Reggeli Hirlap, 1921. december (30. évfolyam, 273-297. szám)

1921-12-14 / 283. szám

REGGELI HÍRLAP Szerda, 1921 december 14. HÍREK !­ ­ — A megyei közigazgatási bizott-­ ság restaurálása» Borsodvérmegyei decemberi — szerdai — közgyű­­­lésén választják meg titkos szava-­­­zás útján a közigazgatási bizott­­ ság azon öt tagját, akiknek a­­ mandátuma ez év végén jár le. A­­ hivatalos jelöltek ezek: Melczer László, Tarnay Gyula dr., Mocsáry Lajos, Brexovay László és Gyürky Gyula, ez ózd vidéki bánya igaz­gatója. A hivatalos jelöltek közül négyen ma is tagjai a vármegye­­ közigazgatá­i bizottságénak, csak Gyürky Gyula lenne újonnan vá­lasztott tagja a bizottságnak. — Bizony Ákos­ utca. A novem-­­­ber 24 iki városi közgyűlés ha­­­tározat szerint a város vala-­­­mely­ik utcáját Bizony Ákosról­­ nevezik el. A keddi tanácsülésen­­ Hodobay Sándor dr. helyettes-­­ polgármester javasolta, hogy a­­ Régiposta, Serház, Major vagy az Urak utcát nevezik el Bizony Ákos utcának. A tanács az épí­tészeti bizottság véleménye után dönt arról hogy melyik utcát tiszteljék meg Bizony Ákos ne­vével . A vármegye megfestett Tisza István arcképét. Borsod vármegye­ kedden tartott állandó választ­­­­mányi ülésen elfogadta Zsóry­­ György alispán javaslatát, mely­­ szerint az állandó választmány­t javasolni fogja a szerdai megy­e­ j gyülésnek, hogy festesse meg ? Tisza István gróf arcképét, állam­­­férfia nagyságénak megörökítéséül.­ Az arckép megfestéséhez száz-­ húszezer koronát irányzott elő ez­­ állandó választmány. — A mezőkövesdi napidijasok fizetése. Mezőkövesd napidíjasai fizetésemelést kértek a község képviselőtestületétől, mert ma csak 750 koronát kapnak havonta. A képviselőtes­tület a napidíjasok ké­relmét csak annyiban teljesítette, hogy fizetésüket havi ezer koro­nára emelte föl. A napidíjasok a mezőkövesdi képviselőtestület ha­tározatát megfellebbezték a vár­megye törvényhatóságához. — A keddi állandó választmányi ülés javasolja a szerdán összeülő tör­vényhatósági bizottságnak, hogy a mezőkövesdi napidijasok fizetését havi 1500 koronára emelje fel. — Rákóczy postaigazgató a tarifa­­emelésekről. Híre terjedt annak, hogy január 1­­ól a postai tarifákat emelni fogják. A hírekre vonatko­zólag munkatársunk kérdést inté­zett Rákóczy Mihály postaigazga­­tóhoz, aki az alábbiakat mondotta : A távirdai és postai díjszabások emeléséről hivatalosan mit sem tudunk. Sem n­yers formában eddig bennünket nem értesítettek arról sem, mintha a tarifaemelést ter­veznének, csupán arról van értesü­lésem, hogy a portorosei konfe­rencián nemzetközi viszonylatban újból megállapítják a magyar postai tarifákat is, ami a díjszabás felemelését vonja maga után. — Hogy az esetleges tarifaemelésnél milyen arány­ban drágul meg a posta, nem tudom, mivel 24 óra alatt a postai főigazgatóság elren­delheti a díjszabás emelést, lehet­séges, hogy a napokban beérke­zik az árszabás emelésére vonat­kozó rendelet — A miskolczi szakszervezeti bi­­zottság e hó 15-én este 7 órakor (Bathyányi u. 2) összvezet­őségi ülést tart. A szervezetek vezetőségi legiének pontos megjelenését kéri az Elnökség. I — Csütörtökön megindul a tátrai I express. Csütörtökön, e hó 15 én ! — mint megírtuk — Budapest - kelei pályaudvarról reggel 9 óra 25 perckor megindul a tátrai ex­­p­ressz. A Máv­ miskolczi üzletve­­zetősége ezért közli az utazó kö­­zönséggel, hogy a tátrai expressz megindulása következtében 15 én nem indul Miskolcnról Budapestre gyorsvonat, ellenben péntektől kezdve hétfőn szerdán és pénte­ken indulnak Budapestre, kedden, szerdán és csütörtökön indulnak Budapestről Mikolczra gyorsvona­tok. A mellékvonalak menetrend­­j­jében nem lesz változás.