Reggeli Hirlap, 1935. március (44. évfolyam, 50-74. szám)
1935-03-19 / 64. szám
4 -i M Program gyűlések vasárnapja Borsodban Borsod-Gyömör vármegye kerületeiben lankadatlan lendülettel folyik a választási agitáció. A Nemzeti Egység hivatalos jelöltjeinek ajánlása a legutóbbi huszonnégy órában százakkal szökött fel. A választóközönség széles rétegei elfordultak a Független Kisgazdapárttól és a vármegye főispánja által ajánlott hivatalos jelöltek mellett sorakoznak fel. A főispán vasárnap délelőtt Ronkay Ferenc diósgyőri programbeszédén jelent meg. A választók figyelmébe ajánlotta Ronkay Ferencet és nagy hatással beszélt a Gömbös kormány reformtörekvéseiről. Vasárnap délután Putnoky Móric putnoki és zádorfalvai gyűlésén mondott vitéz Borbély- Maczky Emil főispán nagyhatású beszédet, amelyet sűrűn szakított meg a helyeslés. Putnoky Móricot úgy Zádorfalván, mint Putnnokon nagy lelkesedéssel fogadták a választók. Putnok országos hirű képviselőjelöltje a Gombos-kormány reformprogramját ismertette. Ugyancsak vasárnap délelőtt tartotta meg programbeszédét báró Radvánszky Kálmán Boldván és Edelényben, mindkét helyen hatalmas demonstráció nyilatkozott meg mellette. A többi kerületekben is megjelentek a képviselőjelöltek. Érdekes, hogy a legtöbb kerületben a választóközönség ragaszkodik ahhoz, hogy vitéz Borbély- Maczky Emil főispán is jelenjen meg és felszólaljon. Mindenkinél különösen az legyen a fó, hogy erkölcsi alapon mozogjon. Az egészséges önzés természetes, az egészségtelen kapzsi önzés veszedelmes. A magyar nemzetnevelésnek csak egy célja lehet: magyarokat nevelni a nemzetnek. Tudni kell azt, hogy a becstelen ember megfertőzi a társadalmat. A prolekelő ellen Tudni kell azt, hogy aki rossz árut visz külföldre, az az egész nemzet hírnevét rontja és aki kapzsin éli a maga életét, az megmételyezi a társadalmat, mert elégedetlenségnek lesz okozója. Tudni kell, hogy csak az menjen előre, aki megérdemli, semmiféle nagybácsi vagy más protektor ne vigyen többé előre embert ebben az országban. A tehetség, erkölcsi tisztaság kultuszát kell ebben az országban űzni,ha Magyarország nagy és erős akar lenni. Bízom abban, hogy nem fantazmagóriák után futok, hanem a valóság útján járok, amikor a nemzeti egység jegyében új világot, új Magyarországot hirdetek. A lelkes hangulatú népgyűlés a Himnusz eléneklésével fejeződött be. A nagygyűlés után a Hungáriában szakkörű ebéd következett, amelynek eseménye Glattfelder Gyula csanádi püspök megjelenése. Gömbös miniszterelnök öt óra negyvenöt perckor, négytagú kíséretével együtt visszautazott a fővárosba. Miniszterek programbeszédei Vasárnap Kozma Miklós belügyminiszter Szombathelyen, Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter Kaposvárott, Fabinyi pénzügyminiszter Pécsett és Lázár Andor igazságügyminiszter Debrecenben tartottak nagy beszédet. A miskolci Katholikus Kör alakuló közgyűlése Szombaton este a miskolci Szent Imre Katolikus Otthonban új katolikus intézmény alakult meg, a Miskolci Katolikus Kör. Az egyesület ünnepélyes alakuló közgyűlésén a miskolci katolikus élet számos reprezentáns tagja, a katonai és polgári előkelőségek nagy számban jelentek meg. Saád Andor dr. egészségügyi tanácsos, korelnök megnyitóbeszéde után Henkey-Hónig Vilmos nyugalmazott tábornok vázolta az új egyesület célkitűzését. Az új egyesületnek az a célja, hogy társadalmi különbség nélkül összefogja Miskolc harmincezer katolikusát. Az egyesület örömmel üdvözli a Gömbös-kormány reformtörekvését. A nagy tapssal fogadott beszéd után Bodnár László dr. ismertette az alapszabályokat, amelyeket Hodobay Sándor dr. gyakorlati módosításai alapján fogadott el a közgyűlés. A vezetőség megválasztására került ezután a sor. A korelnök bejelentésére a közgyűlés egyhangú helyesléssel vette tudomásul, hogy a Katolikus Kör fővédnöke Szmrecsányi Lajos dr. egri érsekfőpásztor, védnökök Papp Antal érsek, Kriston Endre felszentelt püspök, nagyprépost, Szántay-Szémán István pápai prelátus, Kronberger József apátkanonok, Rétay Kálmán apátplébános, Schirilla S. Andor kanonok, Péchy Alán dr. rendtartományi főnök és tiszteletbeli tagokká Hodobay Sándor dr. polgármester, Andrássy Kálmán és Szikra Gyula, mint egyházközségeik világi elnökei lettek. Az egyesület tényleges tisztikarául közfelkiáltással megválasztották elnökké Henkey-Hónig Vilmost, társelnökökké Saád Andor dr.-t és Unger Hugó dr.-t, alelnökökké Feldbauer Bélát, Hasenblass Róbertet, Kolarits Ferencet, Minnich Miklóst, ügyvezető igazgatóvá Milassin Jánost, főtitkárrá Bodnár László dr.