Reggeli Hirlap, 1927. január (36. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-23 / 18. szám

Damó Oszkár a ravatalon Emlékezés az újságíróról, az emberről, a barátról, egy ígéretes élet összeroppanásáról, az utolsó hétről, amikor Damó Oszkár sírva szenvedett és megváltásul nyugodtan várta a halált Vasárnap délután két órakor temetik a miskolci újságírók halottját (A R. N. tudósítása.) Fiatal élete letört mint a tölgyfa ága, amit óriás vihar, tépett meg, testének erejét harci hevületét, lelkének lobogó lángolását, az emberiségbe és fajtájába vetett hitét lesorvasztotta a betegség. Daó Oszkár békésen, kiengesztelődve, megfogadva a sors annyi sok, kegyem csapásával fekszik: korai ravatalán, róla, az újságíróról és emberről írni a ír társakat lesújtó katasztrófa napján ígtelenül szomorú feladat Mert vele a gnagyszerűbb újságírót, a legtisztább übert veszítettük el. Az emlékezés azonan mégis arra való, hogy a gyász fekete omorságából kiragyogjon tündöklő polája az újságírónak és az embernek, Damó Oszkárnak. Az újságírás és az újságíró Amikor a kommün után ismét megremihettek az újságok, akkor jött a Reggeli Űrlaphoz Damó Oszkár. Azzal a prozamnal jött, hogy részt vesz a munkában, melynek célja: a vidék első lapjává enni a Reggeli Hírlapot és felemelni a óvárosi újságok nívójára. Jöhetett ezzel a programmal, mert mély tudást, széles elkészültségek alapos intelligenciát hozott magával, amiket a maga lankadatlan forgalmával szerzett meg. Ujságíró-tantómestere Békeffy Antal, korának egyik eghíresebb szerkesztője volt, akinek relakciójában dolgozott Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza is. Kollegái Damó Oszkárnak Békeffy lapjánál Móra Ferenc és Tömörkényi István voltak. Ebben a környezetben szívta magába az újságírás halálos szeretetét, a nagyvonalú, becsületes, az embernek, a városnak, hazájának ügyeit szolgáló lapcsinálás tradícióit. Fanatikus lelkesedését az újságírás mestersége iránt hozta magával a Reggeli Hírlaphoz. Ez a fanatikus lelkesedés mindaddig lángolt az újságíró munkájának és az újságírói hivatásnak megbecsüléséért, amíg csak erői lankadtával ki nem hullott kezéből a toll. Az újságírást tartotta a világ első és legszebb mesterségének, az újságírót a közélet legmagasabb rangú tényezőjének, abban az értelembe, hogy az újságírás és az újságíró függetlenül minden érdektől és befolyásolástól, a legszebb emberi erényt, az igazságot szolgálja, támogatja a gyengét, oszlatja az elmék homályát, segíti a szegényt. Ez a hite jellemezte minden újságírói tettét munkájának utolsó napjáig, egészen betegágybadőléséig. Ki az újságíró ? A végén, az utolsó napokban, hogy életének gyertyája ellobogott, barátaihoz így szólt a betegágyról Damó Oszkár: — Egész életem csupa-csupa nyomorúság volt. A végem legyen megnyugtató, mingemet kielégítő, temessetek el szépen. Nem engem. Damó Oszkárt, az embert, de Damó Oszkárt, az újságírót. Tiszteljétek és becsüljétek meg bennem a társadalom előtt az újságírót Szinte percekkel halála előtt nem magára, a vergődő emberre, a hivatására, az újságírásra gondolt s az élettől való bucsúzáskor megadta az elismerést az újságírónak, akinek a maga egész életét, energiáját és lelkesedését feláldozta. A tanító újságíró Itt a Reggeli Hírlapnál annak idején az újságírás mesterségének legnehezebb részét, a „zscbredaktor“ szerepét vállalta. Ez