­­ A városi letelepedési díj. A november 27 én összeült városi közgyűlés elfogadta a városi ta­­­­nácsinak azt a javaslatát, hogy a l letelepedési díjakat ezer koronáról­­ ötezer koronára emelik fel. A le­­­telepedési díjak felemelésénél fel­­­­szólalt Vidats János bizottsági­­­­eg, aki ennek a nézetének adott­­ kifejezést, hogy a letelepedési dí­jak felemelése gátat vet annak, hogy Miskolczon tisztviselő, vagy hasonló szegény ember, — iparo­sok és kisekzisztenciák — letele­pedhessenek, miután azok nem képesek az ötezer koronákat le­fizetni, vagyis csak azok teleped­hetnek le Miskolczon, akiknek­­ pénzük van ehhez. Ekkor a város­­ polgármestere megnyugtatta az in­­­terpellálót, hogy a tisztviselők nem­­ fizetnek letelepedési díjat és azok­­ pedig, akiknek a letelepedése Mis­­­kolcz város szempontjából kivo­­­­natos és szegénységüket igazolni­­ tudják, kevesebb letelepedései díjat­­ fizetnek.­­ Ebben az interpelláló­­ törvényhatósági bizottsági tag meg­­­­nyugodott. A város keddi tanács­­­ülésén azonban mintha ennek az ellenkezője történt volna. Merkler Ignác miskolczi kereskedősegéd letelepedési engedélyt kért a vá­rostól és kérvényében rámutat arra, hogy régebb óta él Miskol­czon, azonban teljesen vagyonta­lan és az ötezer korona letelepe­dési díjat nem tudja megfizetni és az ezer koronát is egy egy­esület fizette le helyette. A tanács azon­ban nem adott helyt Merkler ké­relmének, miután a szabályrende­let nem tartalmaz ilyen rendelke­zéseket ... — Serédi Jenő balesete. Serédi Jenő orvosi baleset érte tegnap. Mánk András felsőzsolc­ai föld­birtokos egyik munkásának gyógy­kezelésére kocsin kiment Felső­zsolcára. Amikor visszafelé indult, a ko­csiba fogott ló megvadult és a kocsit felbontotta. A kocsis bal­­karja eltört, Serédi dr. fején és arcán szenvedett zúzó­dásokat. A megsebesült orvost Miskolczra hoz­ták és lakásán ápolják. — A vármegye bizalommal van a kormány iránt. A vármegye állandó választmánya keddi ülésén Zsczy alispán javaslatára bizalmat sza­vazod a kormánynak. Zakariás János dr. vasgyári főorvos indít­ványára pedig a vármegye külön bizalmat szavazott Bethlen minisz­terelnöknek a nemzetgyűlésen ért támadások miatt. — Körvadászat Mezőkeresztesen. A miskolczi vadásztárs­ulat Mező­keresztesen f. évi december hó 18-én körvadászatot rendez. A társaság tagjait ezúton értesítjük hogy a résztvenni szándékozók jelentkezhetnek f. hó 1- án d. u. 2 óráig a városi adóhivatalban. Kardos Gézánál (Telefon 3—81.) A jelentkezés alkalmával a költ­ségekre előleg fizetendő és ugyan­akkor a találkozás és indulás ideje és helye is megtudható. Cenzúra nélkül jelennek mér meg a magyar lépek is: a lelkiismeret és az újségírási tisztességiek egyedüli, de annál hatalmasabb cenzúrájával csupán. És még­sem omlott össze a világ, legföljebb a cenzoroknak vannak nyugtalan éjszakái, akik előtt a kék írónők, mint elmúlt hatalmuk visszetérő szellemei kísértenek a hideg téli éjszakában. Nem omlott össze a világ, sőt be fog igazolódni, hogy az ellen­zéki hangot kór volt, az ország ügyeire hátrányos volt elfojtani. Az ellenzéki hang, az ellenzéki újságírás a magyar nemzet e sorsdöntő idejében az egészséges politikai berendezkedésen nyugvó demokratikus Magyarországért folytat küzdelmet s ennek a küz­delemnek bátorszavú harcosa a Reggeli Hírlap És ez a küzdelem a cenzúra megszűntével nem fog enyhülni, vagy talán fog följebb lángolni, de nem is fog másként igazodni: mindig csak a demokratikus Ma­gyarországnak érdekei és lelkiis­meretünk parancsai szerint. A mi­­ küzdelmes pá­rénk nem lehet­­ azzal a céllal fűtött, hogy ügyészi­­ dicséretek, hatalmi exponensek­­ verhessék vállainkat, nem lehet a célunk, hogy a köz érdekeit min­­dig változó hatalmi érdekek külön­böző felfogásának, tételes törvé­nyeinket különféle felfogással ma­gyarázó különféle embereknek­­ rendeljük elé. Bennünket olyan­­célok főterek, amelyek az egye­­­temes magyarság érdekeit és nem egyes osztályok és pártok érde­keit viszik előre, amelyek a tételes törvényeknek különféle emberek kiönféle magyarázata ellenére is érvényt szereznek. Miután pedig tudjuk, hogy a közönség óriási része a mi célja­inkkal azonos politikát folytat, tudjuk is, hogy ez a politika mi­előbb diadalra jut s ebben a tu­datban szólítjuk föl ismét olvasó­inkat, hogy olvasóból előfizetővé váljanak s igy előfizetőink számát minél inkább növeljék meg. A Reggeli Hírlap előfizetési árai: egészétre 720 , félévre 380 „ negyedévre 180 l( egy hónapra 