Reggeli Hirlap, 1932. március (41. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-01 / 49. szám

1932. HU­­ REGGELI HÍRLAP MA­TÓL KEZDVE TÍZ FILLÉR A REGGELI HÍRLAP A LAPÁR LESZÁLLÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSE VASÁRNAP IGEN NAGY HATÁST VÁLTOTT KI MISKOLCON Kiemelkedő, szinte szenzációs eseménye volt a vasár­napnak az a bejelentés, hogy a Reggeli Hírlap árát 10 fil­lérre leszállítjuk és lényegesen csökkentjük az előfizetési díjakat is. A közönség ezt a bejelentést a legnagyobb öröm­mel és megelégedéssel fogadta. Tanúskodnak erről azok a hálálkodó levelek, amelyek garmadával érkeznek be a Reg­geli Hírlap szerkesztőségéhez. A Reggeli Hírlap a lapárle­­szállításkor jó példát mutatott, hiszen váltig hirdetjük, hogy f­ olcsóbbá kell tenni a súlyos gondokban vergődő magyar éle­tet. Magától értetődik, hogy a Reggeli Hírlap a lapár le­­szállításával nagy áldozatokat hoz, de mi készséges öröm­mel vállalunk újabb terhet magunkra, csakhogy kielégítsük olvasóink kívánságait és kiérdemeljük olvasóink megbecsü­lését és szeretetét. Az olcsóbb Reggeli Hírlap terjedelme és tartalma semmivel sem csökken és éppen úgy igyekszik majd gyorsan és pontosan beszámolni a helyi, országos és nagyvilági eseményekről, mint eddig tette. A Reggeli Hír­lap továbbra is mindenkitől függetlenül és mindenféle befo­lyásolástól mentesen társadalmi, felekezeti és pártkü­lönb­­ség nélkül küzd a dolgozók érdekéért, az igazi és tisztult szellemi demokráciáért. Mától, azaz március 1-től kezdve tehát a Reggeli Hírlap napi példánya 10 fillér, egyhavi elő­fizetése pedig Miskolcon 2,60, vidéken 2,50 fillér. Hisszük, hogy ez a jelentős áldozathozatal élénk viszonzásra talál Miskolcon és az öt vármegye területén, ahová eddig is járt a Reggeli Hírlap és tömegesen jönnek majd hozzánk új ba­rátaink, akik jó és olcsó újságot akarnak olvasni. Mi min­den ügyükben hűségesen és becsülettel ki fogunk mellettük tartani. Ellopták a talpfákat az ózdi kisvasút vágányai alól Egy házaspárt gyanúsítanak a lopással, amely könnyen végzetes szerencsétlenséget idézhetett volna eld Miskolc, február 29. Különös lopás ügyében indított nyomozást vasárnap az ózdi csend­­őrség­. Az Ónod—Pázmány között közle­kedő i­parv­asút töltését nemrégiben 25 méteres védőgáttal erősítették m­eg az esetl­ege­s csuszásul­ás meg­­tkiztályozása céljából. Ez a védő­­gát vasárnapra több helyütt össze­­­omlott és mint kiderült, lassan elhordták belőle a talp­fákat. A csendőrség a lopás tetteseinek a kézrekerítés­ére erélyes nyomozást indított­, amelynek a során a gyanú egy házaspárra terelődött, akikről ki is derült, hogy több darab talpfát elhordták a védőgátból. A csend­őrségen azt hiszik, hogy még mások is lopkodták a talpfá­kat és ezáltal súlyos veszedelemnek tették ki a vasútvonalon közlekedő iparvasutat és utasait. Raád Árpád és Gyulai-Molnár Ferenc is visszavonták a rendőrségen tett vallomá­saikat Operettszerfi külsőségek között folyt le a laktanyában tartott terep­szemle — mondja Gyulai Molnár Budapest, február 29. A puccs-ügy hétfői tárgyalásán ha első tanú Raád Árpád volt, aki­­,-­ többiekhez hasonlóan visszavonta a rendőrségen tett vallomását, azt állítva, hogy az erről szóló jegyző­könyvet lelki kényszer alatt írta alá. Kijelentette, hogy Raits altá­­b­ornaggyal való beszélgetései so­rán nem került sohasem szóba esetleges felkelés a kormány ellen. Szerinte az egész ügynek háttere az, hogy valaki Gömbös miniszter­nél befeketítette. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy­­szervez­kedésük antiszemita színezetű lett volna és hogy gazdag zsidókat akartak volna kivégezni a Vérme­zőn. Vannaynak nem volt , olyan szerepe, mint aki a felkelésnek fel­esküdött. Gyulai Molnár Ferenc heves gesz­tusok közben jelentette ki, hogy a rendőrségen tett vallomását szintén visszavonja. Mint mondotta, való­ban készültek valamire, de nem ar­ra, ahogy azt a rendőr- és csendőr­­tisztek, akik az ügy­ben nyomoztak, be akarták állítani. Elmondotta, hogy Vannayval egyenrangú szerepet töltöttek be a mozgalomban, egyikük sem pa­rancsolt a másiknak, mindössze ar­ról volt szó, hogy a szervezés szálai­nkább Vannay kezében futottak össze. A szervezkedés egyébként tisztán katonai jellegű volt kizáró­lag arra az esetre, ha a kommunis­ták megmozdulnának. A régi val­lomását azzal magyarázta, hogy fe­nyegették, hogy a feleségét is be­hozzák. Sem Sohill, sem Raits tá­bornokok nevét nem ő dobta bele az anyagba. A laktanyákban tar­tott terepszemle operettszerű kül­sőségek között folyt le és a térkép­­vázlatok szintén gyerekes rajzok voltak. Tóth Ferenc vívómester ugyan­csak azt mondotta, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy puccsterv­­vel foglalkoztak volna. Vannay bor mellett beszélt mindig komolytalan dolgokat. Azt mondotta Vannay­­nak, hogy bármilyen akció sikere attól függ, hogy először legalább is több külügyminisztériumon meg­kell azt előzőleg tárgyalni. A tárgyalásvezető ezután zárt tárgyalást rendelt el. Kedd Március 1. Ttom. hath.: Albin pk. — Prof.: Albin. — Izr.: Adar 23. Ki Thiza. A gyógyszertárak közül a Meg­váltó és az Oroszlán gyógyszer­­tárnak tartanak éjszakai szolgála­tot- Az ellenzéki polgárok és munkások szövetségének listája győzött a Vili. Miskolc, február 29. Miskolc nyolcadik kerületében vasárnap tartották meg a köz­­igazgatási bíróság döntése foly­tán szükségessé vált újabb vá­lasztást a brit rendőri és három póttagsági hely betöltéséért.­­ A választást hetekre visszatekintő kortézia előzte meg- és nagy érdek­lődés a közvélemény minden réte­ge részéről­. Ezt a nagyfokú fi­gyelmet megmagyarázza egyrészt az a körülmény, hogy a nyolca­dik kerületbe­n a közigazgatás rendezéséről szóló 1929. XXXI. t. c. életbeléptetése óta ez már a harmadik választás volt, más­részt hogy miképen oszlanak meg az erők a nyolcadik kerületben és általában tajképen tolódtak el az erőviszonyok a legutóbbi vá­lasztás óta. A nyolcadik kerület választóközönsége az ellenzéki polgárok és munkások szövetsé­gének listáját juttatta teljes győ­zelemhez. A vasárnap megtartott választás eredménye: súlyos ma­rasztaló verdikt a felekezeti poli­tika fölött. A kereszténypártok a második választás során elvesz­tett mandátumaikért szálltak harcba, az ellenzéki polgárok és munkások szövetsége mandátu­maiknak megtartásáért vették fel a küzdelmet és beleékelődött a kortégiába a nemzeti demokrata­­párt is. Már hetekkel ezelőtt, mielőtt még a pártok felfejlődtek és jelö­léseiket megejtették, hírek szivá­rogtak ki, amelyeket azóta meg­erősítettek, hogy a polgári egy­ség érdekében­ a miskolci