a munka óriási lelkierőt, megfeszítést és idegizgalmakat kíván. Számontartani minden eseményt, átnézni, kijavítani a kéziratokat, irányítást adni a munkatársaknak, mérlegelni a közlemények súlyát és szempontjait, irányítani az egész szerkesztőségi munkát, mindent gyorsan és világosan átlátni, percek alatt határozni és tenni, ez a zsebredaktor feladata. Damó Oszkárt érett, lehiggadt nézetei, bőséges tapasztalatai, harmonikus világszemlélete, érzésbeli egyensúlyozottsága, a bölcsessége segítették, hogy mintaképe lehetett a szerkesztőnek. Olyan volt, mint egy jóságos, megértő tanító, aki szívének legelső gondjaiba veszi tanítványait. Soha senkihez türelmetlen, ideges hangon nem szólt, de minden alkalmat felhasznált arra, hogy a legmelegebb kollégialitás és barátság szavával tanítson, oktasson, felvilágosítson és neveljen. Ez a finom, lelkes és támogató pedagógiai munka nevelte fel a Reggeli Hírlap redukciójának szinte egész mai gárdáját és majdnem mindannyiunkba az ő szent hevülete döntötte be azt az öntudatos áldozatkészséget, hogy a hírlapíró szívét és vérét adja lapjáért, mert csak így, az önelégetésnek ezzel az elszántságával lehet jó lapot csinálni. Damó Oszkár, a szerkesztő ilyen volt. Magyarázni ezeket az erényeket talán nem is lehet, a tökéletes ideálnak a gondolkodásban nincs fokozása. Vannak tanárok, akikért rajonganak tanítványai és vannak professzorok, akiket nem szeretnek a diákok. Damó Oszkárért rajongtunk mindannyian a munkatársai. Az ember A gyász és a fájdalom elfogult érzések, nem lehet fekete fátyoloktól tisztán látni a ragyogást. A mi fájdalmunk kifejezhetetlen, lelkünket és izmainkat összezsugorító, a szemeinkből könnyet facsaró. A kihulló könnyek, eltakarják előttünk,most a veszteség óráiban Damó Oszkárnak emberi figuráját. Legyenek azonban bizonyságok Damó Oszkár embersége mellett hulló könnyeink, lesújtottságunk, összetörtségünk. Ha majd múlnak a fájdalom napjai és lelkünk felszabadul szorongásából, akkor fogjuk meglátni, milyen csodálatosan tiszta tükör volt Damó Oszkár embersége, milyen folttalan becsületessége, milyen drága aranypohár a szíve, milyen édes a szeret©tremeltósága, milyen megingathatatlan férfiassága, milyen imponáló, magához kapcsoló, elbűvölően gyönyörű az egész élete. Az utolsó esztendő körülbelül egy évvel ezelőtt hatalmasodott el Damó Oszkár régi betegsége, annyira, hogy betegágynak esett végleg és kikapcsolódott a redakciós munkából. Egy éven át nem kísérhette termékeny figyelemmel a közélet eseményeit és nem emelhette fel szavát az eszmékért, amelyekért több, mint két évtizeden át küzdött. Ennek a fájdalommal és kínnal teljes esztendőnek göröngyös stációi: Miskolc, a budapesti új Szent János kórház és Békésgyula ismeretesek. Míg végre súlyos betegen ismét Miskolcra került, ide az Erzsébet-kórházba. Reményt felgyógyulásához orvosai már nem fűztek. A vigasztalanságnak ezeket a sivár napjait kollegáinak, barátainak, híveinek látogatásai enyhítették meg. Legtöbbet tett talán érte leghűségesebb barátai közül Kovács József dr., aki a kórházi ágyon fekvő újságíró sorsának majdcsak egész anyagi irányítását átvette és a baráti, áldozatos könyörületnek minden jelét megmutatta. Itt a kórházi teremben a látogató kollegákat forró nosztalgiával szinte kényszerítette, hogy a külső világ eseményeiről beszéljenek és — ami a halállal