Reggeli Hirlap, 1925. március (34. évfolyam, 49-73. szám)
1925-03-24 / 68. szám
Kedd, 1925 március 24. 11. oldal REGGELI HÍRLAP SZÍNHÁZ-ZENE-MOZIx.ro Pantomim és vígoperabemutató egy estén Dolnoky Viktor, Hajdú Ella, Tarnay Géza, Kőszeghy Teréz operaházi tagok szerdai vendégszerepléseMárcius 25 én két előadást tart a színház. Délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal a Három grácia, Lehár Ferenc világhírű operettje van műsoron Tímár Ilával, Feleky Klárival, Harcos Irénnel, Sebestyén Jenővel, Lóránt Vilmossal és Gáspár Jenővel a főszerepekben. Este IV. c. 6. bérletben mérsékelten, felemelt helyárakkal Ábrányi Emil, a budapesti Operaház volt igazgatójának közreműködésével fellépnek Dalnoky Viktor dr, a budapesti Operaház neves művésze és főrendezője, Hajdú Ella, a budapesti Városi Színház prímaballerinája, Farkas Imre Miskolcon A Nótás kapitány 25. előadásán személyesen vezényli a zenekart. Az új smubrett bemutatkozása Ma, kedden, március 24 én kerül jubiláns előadás keretében huszonötödször szinte a miskolci színpadon Farkas Imre nagysikerű operettje, a Nótás kapitány. Az idény legszebb sikerét aratta ez a nagyszerű operett, amelyben Tímár Ila, a miskolci színházi közönség kedvenc primadonnája nyújtott értékes művészi produkciót. A jubiláns előadás kimagasló eseménye közé tartozik az illusztris szerzőnek, Farkas Imrének személyes megjelenése, aki maga vezényli a zenekart. A jubiláns előadás keretében lép először a miskolci közönség elé a színház újonnan szerződtetett szubrett primadonnája, Sárvay Rózsi. A Nótás kapitány jubiláns előadásán fellépnek László Andor, Gáspár Jenő és Iván. Pallós János, Benkő Miklós, Tímár Kató és Kőszegi Antal. (•) A Nótás kapitány Szikszón, Tarján Aladár hegyaljai társulata most mutatta be nagy sikerrel, zsúfolt ház előtt a Nótás kapitányt. A szereplők közül különösen Szigethy Irénnek, Török Majának, Székely Böskének, Bogár Andornénak volt őszinte sikere. A hét műsora: kedden A jégcsap, szerdán Cigánybáró, csütörtökön Marica grófnő, pénteken Bolond Istók. Színházi iroda hírei : (*) Altona, Harsányi Margit felléptével. (Bemutató.) Péntek este mutatja be a színház nagyszerű drámai együttese Harsányi Margit vendég felléptével az új magyar drámairodalom szenzációs színpadi termékét, Fazekas Imre hatalmas drámáját, az Altonát. Nagyszerű alkalma nyílik ebben a darabban nagy művészi feladatok megoldására a vendég Harsányi Margiton kívül Pártos Klárinak, Orbán Violának, Koppány Erzsinek, Benkő Miklósnak, Somody Kálmánnak, Pallos Jánosnak,Kőszeghy Antalnak és a többieknek is. A szenzációs bemutatóra jegyek elővételben már válthatók a színház pénztáránál. (*) Miskolci gyermekek vidám kabaréja és gyermek primadonna versenye. Március 2- án, szombat délután ismét gyermek kacaj tölti be a színházat. A Ludas Matyi előadása után a színház igazgatósága, szombat délután a miskolci gyermekek vidám kabaréját és gyermek primadonna versenyét rendezi meg a színházKőszeghy Teréz, a budapesti Operaház művésznője és Tarnay Géza, a budapesti Városi Színház tagja. Színre kerül Wolff Ferrari szenzációs sikerű vígoperája Susanne titka és a budapesti Városi Színház, majd a királyi Operaház állandó műsordarabja, Mohácsi Jenő és Siklós Albert zenés némajátéka, a Tükör. A nagy művészi eseményű előadásra a jegyeket elővételben már árusítja a színházi pénztár. A pantomimet és vígoperát a vendégművészek felléptével csütörtökön este mutatja be utoljára a színházban. Ezen a gyermekelőadáson táncok, gyermek sanzonok, dalok,versek, egy felvonásosok, tréfák kerülnek színre és előadói a miskolci kis gyermekprimadonnák lesznek. Színházi mowa 1 Kedden 7. számú B.