Reggeli Hirlap, 1930. május (39. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-01 / 98. szám

1936. V. 1. I­ ­zgalom a villamos igazgatósági tagság körül Ezt követően került a sor a tárgy­sorozat következő pontjának ,a tár­gyalására. Hodobay polgármester előterjesztést tett a Villamos Rt.-nél üresedésben levő igazgatósági tag­ság betöltésére­ azzal, hogy bárkit delegáljon is a törvényhatósági bi­zottság a város részéről a villamos igazgatóságba, az illető ebből jogállásból következő anyagi jogát nem a saját részére érvényesítheti (helyes, nagyon helyes) lament az igazgatósági tagságból folyó járu­lékát a város pénztárába tartozik befizetni a szegényalap javára. (Helyes, igen helyes- szóltak köz­be.) Horányi Kornél dr. a maga ré­széről tetszéssel fogadta a polgár­­mester előterjesztését. Megállapítja azonban,­­hogy bár ez a helyes in­tézkedés, de eddig nem így volt.­­ Éppen ezért fentartja a jogot- hogy amennyiben olyan igazgatósági ta­got delegálnak a villamos igazgató­ságba, aki a város javát fogja szol­gálni és a város részére hasznot mutat ki, az illető jutalmazására annak idején indítványt terjesszen elő. Nagy zajban és emelkedő fár­mában azzal folytatta Hoványi Kornél dr. felszólalását, hogy ha a város beküld valakit a villamos igazgatóságba- aki idejét és szak­értelmét a köz érdekének szolgála­tára fordítja, azt honorálni kell. — (Közbeszólások: Nem lehet, szó sem lehet róla!) Pláne — folytatta Ho­rányi — ha az illető nem törvény­­hatósági bizottsági tag. (Közbeszó­­lások: Csak nem állítunk ki ma­gunkról szegénységi bizonyítványt.) Hoványi Kornél dr.: Felvetem a kérdést, vájjon delegálható-e egy­általán igazgatósági tagként az, aki a társaságnak részvényese. (Zaj és derültség.) A gyakorlatban az a helyzet- hogy a tárgyi igazság szempontjából a részvényes érdeke megegyező a részvénytársaság ér­dekével. (Újból zaj és lárma fogad­ja Hoványi szavait.) Hoványi igy folytatta: — Mentől több hasznot produkál ugyanis a részvénytársaság... Kovács József dr.: Annál több ré­szesedést kap a város. Hoványi Kornél dr.: ... az érde­keltség kérdéséről van itt szó, tes­sék megállapítani, hogy a jelöltek valamelyike nem részvényes-e. — (Nagy zaj.) Hodobay polgármester: A tör­vényhatósági bizottság azt delegál­­ja a Villamos Rt. igazgatóságába, akit a legjobbnak lát... Kovács József dr.: A törvényha­tóság kebeléből. Hodobay polgármester: Egyéb­ként nem új keletű intézkedés, hogy az igazgatósági tag a­ maga jutalékát a város pénztárába be­fizesse, így volt ez már régebben is. M­ikszáth Kálmán dr. főispán: Megállapítom, hogy Hoványi Kor­nél dr. bejelentésének törvényes alapja nincs. Hodobay, polgármester: Ami pe­dig az összeférhetetlenség, illetve érdekeltség kérdését illeti, erre nézve ma m­­g Budapest szabály­rendelete irányadó. A fővárosi sza­bályrendelet szerint pedig­ a dele­gált igazgatósági tag a város pénz­tárába tartozik befizetni igazgató­­sági jutalékát. Kovács József dr.: Később is, ha már szabályrendeletünk lesz. Mikszáth Kálmán dr. főispán kérdésére a törvényhatósági bizott­ság úgy döntött, hogy az előter­jesztésnek megfelelően betölti a­ vil­lamosnál megüresedett igazgatósági tagságot. Mivel titkos szavazást kértek­ a főispán elrendelte az igaz­gatósági tagnak titkos szavazás al­ján való betöltését. A szavazatok megejtésére két szavazatszedő kül­döttséget delegált. Az első szám­ú küldöttség elnökéül Allender Hen­rik udvari tanácsost, tagjaiul: Friedmann Miksa dr.