Reggeli Hirlap, 1921. július (30. évfolyam, 146-171. szám)

1921-07-02 / 147. szám

ro^ombat julius 2. ^fikorcz, 1921. XXX. évf nyam. 147. számítva 2 Korom reggeli Hírlap Xén fizetett firak helyben és vidéken. .*za évra . . 480­— K 1 negyed évre . 120 — K tfél évre . . . 240— K | Egy hónapra . 40— K ' Sjoa szám­ára mindenütt 2— korona Szerkesztőségi Miskolci, Városház-tér 1­ A szerkesztőség telefonszámai: 4-98, S-í£­ Kiadóhivatal: Miskolcz, Széchenyi­ utca II (Újságterjesztő Vállalat) Telefonszám: I-041 A kisgazdapárt csak gyökeres módosítás után tárgyalja a vagyonváltság-javaslatot Budapesti tudósítónk telefonon­­ jelenti. A Világ Írja: A kisgazda­­párt tegnap esti értekezletét meg­előzőleg a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a kisgazdák értekezlete erősen szembefordul a kormánnyal és követelni fogja a vagyonváltság és sajtójavaslat tár­gyalásának elhalasztását. Mint már több ízben, úgy ezúttal is, nem volt igazuk azoknak a hí­reszteléseknek, amelyek arról szóltak, hogy a kisgazdapárt le­vonja Nagyatádi tállyai és ceglédi beszédének konzekvenciáit és eredeti programmjának megvaló­sítása érdekében forszírozza a döntést. A korán lelkesedő és túlfűtött temperamentumú kisgazda képvi­­selők reménykedését újból lehű­tötte a tegnapi esti értekezlet, mely azzal végződött, hogy Bottlik in­dítványával szemben a többség a miniszterelnök álláspontját fogadta el. Politikai körökben rámutattak arra hogy a kisgazdapárt tegnapi elhatározásával teljesen lejáratja a pártot, mert nem először fordult elő az, hogy a miniszterelnök, vagy a belügyminiszter megjele­nése virágjában szakította le a párt ellenzéki megmozdulását. Mi van a junktimmal ? Azonban a kisgazdapárt köréből vett értesülésünk szerint a helyzet ezu­tál nem ilyen egyszerű. Úgy látszott ugyan tegnap, hogy a kor­mány intenciói szerint tisztult ki a helyzet és semmi akadálya többé annak, hogy főleg a junktimos vagyonváltság a nyári szünet előtt kerüljön sorra a nemzetgyűlésen. Egyes információk szerint mintha az történt volna, hogy a kisgazda­­párt zöme leszavazta a kormány felfogásával szembe helyezkedő Bottlik József indítványát. Hegedűs fenyegetőzött Huszonnégy óra múltán azon­ban másképpen fest a kép, mint tegnap. Megállapítható ugyanis, hogy Hegedűs Lóránd csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta kicsikarni az agrárpárt hozzájá­rulását az őrlési és forgalmi adó­hoz. Amikor a tegnapi értekezle­ten még újabb engedményeket követeltek a kisgazdák a pénz­ügyminiszter haragosan az asz­talra csapta a táskáját és azzal fenyegetődzött, hogy nyomban le­mond, ha tovább feszítik a húrt. Ha nem szavazzák meg — mondotta — az őrlési és forgalmi adót, elhagyom a helyemet. Legyen Kuna P. András, Madarász József vagy Héjj Imre a pénügyminiszter és mutassák meg hogy mit tudnak. Hegedűs fellépése frappírozta a pártot, amely így hozzájárult a­­ javaslathoz. Ezt a kérdést tehát végleg tisztázták. Az ingatlanváltság-javaslat nehézségei Azonban egész máskép áll a helyzet az ingatanváltság körül. Bethlen miniszterelnök nem kapott formailag bizalmat a tegnapi ér­tekezleten, miután egyáltalában nem is szavaztak a kérdésről. A helyzet még teljesen tisztázatlan. A kisgazdapárt határozott akcióra készül Tegnap óta újabb akció kere­kedett azzal a céllal, hogy az agrárpárt álljon a sarkára ívet is köröztek a nyári szünet érdekében. Érdekes, hogy Meskó csak azok­nak a képviselőknek az aláírását fogadta el, akik kijelentették, hogy amennyiben a kormány nem tel­jesíti a kívánságaikat, hajlandók ennek konzekvenciáit levonni. Meskó úgy nyilatkozott, hogy ő és barátai erősen számolnak azzal az eshetőséggel, hogy a pártból kilépnek és ellenzékbe mennek. Meskó már érintkezésbe is lépett az ellenzék vezetőivel, tárgyaláso­kat folytatott velük. Gyökeres módosítást követelnek az ingatlan vagyonváltságban A kisgazdapárt a fősúlyt arra helyezi, hogy a vagyonváltságot helyezzék a szünet utánra. A kis­gazdapárt nagy része Hegedűs ja­vaslatának gyökeres módosítását követeli és hallani sem akar arról, hogy ezt a javaslatot hamarosan letárgyalják. Bottlik József a kisgazdapárt felfogásáról a va­­gyonváltság és a sajtóreform kérdésében Budapesti tudósítónk telefonon jelenti: Az Az Újság Írja: Bottlik József a kisgazdapárt tegnap esti állásfoglalásáról kijelentette az Az Újság munkatársának, hogy szó sincs arról, hogy a kisgazda párt őt leszavazta volna. Az állatforgalmi és a gabona­forgalmi