Reggeli Hirlap, 1922. augusztus (31. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-01 / 172. szám

Kedd, 1922 augusztus ~1. 8. oldat REGÖSEIHIBEÄP A szociáldemokrácia programmja — Levél a szerkesztőhöz — emberekre. Amit elérhetünk az, hogy minden ember a legtökéletesebben kinevelünk szellemi, erkölcsi és anyagi erejében. 2. Tehát a szociáldemokrácia min­den gyermek felneveléséről gondos­kodni kíván és mindaddig gondos­kodni akar minden gyermeknek a szükségletéről, amíg az szellemileg és erkölcsileg teljesen ki van ne­velve, illetve va­lamely gazdasági munkában mesterré van kiképezve. Amely gyermeknek van családja, azt nem vonná el a családtól, sőt a családot a közösség érzetének fej­lesztésére a legalkalmasabbnak tartja, de a gyermeket táplálni, ruházni és tanítani akarja a szociáldemokrácia, az erre rászoruló család köréből épúgy, mint a család nélkül álló bol­dogtalan ifjúságú gyermekeket. 3. E célból továbbá a szoccál­­demokrácia lehetőleg kiirtaná az emberiség legnagyobb négy beteg­ségét, a gyermekhalandóságot, a tüdő­vészt, a vérbajt és az ideg­betegségeket. A szocialisták tudo­mányosan tudják, hogy ez a négy főbetegség megelőzhető, kisebbíthető, esetleg teljesen kioltható. Nagy em­beri cél, hogy mindenki minél hosz­­szabb időt, minél nagyobb egészség­ben éljen. Luther Márton idejében Németországban 20 év volt az átlagos életkor, a háború előtt már 40 év volt. Mindenkinek, grófnak és mun­kásnak egyaránt érdeke az, hogy az emberek egészségben eltöltött átlagos Bethlen István gróf miniszterelnök­e szét különböző hatásait az egyes ma a parlamentben felszólítást inté­zett a szociáldemokrata párthoz, hogy nyilatkozzék őszintén és tisztán a szociáldemokrácia „messzebbmenő“ céljairól. E levél írója nem bír kom­petenciával a válaszadásra, de egyéni véleményét kifejezheti a követke­zőkben : Ki fogom fejteni, hogy mit nem akar „messzebbmenően“ sem a szo­cializmus és egyúttal rá fogok térni, hogy mit akar a jövőben megvaló­sítani. 1. Nem akarja a szociáldemokrácia a bolsevizmus formáját, a kisebbség diktatúráját, sőt semmiféle diktatúrát, hanem akarja a demokráciát. Tudjuk ugyan, hogy a többség döntésének elve is bizonyos erőszakot jelent, de a szociáldemokrácia az emberek töme­gében egy közös érdeket és közös érzületet, tehát közös lelket akar ki­fejleszteni. Amint az egyes emberben egész életen át küzdenek az érvek, éppen úgy a közös lélekkel bíró tö­meg is megtanácskozza az érvek érté­két és a cselekedetek következmé­nyét. És amint az egyéni lélek végül is valamilyen irányban dönt anélkül, hogy a győztes érv a legyőzött elv zsarnoka lenne, éppen úgy dönt a demokráciában kifejezésre jutó érv a kisebbség érve ellen anélkül, hogy a többséget a kisebbség zsarnoká­nak tekinthetnék. 2. Nem akarja a szociáldemokrá­cia a bolsevizmus tartalmát, a min­denáron való szocializálást sem. A termelőeszközök szocializálása lehet jó vagy rossz eszköz az emberek ál­talános boldogulásához. Rossz eszközt azonban józan ésszel senki sem akar használni. A bolsevizmus például meg­mutatta, hogy a mindenáron való szocializálás rossz eszköz. A­ német szciáldemokraták, amikor hatalomra jutottak, kiküldöttek egy szocializá­­lási bizottságot, amely azonban, mint ismeretes, nem szocializált. Német­országban a termelőeszközök szociali­zálása rossz eszköz lett volna úgy az egész országra, mint magára a mun­kásságra nézve is. Ellenben látjuk, hogy konzervatív társadalmak is szo­cializálnak egyes intézményeket, ott ahol azt jó eszköznek tekintik. 