60 „ — Villanyvilágítás Edelényben. Markovics Pál, borsodi malomtu­­lajdonos beadvánnyal fordult Bor­sodvármegye törvény­hatóságé­hoz. Hogy engedje meg azt, hogy ő Edelény községet villamos áram­mal láthassa el. Markovics borsodi malmából vezetné Eddényen­y villamosáramot és kötvezi magát, hogy a villamosáram egységára, ha huszonöt évre engedélyt kap, mindig egyenlő lesz a Miskolczon érvényben lévő v­llamosegység ar­­ral és kötelezi magát, hogy köz­ségi célokra negyven százalékos árkedvezményt ad. Borsod vár­megye állandó választmánya keddi ülésen foglalkozott Markovics Pál kérelmével és a szerdai közgyű­lésnek javasolni fogja, hogy az építési engedélyt Markovicsnek adja meg. * Újságterjesztő Vállalat könyvúj­­donságai: Braun Lili: A marquisnő szerelmes levelei. G. Flaubert: Bouverd és Pécuchet. Guy de Mau­­­passant: A fellier ház, A szalonka meséi, Lujzika. Halvány Lili: Ők. Ibsen H.: A császár és a Galibeus. Reichard P.: Őszi üdvözlet. Mende J.: A drótnélküli telegráfia. Gro­teszk : Építőipari anyagtan. Páncél L.: Regény a futball világból. — A törvényhatósági utak fenn­tartása. A város keddi tanácsülé­sén Szűcs Sán­­dor városi főmérnök előterjesztésére a tanács hozzá­járul ehhoz, hogy a törvénybeleg­ségi utak karbantartására kétezer köbméter­­rachitkövet szerezzenek be. A beérkezett árajánlatok kö­zül a legkedvezőbb a Deutsch­­féle szállító cégé volt egymillió 141.700 korona összegben. A ta­nács ezt ez ajánlatot fogadta el. 41 Alkalmas karácsonyi ajándékok kaphatók az Amerikai Áruházban.­­ Felemelik a kéményseprési dí­jakat. Borsod, Gömör, Aceuj és Heves vármegyék kéményseprő mesterei beadvánnyal fordultak Borsodvárm­egye törvényhatósági bizottságához, melyben kérik, hogy a be hozott viszonyok folytán a kéményseprési díjak 3 koronás egységárét 6 koronára emeljék fel. A kéményseprő mesterek kérelmét kedden tárgyalta a vármegye ál­landó választmánya és javasolta a közgyűlésnek, hogy a kémény­­seprési egységárakat 3 koronáról 5 koronára emelje fel. Mis­kolcz város kéményseprő segédei kül­döttségi­leg kereste fel Szent­páli István dr. polgármestert és vázéivá azokat a körülményeket, melyek között e kéményseprősegéd él. kér­ték a polgármestert, hasson oda, hogy a kéményseprő mesterek egy­ségár felemelési kérelme teljesitt­es­sék, mert különben azok nem tudják mai csekély fizetésüket felemelni. A kéményseprők kéré­sével a napokban foglalkozott a város iparhatósága, ahol tanul­mányozva a kérdést, javasolta az ügyosztály, hogy a kéményseprési egységárak 3 koronáról 6 koronára emeltessék fel, mert a mai évek mellett a mesterek csa­k 450 ko­ronás heti fizetést biztosítanak a segédnek, am­íg a más iparágak­ban 1000 koronát keres ez iparos­­segéd. A város iparhatóságaa ez alkalommal jegyzőkönyvileg kö­e­­lezte a mestereket arra, hogy az egységár felemelés esetén a se­gédek fizetését heti 900 koronáig emelje­ A kereskedelmi és ipar­kamara is hasonló értelemben­ foglalt állást, úgy, hogy a mis­kolczi kéményseprők ügyében a december 27- ei közgyűlés hatá­roz. * Zsír 150. sertéshús 62 kor. a Köztisztviselők összes hússzékeiben. — Felhívás: Az Akarat Miskolcz csoport vezetősége felkéri a vá­lasztmányi tagjait, hogy 15 én csü­törtökön délután 5 órakor a Kozniki elterm­iskolc helyiségében tartandó választmányi ülésen jelenjenek meg. — Rehabilitált tanító. Miskolci város fegyelmi bírósága hétfőn tár­gyalta ifit Nagy Gyula róm. kath. tanító fegyelmi ügyét. A fegye­lmi bíróság magáévá tette az egri fő­egyház negyének múlt év májusá­­ban hozott ítéletet. E szerint Nagy Gyula tanító­ a sok meghurcoló*« után most másodfokon rehabili­­tálta a város fegyelmi bíróságét. — A Miskolczi Villamossági R.-t ignzgatósága 12000 drb., mér az 1921. évre oszlalékjogosult új rész­vényre 5 :2, illetve 3 :1 arányban elővételi jogot biztosít a régi rész­vényeseknek. A­z elővételi jog rész­vényenként 370 koron­a megfize­tése ellenében i­s. december 13 tól 22 ig gyakorolható a Miskolci Hitelintézetnél, Miskolczon. * Karácsonyi ajándékait e manikűr- és fésűkazetták., Fodor városi drogériájá­ban.

Next