eljegyzett költőt leginkább érdekelte — a színházról, irodalomról, egy-egy színészi ábrázolásról, írókról. Ilyenkor megélénkült, önfeledten mosolygott a beszélőre a hófehér párnákról, mondhatni, boldog volt, élénken válaszolt, replikázott, vitatkozott mindaddig, amíg a beteg tüdő megunta a szegény szenvedő ember apró szórakozását és egy-egy köhögési rohammal véget nem vetett a rövid ideig tartó örömnek. Ezek a látogatások feledtették a beteg Damó Oszkárral a kegyetlen szenvedéseket. Készen a halálra így érte meg a nehéz beteg az utolsó hetet. A múlt szombaton jelentették, hogy agonizál és minden percben várható a katasztrófa bekövetkezése. Éppen fél 12 óra volt, amikor csengetett a telefon. Vér Andor kollegámmal azonnal kimentünk a kórházba. Nagy-nagy szeretettel invitált magához, követelte, hogy üljünk le szemközt vele, hogy lásson mind a kettőnket, de finom, úri figyelmessége távol tartott a betegágytól. Ahogy leültünk, némán múlt el egyikét perc. Egyszer csak megszólalt szelíd, nyugodt hangján, egészen szenvtelenül: — Fiuk, finita la commedia. A szók élesen belénk ütöttek. Vigasztalni próbáltuk, nyugodtan végighallgatta a részvétes és megnyugtató szavakat, aztán így válaszolt: — Ne vigasztaljatok, fiuk, mert rosszat akartok nekem. Készen vagyok a halálra. Talán nem hiszitek el, de olyan fájdalmaim vannak, hogy mint a gyerek, sírok. Számomra csak megváltást jelent a halál. És olyan végtelen nyugalom ömlött el rajta, amilyent csak a végtelen szenvedések adhatnak meg. Minket a halál szomszédságában megérintett az elmúlás szele és dideregtünk. Aztán elsorolta, a kiket szeretne még — mielőtt meghal — látni. — Fazekas Sámuelt, a Reggeli Hírlap felelős szerkesztőjét, aki akkor már napok óta feküdt lázas betegen és csak két nap múlva tudott eleget tenni a beteg kívánságának, akihez a meleg szerkesztőségi köteléken túl húszéves benső barátság fűzte; régi kiadóját, Klein Samu vezérigazgatót, Fehér Ödönt, a Miskolci Napló főszerkesztőjét, Bársony Aladárt, a színház drámai főrendezőjét. A sírig kitartó barátai közül csaknem minden nap látta Reisinger Ferenc, országgyűlési képviselőt, a feleségét és leányát, Elvirát, akik páratlan szeretettel és áldozatkészséggel gondoltak a nagy beteg íróra. És reggeltől estig, egész éjszakán át ott volt mellette, virrasztott vele a felesége, ez a csodálatos, martíriumos asszony, akinek a Gondviselés erőt adott a fáradalmak leírásához és hősi bátorságot arra, hogy lefogja haldokló ura szemét. Hogy az aszszony és feleség mit vesztett a halállal, tragikusan megrázó erővel mutatják gyászjelentésének sorai: Damó Oszkárné megtört szívvel, szárnyaszegett lélekkel, örökre elveszett reménységgel tudatja, hogy imádott hitvese, lelkének osztályosa, egyetlen támasza és barátja stb. Ennyi fájdalom, mintha a kétségbeesett Bánk bánt idézné: nincs a teremtésben vesztes, csak én. „Három ember él bennem“ A kivánt látogatások meg is történtek és a barátok látása jól esett az utolsó napjait élő betegnek. Mindegyiküktől elbúcsúzott határozottan, keserűség nélkül, egyetlen panaszos szót se ejtve. Fölényes és tiszta értelme, amely pillanatra sem homályosodott el, biztosan látta az intő végzetet, hogy mennyire tisztában volt a sír problémájával, mutatja az a szelid és poétikus évődés, amellyel az utolsó napokban fogadta barátait. — Három ember él bennem. — szokta mondani a