Reggeli Hirlap, 1931. május (40. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-01 / 98. szám

19:51. V. 1. REGGELI HÍRLAP Tizenöt évi fegyházra ítélte a törvényszék a sajóvárkonyi gyermekgyilkos anyát Kovács Péte­rtel elájult amikor kihirdették előtte az ítéletet, amely nyomban jogerőre emelkedett . A törvényszék beigazoltnak látta, hogy a gyermekgyilkos asszony este 10 órától reggel 4 óráig előre megfontolta szörnyű tettét Miskolc, április 30. c­sü­törtökön megint mozgal­mas napja volt a miskolci tör­vényszéknek. Ismét asszony­­ál­lott a­ bíróság előtt főbenjáró bűncselekménnyel vádolva. Ko­vács Fere­ntes sajóvárkonyi asz­­szony bűnügyét tárgyalta a tör­vényszék. Az alig 23 esztendős fiatalasszony december 20-án haj­nalba­n best­iál is hegy ellen­ség­gel meggyilkolta három esztendős törvénytelen kisleányát, majd öngyilkosságot akart elkövetni, de ehhez már nem volt­­ lelki ereje. A bűncselekményt mege vetélytársnőjével akart végezni Kovács Fere­ktel és azért köszö­rülte ki élesre a tésztavágó kést. Az asszonyt azonban nem tudta becsalni a lakásba, ahol hajnal­ban elkövette szörnyű tettét, amellyel vad házastársán, Fodor János gyár­m­enité­son akart bossz­ut állmni. A vád: gyilkosság Dolinay Mihály tanácselnök nem sokkal 9 óra után nyitotta meg a főtárgyalást, amelyen a vádat Horkay Ferenc kir. ügyész képviselte, m­íg a. vádlott védel­mében C­zink Ignác dr. jelent meg. A vádirat gyilkosság bűntetté­vel és súlyos testi sértés vétségé­vel vádolja Kovács Péte­­telt. A .súlyos ttestisértést vetélytársnő­je, Simon Erzsébet ellen követte el. Az asszonyt késsel fejbeütötte. Bűnös vagyok — Bűnösnek érzem magam­­— jelentette ki a megtörten visel­kedő vádlott az elnök kérdésére. Ezután hozzákezdett, hogy részletesen elmondja, azt az utat, amely Fodor János oldalán a hajnali, gyilkossághoz vezetett. Fodor János különvált feleségé­től, Simon Erzsébettől és őt vette magáihoz. Később hol ő vele, hol S­imon Erzsébettel élt a férfi. Emiatt állandó botrányai voltak Simon Erzsébettel, aki egyizben paprikát szórt a szemébe, ugyan­akkor ő késsel szúrta fejbe az asszonyt. Októberben együtt élt Fodor Jánossal Sajóvárkonyban, ami­kor eljött oda Simon Erzsébet. Fodor János újból összeállott az asszonnyal, őt pedig szolgálni akarta küldeni­— Engem nagyon elkeserített Fodor Jánosnak ez a viselkedése. — Szerette Fodor Jánost ? —– kérdezi az elnök. — Nagyon szerettem. — És ő? — Ő is szeretett és azt mondta, hogyha térdig ellárja a lábát, akkor is velem fog élni. Ezután még néhány hétig együtt maradtak akkor Fodor Jánossal, majd úgy éltek együtt, hogy egy szobában velük lakott Simon Erzsébet is. Ő novemberben megunta ezt a furcsa életmódot és közölte Fo­dor Jánossal, hogy inkább el­megy szolgálni. Fodor azonban erre baltást fogott rá és kijelen­tette, hogy nem megy egy lopot­tal sem. Két nap múlva azonban felszólította, hogy menjen el szol­gálni Ózdra, mert Simon Erzsé­bet csak így hajlandó visszahoz­ni a bútorokat. Ha majd vissza­hozza­ a bútorokat, akkor újból Kovács Péte Etellel együtt fog élni. Fodor térdepel azután kiutasít . Amikor Ózdon szolgáltam, egyetlen nap sem múlt el anél­kül, hogy fel ne keresett volna Fodor János. Állandóan azt han­goztatta, hogy nem tud nélkülem élni és térdepelve k­önyörgött két hét múlva, hogy térjek hozzá vissza Sajóv­ár­­­onyba- Megígér­te, hogy feleségül vesz és gon­doskodni fog a gyermekemről is. Újból visszamentem Sajóvár­­konyba, de decemberben megint megjelenít­ett Simon Erzsébet. Újból kezdődött a furcsa élet­mód. — December 17-én Fodor Já­nos újból felszólított, hogy tir­­kuljak a háztól, mert most már megint Simon Erzsébettel fog együttélni. — December 19-én este János mielőtt elment munkába kijelen­tette, hogy nem akar otthon ta­lálni már, amikor hazajön. Ez a kijelentés végképen elkeserített. Elhatároztam, hogy megölöm magamat, megöli a gyermekét? — Nem határoztam el előre magam, hanem hirtelen támadt ez a gondolatom. Megint felolvasták a régi val­lomását, amelyben ezt mondotta: Jobbat kevesebb pénzért, ir Berci kit! Árusítja: BERZY LÁSZLÓ kávé és tea szakészlete „Miután Simon Erzsi nem jött be, megfogamzott bennem az a gondolat, hogy megölöm, maga­mat és a gyermekemet.