Reggeli Hirlap, 1935. március (44. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-05 / 53. szám

1935. HL 5. SZINHAZ^IROIUU^ A színház kiemelkedő eseménye , az ördöglovas nagy sikere és Telbisz Éva vendégfellépéje a Fruska címszerepében úgy látszik, a miskolci Nemzeti Színháznál az ördöglovassal együtt berobogott a főszezon perdöntő si­kere is. Eredetileg úgy volt, hogy a színház e heti műsorát két pre­mier tarkítja, a közönség fokozódó érdeklődése következtében azonban folytatólagosan műsoron kellett hagyni Kálmán Imre világhírű operettjét, amely a színháznak és a színtársulatnak komoly, nagy meg­érdemelt művészi sikere. A színház másik kiemelkedő ese­ménye a Fruska reprize. A Fruska reprizét kivételes, mondhatni Mis­kolcon társadalmi eseménnyé avat­ja egy fiatal, még helyesebben ifjú színésznői tehetség bemutatkozása. Tel Kis-K. Évit­ szerződtette a színház igazgatósága a Fruska címszerepé­re. E jóformán még gyerekszámba menő rendkívül tehetséges fiatal színésznő egy este lép fel a Frus­kában. Azért csak egy este, mert Telbisz Évit — aki egyébként Tel­bisz Imre belügyminisztériumi számvevőségi főtanácsos, főszámve­vő leánya — Budapestre köti szer­ződése. Szerződési kötelezettsége Mis­kolcról is elszólítják az ifjú mű­vésznőt, aki a jövő héten már a budapesti próbákon vesz részt. A miskolci Nemzeti Színház éppen emiatt az eredeti tervtől eltérően korábban tűzte ki a Fruska repri­zét. Március 11-én, hétfőn lesz a Fruska premierszámba menő fel­újítása és ezzel voltaképpen az orr szagos hírnév útjára indít el nagy­­tehetségű ifjú színésznőt, akinek miskolci fellépését páratlanul nagy érdeklődés előzi­ meg. SZÍNHÁZI IRODA HÍREI: (*) Nem engedte levenni a közön­ség az ördöglovast a színház műso­ráról. A miskolci Nemzeti Színház történetében szinte páratlan dolog, hogy az ördöglovas, Kálmán Imre világhírű operettjének kirobbanó sikere miatt az e hétre tervezett premiert későbbi időpontra kellett halasztani, mert a közönség formá­lisan megkövetelte az ördöglovas további előadássorozatát. Az Ör­döglovas csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap délután fél 4 és vasárnap este 8 órakor Márkus Lajossal, az Iglói diákok c. film Holéczy Pistájával, a legjobb­ ma­gyar ördöglovassal a címszerepben kerül színre. (*) Egy nő, akinek múltja van. László Aladár pompás vígjátéka ma, kedden este kerül bemutatóra. A pompás, mulatságos vígjáték a fő női szerepben Verebes Emmy­­vel. Bársony Aladár rendezésében ma­ kedden premier, szerdáin A­ bérletben kerül színre. (*) Az Ördöglovas szerdán dél­után fél 4 órakor Márkus Lajossal a címszerepben ifjúsági előadásban kerül színre. Erre az előadásra ki­zárólag a tanulóifjúság válthat je­gyet. ( + ) Telbisz Évi budapesti próbái miatt hétfőn kerül színre a Fruska. Az egész városban rendkívül nagy, lázas érdeklődés nyilvánult meg Telbisz Évi, a rendkívül tehetséges fiatal művésznő egyetlen fellépése iránt, a Fruskában­. Telbisz Évi — budapesti szerződése alapján — rövidesen megválik Miskolctól, hogy a budapesti próbákon részt ve­­gyen. Ezért a miskolci Nemzeti Szíí­ház igazgatósága a Fruska be­mutatóját 11-ére, hétfőre tűzte ki. Ezen az egyetlen estén lép fel a nagyszerű karrier előtt álló fiatal művésznő a Fruska imponálóan ki­tűnő címszerepében s fellépése elé a legnagyobb érdeklődéssel tekint Miskolc város egész kulturközön­­sége. (♦) Március 18: Verdi nagyoperá­ja, Rigoletto. A bérlők 25 százalé­kos kedvezményes jegyeiket szerda títig bezárólag jegyezhetik elő. Ma, kedden este. Egy nő, akinek múltja van. Vígjátékbemutató. Csütörtöktől kezdve minden este a diadalmas ÖRDÖGLOVAS a címszerepben Márkus Lajos felléptével. Hétfőn este Telbisz Évi egyetlen felléptével FRUSKA, vígjáték. Heti műsor: Kedden este 8 órakor: Egy nő, akinek múltja van. Premier bék­. 