniszter. Megírta a Miskolci Napló, hogy Mayer János hetekkel ezelőtt bejelentette Bethlen István, grófnak, hogy elkedvetlenedett és meg akar vállit a s tárcájától. Akkor azonban Bethlen István gróf még azt tartotta, hogy Mayer Jánosit nem kell odadobnia a vita áldozatául. Úgy látszik azonban,hogy e tekintetben is Rádayék győztek és sikerült meggyőzni Bethlen lstván grófot. A miniszterelnök ezután felajánlotta a földművelésügyi tárcát Bottlik István bárónak. Politikai körökben Bottlik István báró kinevezését biztosra veszik és kinevezése a hivatalos lapban néhány MISKOLCI NAPLÓ Az iskolában TANÍTÓ : Pista fiam, so knap múlva megjelenik. Bettlik István báró kinevezését milíé fenlatt örömmel fogadják, nem csupán minit elsőrangú szakember kinevezését, hanem mint olyanét, aki higgadt, feszülődött politikai készségével komoly hivatásokra alkalmas. Ezzel a személyváltozással azonban még nincs elintézve a FAKSzügye. A Schankelyörffy.—Erdélyi csoport nem elégszik meg az ügy ilyetén, való elintézésével és nem lehetetlen, hogy nyilt szakadásra, is fog a sor kerülni. Arról is beszéltnek, hogy ez a csoport a Gaál Gaszton-féle kormányt támogató párttal egyesül. Arra hivatkoznak e tekintetben, politikai körök, hogy az egységes pártjaik részekre való tagozódása növelni fogja a parlamentitevékenységet. Erdélyi Aladár ezzel kapcsolatban munkatársunknak a következőket mondotta: — Nem csinálunk titkot abból, hogy a FAKSz-ügye elintézést nyert, ez azonban komoly meggondolást ébreszt bennünk. Egyelőre még nem döntöttünk további terveink felől, azonban szeretnénk a kérdést megbeszélni a miniszterelnök úrral. Azt hiszem különben, hogy jövő héten az egész politikai életben ,jelentős fordulat következik be. Igen jól informált helyről úgy értesülünk, hogy az agrárcsoport mozgalmait élénk figyelemmel kísérik Kéllayék is, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a különválási akciójukat végrehajtsák. Erről Görgey István munkatársunknak a követi közöket mondotta: — Minket a FAKSz-ügye nem érdekel, haladunk a magunk utján, kiépítjük szervezeteinket és akkor azt értékesiteni fogjuk. Mi nem trondörösködtünk, hanem kemény oszlopai vagyunk Bethlen István, gróf nagyvonalú politikájának. Különválásról nincs szó és ha meg is alakítjuk a különpártot, az nem lesz különválás. Bottlik István báró erélyesen megcáfolja a nevével kapcsolatos híreket A Miskolci Napló munkatársa e hírekkel kapcsolatban ma, délben telefonon kérdést intézett a Tibokidarócon tartózkodó Bettuik István báróhoz. A báró a következőket volt szives munkatársunknak moindtani: — Mayer János távozásáról semmit, sem tudok, a híreket nem tartom igaznak. A személyemmel kapcsolatba hozott kombinációkat pedig a leghatározottabban megcáfolom. Ezekből egy betű sem igaz. — Táncestély vagy táncösszejövetel? A Kereskedők és Gazdák Körének igazgatósága annak közlését kéri a Miskolci Napló szerkesztőségétől, hogy február 26-án nem a Gazdakör rendezett táncestélyt a kör helyiségeiben, hanem csupán a rendes, szombatesti táncosösszejövetelt tartották meg. — A Beethoven-hangverseny dirigensei. A március 3-i Filharmonikus Beethoven nagyzenekari hangverseny olyan nagy eseménye lesz Miskolc hangverseny szezonjának, hogy azon a Beethoven rajongó előkelő társadalom szine-java —mint Miskolc közéletének kiválósága is kivétel nélkül jelen lesz. A nagy mester legnépszerűbb és legmagasztosabb alkotásaiból álló műsort Franz Károly és Hollósy Kornél karnagyok vezénylik. Jól főző szakácsnőt vagy mindenes szakácsnőt, azonnali belépésre keres dr. Glück, Erzsébetiés 1. se.r Uraim ! Tudják-e Unok, hogy kedden köszönt ránk Csillagászok ! ! A legszebb éjszaka ! A főszerepben a legtündöklőbb csillag Laura La Plante ,. A MarSAimss n %a regény a francia—porosz háború idejéből Ezenkivül, Ok WtSlfíS OlttaU felvonásban. Főszerepben: ' Tel. III. Madge Bellamy APOLLÓ mutatkozik be az Abbázia kávéház új ZENEKARA, mely eddig a Moulin Rougeban, Casino de Páris-ban és a Palace hotelban szórakoztatta aőváros előkelő közönségét zenével és énekkel Műsoron szerepel magyar tánc- és klasszikus zene !