látogatóknak. — Egy szakállas grand seigneur, nagy uram, ez a láz. A másik a jó, egészséges baltüdőm. A harmadik a beteg, szétfoszlott, szétroncsolt jobboldali tüdőm, ez a szegény ember. De mind a három zsarnok, követelődző, mindegyiknek meg kell adnom a magáét. Valamelyik talán még a szerelmet is megkívánnál így következett el a válságos nap. Mint hit,hű katholikus ember, felvette a halotti szentségeket, meggyónt és megáldozott. Aztán nyugodtan, talán nyugodtabban, mint az elmúlt szombaton, várta a halál kopogtatását a kórházi szoba ajtaján. Kincsei nem voltak Damó Oszkárnak, de itthagyandó értékeiről végórája előtt világos akarattal rendelkezett. Bútorait, képeit és kedves, annyit becézett könyveit a feleségére hagyta. Barátját, Kovács József dr.-t pedig arra kérte a halálos ágyon, hol ez fogadna el tőle emlékezetül egy festményt. Óráját, amelyet évtizedekig magával hordott, amelyről a szerkesztőségi lázas munka közben annyiszor mérte az időt, amely hozzá nőtt a lelkéhez, az életéhez, a húszéves barátság utolsó szimbólumaképen, Fazekas szerkesztőnek hagyta. Aztán! Nem is volt egyébről intézkedni valója a szegény, hányatott sorsú, istenáldotta írónak és újságírónak, a szombaton virradó éjszakán 2 óra után néhány perccel dolgavégezetten örök álomra hajthatta le fejét. Kőrakó Béla. A temetés Amikor Hodobay Sándor, dr. polgármester szombaton reggel értesült Damó Oszkár haláláról, azonnal felhívta telefonon a Reggeli Hírlap szerkesztőségét és közölte, hogy a város tisztességének tartja, ha az elhunyt kiváló újságíró, aki cikkeivel, ötleteivel és tanácsaival oly sokszor segítette elő Miskolc fejlődését, a temetéséről gondoskodhat. A polgármester a temetésre vonatkozólag haladéktalanul meg is tette aszükséges intézkedéseket. A délelőtt folyamán a Reggeli Hírlap szerkesztősége értesítést kapott arról sel hogy a temetési szertartást, amennyiben gyengélkedő egészségügyi állapota megengedi, Grosch Adolf prépost-kanonok fogja végezni papi segédlettel. Ebben a pillanatban még nem tudjuk, hogy milyen külsőségek között megy végbe az egyházi szertartás, miután a mindszenti plébániát sem kímélte meg az influenza-járvány. Kronberger kanonok és Tóth Zoltán Viktor segédlelkész is ágyban fekvő betegek, Grosch kanonok is gyengélkedik, úgy, hogy csak két lelkész végzi a pasztorációt, akik a vasárnapra való tekintettel kettős szentmisek celebrálására kértek engedélyt Szmrecsányi Lajos dr. egri érsektől. Még az esti órákban is kijelentette azonban Grosch kanonok, hogyha emberileg lehetséges, ő maga fogja végezni a temetési szertartást, mert Damó Oszkárnak betegsége alatt tanúsított példás a keresztényi türelme és a gyakorlatban is megnyilvánuló katholikus hite, az élettől való megválásának példája méltó arra, hogy az egyház ünnepélyesen kisérje utolsó útjára. A temetés délután pontosan 2 órakor kezdődik a mindszenti rom. kath. temető kápolnájában. A temetési szertartást a szinház énekkara fogja bevezetni, majd az egyházi szertartás után a Reggeli Hírlap, a miskolci újságírók testületének és a Magyarországi Újságírók Egyesületének, valamint az Otthonírók és Hírlapírók Körének szónokai vesznek búcsút a korai sírjába térő Damó Oszkártól. A temetési szertartást aliósgyőr-vasgyári Dalárda éneke fejezi be. Vasárnap szavaz először* a megszállás óta a Jugoszláviához csatolt magyarság A szerb radikális