-t és Pataki Sándor dr.-t. jegyzőjéül: Fekete László dr.-t. ,a második szám­ú sza­vazatszedő bizottság­ elnökéül Te­­leszky Béla dr. közjegyzőt, tagjaiul: Földes Zoltánt és Peres Kálmánt­­jegyzőjéül Máday Lajos dr.-t jelöl­te ki. A szavazás tartamára az ülést felfüggesztette. Nagy izgalomban kezdődött meg a szavazás és bár pillanatra sem volt vitás, hogy­­ a törvényhatósági bizottság többsége Halmos Géza dr.-t delegálja az igazgatóságba, mégis szinte percekként informá­lódtak a bizottsági tagok a szava­zatok alakulásáról. Fokozta az­­ iz­galmat és a szavazás érdekességét az a körülmény, hogy az egyik sza­vazatszedő küldöttség előtt, ahol percekkel korábban zárták le a szavazást Pózáénak 3 szótöbbsége volt,­­ de ugyanekkor a másik szavazatszedő küldöttségnél Halmos Fehér Ödön főszerkesztő ismere­tes indítványa foglalkoztatta ez­után a törvényhatósági bizottsá­got. Az indítvány tudvalévően a vidéki színészet megsegítésére , a rádiójövedelmek felhasználását je­löli meg. A hetek során országos utat meg­tett és az országos érdeklődés kö­zéppontjába került indítv­ányt, mint a színügyi bizottság, illetve a kisgyűlés előterjesztését H­alma­i Béla dr. helyettes polgármester tárta a törvényhatósági bizottság elé azzal, hogy a közgyűlés kéri a kereskedelmi minisztert, a rádió megadóztatására és hasonló szel­lemű felirat előkészítésére a város hívja fel a társtörvényhatóságokat is. A vidéki színészet ugyanis igen nehéz helyzetben van, a rádió és a mozi nagy konkurrenciát jelent, számára. Az állami támogatás cse­kély, évi 409—450 pengő körül mo­zog, viszont az indítvány megvaló­sít­ás­a alkalmas eszköznek látszik a vidéki színészet megsegítésére. A törvényhatósági bizottság helyes­léssel fogadta az indítvány előter­jesztését. Érdekes közbeszólások hangzottak el, köztük a vitéz Vidla Istváné arra nézve, hogy adjon a rádió és fizessenek a mozik is a bajbajutott vidéki színészet megse­gítésére. Adóztassák meg a rádiót és a mozit Ilyen hangulatban állott fel szó­lásra Kovács József dr., aki öröm­mel tette magáévá Fehér Ödön in­dítványát, illetve az ebből folyó polgármesteri előterjesztést. — A gondolat — mondotta Ko­vács József dr. — a színügyi bi­zottság egyik lelkes tagjának, Fe­hér Ödönnek, a Reggeli Hírlap fe­lelős szerkesztőjének az ötletéből került az illetékes szakbizottságok elé. A polgármester sietett azt a közgyűlés elé hozni, miután már az ország figyelmének a középpont­jába került az indítvány, amely hi­vatva volna új életre kelteni a hal­dokló vidéki színészetet. A magyar vidéki színészet —­ folytatta: Ko­vács József dr. — sorsdöntő órá­kat él. (Úgy van, úgy van!) A ma­gyar vidéki színészet több mint egy évszázadon át jelentette a magyar kultúrát, a magyar közművelődést­ Száz évvel a legnagyobb magyar tragédia­írónak, Katona Józsefnek a születése után a halhatatlan drá­mairó kilépett egyszerű sírjából és városa, nemzete márvánnyal jelzi halóporának helyét. Ugyanakkor a magyar színészet születésének ra­gyogó márványemléke lassan el­porlad és a szomorú pusztulás felé halad. — Ez az életrevaló indítvány és határozat volna hivatva új életre hívni ennek a meges­onkí­tett or­szágnak színművészetét és ezzel a magyar kultúrának dicsőséges út­ját egyengetni. Az élő szó, a nem­zeti gonc­olat, a magyar irodalom és költészet és a magyar Színmű­vészet hatalmas versenytársat nyert a technika csodáiban: a rá­dióban és a moziban. A tömegek hangulatát, ízlését napról-napra el­hódítja a hangosfilm, a talkie és a vetített kép. A rádió megadja a lehetőséget, hogy bárki otthonában gyönyörködjék a világ minden tá­járól a­ kultúra legváltozatosabb produkcióiban. Ezeket az olcsó, vonzó, immár nag­y tömegeket le­kötő- a technika, eszközeivel közve­tített élvezeteket meg­ kell végre adóztatni a­ magyar színművészet, a magyar irodalom megmentésére.