Reggeli Hirlap, 1920. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1920-03-26 / 72. szám

Miskólcz, 1920 március 26 REGGELI HÍRLAP ­ Ezer miskolczi gyermek megy Olaszországba. A holland nyaraltatási akció lebonyolítása után, újra sorozzák a miskolczi gyermekeket az olaszországi nya­ralásra. Az olasz misszió negyven­ezer üdülésre szoruló gyermeket szándékozik Magyarországból Itá­liába vinni. Plank Miklós dr. fő­jegyző legutóbbi budapesti tartóz­­tózkodása alatt több ízben tárgyalt az olasz misszióval, hol hathatós segítségére volt Antal Géza, volt országgyűlési képviselő. Az olasz misszió a miskolczi gyermekviszo­nyok ismertetése után hajlandónak mutatkozott az olaszországi gyer­meknyaraltatási akcióba Miskol­­czot is bekapcsolni. A tervek sze­rint a miskolczi gyermekek a zenév befejezése után indulnak Olaszországba. A gyermekeket a milánói, florenczi, génuai olasz családoknál helyezik el. A főjegy­zőnek sikerült kivinni az is, hogy az olasz misszió gyermekvédelmi akciójába Miskolczot is bekap­csolják s a miskolczi gyermek­­nyomor enyhítésére főleg ruhát és lábbelit juttassanak. Az olasz gyer­meknyaraltatási akció megbeszé­lése végett Plank Miklós dr. fő­jegyző a napokban ismét Buda­pestre utazik. — Teljes értékben beváltják a vasgyári munkások kékpén­zét. Az állami vasgyárak központi igazgatóságának rendeletére a diós­győri vasgyári munkások e hó 13- iki fizetésének 30 százalékát, amelyet akkor kékpénzben kaptak meg, amennyiben­­ még el nem költötték volna, teljes értékében beváltják postapénzre. A vasgyári igazgatóságnak ez az intézkedése bizonyára követendő példaként fog szolgálni nemcsak a többi­­állami intézményeknél, hanem magáncégeknél és vállalatoknál is, mert ezáltal sok kis egziszten­ciát mentesítenének attól, hogy kicsiny kékpénzkészletük felét az­­állam hosszabb időre kényszer­­kölcsönképen visszatartsa.­­ Május huszadikán tár­gyalják a bélapátfalvai gyil­kosok bűnügyét. A törvényszék ■ötös tanácsa május huszadikára halasztotta Betes Lajos bélapát­­f­avai molnár gyilkosai bűnügyé­nek tárgyalását. A molnárt tavaly májusban Monosbél községben Mosolygó Antal, Morgenstein Ár­pád Horváth Sándor, Kovalik Pál, Hlatky Béla, Tolnay Sándor és Morgenstein Ignác vörös katonák letartóztatták és kivégezték. A gyilkosokat letartóztatták és most vonja majd felelősségre őket a miskolczi büntető törvényszék ötös tanácsa. — A Magyar Nemzeti Szö­vetség évi közgyűlése. A Ma­gyar Nemzeti Szövetség március 28 án d. u. 5 órakor Budapesten a vármegyei székház dísztermében első évi közgyűlését tartja. A szö­vetség Miskólcz városát is fel­szólította, hogy képviseltesse ma­gát a gyűlésen. — A vasgyári hadisegélye­sek figyelmébe. Mindazok, akik a diósgyőri vasgyártól hadisegély­ben részesülnek, ezúton értesittet­­nek, hogy a húsvéti ünnepekre való tekintettel azt április elsején és másodikén fogják a szokásos helyen és módon kifizetni.­­ A miskolczi kisiparosok szövetségének villanyfelszerelő szakosztálya felhívja az összes villanyfelszerelő mestereket, hogy f. hó 26-án délután 5 órakor az iparos körben okvetlen jelenjenek meg. Újabb fatolvajszövetkezetet lepleztek le Diósgyőrben A Reggeli Hírlap néhány héttel ezelőtt megírta, hogy milliós értékű falopást lepleztek le, melyet a diós­győri kincstári erdő kárára követ­tek el. A kincstári erdőgondnok­ság már régebben megállapította, hogy az erdőből rengeteg fa tűnt el. Az erdőtisztek szigorúan ellen­őrizték az erdők azonban a fa­­lopoltokat nem tudták megakadá­lyozni. Már igen nagy volt a kincs­tár kára, amikor a miskolczi ható­ság közreműködésével leleplezték a fatolvajokat. A nyomozás meg­állapítása szerint az erdőből a diós­­győriesi kocsiszámra fiorolták el a bükkfákat, a lopott fadorongokról a fa héját lehántották és mint építőgondát értékesítették. A diós­győrieknél tartott házkutatáskor több mint egy millió korona értékű lopott fát foglaltak