Reggeli Hirlap, 1918. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1918-04-03 / 78. szám
Szerda, április 3. háborús vérzivatar megtépázta ugyan a lelkeket, de vannak még becsületes emberek, van még törvény, van még felsőthatóság és ezek nem fogják tűrni, mert nem tűrhetik, hogy a közélet és köztisztesség teljes anarchiába fulladjon és a közéleti erkölcs meglegyen becstelenítve! !Ez, a szódaügy egy piszkos seftelési ügy, ami büntető útra tartozik, aminek során el kell vennie működését annak vagy azoknak, aki vagy akik bűnösök. Én a közönséges bűnügyet azonban nem szabad összefüggésbe hozni a politikával és kérjük is dr. Lakatos Gyula urat, hogy mint korrekt úriember, hárítson el magától minden kísérletet, amely arra ---- • C3M SSM C3M CXJ« irányul, hogy az ő összeköttetése mentse meg a bűnösöket. Mert tudomásunk van olyan törekvésről mely az ő személyét akarja felhasználni, hogy segítse eltuskolni a botrányos ügyet, mint ahogy egyéb összeköttetést is kérést írnek a bűnösök, hogy a felsőbbség, az államhatalom, mely pedig a kisemberek apró tévedéseit teljes erejével üldözi és sújtja, elnézze bűnös manipulációikat, és a választás előtt is állunk, ha a választási küzdelem politikája szembe is állít egymással embereket hinni akarjuk, hogy dr. Lakatos Gyulának, ki a tisztességes úriszibet életét éli, még a mandátum árán sem kell ilyen egyetek támogató közelsége. REGGEL! HÍRLAP Hatósági fahémemytisztítót állít fel a város. A közönség panasza a magánintézetek ellen. — Drágán és piszkosan dolgoznak, tönkreteszik a fehérneműt. — A keményitőkérdés. A főjegyző nyilatkozata. Miskolci, 1918. ápr. 2. Sok egyéb kesergés mellett a miskolczi közönség férfiérdekeltsége, nemkülönben a háziaszszonyok nagy tömege nem győzd szavakba szedni a panaszok végtelen kitöréseit, melyek napról napra intenzívebb módon szítják fel a közhangulatot a magánvállalati fehérnemű tisztító intézetek ellen. A fehérnemű sorsa igen tragikus már magában véve is, piszkolódik az utca szennyétől, folyton tisztítani kell, de, hogy mit él át a fehérneműek gazdája, az már nem is sors, hanem istencsapása. A mosásra, tisztításra adott ruhaneműeket a tisztító intézetek nem csak hallatlan árakért veszik munkába, de tíz esetben tizenkétszer megtörténik, hogy sokkal szennyesebb állapotban kerülnek vissza a gazdájukhoz. Keményítő — állítólag — nincs, de azért elfogadják a gallérik és kezelők tisztítását, számokban kifejezhetetlenül magas munkadíjért. Az árak mentesek minden maximálási rendelettől, csodálatos önmegtartóztatás kellett hozzá, hogy az intézetek nem kértek még huszkoronát egy gallér kimosásához. A közönség soha semmiféle vállalkozásnak nem volt ennyire kiszolgáltatva, mióta fennáll a világ. A kultúrember első hitvallása a tisztaság, a nélkül nincs számára levegő, élet, boldogság és ezt a nélkülözhetetlen szükségletét a vérével, az egészségével, az idegeivel kell megfizetni manapság. Mint tikkasztó pusztaságban üdítő forrás, úgy hatott ma szerte a városban a hír, hogy Miskolcz város tanácsa egy hatósági fehérnemű tisztító intézet felállításának tervével foglalkozik. A hatósági beavatkozás ötlete a tizenkettedik órában jött ugyan, de sárból üdvözöljük. A város szociális ügyeinek intézőjét, dr. Plank Miklós tb. főjegyzőt kérdezzük meg ez ügyben s a következő választ kaptuk: — A hatósági mosodái tisztító intézet létesítésének kérdése nem uj keletű, már régebben foglalkozunk vele. Hogy még nem valósítottuk meg, annak az az oka, hogy a szükséges tisztító és fényesítő gépek beszerzése ma sok nehézségekkel jár. Már tárgyalást folytattam szakemberrel, aki vállalná az üzem vezetését és aki gépeket is tud szerezni. — Tagadhatatlan, hogy a tisztító intézetek nem működnek a várakozásnak megfelelően, ezt a panaszok özönével lehet megállapítani, azonban mentségük, hogy anyagot és munkaerőt drágán vagy egyáltalán nem kapnak. A keményítő kérdésre az a megjegyzésem, hogy hatósági úton lehet szerezni annyit, amennyi szükséges, csakhogy a helybeli mosóintézetek ilyen kérelemmel eddig nem fordultak a városhoz. A városi üzem természetesen fele vagy negyedáron tudja majd a tisztítást végezni. Nincs monopóliumról szó, csak a