Reggeli Hirlap, 1922. augusztus (31. évfolyam, 172-197. szám)
1922-08-01 / 172. szám
Kedd, 1922 augusztus ~1. 8. oldat REGÖSEIHIBEÄP A szociáldemokrácia programmja — Levél a szerkesztőhöz — emberekre. Amit elérhetünk az, hogy minden ember a legtökéletesebben kinevelünk szellemi, erkölcsi és anyagi erejében. 2. Tehát a szociáldemokrácia minden gyermek felneveléséről gondoskodni kíván és mindaddig gondoskodni akar minden gyermeknek a szükségletéről, amíg az szellemileg és erkölcsileg teljesen ki van nevelve, illetve valamely gazdasági munkában mesterré van kiképezve. Amely gyermeknek van családja, azt nem vonná el a családtól, sőt a családot a közösség érzetének fejlesztésére a legalkalmasabbnak tartja, de a gyermeket táplálni, ruházni és tanítani akarja a szociáldemokrácia, az erre rászoruló család köréből épúgy, mint a család nélkül álló boldogtalan ifjúságú gyermekeket. 3. E célból továbbá a szoccáldemokrácia lehetőleg kiirtaná az emberiség legnagyobb négy betegségét, a gyermekhalandóságot, a tüdővészt, a vérbajt és az idegbetegségeket. A szocialisták tudományosan tudják, hogy ez a négy főbetegség megelőzhető, kisebbíthető, esetleg teljesen kioltható. Nagy emberi cél, hogy mindenki minél hoszszabb időt, minél nagyobb egészségben éljen. Luther Márton idejében Németországban 20 év volt az átlagos életkor, a háború előtt már 40 év volt. Mindenkinek, grófnak és munkásnak egyaránt érdeke az, hogy az emberek egészségben eltöltött átlagos Bethlen István gróf miniszterelnöke szét különböző hatásait az egyes ma a parlamentben felszólítást intézett a szociáldemokrata párthoz, hogy nyilatkozzék őszintén és tisztán a szociáldemokrácia „messzebbmenő“ céljairól. E levél írója nem bír kompetenciával a válaszadásra, de egyéni véleményét kifejezheti a következőkben : Ki fogom fejteni, hogy mit nem akar „messzebbmenően“ sem a szocializmus és egyúttal rá fogok térni, hogy mit akar a jövőben megvalósítani. 1. Nem akarja a szociáldemokrácia a bolsevizmus formáját, a kisebbség diktatúráját, sőt semmiféle diktatúrát, hanem akarja a demokráciát. Tudjuk ugyan, hogy a többség döntésének elve is bizonyos erőszakot jelent, de a szociáldemokrácia az emberek tömegében egy közös érdeket és közös érzületet, tehát közös lelket akar kifejleszteni. Amint az egyes emberben egész életen át küzdenek az érvek, éppen úgy a közös lélekkel bíró tömeg is megtanácskozza az érvek értékét és a cselekedetek következményét. És amint az egyéni lélek végül is valamilyen irányban dönt anélkül, hogy a győztes érv a legyőzött elv zsarnoka lenne, éppen úgy dönt a demokráciában kifejezésre jutó érv a kisebbség érve ellen anélkül, hogy a többséget a kisebbség zsarnokának tekinthetnék. 2. Nem akarja a szociáldemokrácia a bolsevizmus tartalmát, a mindenáron való szocializálást sem. A termelőeszközök szocializálása lehet jó vagy rossz eszköz az emberek általános boldogulásához. Rossz eszközt azonban józan ésszel senki sem akar használni. A bolsevizmus például megmutatta, hogy a mindenáron való szocializálás rossz eszköz. A német szciáldemokraták, amikor hatalomra jutottak, kiküldöttek egy szocializálási bizottságot, amely azonban, mint ismeretes, nem szocializált. Németországban a termelőeszközök szocializálása rossz eszköz lett volna úgy az egész országra, mint magára a munkásságra nézve is. Ellenben látjuk, hogy konzervatív társadalmak is szocializálnak egyes intézményeket, ott ahol azt jó eszköznek tekintik. 3. Nem akarnak a szociáldemokraták erőszakos forradalmat, pedig a szociáldemokrata párt a legtipikusabb forradalmi párt, ámde forradalom alatt nem egymásnak a legyilkolását, nem is az erőszakos felforgatást értik, hanem a rossz viszonyoknak, ha kell és ha lehet, a leghirtelenebbül jóra változtatását, így például forradalmat okozott az emberiség történetében a könyvnyomtatás feltalálása, Amerika felfedezése és a gőz erejének felhasználása is. A szociáldemokrácia az emberiségnek, hangsúlyozottan az egész emberiségnek, tehát nemcsak a munkásosztálynak, a jólétére törekszik. Ha kell és ha lehet, forradalmi úton is, ha azonban nem lehet, megelégszik alkalmi munkaprogrammal is, amilyent nemrégiben Peidl Gyula terjesztett a nemzetgyűlés elé. Ezek után megállapítani próbálom, mi az, amit akar a szociáldemokrácia, illetve mi a szociáldemokrácia legmesszebbmenő célja. Ezt egy mondatban kifejezhetem : „A szociáldemokrácia célja minden embernek a lehető legjobb szellemi, erkölcsi és anyagi jólétét biztosítani.