-bérletben: A nótás kapitány. (Farkas Imre operettjének jubiláns 25 előadása, Sárvay Rózsi felléptével. A zenekart a szerző vezényli.) Szerdán délután mérsékelt helyárakkal: A három grácia. Szerdán este 6 számú C.-bérletben: A tükör (Pantomin) Susanne titka. Egy felvonásos opera.) Az Operaház és Városi Színház tagjainak és Ábrányi Emil vendégszereplésével. Csütörtökön 5. száma A. bérletben: A tükör. Susanne titka. Pénteken 8. száma C. bérletben : Altona. (Fazekas Imre színművének bemutatója Harsányi Margit felléptével.) Szombaton délután: Gyermekelőadás. Szombaton este 7. számú C.-bérletben: Altona. Vasárnap délután: Medgyaszay Vilma kabaréja (Kaczor Gizi, a müncheni opera művésznőjének és Kovács Dezső, a Városi Színház baritonistájának vendégfelléptével). Vasárnap est: Medgyaszay Vilma kabaréja. A miskolci Apolló műsora Kedd : Két sláger ! Fox film !!.. NEW YORK ÉJJEL. Epizód a világváros dzsungeljéből 6 felv. Goldwyn film! HÁROM A FELESÉG. Izgalmas és vidám történet 6 felv. A miskolci Uránia műsora: Ma : A KÖNNYEK SZIGETE 7 felv. (Putty Lia— Wegener). — Szerda: 13 felv.-os TOM MIX műsor. Trikahlous............. 125.000 K Alj ............................ 150.000 K Tavaszi leányka és női felöltők, férfi angol és női kosztümszövetek legolcsóbban ifi Klein József divatházában Széchenyi u. 76. A párisi pokol írta: Ganton Lerena Fordította: Takács Mária dr. — A hercegnő egy csodaszép ajándékot adott nekem . . . ezt a vázát . . . Egész éjszaka sétáltam vele (nem a hercegnővel, a kehelylyel, tréfálkozik Gabona úr, de e pillanatban csak maga mulat a tréfáján). Egész éjjel . . . Előbb hazavittem, — de azután azt gondoltam, hogy egy ilyen csodálatos kincset nem tarthatok az én viskómban, — hát elhoztam önöknek. — Nekem adja — kiáltott fel Noémi s elragadtatással bámulta a remek műtárgyat, egészen boldogan, hogy az az övé lesz. — Milyen szép lesz a szalononpban! (Nem merte mondani: irodalmi szalonomban.) — Istenem, igen, odaadom, — mondta Gabona úr, lelkesedés nélkül. — De ne a szalonjába tegye, hanem az ebédlő kandallójára, mert én néha látni akarom! — Gabona úr! Mindennap meghívom! Ez gyönyörű ajándék! Mit szólsz hozzá, Modorán barátom ! — Azt mondom, — szólt Modenán úr, akit nem kevéssé megrémített a kilátás, hogy minden áldott nap Gabona úrral ebédeljen, —azt mondom, hogyha én kaptam volna ilyen ajándékot egy hercegnőtől, nem válnék meg tőle ilyen komiyen. — Adjon nekem egy palotát, ahová helyezzem s megtartom! — Mily kedves, amit most mondott. — pipiskéit Noémi. — íme, egy művész, aki megbecsüli otthonunkat ... — Meghiszem, — morogta a foga közt Moderán ur. S mikor Gabona ur végre távozott, Moderálj ur azt mondta a feleségének: — Esküszöm, hogy szívesen lemondtam volna erről a műtárgyról. Noémi! Meglátod, csak bajunk lesz miatta! Nekem elég volt a művészekből és a költőkből. Noémi elhalványult, majd elszédült. Az ura karjába zárta: — Többet sohasem beszélek erről! — mondta. Megcsókolták egymást és szent volt a béke. S e mozgalmas éjszaka után, Moderán ur azt remélte, hogy most már igazán kiélvezheti kissé a jól megérdemelt jutalmat s éppen behunyta a szemét, mikor rettenetes, dühös csengetés verte fel — Nos, mi az! — kiáltott Noémi — Nézd csak meg! A cselédek még nem jöttek be a szobájukból s igy Moderán ur maga kapott magára egy házi ruhát és ajtót nyitott. Gabona ur volt az! — Hogyan! megint maga van itt! — Megint