3. Nem akarnak a szociáldemokra­ták erőszakos forradalmat, pedig a szociáldemokrata párt a legtipikusabb forradalmi párt, ámde forradalom alatt nem egymásnak a legyilkolását, nem is az erőszakos felforgatást ér­tik, hanem a rossz viszonyoknak, ha kell és ha lehet, a leghirtelenebbül jóra változtatását, így például forra­dalmat okozott az emberiség történe­tében a könyvnyomtatás feltalálása, Amerika felfedezése és a gőz erejé­nek felhasználása is. A szociálde­mokrácia az emberiségnek, hang­súlyozottan az egész emberiségnek, tehát nemcsak a munkásosztálynak, a jólétére törekszik. Ha kell és ha lehet, forradalmi úton is, ha azonban nem lehet, megelégszik alkalmi munka­programmal is, amilyent nemrégiben Peidl Gyula terjesztett a nemzet­gyűlés elé. Ezek után megállapítani próbálom, mi az, amit akar a szociáldemokrácia, illetve mi a szociáldemokrácia leg­messzebbmenő célja. Ezt egy mon­datban kifejezhetem : „A szociál­demokrácia célja minden embernek a lehető legjobb szellemi, erkölcsi és anyagi jólétét biztosítani.“ E legmesszebb­menő cél eszközei a következők. 1. Sohasem fogjuk tudni teljesen kiküszöbölni az egyes emberek kü­­lönbözőségeit, sem pedig a tenné­ életkora, a 60 vagy 80 évre kitolható legyen. Kiszámíthatatlan minő nem­­zetgazdasági előny az, ha az ország lakosai mindnyájan teljes szellemi, erkölcsi és anyagi kiművelésben részesülnek és a legtöbb ember egészségben éri el az öregkort. 4. A szociáldemokráciának „mesz­­szebbmenő“ programmja továbbá, hogy minden ember megkapja mun­kája teljes eredményét. Ma a vállal­kozó és a tőkés kapja meg a munka­eredmények a legnagyobb részét, ámde mindenek felett értéktermelő a munka. A munka azonban nem kapja meg az általa előállított érté­kek megfelelő árát, amit igazol az, hogy a vállalkozó és a tőkés meg­gazdagodik, míg munkából a legjobb esetben jól, a legtöbb esetben pedig csak megélni lehet. Holott az emberi közgazdálkodásnak éppen az lenne a célja, hogy az emberek és főképen a dolgozók jussanak a legmagasabb jóléthez. Nagy vonásokban voltam bátor ki­fejteni a szociáldemokrácia „messzebb­menő“ céljait és azok eszközeit. Ha ezek a céljai és ezek az eszközei a szociáldemokráciának, akkor mindenki által elfogadható és elfogadandó lesz az az elv, hogy „mindenki érdeme és minden szükséglete szerint.“ Ha a tisztelt miniszterelnök úr és a tisztelt nemzetgyűlés jól át fogja gondolni, amiket itt kifejtettem és föl fognak emelkedni a szükséges emberi magas­latra, akkor alá fogják írni velem együtt e sorokat és akkor minden ember szociáldemokrata, vagy ha job­ban tetszik, akár konzervatív is le­hetne. Pályi Ede dr. Súlyos kritika a város gazdálkodásáról A város pénzügyeiről vasárnapi számunkban írott cikkünk nagy fel­tűnést keltett az egész városban. A cikk helyeslő észrevételt váltott ki a törvényhatósági bizottsági tagokból és megállapítható, hogy általános óhaj­ként nyilvánult meg a város pénz­ügyeinek rendezése. A cikkel kapcsolatban figyelemre­méltó nyilatkozatott tett lapunk munka­társa előtt dr. Halmos Géza törvény­­hatósági tag. — A Reggeli Hírlapnak a város pénzügyeiről írt cikke, — bármilyen kellemetlenül is hatott egyes helye­ken, kell, hogy a város minden pol­gárának gondolkozását felkeltse.