“ E legmesszebbmenő cél eszközei a következők. 1. Sohasem fogjuk tudni teljesen kiküszöbölni az egyes emberek különbözőségeit, sem pedig a tenné életkora, a 60 vagy 80 évre kitolható legyen. Kiszámíthatatlan minő nemzetgazdasági előny az, ha az ország lakosai mindnyájan teljes szellemi, erkölcsi és anyagi kiművelésben részesülnek és a legtöbb ember egészségben éri el az öregkort. 4. A szociáldemokráciának „meszszebbmenő“ programmja továbbá, hogy minden ember megkapja munkája teljes eredményét. Ma a vállalkozó és a tőkés kapja meg a munkaeredmények a legnagyobb részét, ámde mindenek felett értéktermelő a munka. A munka azonban nem kapja meg az általa előállított értékek megfelelő árát, amit igazol az, hogy a vállalkozó és a tőkés meggazdagodik, míg munkából a legjobb esetben jól, a legtöbb esetben pedig csak megélni lehet. Holott az emberi közgazdálkodásnak éppen az lenne a célja, hogy az emberek és főképen a dolgozók jussanak a legmagasabb jóléthez. Nagy vonásokban voltam bátor kifejteni a szociáldemokrácia „messzebbmenő“ céljait és azok eszközeit. Ha ezek a céljai és ezek az eszközei a szociáldemokráciának, akkor mindenki által elfogadható és elfogadandó lesz az az elv, hogy „mindenki érdeme és minden szükséglete szerint.“ Ha a tisztelt miniszterelnök úr és a tisztelt nemzetgyűlés jól át fogja gondolni, amiket itt kifejtettem és föl fognak emelkedni a szükséges emberi magaslatra, akkor alá fogják írni velem együtt e sorokat és akkor minden ember szociáldemokrata, vagy ha jobban tetszik, akár konzervatív is lehetne. Pályi Ede dr. Súlyos kritika a város gazdálkodásáról A város pénzügyeiről vasárnapi számunkban írott cikkünk nagy feltűnést keltett az egész városban. A cikk helyeslő észrevételt váltott ki a törvényhatósági bizottsági tagokból és megállapítható, hogy általános óhajként nyilvánult meg a város pénzügyeinek rendezése. A cikkel kapcsolatban figyelemreméltó nyilatkozatott tett lapunk munkatársa előtt dr. Halmos Géza törvényhatósági tag. — A Reggeli Hírlapnak a város pénzügyeiről írt cikke, — bármilyen kellemetlenül is hatott egyes helyeken, kell, hogy a város minden polgárának gondolkozását felkeltse. Tényleg megérett ez a képviselőtestület arra, hogy feloszlassák és a város ügyeinek intézéséből részt kérjen a város polgárságának és munkásságának minden rétege. Ha a városi ügyek iránt fokozottabb érdeklődés fog megnyilvánulni a városi közéletben, maga a tanács is sokkal nagyobb rigorozitással bírálja majd el az ügyeket. — A tisztviselői állások betöltése régen vajúdó kérdése városi közéletünknek. Városunknak tulajdonképpen még pénzügyi tanácsosa sincs, holott Magyarországon nincs nagyobb város, ahol ezt az állást ne arra hivatott egyénekkel töltötték volna be. Hisz ott, ahol annyi millióval dolgoznak, feltétlenül szükséges volna elsőrendű pénzügyi szakembert alkalmazni, aki a város pénzügyeit vezetné, irányítaná. — Városunknak nincs kulturtanácsnoka sem, holott ma már városunknak saját iskolái vannak és egyéb kulturális intézmények előrehaladottsága szintén kívánatossá tenné egy egész emberrel betölteni az állást. De tulajdonképpen gazdasági tanácsnok sincs a városnál, holott , saját nagy gazdasága van, épületei, melyek kezelése, mikénti értékesítése szintén egy egész embert vesz igénybe. Ami pedig azt illeti, hogy ellenőrző bizottságot küldjön ki a képviselőtestület, amely a város zilált pénzügyeit lenne hivatva rendezni, ezt a városi tanács is örömmel üdvözölhetné, mert őszintén megvallva, város ma ott tart, hogy teljesen elvesztette hitelképességét. Hiszen azok a számok, amelyeket a Reggeli Hírlapban olvastam, nem fedik teljesen a valóságot, mert csaknem az összes pénzintézeteknél tartozik a város ideiglenes és átmeneti kölcsönök címén kisebb-nagyobb összegekkel. — Sajnálattal tapasztaltam, hogy a közélelmezési vállalat még mindig nem számolt fel. Ez a vállalat ma egy szfinksz-szerű dolog, melyről senki sem tudja, hogy milyen deficit