én vagyok! — , mint az őrült, csapta be az ajtót maga után. Ekkor látta Maderán úr, milyen őrült izgalomban van . . . Szeme kidülledt — ajka remegett — s kezében egészen friss, még szántó nedves újságot lobogtatott, melyen még érzett a nyomdafesték szaga. Moderán ur kivette kezéből az újságot s rögtön szemébe ötlött az óriási betűs felírás: Kari Fedorovics herceg meggyilkolása. Michel Claude szobrászt letartóztatták . . . — Noémi! — ordított Moderán ur. XXV. A BECSÜLETÉRT. Karl herceg meggyilkolása hihetetlen szenzációt keltett nemcsak a meggyilkolt személye miatt, hanem a gyilkosság körülményei miatt is és főleg azért, mert Claude nagyszámú barátai meg voltak győződve ártatlanságáról. Viselkedése a börtönben és a vizsgálóbíró előtt bámulatraméltó volt. Csak annyit mondott, hogy amikor ő belépett a dalmát szobába, a holttest már ott volt!. . . Amit barátai kiegészítettek azzal, hogy Sima gróf, aki oly gyorsan megjelent, hogy Lefogja Claude-ot, nem lehetett igen távol! Innen már csak egy lépés kellett, addig a feltevésig, hogy a gróf ölte meg a herceget, — valami szóváltás közben s egyben bosszút állt azon az emberen, aki őt halálosan megsértette- S ezt a lépést meg is tették, annál inkább, mert mindenki tudott járisban a gróf és a hercegnő viszonyáról. Michel Claude ennek a családi tragédiának lett áldozata, sőt az is lehet, hogy csapdába csalták. Az egész művészvilág Claude mellett volt. Másrészt a gróf és a hercegnő barátai hatalmasak voltak. S azután, tényleg minden a szerencsétlen Claude-ot terhelte, vagy látszott terhelni. Az indokolás, amellyel a dalmát szobába, ilyen szokatlan időben való visszatértét magyarázta, lehetetlen volt. Azt mondta, csak az a művészi kíváncsiság vezette, hogy a herceg magyaj teményét megnézze! Ez gyerekes ürügy volt, annál inkább, mert mindenki tudta, hogy olyan lelki állapotban hagyta el a játéktermet, amelyben nem igen gondolhatott műtárgyakra. Jelentékeny összeget vesztett. Vizsgálatot indítottak financiális helyzetét illetőleg, amely rettenetes volt! — Rámutattak, mily sokat fordult meg játékbarlangokban s hogy végül arra szorult, hogy a Barbel- Vicomte-céghez szerződjék, amiben, haj, a művészet szemetetének nem volt semmi része. S rengeteg vesztesége a gyilkosság estéjén ... — És az ékszerládika fel volt törve! (Holnap folytatjuk) . _uiL *»eir Hochhausernél ■ f; I 1 S fi IC Sólyom cipőáruház| ■’* ban szerezhetők be. Értesítem a n. é. közönséget, hogy holnaptól kezdve naponta friss kenyeret és fehérsüteményt is árusítok pékárban. — Kérem a t. közönség szives támogatását. Tisztelettel Juhász András városi bódé. Werbőczy utca Tavaszi divatkertyű újdonságok Graczán» Siesta szanatórium Budapest, I., Rath György utca 5. Déli vasút mellett. Telefon: 113-87 KLIMATIKUS DIÉTÁS GYÓGYINTÉZET Fedett fekvőcsarnokok. Gyönyörű nagy park. Hiro- és fogyókúrák. Vizgyógyintézet. Röntgen Diaetherraia. Főidényben is mérsékelt áru külön- és kétágyas közös szobák. Olcsóbb mint a szálloda. Hibás kerékpárjátavitja, renoválja, | KPI*p|/n3r gammákat, acetylon lámpákat |\CI mpal ás mindennemű alkatrészeket legelőnyösebb árakban szállít legjobb minőségű szoróimnóval/ kedvező fizetési felté- RCl v ft j1 d I Ul telek mellett kaphatók Dévént 1 Testvéreknél, Miskolc Telefon 450. Ha jé és olcsó keresse fel cipőt mmit frissit akar vásárolni I ■' Lllllblll utca sarok Férfi divating két gallérral] 98, 120, 135 ezer Olasz kalapok 120, 150 ezer | Férfi rövidnadrág 48 ezer K 1 Farmosnál vitt hi,té, I mi—MiHimiiin - nn mm mm iiiinn—iiiizii