­­ Tényleg megérett ez a képviselő­testület arra, hogy feloszlassák és a város ügyeinek intézéséből részt kérjen a város polgárságának és munkássá­gának minden rétege. Ha a városi ügyek iránt fokozottabb érdeklődés fog megnyilvánulni a városi közélet­ben, maga a tanács is sokkal na­gyobb rigorozitással bírálja majd el az ügyeket. — A tisztviselői állások betöltése régen vajúdó kérdése városi közéle­tünknek. Városunknak tulajdonképpen még pénzügyi tanácsosa sincs, holott Magyarországon nincs nagyobb város, ahol ezt az állást ne arra hivatott egyénekkel töltötték volna be. Hisz ott, ahol annyi millióval dolgoznak, feltétlenül szükséges volna elsőrendű pénzügyi szakembert alkalmazni, aki a város pénzügyeit vezetné, irányítaná. — Városunknak nincs kulturtanács­­noka sem, holott ma már városunk­nak saját iskolái vannak és egyéb kulturális intézmények előrehaladott­sága szintén kívánatossá tenné egy egész emberrel betölteni az állást.­­ De tulajdonképpen gazdasági tanácsnok sincs a városnál, holott , saját nagy gazdasága van, épületei,­­ melyek kezelése, mikénti értékesítése szintén egy egész embert vesz igénybe.­­ Ami pedig azt illeti, hogy ellen­őrző bizottságot küldjön ki a kép­viselőtestület, amely a város zilált pénzügyeit lenne hivatva rendezni, ezt a városi tanács is örömmel üd­vözölhetné, mert őszintén megvallva, város ma ott tart, hogy teljesen elvesztette hitelképességét. Hiszen azok a számok, amelyeket a Reggeli Hír­lapban olvastam, nem fedik teljesen a valóságot, mert csaknem az összes pénzintézeteknél tartozik a város ideiglenes és átmeneti kölcsönök címén kisebb-nagy­obb összegekkel. — Sajnálattal tapasztaltam, hogy a közélelmezési vállalat még mindig nem számolt fel. Ez a vállalat ma egy szfinksz-szerű dolog, melyről senki sem tudja, hogy milyen deficit fog mutatkozni. Úgy tudom, hogy a közélelmezési vállalat milliókkal és milliókkal tartozik egyes pénzintéze­teknél, mely tulajdonképpen szintén a város adóssága.­­ Éppen ezért, nézetem szerint, tabula rasa-t kell csinálni , megszün­tetni a függő kölcsönöket, tisztázni a közélelmezési vállalat dolgait. Első­sorban a pénzügyi bizottság lenne hivatott arra, hogy a maga szaktudá­sával tanácsot adjon, hogy miképen lehetne, esetleg egy nagyobb köl­csönnel kifizetni az összes függő köl­csönöket, az elodázhatatlan beruhá­zásokat, melyet kedvező feltételek mellett tudnánk, esetleg konverzió útján beszerezni.