fog mutatkozni. Úgy tudom, hogy a közélelmezési vállalat milliókkal és milliókkal tartozik egyes pénzintézeteknél, mely tulajdonképpen szintén a város adóssága. Éppen ezért, nézetem szerint, tabula rasa-t kell csinálni , megszüntetni a függő kölcsönöket, tisztázni a közélelmezési vállalat dolgait. Elsősorban a pénzügyi bizottság lenne hivatott arra, hogy a maga szaktudásával tanácsot adjon, hogy miképen lehetne, esetleg egy nagyobb kölcsönnel kifizetni az összes függő kölcsönöket, az elodázhatatlan beruházásokat, melyet kedvező feltételek mellett tudnánk, esetleg konverzió útján beszerezni. Hogy csak egy dolgot említsek, mily vétkes mulasztás volt, hogy a gázgyár megváltására felvett kölcsönt nem helyezték letétbe, hanem elköltötték más, a törvényhatósági bizottság által meg nem szavazott tételekre és így lehetővé tették azt, hogy a gázgyár birtokon belül továbbra is bitorolja a város tulajdonába jogosan visszakerült gázgyárat. Ezek mind komolyan megfontolni való dolgok, ahol képviselőtestületnek vállvetve a tanáccsal kell működni, hogy radikálisan segítsenek a város pénzügyein. Kell, hogy a városi gazdálkodás takarékossági és ellenőrzési szempontból más térre terelődjék. Hiszem, hogy a városi tanács jóakaratán nem fog múlni a törvényhatósági bizottságnak erélyes pénzügyi és gazdasági szanálása. A megélhetés frontja Hétfőn a búza métermázása elérte a hétezer koronát, az élelmiszerpiacon pedig szintén ugrásszerű áremelkedések történtek. A liszt ára szombat óta 12 koronával emelkedett, a kenyér 10 koronával drágult kilogrammonként és a belvárosi mészárszékekben egyes húsfajták árát szintén emelték, így a borjúhús kilogrammonként 20 koronával drágult. A zöldségpiacon az árak általában változatlanok, csupán a zöldbab drágult 10 koronával. Emelkedett a tűzifa ára is 40 koronával, tehát az eddigi 440 koronával szemben ma 460 korona egy métermázsa tűzifa. A szén ma még, — legalább elméletben, — métermázsánként 230 korona. A hétezer koronás búza Budapestről telefonálják. A hétfői terménytőzsdén a devizák további nagy áremelkedése következtében az irányzat szilárd volt és az összes cikkek tovább drágultak. A forgalom kenyérmagvakban élénk volt, Zabban szintén elég élénkség mutatkozott. A többi cikkek valamivel csendesebbek. Hivatalos árfolyamok: Ó búza 79 kg-os 6900—7000, egyéb 6850—900, új búza 76 kg-os tiszai 6850—900, egyéb 6800—50, rozs 5250—300, takarmányárpa 5300—500, zab 6800— 7000, tengeri 6200 —300, repce 11500 —12500, korpa 3700—800. A liszt és őrlemények piaca szilárd. Élelmiszerek árai július hó 31-én Liszt : Nullás 104, kettős minőségű 100, ötös minőségű 95, hetes minőségű 87 korona kilónként. Kenyér: Fehér 86, félbarna 80, barna 74, rozs 80 korona kilónként. Zsemle, kifli, perec 12 korona párja. Hús: Külvárosi mészárszékekben marhahús 148, sertéshús 192—200, borjúhús 158—160 korona kilónként. Belvárosi hússzékekben marhahús 156, sertéhús 200, borjúhús 160 korona kilónként. Kóser marhahús 156, borjúhús 160 korona. Zsir 450—500, szalonna (fehér, sós) 360—400, szalonna (csemege) 400 —420, sonka 900, szalámi (nyári) 400—500, (téli) 800 felvágott 500 korona kdónként. Burgonya (új) 35—40 korona. Káposzta 54 korona. Paradicsom 60—80 korona. Zöldbab 50—60 korona kilónként. Tej 22—28 korona. Tojás 12—16 korona. Vaj 450—550 korona. Az árvizsgáló bizottság és a drágaság Az árvizsgáló bizottság hétfőn délután Vidats János elnökletével ülést tartott a drágaság ügyében. A Kereskedelmi és Iparkamara elnökén, titkárán és az árvizsgáló bizottság rendes tagjain kívül az értekezleten a Kereskedelmi Testület szakosztályainak vezetői is megjelentek. A bizottság tagjai szóvá tették a már tűrhetetlenné váló drágaságot és a megjelent szakembereket arra kérték, hogy valamilyen megoldást keressenek az üzleti és piaci drágaság mostani katasztrófa felé vezető iramának mérséklésére. Neumann Adolf és a kereskedők egyes szakcsoport elnökeinek felszólalása után a miskolczi kereskedők kijelentették, hogy a maguk részéről szívesen részt vesznek a drágaság elleni küzdelemben és hangsúlyozták, hogy a kereskedők gátat igyekeznek szabni a már tűrhetetlenné váló drágaságnak azzal, hogy az árakat lehetőleg mérsékelten állapítják meg.