­­— Az országban 300 ezer rádióelő­fizető van, akik havonta 2,40 fil­lért fizetnek. Egy évi bevétele a rádiónak 1,9 millió pengőre rúg. A 10 filléres díjemelés a magyar szí­nészet javára egy esztendőben 400 ezer pengőt eredményezne, amely­­lyel meg lehetne menteni a vidéki színészetet■ Hasonlóképpen meg kellene adóztatni a vidéki színészet javára a mozikat. Egy jelentéktelen kis nótdij nem érintené a mozik be­vételét és látogatottságát és a ma­gyar vidéki színészetet visszaad­hatná igaz hivatásának. Ezzel a kiegészítéssel tette ma­gáévá Kovács József dr. az előter­jesztést és kérte a törvényható­ság vezetőit, hogy ne csupán a ha­tározat megküldésével, de lelkes és állandó propagandával tartsa ébren ezt a gondolatot, mert ha a magyar színművészet oltárán kialszanak a magyar szellemek, a magyar gondo­latnak a tűze, ez a magyar kultú­ra erejét és a nemzet hitét és önbi­zalmát is gyöngíteni fogja. (Éljen­zés és plagy taps.) Rónai Sándor a vidéki színészet válságát összekapcsolja a tömegek válságával. A válság oka: a fo­gyasztóképesség megszűnése. Neon lehet a színház válságát ilyen ter­mészetű támogatással megszüntet­ni, mert ennek egyetlen módja a kisemberek anyagi megerősítése. — Ugyanis a kispolgárságnak­­ és a munkásságnak van kulturális érzé­ke, de nincs meg a színházba jár­á­si lehetősége. Nézete szerint a szín­házi helyárak leszállítása hozzáfér­hetőbbé tenné ezt a kulturintéz- Tisztelettel értesítem a n. é. közön­séget, hogy özv. Laczi L­ajosné Tizes­­honvéd­ utca 38. sz. alatti üzletét május 1-én átvettem. Kitűnő kőbányai sörök állandó csa­polása. Elsőrendű fajborok. Állandóan meleg konyha. Abonensek ebéd és vacsorára elfogadtatnak. Szives pártfogást kér POTENGA vendéglős. Ugyanott asztalok és székek eladók. Fehér Ödön indítványa a vidéki színészet megsegítésére REGGELI HÍRLAP ■­­ Izgalmas volt a szerdai folytatólagos közgyűlés is A hadigondozottak nyomoráról és a vidéki színészet válságáról beszéltek a közgyűlés szónokai Hodobay polgármester vállalja a hadirokkantak­, özvegyek­ és árvák védelmére irányuló akció vezetését . Halmos Géza dr.t választották meg a villamos igazgatóságába­ ­a Sugár Gyula dr. az ilyen gesz­tusok fölött nem lehet szó nélkül napirendre térni. Lichtenstein László közéleti érdemein felül jó­tékony gesztusaiért is megérdemli a köszönetét. A törvényhatósági bizottság Su­gár Gyula dr. felszólalása nyomán m­eleg ovációban részesítette a tá­vollevő felsőházi tagot. Rendkívüli közgyűlés lesz a villamoskérdésben Miskolc, április 30. Miskolc város törvén­yi hatóság­i bizottsága Mikszáth Kálmán dr. fő­ispán elnökletével szerdán délután megtartott folytatólagos közgyűlé­sén tárgyalta a napirendnek azokat a fontos és közfigyelmet érdemlő pontjait, amelyek a közgyűlés első napján nem kerültek sorra. A foly­tatólagos közgyűlésen bár kevesebb számban jelentek meg a város­atyák, de az érdeklődés mégis igen na­gy­i volt. Csoportok alakultak a közgyűlési terem egyik és másik sarkában és a vezető szerepet betöl­tő bizottsági tagok társaik