le a nyomozók. A fatolvajlás leleplezése után rövid időre megszűntek a lopások a kincs­tári erdőben. A napokban a nyo­mozókat a kincstári erdő gondnok­sága ismét értesítette, hogy az er­dőből nagyértékű fát lopnak. Is­mét házkutatást tartottak a gyanús helyeken, ahol kocsiszámra fog­lalták le a lopott fát. A fatolvajo­kat arra kényszerítették, hogy la­kásukról saját szekerükön hordják egybe az ellopott fatörzseket. Meg­állapították, hogy a kivágott élő­fákból most is épületfákat készí­tettek. A fatolvaj bűnszövetkezet ügyében a miskolczi hatóság a nyomozást nagy erélylyel tovább folytatja. . Tíz helyen árulnak ke­nyeret. A városi kenyeret eddig hat hatósági üzletben árusították, ami sok kenyérárusító üzlet előtt torlódást okozott. A kenyérelosztás egyenletesebbé tétele végett, a városi tanács elhatározta, hogy a kenyérárusításba a város külön­böző részein fekvő négy péket is belevon. A pékszövetséggel történt megállapodás alapján városi ke­nyeret fognak árulni Tetemváron a Klein-féle péküzletben, Arany Járos-utcában Fogél Bertalannál, a Verbőczi-utcában Rothman féle és a Hutás-utcában a Bírn-féle péküzletekben. A város a Kazinczy­­utcában pár nappal ezelőtt új ke­­nyérelárusító üzletet rendezett be úgy, hogy tíz helyen lehet majd kenyeret venni. — A próbaidős államrend­őrök vizsgája. Az államrendőr­ségi legénység teljesítőképességé­nek fokozására hosszabb idő óta elméleti kiképzést tartottak, melyen az államrendőröket a szükséges jogi rendszabályokra kioktatták. A próbaidős államrendőrök a tan­folyamon tanultakból írásbeli vizs­gát tettek, mely után tegnap Tódor Árpád dr. államrendőrségi taná­csos, Russay Géza dr., Schiller Ede rendőrkapitányok és Abonyi József osztályparancsnok jelenlé­tében a városháza nagytermében a szóbeli vizsgát is megtartották, még­pedig igen jó eredménnyel. Azokat a próbaidős államrendőrö­ket, akik a vizsgát sikeresen le­tették, előléptetik. — Turistakirándulás. A Ter­mészetbarátok Turista Egyesülete 28-án, vasárnap egész napos ki­rándulást rendez. Indulás reggel 7 órakor a Városház térről villamo­son Diósgyőrig, onnan Lillafüred, Szinvaforrás, Terebeslápa. Vissza: Szelete, Királykut., Diósgyőr, villa­moson Miskólcz. Éleimet mindenki hozzon magával. V­ezető: Dobos László. — A M. O. V. E. választ­mánya­ pénteken délután 3 órakor a M. O. V. E. titkárságánál (Kos­­suth­ utca 5.) ülést tart, amelyre a választmányi tagokat meghívja az Elnökség. — Értesítés: A miskolczi szabó kisiparosok vezetősége ezúton ér­tesíti összes tagjait, hogy folyó hó 28-án, vasárnap délelőtt 9—12-ig és délután 2—5 óráig áruki­osztás lesz Babusik Pál (Kun József­ utca 60. sz.) lakásán. Figyelmeztetjük az összes tagokat, hogy aki a fentjelzett időben nem veszi át a reá eső részt, az többet nem tart­hat igényt reá. — Mi történik Kassán. Bu­dapestről jelentik: A Petit Párisién legújabb száma Írja : Néhány nap előtt Kassának mindössze hét vagon lisztje maradt és ez a készlet 22-re teljesen elfogyott. A lakosság min­den részéből küldöttségek mentek a cseh zsupánhoz és kérték az ellátás megjavítását. A zsupán természetesen mindent megígért, de az ígéretekből semmit sem te­je­­sített. Ez azután éhínség-tüntetésre szolgáltatott okot. Az éhező tömeg felvonulásokat tartott az utcákon, megtámadta az élelmiszerhivatalt és Strobek élelmiszerbiztost meg­gyilkolták, jelenti a Petit Parisien. A tömeget csak a katonaság sor­­tűze szórta szét. Hat ember meg­­halt, tizenheten súlyosan megse­besültek.