liberális gondolkozású társadalom repre­zentánsai és különösen Ferenczi Károly, a liberális-demokrata párt elnöke kísérletet tett a polgári egységfront megteremtésére a nyolcadik kerületi választás le­folytatására. De Reisinger Fe­renc országgyűlési képviselő is tett ajánlatot arra nézve, hogy a küzdelem kikapcsolásával történ­jen meg a választás a nyolcadik kerületben. Ezekkel az ajánlatok­kal az elfajulható küzdelemnek akarták elejét venni­ A kísérletek azonban nem sikerültek, a jószán­­dék eredménytelen maradt, a li­berális polgári tábor javaslata sem talált visszhangra a keresz­ténypárt vezetőségénél. A követ­kezmény: a választás eredménye. A vasárnap lefolytatott válasz­tás az ellenzéki polgárok és mun­kások szövetségének listáját jut­tatta győze­lemhez. A szavazatok megoszlása: Reisinger Ferenc 872 Dr. Zsedényi Béla 852 Fekete Mór M2 Bródy Sándor 837 Madaras István 827 Farkas Jenő 800 szavazattal rendes, Dr. Szentpály István 777 Juhász István 773 és Gosztonyi József 760 szavazattal pótmandátumhoz ju­tottak. Tekintettel azonban arra, hogy Reisinger Ferencnek és Zse­dényi Béla dr.-nak dupla mandá­tumuk van, Zsedényi Béla dr. a VIll. kerületben Szentpály Ist­ván dr. javára­­lemond, Szentpály István dr. is rendes tagként kerül vissza a városházára. Reisinger Ferenc lemondása pedig Juhász Istvánt juttatja mandátumhoz. Vagyis a szocialisták két, a füg­getlen demokraták egy mandá­tummal gyarapodva térnek visz­­sza, a városházára. A legutóbbi választással össze­hasonlítva Bródy Sándor 108, Reisinger Ferenc 67, dr. Zsedényi Béla 64, Fekete Mór 101, Mada­­ras István 106, Farkas Jenő 78 szavazattal kaptak többet, mint a megelőző szavazás alkalmával. Az egyesült keresztény pártok listajelöltjeinek szavazata a kö­vetkezőképen alakult: Gosztonyi József 760, Adamcsik György 733, Melnár­ Kálmán 729, dr. Csik József 714, dr. Dálnoky-Nagy Zoltán 708, Spiesz Béla 707, Csor­ba György 698, dr. Tóth Béla 695, Fejes János 681. A nemzeti demokrata párt­ — a múlt évi választáshoz hasonlítva — szintén gyarapodott szavaza­tokban. Ezen a listán Zuszmammn Alfréd 142, Kerekes József 95, dr. Marék Géza 92, Csépes Lajos 83, Lukács Pál 77, Heinlein Ti­vadar 78, Nyisztor József 71, Ta­kács János 76 szavazatot kapott. A választás különben zökkenők nélkül folyt le, az élénkség és a mozgalmasság nemcsak a nyol­cadik kerületben volt észlelhető, hanem a belső városrészekben is, ami érthető, hiszen a kerület 2321 szavazójából 1673-an szavaztak De- Rendzavaras nem történt —­­Forgács Dezső dr. választási el-,­nök és a szavazatszedő küldöttsé­gek elnökei példás figyelemmel végezték felelősségteljes és nehéz szerepüket. Enyhül az idő A Meteorológiai Intézet jelenti este tíz órakor. Várható időjárás a következő 21 órára: Nyugat felől enyhülés és havazás várható, ké­sőbb olvadás valószínű. ABC utasok részére A: Ha Budapestre jön szálljon meg a dunaparti IJ&II ICITT AI elsőrangú*®"»®»^ ■ SIM-szállodában. B : mert olcsó áron nyújt mindent: szép szobát, kitűnő ellátást és szórakozást, hisz úgy a dél­utáni teánál, mint az esti vacso­ránál tánc van. C: Mindezt­­szobát teljes kitűnő ellátással) — a szoba fekvésé­től függőleg — már napi 12 pengőért kaphatja. 12 siker az Uránia műsorában | FEHÉR MÁMOR, a legvidámabb skifilm SZŐKE VÁLÓOK, vígjáték |

Next