párt és a magyar párt közös listával vesz részt a tartományi választásokon Belgrádi, január 22. Vasárnap, január 23-ikán zajlanak le egész Jugoszlávia területén az úgynevezett tartományi választások. Ez a dátum rendkívül fontos a délvidéki magyarságra nézve, mert most léphet fel először szabadon a politikai fórumon, mint kisebbségi párt. A tartományi választások megfelelnek a mi törvényhatósági választásainknak, de nem a megye gazdasági, közigazgatási és politikamentes színezetében, mert Jugoszláviában ezeken a választásokon is az országos politikai pártok érvényesülnek. Ezért van az, hogy akié a törvényhatósági, azé az országos politika is. Ebből a szempontból fontos tehát, hogy a magyarság, mint kisebbségi párt, ezúttal feltétlenül bekerül a tartományi gyűlésbe. A Délvidéki Magyar Párt tudvalévően új taktikához folyamodott, mert paktumot kötött a kormányzói radikális párttal s igy a magyar párt a radikálisokkal együtt közös listával vívja meg a tartományi választásokat, ez a megegyezés azonban nem jelenti a kisebbségi politika eddigi programjának feladását, a szövetkezés csupán taktika, a választások idejére. Eljárása a délvidéki magyarság körében a legnagyobb megértésre, sőt lelkesedésre talál. A szövetkezésnek eredménye az, hogy jelenleg a magyar választókat is fölveszik a választói névjegyzékekbe, a magyar párt szabadon kiépíthette szervezeteit a délvidék, sőt még Szlavónia magyarlakta községeiben is és eredménynek tekinthető az is, hogy a magyar, párt, mint letagadhatatlan politikai tényező vonul be a jugoszláv politikai életbe. A magyar párt vezetősége, Sántha György dr., Várady Imre dr. és Prokopi Imre dr., a párt főtitkára és szerb radikális párt vezetőségével együttesen szónokolnak a közös gyűléseken, hol szerbül, hol magyarul, ugyanígy a szerb radikális párt szónokai is legtöbbször magyarul szólnak a magyar választókhoz. A radikális párt vezérei közül az együttmunkálkodás hívei Radonics Jován, Triskavics, a szkupstina elnöke és Nincsics, a volt külügyminiszter. Ha a radikális párt győz a választáson, ami valószínű, akkor a magyarság helyiszámarányának megfelelően jut képviselőkhöz a tartományi gyűlésen. A távolabbi kilátások közé tartozik, hogy elmaradnak az eddigi atrocitások és a magyarság fokozatosan ki fogja vívni mindazokat a politikai és kisebbségi jogokat, amelyek a vidovdáni alkotmány keretében kiküzdhetők. Szerb politikai körökben ennek a szövetkezésnek már azért is nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert biztosra veszik, hogy Magyarország több bizalommal tekint majd Jugoszláviára, ha látja, hogy az S. H. S. állam az uralma alá került magyarokkal liberálisan bánik, jogaikat tiszteletben tartja a Kérelem a munkaadókhoz. A Máv. nyugdíjasok szakcsoportjának elnöksége felkéri mindazon intézményeket, vállalatokat, cégeket stb., amelyek megbízható nyugdíjas vasutasokat, szándékoznak alkalmazni, hogy eziránt a Máv. nyugdíjas szakcsoport vezetőségéhez (Lukács András elnök, Palóczy utca 39., telefon, 66., vagy Tarján József titkár Melinda u. 8.) fordulni szíveskedjenek. Ma, vasárnap utoljára URANIA A legizgalmasabb Harry Piel attrakció: 6 nap az apacsok közt (A vörös grófnő) Kalandos filmregény 10 fejezetben. Telefon 1085. Hétfőn és kedden Mia May megrázó hatású alakítása: Erősebb a szerelemnél.. Himnusz az anyai szeretetről 8 felvonásban.