adóról szóló javaslatokat — mondotta — azért kellett a pártnak elfogadnia, mert Hegedűs pénzügyminiszter lemondással fe­nyegetődzött, ezért pedig a fele­lősséget nem vállalhatjuk. A vagyonváltság és a sajtóreform dolgában a miniszterelnök nem folytatott semmiféle tanácskozást. Én csak a párt óhajtását fejeztem ki, amikor azt kértem, hogy ezek­nek a kérdéseknek a tárgyalása elhalasztassék. A miniszterelnök ezt az álláspontot nem honorálta. A párt többségének megmaradt az a véleménye, hogy ezekről a fontos kérdésekről már csak a közvélemény megnyugtatása szem­pontjából sem szabad hirtelen határozni. A főispáni kérdés Kijelentette még Bottlik, hogy a főispáni kérdéssel is foglalkozni kíván még a párt és általában az egész vonalon vissza akarjuk nyerni azt a súlyt, mely pártunkat számarányánál és az or szóban elfoglalt pozíciójánál fogva meg­illeti. A kormányon áll, hogy ve­lünk megegyezzék és ellenkező esetben a felelősség nem minket terhel. van zárva a trianoni béke megváltoztatása . Cseh politikus véleménye a marienbadi tárgyalásokról Prágából, jelenti a Pesti Napló tudósítója. A Tribuna egyik munkatársa beszélgetést folytatott egy cseh politikussal aki résztvett, a marienbadi a magyar cseh tár­gyalásokon. Ez a politikus a kö­vetkezőket mondotta: A magyaroknak nem szabad azt hinniök, hogy mi katonai egyezményekkel fogjuk megfizetni a gazdasági előnyöket. Területi engedmények, vagy a trianoni szerződésnek megváltoztatása ki vannak zárva. Rá kell mutatnunk tehát arra, hogy csak e kérdések feszegetése nélkül maradhat baráti viszonyunk érintetlen. Narodni Listi pozsonyi tudósítást közöl, amely szerint a cseh-magyar tárgyalásoknak Budapesten folyta­tandó része nagyon sok nehéz­ségbe ütközik. Ennek az az oka, hogy a magyar megbízottak a ha­tárforgalom dolgában olyan állás­pontot foglalnak el, amelyeket a cseh megbízottak nem tehetnek magukévá, minthogy nem változ­tathatnak a magyar cseh határon. Prágából jelentik: A cseh parla­ment külügyi bizottságának mai ülésén Benes külügyminiszter jelen­tést tett a marienbadi tárgyalások­ról. A gazdasági és kereskedelmi kérdéseket — mondotta — remé­lem kedvező eredménynyel fogjuk befejezni. A politikai és jogi kér­désekben már nagyobb az ellentét. Mi a magunk részéről mindent el fogunk követni, hogy jó viszonyt teremtsünk Magyarországgal. (MTI)" Mi lesz a hamisbélyeg­­zésű bankjegyekkel? Budapest, jul 1. A hamisnak talált bankjegyek körül támadó izgalomra és a hamis pénzjegyek kicserélés megsemmitésére vonat­kozólag illetékes helyen a kö­­t­kező felvilágosítást nyertük : — A Bécsből elküldött és ha­misnak talált bankjegyeket nem semmisítik meg. A hamis bank­jegy lebélyegzését érvénytelenítik, nehogy a becserélést újból meg­kíséreljék és újabb munkát adhas­sanak a pénzügyi hatóságoknak.­­ A magyar pénzügyi kormány nem mehet bele abba, hogy az iparszerűen űzött hamisított pénzjegyeket elfogadja. A Bécsben végzett hamisításokért a magyar kormány nem vállalhatja a fele­lősséget. Az Ausztriából Magyar­­országba kerülő hamisítványok összegét mintegy másfél millióra becsülik. Hat és fél százalékot kap a kis ántánt a német jóvátételből Páriából jelentik. A Temps érte­sülése szerint Anglia, Franciaország és Jugoszlávia megállapodtak abban, hogy Jugoszlávia a német hadisarcnak 5 százalékát kapja. A spaai egyezmény értelmében a kis ántánt államai így­­ 6 és fél százalékot kapnak a német jóvá­­tételi összegekből. Amerika megszüntette a hadiállapotot a volt központi hatalmakkal Párisból jelentik. A Central News washingtoni jelentése sze­rint, amelyet a Liberté reprodukál az amerikai képviselőházban an­nál a határozati javaslatnál, mely kimondja a Németországgal, Ma­gyarországgal és Ausztriával szem­ben a hadiállapot megszüntetését és a békeállapot helyreállítását, 263 képviselő szavazott a javaslat mellett és 59 ellene. (MTI) Van-e élet a holdban? Pickering Jenő, korunk legna­gyobb élő csillagásza, előadást tartott a napokban az angol csil­lagászok egyesületében Pickering, aki évek óta Jamaika szigetén végez csillagászati megfigyelése­ket, előadásában azzal a kérdés­sel foglalkozott, hogy van e a Marson és a Holdban vegetáció. A nagy tudós elmond­a erre vo­natkozó észleleteit és ezek alapján annak a véleményének adott ki­fejezést, hogy valószínűleg mind a két égitesten van vegetáció. Sülyed az osztrák korona Zürichben a bécsi kifizetés 0.97 és félre sülyedt. A bélyege­­zetlen osztrák korona 0.83 volt.

Next