­­ Megfojtotta a gyermekét. Az edelényi járásbíróság néhány nappal ezelőtt telefonon arról érte­sítette a miskolczi államügyészsé­get, hogy az edelényi csendőrség Mucsony községben egy hét hóna­pos csecsemő hulláját találta meg. Mivel a csecsemőn talált foltokból azt állapították meg, hogy a gyer­meket megölték, a miskolczi állam­­ügyészség elrendelte a legszigo­rúbb nyomozás lefolyatását. Teg­nap a csendőrség megállapította, hogy a csecsemőt édesanyja, Ste­­fán Józsefné mucsonyi lakos meg­fojtotta Az asszonyt, aki borzal­mas tettét beismerte, letartóztatták és beszállították a miskolcai állam­ügyészség fogházába. — Sárospatak és Ujhely. Az egyik sátoraljaújhelyi újság kese­rűen panaszkodik, hogy „egy szín­­lap­ került a kezébe, amely tudatja, hogy a színtársulat a „Pacsirta“ operettet fogja eljátszani a sáros­pataki közönség előtt.“ Ebből meg­állapítja, hogy Patakon színészek vannak, hogy a patakiak a köte­­lességszerű áldozathozatalban mennyire felülmúlják Ujhelyt, mert hírei vannak arról, hogy Patak jómódú polgárai önkéntes ada­kozással buzgólkodtak azon, hogy a színészek gondtalan megélheté­sét lehetővé tegyék. Patakon ka­marazeneestélyeket tartanak, szín­­előadások vannak, mert — az elöljáróság akarja Mig ellenben — kesereg a lap tovább — Új he­lyen, egy 25.000 lakosú város s megyeszékhely kulturszükségletét egy mozi kétes értékű működése van hivatva kielégíteni, mert akad­nak olyanok, akik félnek attól, hogyha ötven színész felüti a sá­torfáját Ujhelyben, ez az ötven ember meg el­találja enni a ke­nyeret huszonötezer elől. — A lakodalom vége. Csató Pál sajóecsegi földműves házában tegnap lakodalom volt. Miskolcz­­ról cigányzenekart vittek ki erre az alkalomra. A lakodalom befejez­tével Csató Pál egyik rokonával összeszólalkozott afölött, hogy ki fizesse a cigányt. A verekedés annyira fajult, hogy Csató Pált nagybátyja revolverével hasbalőtte. Eszméletlen állapotban szál­l­ották be kocsin a Szentpéteri-kapuban levő vámig. Itt Csató Pál állapota annyira rosszabbodott, hogy a mentőknek kellett az Erzsébet-kór­házba beszállítani, ahol azonnal megoperálták. Állapota életveszé­lyes. A haragos rokon kézrekerí­­tésére folyik a nyomozás. — Tűzifa a közalkalmazot­taknak. Azok a közalkalmazot­tak, akik márciusban még nem kaptak tűzifát, a kincstári fáskertből az alábbi napokon és sorrendben vásárolhatnak: március 26-án: pénzügyigazgatóság, p­l. szám­vevőség, p. n.-őrség ; 27-én : jog­akadémia, kereskedelmi iskola, ügyészség, reform, főgimnázium ; 29-én: áll. nyugdíjasok és özve­gyek ; 30 án : polgári fiú­­s leány­iskolák; 31-én: iparfelügyelőség, tanfelügyelőség, sajócsatornázási kirendeltség, vármegye; április 1-én: elemi iskolák; április 7, 8, 9-én : a fel nem sorolt hivatalok alkalmazottai. Névjegyzékek a fás­kertbe küldendők. A fa vételára a kiadás napján reggel 8—10 óra között a faraktárban lesz befize­tendő s a fa még ugyanazon na­pon délután 6 óráig elszállítandó.­­ A Miskolczi Vigifjak áp­rilis hó 4-én délután 5 órai kez­dettel a Korona nagytermében jó­­tékonycélú műkedvelői előadást rendeznek. Színre kerül Csepreghy Ferencz népszínműve, a „Sárga cakó“ figyelmet érdemlő szerep­­osztásban. A jövedelmet részint a Nemzeti Hadsereg, részint a hely­beli inségakció javára ajánlották fel a lelkes műkedvelők. Jegyek az előadásra mától kezdve az Ujságterjesztőben válthatók.­­ — Footballmérkőzés a nép­kerti sporttelepen. A DVTK és MMTE barátságos mérkőzésének eredménye 4:2 a DVTK javára. Félidő 0:2 a MMTE javára. — Asztalos iparosok kéretnek 26 án déli 12 óráig a szesz árát Mendli Lászlónál, Belegrad­ utca 1. alatt haladéktalanul befizetni.­­ — Legújabb divatlapok: ■ „Elite“, „Star“, „Chic Párisién", „Chic de Paris“, „LUstein Moden“, „Album“, Le Gaut a Paris“, „Blouses Párisién“, „Legújabb Di" vat“, „Schöne Wienerin“, „Früh­jahr u. Sommer“, „Wiener Mode­schau“ kaphatók az Újság terjesztő Vállalatban, Széchenyi-utca 15. — Garai Lajos és Társa fes­ték­gyári raktárának telefonszáma : 7-92. Február 28-án jelenik meg a­­ Yamramp a következő tartalommal: Színészek és színésznők portréi — Novellák — Riportok — Ver­sek — Egy diák naplója — Mit tervez Komjáthy — Mit akar­nak a kisiparosok — Miskolczi panoráma (rajzos riport) stb. stb. 44 oldal— Egyes szám ára 4 korona — Kapható min­den újságelárusító helyen

Next