“ Így volt — kérdezi az elnök. — Nagyon el voltam keseredve. — Este 10 órakor hívta az Er­zsit és csak három órakor követ­te el a gyilkosságot — mit csi­nált addig? — Azon gondolkoztam, hogy mi lesz most velem, hova megyek a­ tél közepén.­­— Miért nem követte el mind­járt a gyilkosságot ? — Mert akkor még nem volt bátorságom. Úgy határoztam, hogy hajnalban ölöm meg a gyermekemet. — Aludt reggelig?­ — Nem. Búcsúleveleket irtam.­lőzőleg Meg akartam ölni Simon Erzsébetet itt, félbeszakította nem öngyilkosságra semmi hogy uj-Az elniök vádlottat: — Először, gondolt! — Nem gondoltam én­­másra. Az elnök figyelmezteti, eddig nem így vallott, majd hát felteszi a kérdést: — Ha öngyilkos akart lenni, miért ment Simon Erzsiért? — Csak be akartam hívni, ki akartam beszélni vele magamat. — Nem arra gondolt, hogy becsalja és megöli? A vádlott habozik, majd miu­tán újból figyelmeztetik régeb­bi vallomására, így folytatja val­lomását : — Gondoltam arra, hogy meg­ölöm, de lehet, hogyha bejött volna, akkor sem öltem­ volna meg. — Mikor határozta el, hogy Rezesbandát kér a gyilkos Felolvassák Kovács Fere Etel búcsúleveleit, amelyeket a csend­­őrséghez, az édesanyjához és Fo­dor Jánoshoz írt. Fodor Jánost arra kéri, hogy hívja ki a teme­tésére az ózdi rezesbandát­— Miért ölte meg a gyerme­két — teszi fel a kérdést a leve­lek felolvasása után Dolinay ta­nácselnök. — Mert sajnáltam, hogy árván maradjon. — Megölni nem sajnálta. Úgy végzett vele, mint egy birkával? — Elhatároztam, hogy elemész­tem magam és neki is velem kell jönni, mert az a legjobb az ő ré­szére. A vádlott állandóan sír, mialatt vallomását előadja. Az elnök már a gyilkosság lefolyásáról kér­dezi : — Mikor fejezte be a levele­ket? — Négy órakor. — Hol volt a kés? — A szelázsin. — Onnan vette el? — Igen és rögtön megtettem. — Hogyan? — Ilonka aludt. Odamentem az ágn­éhoz, felhúztam az állót és háromszor egymásután végig­­húztam rajta a kést. Rögtön meg­halt — zokog­ja-A bűnjelek közül előveszik a kést. Hatalmas élesre köszörült tésztavágó kés, amelyre rászá­radt a szerencsétlen gyermek vére. — Ezzel követte el a gyilkos­ságot? ^ — Ezzel — feleli megborzong­va a vádlott, de nem mer ránézni a késre. A gyilkosság után fel akarta magát akasztani — mondja to­vább Kovács Fere Eter, de meg­borzadt, nem volt ereje a nya-o­kán megszorítani a hurkot. Az elnök még megkérdezi, hogy meg akarta-e ölni Simon Erzsébe­tet, mire azt válaszolja, hogy fog­­alkozott ezzel a gondolattal. 11 óra után fejeződött be a vádlott kihallgatása. Hönigsfeld Jenő dr. törvényszéki elmeorvos­szakértő kijelentette, hogy a vádlottat akaratának szabad el­határozásában sem most, sem a bű­­ncselekmény elkövetésének időpontjában elmebeli fogyaté­kosság nem akadályozta. Potócz­­ky Dezső dr. törvényszéki orvos­szakértő a szerencsétlen gyer­mek borzalmas sérüléséről mond szakértői vallomást. Délután került sor a tanuló­ Nagyszabású M f­ammm Május 4-én hétfőn kezdjük meg külön helyiségünkben a nagymen­­­­nyiségben felhalmozódott selyem, szövet és mosóáru maradékjaink árusítását és egy rend­kívüli olcsó vétel folytán elsőrendű vászon­­neműek, mosó vollok, mű­selymek, továbbá a saisonból visszamaradt összes áruk hihetetlen olcsó árakban kerülnek forgalomba külön e célra berendezett népszerű osztá­lyunkon. Bejárat az udvarból is. Nem csábító ígéret, de valóság! Tessék vételkényszer nélkül meggyőződni. 1 0111 HU !! IK­i IKILt Az orvosszakértők

Next