Reggeli Hirlap, 1934. február (43. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

1934. II. 1. REGGELI HÍRLAP Kényszernyugdíjazásra ítélték Makláry Dezső miskolci főszolgabírót A fegyelmi ítélet előzménye a volt sajószentpéteri jegyző túlzott beru­házási költekezése Budapest, január 31. A belügyminisztérium fegyel­mi bírósága­ legutóbb megtartott ülésén tárgyalta Makláry Dezső miskolci járási főszolgabíró fe­gyelmi ügyét, amelynek kapcsán­­1 főszolgabírót a szolgálattól va­ló fölmentésre, vagyis kényszernyugdíjazásra ítélte. A fegyelmi ügy előzményei így szól a Reggeli Hírlap bu­dapesti munkatársának .szűksza­vú jelentése a belügyminisztéri­umban működő fegyelmi bíróság ítéletéről Makláry Dezső főszol­gabíró ügyében, amelynek meg­értéséhez tudni kell a fegyelmi ítélet előzményeit, amelyek azok­ra az évekre vezetnek vissza, me­lyekben országszerte állam, tör­vényhatósági közü­let mindenhol nagyarányú beruházási program megvalósítására törekedett, így volt ez többek között Sajószent­­péter községben is, amelynek ak­kori vezetője Tóth. Bertalan — mint mondják­­— a község érde­keit szolgálni vélő beruházásokat eszközölt. A vezető jegyző meg­valósított elgondolásai és keresz­tül vitt tervei azonban túlköltekezésre vezettek és ez a körülmény nem maradt következmények nélkül Sajó­­szentpéter község háztartására nézve, állapítani, hogy ezt a felfogást helyesnek ítélte meg a vármegye főispánja, alispánja és tiszti fő­ügyésze is. Azonban Makláry fő­szolgabíró, nyilván közelebbi kör­nyezete és baráti köre, vagy ta­lán­­egyéb meggondolások folytán elállt nyugdíjazás iránti szándé­kától, vagy legalább is bizonyos időre azt elhalasztotta. Szepessy Orbán dr. vármegyei tiszti fő­ügyész azonban a törvény alap­ján enyhének találta a fegyelmi választmány végi határozatában kifejezésre jutott ítéletet és az ellen felebbezéssel élt a belügymi­nisztérium fegyelmi bírósá­gához, amely igazolta a fő­ispán, alispán és tiszti fő­ügyész álláspontját, a fegyel­mi választmány ítéletét sú­lyosbította. Makláry főszol­gabírót a szolgálat alól való felmentésre, kényszernyug­díjazásra iélte. Az erről szóló hivatalos értesí­tés még nem érkezett meg a vár­megyéhez, de a Reggeli Hírlap munkatársa minden kétséget ki­záróan hiteles helyről szerezte, az értesülését, amelynek valódisága minden vitán fölül áll. Makláry főszolgabíró szabadságon Mint érdekességet említjük meg, hogy Makláry Dezső főszol­­gabíró hetekkel ezelőtt újból föl­vetette nyugdíjazásának gondola­tát és ezt az elhatározását volta­képpen meg is valósította, ameny­­nyiben, mint arról már a Reggeli Hírlap röviden hírt adott, szabadságolását kérte és szűkebb környezete előtt úgy nyilatkozott, hogy szabadságáról nem tér többé vissza a hivatalá­ba. A dolgok ismerői szerint Makláry Dezső főszolgabíró tá­vozása vesztesége a vármegyei közigazgatásnak. A főszolgabíró hivatalos működésének elbírálá­sánál vissza kell gondolni a mö­götte maradt évek sorára, ame­lyek alatt mindig a vármegyei közigazgatás érdekeit és vele együtt a vezetésére bizott égyük és másik járás népének szociális szempontjait szolgálta. Harctéri szolgálata is van. A fronton harcolt, az első vonalban, majd megismerkedett a szerb ha­difogság hátborzongató rémségei­vel: dermesztő télnek idején ki­sérték fogolytársaival, fogyatékos ruházatban, mezítláb havas he­gyeken át a szerb fogság poklá­nak újabb és újabb állomásaira. Mint főszolgabírónak volt tü­relme meghallgatni a szegény embert és egyforma mértékkel mért az átkaparónak és az előke­lő urnak. Érdemei elismeréseké­­pen néhány évvel ezelőtt közpon­ti főszolgabírónak választották meg. A sajószentpéteri jegyző túlköltekezése Az eset hivatalos vizsgálat anyaga lett. Tóth Bertalan ak­kori sajószentpéteri vezető jegy­ző ellen fegyelmi vizsgálat indult és annak alapján Borsod-Gömör vármegye fegyelmi választmánya Tóth Bertalan főjegyzőt a szolgálat alóli felmentésre, kényszernyugdíjazásra ítél­te. De vitéz Borbély-Maczky Emil főispánnak és Bónis Aladár alispánnak, — akik hivataluk elfoglalásakor örök­ségképen vették át az ügyet — az volt a nagyon logikus, minden tekintetben helyes, korrekt és puritán álláspont­ja, hogy’ a vezető jegyző túl­költekezéséért, még ha azzal a község érdekeit vélte is szolgálni, felelős a közvetlen felügyeleti hatóság is, tehát az illetékes sajószentpéteri főszolgabíró. Ilyen előzmények után indult meg Bónis