­­ Hogy csak egy dolgot említsek, mily vétkes mulasztás volt, hogy a gázgyár megváltására felvett kölcsönt nem helyezték letétbe, hanem elköl­tötték más, a törvényhatósági bizott­ság által meg nem szavazott tételekre és így lehetővé tették azt, hogy a gázgyár birtokon belül továbbra is bitorolja a város tulajdonába jogo­san visszakerült gázgyárat. ­ Ezek mind komolyan megfon­tolni való dolgok, ahol képviselőtes­tületnek vállvetve a tanáccsal kell működni, hogy radikálisan segítse­nek a város pénzügyein. Kell, hogy a városi gazdálkodás takarékossági és ellenőrzési szempontból más térre terelődjék. Hiszem, hogy a városi tanács jóakaratán nem fog múlni a törvényhatósági bizottságnak erélyes pénzügyi és gazdasági szanálása. A megélhetés frontja Hétfőn a búza métermázása elérte a hétezer koronát, az élelmiszerpiacon pedig szintén ugrásszerű áremelkedé­sek történtek. A liszt ára szombat óta 12 koronával emelkedett, a kenyér 10 koronával drágult kilogrammon­ként és a belvárosi mészárszékekben egyes húsfajták árát szintén emelték, így a borjúhús kilogrammonként 20 koronával drágult. A zöldségpiacon az árak általában változatlanok, csu­pán a zöldbab drágult 10 koronával. Emelkedett a tűzifa ára is 40 koro­nával, tehát az eddigi 440 koronával szemben ma 460 korona egy méter­mázsa tűzifa. A szén ma még, — legalább elméletben, — méter­­mázsánként 230 korona. A hétezer koronás búza Budapestről telefonálják. A hétfői terménytőzsdén a devizák további nagy áremelkedése következtében az irányzat szilárd volt és az összes cikkek tovább drágultak. A forgalom kenyérmagvakban élénk volt, Zabban szintén elég élénkség mutatkozott. A többi cikkek valamivel csendesebbek. Hivatalos árfolyamok: Ó búza 79 kg-os 6900—7000, egyéb 6850—900, új búza 76 kg-os tiszai 6850—900, egyéb 6800—50, rozs 5250—300, ta­karmányárpa 5300—500, zab 6800— 7000, tengeri 6200 —300, repce 11500 —12500, korpa 3700—800. A liszt és őrlemények piaca szilárd. Élelmiszerek árai július hó 31-én Liszt : Nullás 104, kettős minőségű 100, ötös minőségű 95, hetes minőségű 87 korona kilónként. Kenyér: Fehér 86, félbarna 80, barna 74, rozs 80 korona kilónként. Zsemle, kifli, perec 12 korona párja. Hús: Külvárosi mészárszékekben marhahús 148, sertéshús 192—200, borjúhús 158—160 korona kilónként. Belvárosi hússzékekben marhahús 156, sertéhús 200, borjúhús 160 korona kilónként. Kóser marhahús 156, borjúhús 160 korona. Zsir 450—500, szalonna (fehér, sós) 360—400, szalonna (csemege) 400 —420, sonka 900, szalámi (nyári) 400—500, (téli) 800 felvágott 500 korona kdónként. Burgonya (új) 35—40 korona. Káposzta 54 korona. Paradicsom 60—80 korona. Zöldbab 50—60 korona kilónként. Tej 22—28 korona. Tojás 12—16 korona. Vaj 450—550 korona. Az árvizsgáló bizottság és a drágaság Az árvizsgáló bizottság hétfőn délután Vidats János elnökletével ülést tartott a drágaság ügyében. A Kereskedelmi és Iparkamara elnökén, titkárán és az ár­vizsgáló bizottság rendes tagjain kívül az értekezleten a Kereskedelmi Testület szakosztályainak vezetői is megjelentek. A bizottság tagjai szóvá tették a már tűrhetetlenné váló drágaságot és a meg­jelent szakembereket arra kérték, hogy valamilyen megoldást keressenek az üz­leti és piaci drágaság mostani katasztrófa felé vezető iramának mérséklésére. Neumann Adolf és a kereskedők egyes szakcsoport elnökeinek felszólalása után a miskolczi kereskedők kijelentették, hogy a maguk részéről szívesen részt vesznek a drágaság elleni küzdelemben és hangsúlyozták, hogy a kereskedők gátat igyekeznek szabni a már tűrhetet­lenné váló drágaságnak azzal, hogy az árakat lehetőleg mérsékelten állapítják meg.

Next