közönség érdekeinek megvédéséről és főleg elkerülhetetlen szükségletének megvárható kielégítéséről. Amennyiben a viszonyok rövid időn belül nem mutatnak javulást, a hatósági fehérnemű tisztító intézet üzembe lép, jó írással lehetőleg azonnali belépésre felvétetik. Sajátkezűleg írt ajánlattal kérjük személyesen jelentkezni. Magyar Országos Biztostér, Széchenyi-utca 46. Firisnya, gallér, kézelő fok, posztó tiszti sapka és minden nemű katonai cikkek kaphatók Gaal, Bristol áruházában, Széchenyi-utca 8. Telefon 340. Hírek i Miért nem sikerült a Rátkai-est? Beszélgetés Rátkai Mártonnal. Miskolcz, 1918. ápr. 2. Hétfőn délelőtt felkerestem Rátkai Mártont a Korona-szállóbeli lakásán. Kitűnő hangulatban fogadott. Előző este a Stefánia-Szövetség javára játszott a Koronán, erről a szerepléséről a következőket mondotta: — Eddig csak színpadon játszottam , ez az oka, hogy ez a tegnapi est minden igyekezetem dacára nem sikerült úgy, mint szokott. A legsikerültebb táncaimat mutattam be a miskolczi közönségnek, nem én vagyok az oka, hogy azon a kis rögtönzött pódiumon nem mutatott. A lehetetlenül rossz akusztika ellenére is minden igyekezetem latba vetettem, hogy az est sikerüljön. Egyedül a technika, rossz körülmények hatása, hogy az a varietté műsor, melyet lejátszottam és ami egyedül az illusion lapul, hatás nélkül maradt. Színpad, zenekar nélkül nem lehet produkálni. Április 16—20-ig vendégszerepelni fogok a színházban. A Mágnás Miska, Hivatalnok urak, Sztambul rózsája, Csárdás királyné és Legénybucsu darabokban. Most játszottam először pódiumon és utoljára. Féltem ettől! Soha nem bocsáthatom meg ..magamnak, hogy most az egyszer.is megtettem. (S. I.) If— Személyi dir.S Bosnyák Zoltán belügyi államtitkár felesége, B. Sándor Erzsi hangversenye alkalmából április 7-én, vasárnap Miskolczra érkezik. — Futás a detektív elől. Husvét második napján Schwarz Béla kereskedő panaszt tett a rendőrségen, hogy Kun József utcai üzletébe betörtek. Varga detektív ment ki a helyszínre s rövid nyomozás után, tanuk vallomásaitól megállapította, hogy a betörést egy Vaszily, Kazimir nevű orosz követte el. Nem sokkal a feljelentés után már nyomában volt a betörőnek. Az orosz észrevédő a rá váró veszedelmet és kísérletet tett, hogy megugorjen. "Végig futott a városon, aki ki sem merte feltartóztatni, míg az üldöző gyűrű annyira le A lóra lőtte, hogy utolsó kétségbeesésében bevetette magát a Szánya pocsolyájába. A diköve és egy káti s’pits tetve elfogta. Az orosznak barátnői is voltak, azokat is letartóztatták. Bloch Béla órás és ékszerész Miskolcz, Városház tér 19. szám. A Korona-szálloda mellett. Anal vüszé és cseri a legmagasabb árban. 3 Özv. Weitzner Ödönné mint anya, Lóránt Marcell mint férj, Lóránt öde fia, Vadáz Sándor (hadifogságban) mint testvér, úgy a maga, mint a kiterjedt rokonság nevében fájdalomta telt szível tudatjuk, hogy a legjobb feleség, anya, gyermek és testvér Lóti Misé szül. Vadász Ilonka 1. évi április elsején hosszas szenvedés után 25 éves korában csendesen elhunyt. A megboldogultat április 2-án délután fél 4 órakor adták át az anyaföldnek Miskolcz, 1918 április 2. Nyugodjék békében! Katona mentes kereskedő könyvelő és utazó, aki a bor, fűszer és rokonszakmában jártas, megfelelő bizalmi állást keres. Fim a kiadóhivatalban. Barna Sándor rőfös- és divatáru kereskedő (Széchenyi utca 123.) Ajánlja a hölgyközönség b. figyelmébe tavaszi újdonságait selymekben, ruhakelmékben stb. cikkekben. Ijeli or kerestetik. Rokkant katona előnyben részesül . Cím a kiadóban. Hóz az flion urek!anaaaaaaanaaan Ha ingatlant venni vagy eladni akarnak forduljanak teljes bizalommal Czakó és Szőke (aki. mérnök) Ingatlan forgalmi irodájához, Miskolcz, Széchenyi utca 6. sz. Telefon 6—14. Elvállalunk birtokok parcellázását, valamint a legelőnyösebb feltételek mellett törlesztéses kölcsönök kieszközlését. Több kisebb-nagyobb birtokunk és egy kőszénbányatelepünk van eladó, ízletes házikosztkihordásra is, jutányos árért kapható. Cím az Ujságterjesztőben. 229 áthúzása, javítása, rendelésre UJ ernyők készítése TESTVÉREK ernyők speciális üzletében KAZINCZY U. 4. Kész eső- és napernyőkben csúisan felszerelt raktár.