28. Szerdán délután fél 4 órakor: ör­döglovas. Ifjúsági előadás. RÁDIÓ Kedd. BUDAPEST. 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20:­­A­Z inkák birodalma“. (Peru meghódí­tásának 400. évfordulójára. Felol­vasás.) Írta Halász Gyula. 10.45: ..Divat-újdonságok“. (Felolvasás.)­­ 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, idő­járás jelentés. 12.05: Eugen Stepat balal­ajka zenekara. 12.30: Hírek. 1.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: A Mária Terézia 1. hon­védgyal­og­­ezred zenekara. 2.40: Hírek, élelmi­szerárak, piaci árak, árfolyamhí­­rek. 4.10: Asszonyok tanácsadója (Arányi Mária előadása). 4.45: Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés, hí­rek. 5: „Önképzés az érettségi után“. Orel Géza székesfőv. kereskedelmi isk. főigazgató előadása. 5.30: Köz­vetítés az Estende-kávéházból —• Bross—Takács szalon- és jazz-zene­­karának műsora Kalmár Pál ének­számaival. 6.10: Francia nyelvok­tatás (Garzó Miklé, dr.). 6.40: Ve­res Károly és cigányzenekara. 7.30: .•Kenyér". Dallos Sándor elbeszé­lése a r­á­dió és bes­zél­és- antológia sorozatában. 8: Csuka Béla viola da gamba számai. Zongorán kisér Polgár Tibor. 8.40: Hírek és ügető­versenyeredmények. 9—2: „Pesti farsang 1835-, 1935-, 2035-ben“. Ren­dezi Bánóczy Dezső dr. 11: Időjá­rás jelentés. Budapest II. műsora. 5.35: „Le­­ het-e Magyarország kertorszak!“ Ballenegger Róbert dr. egyetemi magántanár előadása. 6.15—6.40: Közvetítés az Ostende-kávéházból. Az Erőss—Takács szaloni és jazz­­zenekarának műsora Kalmár Pál énekszámaival. 6.45: 1. Mezőgazda­­sági hírszolgálat, 2. A borok tava­szi erjedése. Irta Soós István kir. vegyész. 7.35—8. Veres Károly és cigányzenekara. 8.05: „Miért­­áza­tunk?“ Bartucz Lajos dr. egyetemi magántanár előadása. 8­35—9.10: Hanglemezek. 9.15: Hírek. — A te­léállomások műsora. 6.45-től délután 6.40-ig azonos a Budapest I. műso­rával. 6.45-től 835-ig azonos a Bu­dapest­ II. műsorával. 8.40-től éjjel 2-ig azonos a Budapest­ I. műsorá­val. — A Telefonhirmondó műsora. 6.45-től 11.15-ig azonos a­ Budapest I. műsorával. 11.20-tól 11.50-ig a Telefonhirmondó külön műsora. REGGELI HÍRLAP 8— 7 s Az első liga hatodik helyén van a miskolci csapat Az Attila a múlt héten indult tavaszi szezont eddig sikerrel kezd­te el. A múlt héten a XI. kerület ellen kivívott 3 gólos győzelem után vasárnap szintén szép és je­lentőségében döntő győzelmet ara­tott és ezzel értékes pontokat szer­zett. Az idegen pályán, Kaposvá­rott szerzett győzelmével az Attila most az előkelő 6. helyen áll. Kaposvárott mintegy ezer néző előtt folyt le a döntő jelentőségű meccs. Az Attila szélről támogatva támadott, a mérkőzés 30. percében Szegő lefut, és beadását Egri a há­lóba fejeli. Az Attila vezet. Az első félidőben a csatárok nem veszé­lyeztetik ezután a kapukat és az eredmény a szünetig nem is vál­tozik. Szünet után a szélről támo­gatott Somogy kap életre, erősen támad és a 15. percben Hajszán góljával egyenlít is. Utána a So­mogynak nem sikerül semmi, sőt a 32. percben Egri kiugrik és a hátvédeken keresztülfutva az üres kapuba gurítja a labdát. A So­mogy további támadásai ezután vérszegények és eredménytelenek, úgyhogy az eredményen — amely az Attilának 2 pontot jelent — vál­toztatni nem tudnak. TESTEDZÉS Újabb hét pontot hozott haza az Attila Megtartották a HONSz rendes közgyűlését az egyesület további működésére Miskolc, március 4. és az ülés a Himnusz szavaival véget ért. A Hadirokkantaik, Hadiözve­gyek és Hadiárvák Orsz. Nemze­ti Szövetségének ► miskolci cso­portja vasárnap délelőtt 10 óra­kor tartotta évi rendes közgyűlé­sét a vármegyeháza nagyterűjé­ben. Dr. Shuly Gábor elnök­­meleg szavakkal