alispán rendeletére a fegyelmi vizsgálat Makláry De­zső időközben Miskolcra megvá­lasztott főszolgabíró ellen. A fe­gyelmi vizsgálat adatai alapján és a vonatkozó törvények szelle­mében Borsod vármegye fegyel­mi választmányának Makláry Dezső főszolgabírót el kellett ítél­nie. Szepessy Orbán dr. tiszti fő­ügyész vádindítványa alapján el is ítélte 1000 pengő pénz­bírságra. A fegyelmi bíróság ítélete Makláry Dezső főszolgabíró­nak már az elsőfokú ítélet meg­hozatala nyomán az volt a szán­déka, hogy levonja a konzekven­ciákat, nyugdíjazását kéri és a tárgyi igazság kedvéért meg kell Tógái tabletták rheumatikus, fájdal­maknál, fejfájásnál, izom és izületi fájdalmak esetén jól hatnak­ Teljesen ár­­talmatlan. Kérdezze meg orvosát! .Minden gyógyszertárban kapható. Szétváltak Ludasnál az „India-kutatók“ Rieger Ernő jelentkezett az adácsi községházán, barátai tovább folytatják az utat Az eltűnt diáko­k ügyében szer­dán érdekes fordulat történt. A déli órákban az adácsi főjegyző telefonon értesítette a rendőrsé­get, hogy a tizenhárom esztendős Rieger Ernő a reggeli órákban jelentkezett a kis heves megyei község elöljáróságán és kérte, hogy gondoskodjanak Miskolcra való hazaszállításáról. A fiú elmondta, hogy osztály­társaival, Papp Miklóssal és Sze­pessy Sándorral kalandvágyból gyalogszerrel Indiába akartak menni. De Ludasnál már annyira kimerült a gyaloglástól, a hideg­től és a gyenge táplálkozástól, hogy jobbnak látja visszatérni szüleihez. Társai, mint mondotta, tovább folytatták az utat az Alföld felé. Az értesítés után azonnal in­tézkedés történt a kimerült India­­kutató hazaszállításáról. A rend­ Figyelmeztetjük a vásárlóközönséget, hogy _ | .. _ | - » .1 . | az nj törvény értelmében idényvegi kiárusítsunk ebruár 5-én bezárni. | Eddigi rendkívüli olcsó áraink tehát még 5 napig érvényben maradnak ^ E ritka vásárlási alkalom kizárólag a t. vevőközön­­ség javát szolgálja! Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a vásárlóközönség eze­n 5 nap alatt aknázza ki saját javára és hasznára olcsó árainkat és hatalmas árukészletünket! Ha nem is volt szándékában, most vásároljon ! Rosenberg Gyula és Testvére _____________MISKOLC__________________ téli vásárunk rekord árai: Patentharisnya 1-3 számig — —.10 Férfizokni 45, 40 fül. — —­­ .30 Divat női gyapjúsál — — —.80 Matt müselyemharisnya — 1.— Viskose selyemharisnya szép­­séghibás — — — — 1.20 Férfi pullover 3.30 — — 1.— Női kötöttpullover 2.80 — 1 50 Női divatsapka — — — 1.20 Csikós müselyemnadrág — 1.10 Matt nőinadrág — — — 2.— Pouplinette ing, komplett, 2 gallérral — — —­­ — 4.40 Női divatkabát — — — 4.80 Gyapjú kötöttszoknya, finom 7.— Kötött gyapjúruha, finom — 12.— A fentiek teljesen hibátlan áruk ! Fenti cikkeken kívül összes raktáron levő készletünket az eddigi olcsó, szabott árainknál még olcsóbban árusítjuk. Jim Kim és FIAI nagykereskedők kicsinyben! osztálya Széchenyi ucca 103­3 ! őrség ugyanakkor telefonon érte­sítette a hajdúsági, szolnok me­­gyei és hevesi csendőrséget, hogy kutassanak Papp és Szepessy után. Remélhető, hogy a másik két kalandszomjas fiú is rövide­sen kézrekerül. Az ember tragédiája a mai ember életének fénye és ár­nyéka, a fejbeütő problématöme­gek sokasága a tárgya a Kisiparosok és Kiskeres­kedők Egyesületében február 7-én, szerdán este 8 óra­kor megtartandó vitaestén, mely­nek Lőcsei Elemér­, a Reggeli Hírlap munkatársa az előadója, illetve vitarendezője. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Meghalt a vármegye legöregebb polgára A napokban meghalt Kovács Kontár József sátai lakos, a vár­megye legöregebb polgára. 1834- ben született Ár­án és százéves korában halt meg. Kovács Kon­ter József nagy időket élt meg és kitűnő emlékező tehetsége még matuzsálemi korában sem hagyta el. Órákat tudott beszélni emlé­keiről és a mögötte maradt több mint három emberöltő zsúfolt történelmi eseményeiről. Legna­gyobb élménye azonban már ag­gastyán korára esik, a világhábo­rúra, amely elmosta nemcsak Ko­vács Kontor József emlékében, de mindenkiében a megelőző évtize­dek eseményeit. Halálra égett egy kisfiú Borzalmas gyer­mekszerencsét­­lenség történt Dulkó László golo­­pi lakos házában. A gazda két és félesztendős fiacskája magára rántotta a tűzhelyről a forró le­vest, amely fejét szinte teljesen lekoppasztotta. A szerencsétlen kisfiú nem sokkal később nagy kí­nok között belehalt sérülésébe.

Next