gyűrűjé­ben mondták el véleményüket a keddi közgyűlés lefolyásáról. Egyik másik bizottsági tagot szemrehá­nyásokkal illették bizonyos kérdés­ijén tan­us­ított álláspontjukért — azonban mindegyik igyekezett meg­védeni a m­aga álláspontját. A ma­lomügy körül támadt hullámok még a­­közgyűlés második napján is éreztették hatásaikat —­ a napirend tárgyalásának a megkezdése előtt. Egyébként a folytatólagos közgyű­lés elejétől végig a feszült érdeklő­dés és itt-ott az izgalom lázában folyt le. De voltak a közgyűlésnek olyan mozzanatai, amikor a méltán megérdemelt figyelem jár ki a fel­szólalók mondanivalóinak. Miskolc a nemzetközi autóforgalomban Mikszáth Kálmán dr. főispán dél­után negyed 5 órakor nyitotta meg a folytatólagos közgyűlést- ame­­lyen a Miskolc—diósgyőri törvény­hatósági út külső szakaszának asz­faltozási ügyét kezdték tárgyalni. Az előterjesztés kapcsán Mártha Miklós ny. miniszteri tanácsos fej­tette ki a maga érdekes és szaksze­rű véleményét, amelyre Hodobay Sándor dr. polgármestert reflektált. A közgyűlés elhatározta a törvény­hatósági útszakasz külső részének az aszfaltozását, amelynek 980 mé­teres szakasza 132 ezer pengőbe ke­rül. Az összeg felének megtérítését a kereskedelmi kormánytól kéri a város, a reáeső rész visszafizetésé­nek időtartama pedig 5 százalékos kamat amellett tíz évre terjed. A kérdés hibálmul szolgált a polgár­mesternek arra, how kifejtse­­a lil­lafüredi út fontosságát és azt, hogy­ például húsvétkor 730 autó robogott Miskolcon át Lillafüredre, vagyis látható, hogy Miskolc éppen a jó útviszonyok miatt belekapcsolódott a nemzetközi autóforgalomba. Géza dr­ vezetett. Mintegy negyed­órás szünet után Mikszáth főispán megnyitotta a közgyűlést, amelyen Allaender Henrik udvari tanácsos bejelentette, hogy 99 szavazatból 53 Halmos Géza dr.-ra, 46 Pazar Ist­ván vízműigazgatóra esett, ennek folytán a törvényhatósági bizottság többsége Halmos Géza dr.-t dele­gálta a város részéről a Villamos­­sági Rt. igazgatóságába. A közgyűlés lelkes éljenzéssel fo­gadta a választás eredményét, amelynek kapcsán Sugár Gyula dr. megemlékezett Lichtenstein László felsőházi tag érdemeiről, aki a Vil­lamossági Rt. igazgatóságában ön­zetlenül és a legjobb tudása sze­rint szolgálta és védte a város ér­dekeit, sőt igazgatósági jutalékait is önszántából évről-évre követke­zetesen jótékony célra juttatta. Eb­ben az anyagias világban — mond­ Vita érdektelennek látszó kérdés körül Egy érdektelennek látszó kérdés körül keletkezett ezután nagy vita-A fekáliák szállításáról van szó. Erre nézve a város a vállalkozóval bizonyos tőzege­lési eljárásra kötött megállapodást, amelyet Rimóczy József dr. tanácsnok terjesztett elő kimerítő részletességgel. Az elő­terjesztéshez Kasza József, Láng Lajos dr., Mayer Ferenc és Hajós László szóltak hozzá. Valamennyien abban foglalták össze álláspontju­kat, hogy a megállapodás antiszo­ciális pontokat tartalmaz. Ezeket korigálni kell. Maga a polgármes­ter is emellett az álláspont mellett nyilatkozott, úgyhogy a közgyűlés az előterjesztett megállapodást mó­dosítás végett visszaküldi a szak­­bizottságnak. Újból tökéletes énekes és zenés hangosfilmmel jövünk! VÁRKONYI MIHÁLY és CORINNE GRIFFITH filmcsodáját Ismét a Vitaphone 120 tagú zenekara kíséri­­ Trafalgar! oroszlán Lord Nelson és Lady Hamilton örökszép szerelmének kápráztató kiállítású története . Pre­mier : mától, csütörtöktől vasárnapig ! felefőn : 10­85 HANGOS URÁNIA!

Next