üdvözli a megjelente­ket és a nemzeti ima elmondása után az ülést megnyitja. Sajná­lattal állapítja meg, hogy dacára az iroda pompás és lelkiismeretes körültekintő munkájának, mellyel a közgyűlés meghirdetésénél el­járt, dacára a névre szóló meghí­­vók kikézbesítésének, az egyesü­leti tagok igen kevés számban je­lentek meg. Megállapítja, hogy az alapszabályok 13. és 19. §-ai ér­telmében a közgyűlés határozat­­képes. Kéri a tagokat az össze­tartásra, az állandó figyelésre és a vezetőséggel való szoros kap­csolat felvételére. Kéri az egész­séges kritikát, mert a vezetőség nemcsak tisztséget akar viselni, hanem a tagok érdekében dolgoz­ni is akar és ehhez szükséges a tagok érdeklődése is. Ismerteti a központ leiratát, melyben a leg­nagyobb elismerés hangján nyi­latkozott az egyesület eddigi mű­ködéséről. Ezek után Bart­ya Ist­ván ügyv. igazgató felolvassa az egyesület múlt évi működéséről szóló jelentését, melynek során be­számol arról, hogy az év folya­mán több mint 20 tagnak sikerült állandó alkalmazást szerezni. Dr. Zapotoczky Jenő pénztáros előterjeszti a múlt évi zárszám­adást és a folyó évi költségvetést, melyeket Pádnay János szám­­vizsgáló bizottsági elnök jelenté­se után a közgyűlés tudomásul vett és a felmentvényt megadta, a folyó évi költségvetést pedig el­fogadta. Zólyomi János választmányi tag előterjesztésére dr. Zapotocz­ky Jenő pénztáros lelkiismeretes munkájáért a közgyűlés köszöne­tet szavaz. Ezek után több indítvány­ hang­zott el, melyekre vonatkozólag a közgyűlés elhatározta, hogy az indítványok szellemének megfe­lelően, előterjesztést tesz az or­szágos központnak. Elnök a közgyűlés zavartalan lefolyásáért, a tagok példás ma­gatartásáért, azért a komolyság­ért, mellyel a közgyűlés folya­mán viselkedtek, köszönetet mon­dott és az Isten segítségét kérte .Az Abauj-Torna Vármegyei Gazdasági Egyesület három hónapos téli gazdasági tan­folyamainak záróvizsgája“ Szikszó, március 4. Az Atxusi-Tarna Vármegyei Gaz­dasági Egyesület a vármegye hét nagyközségében, Abaújszántón és Aszalón háromhónapos gazdasági tanfolyamot ren­dezett. Az egyesület rendezésében meg­tartott­ tanfolyamoknak záróvizsgá­ja Abaúj­szántó nagyközségben 2- án, szombaton volt délután­ 6 órai kezdettel. Ezen záróvizsgán megje­lentek: az egyesület elnökségének képviseletében vitéz Szalay László alelnök, azonkívül dr. Patay Sá­muel főispán, Bóbita János vár­megyei gazdasági felügyelő, Boross Dezső járási főszolgabíró, Kászonyi Ferenc és Téglássy István szolga­­bírák, azonkívül a nagyközség elöl­járósága és a környékbeli földbir­tokosok és a kisgazdák közül szá­mosan. Szalay László tartalmas megnyi­tóbeszéde utáni kezdetét vette a vizsga, az előadók által előadott tantárgyakból. A balgárok feleletei­vel az elnökség, a főispán és a je­lenlevő vendégek a legnagyobb mértékben meg voltak elégedve és köszönetüket fejezték ki az előadói karnak az önzetlen fáradozásukért Az aszalói tanfolyam záróvizsgája f. hó 3-án, vasárnap délelőtt 10 óra­kor Volt, amelyen az elnökséget Téglássy András elnök képviselte s azonkívül megjelentek: farkasfalvi Farkas Géza országgyűlési, kerületi képviselő, Cseley Ferenc járási fő­szolgabíró, Bóbita János vármegyei gazdasági felügyelő, az előadói kar, a nagyközség elöljárósága és a köz­ség nagyszámú kisgazdái. Téglássy András magasszárnyalású elnöki megnyitó beszéde után kezdetét vette a vizsga, amelyen 58 szorgal­mas hallgató kapott­­bizonyítványt a tanfolyam rá­ogatásáról. Az el­­hangzott fe­ületek mindenben iga­zal­ták az előadók odaadó, munkás fáradozását, melyekért Téglássy András elnök mondott köszönetet. úgy az abaújszántói, mint az aszalói tanfolyam rendezését és ve­zetését Puky Andor gazdasági egyesületi titkár látta el.

Next