-t, tikárokká Fábián Llászló dr.-t és Schirilla László dr.-t, jegyzőkké Barrtkó Lászlót és Kolozsváry Gyulát, pénztárossá Mayer Jakabot és Zoltán Vilmost, ellenőrökké Pusztay Lajost ás Strahontay Károlyt, ügyészszé Kleines Barna dr.-t, háznaggyá Glész Gyulát, a számvizsgáló bizottság tagjaivá vitéz Honffy Tibort, Koturnya Dezsőt, Mialkovszky Istvánt, könyvelőkké Nyizsnyik Jánostés Zsiska Károlyt és választottak még 66 tagú választmányt. A közgyűlést a Katolikus Otthonban este kilenc órakor társasvacsora követte, melyen Szabadffy Gyula pénzügyigazgatóhelyettes üdvözölte az új tisztikart és Henkey-Hónig Vilmos emelkedett hangú szónoklatban jelölte meg a Katolikus Kör hivatását. REGGELI HÍRLAP ....................... A Borsodmegyei Takarékpénztár közgyűlése Miskolc, március 18. A Borsodmegyei Takarékpénztár rt. vasárnap délelőtt tartotta meg szombatfalvi Gálffy Ignác elnöklete alatti 41. évi rendes közgyűlését, melyen a részvényesek igen szép számmal jelentek meg. Az elnök szeivélyesen üdvözölte a megjelent részvényeseket és felkérte Weltner Mór ügyvezető-igazgatót az igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentés, valamint az 1934. évi mérleg ismertetésére. A mérlegből kitűnik az intézet mobilitásának örvendetes emelkedése, valamint, hogy a betétállomány a tavalyival szemben ismét 10%-al emelkedett, ami fényes bizonyítéka annak a bizalomnak, mellyel a közönség ezzel, a városunk egyik legtekintélyesebb és legnépszerűbb intézetével szemben viseltetik. Elhatározta a közgyűlés, hogy a mérleg szerinti 26,005.35 pengő tiszta nyereségből részvényenként— pengő osztalékra, vagyis 10,000 — pengő, az ingatlanokból leírásra 7000.— pengő, értékpapíraikból leírásra 2.500.— pengő, a nyugdíj tartalék-alap gyarapítására 4,000.pengő, tisztviselők jutalékára 73*75 pengő fordíttassék, míg a fennmaradó 1,766.60 pengő az 1935. évi új számlára irassék elő. A részvények szelvényei az intézet pénztáránál, vagy Budapesten a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Banknál f. hó 18-tól kezdve válthatók be. A felügyelőbizottságba új tagokat Nehéz János ny. kir. tanfelügyelőt és dr. Kiasz Jenőt, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank főtisztviselőjét választották be. Mielőtt az elnök a közgyűlést berekesztette, méltatta az intézet méltányos és a helyzet magaslatán álló üzleti politikáját, köszönetet mondott az intézet vezetőségének és kiváló tisztikarának, az ügyfelekkel szemben mindenkor tanúsított előzékeny magatartásáért. Kiemelte elsősorban Weiltner Mór ügyvezető igazgató agilitását és mindenkori készségét arra, hogy a gazdasági válság folytán megszorult kereskedelemnek új hitelekkel rendelkezésére állzonnyitója vasárnap kezdődött. Az első forduló eredményei a következők: DVTK—PTK 3:3 (3:1), SBTC—HAC 8:0 (4:0), LSE—MVSC 1:0 (0:0), BTK—GyAK 6:0 (2:0). Másodosztályú eredmények: MMTE—SMAV 3:1, MVSC ILNAC 2:2.Kuis a mérkőzés során láblörést szenvedett. Kórházba szállították. Vasas-GyKASE 2:2, HVSE—PRVSE II. 3:2, DVTK— ETC 3:2, Dobó—Mezőkövesd 2:0, Csehszlovákia—Svájc 3:1 (2:0). A csehek Prágában csak nehezen verték meg a svájci válogatottat A mérkőzést az Európa-kupáért játszották. (—) A Magyar Atlétikai Szövetség északi kerülete f. hó 24-én, vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel rendezi meg az 1935. évi szenior és ifjúsági egyéni, valamint csapatbajnokságokat a sajóparti „főntház“ környékén elterülő rétem. A szenior versenyre eddig a MÁK, MVSC és az Ev. Tanítóképző Intézet csapatai, míg az ifjúsági versenyre a fenti csapatokon kívül az DVTK és a DIAC csapatai is neveztek. S*P*O^R*T 4♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Vereséget szenvedett Soroksáron az Attila Az Attila vasárnap Soroksáron vendégszerepelt, ahol kemény küzdelemben a Soroksártól 3:1 (1:0) arányban vereséget szenvedett. Az Attila egyenrangú ellenffele volt a Soroksárnak, de a csatárok akcióit nem kísérte szerencse. A vasárnapi fondbiló meglepetése: a Ferencváros és a Bocskai veresége. A Hungária és az Újpest könynyen győzött. Az eredmények ezek: Hungária—Somogy 6:2 (2:0). Budai—Ferencváros 1:0 (1:0). Újpest—Kispest 4:0 (2:0), i. ker. Ker.—Bocskai 2:0 (1:0). Szeged—Phölbus 1:0 (0:0). A forduló után az Attila a 9-ik helyen van. Szezonnyitó az északi amatőröknél Az északi amatőrök bajnoki sze ■-■■■.....■■ ■ n ai 1935. III. 19. 11 " RÁDIÓ KEDD, március 19. BUDAPEST I. 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: „Az ön szerepe a világgazdaságban.“ (Felolvasás.) 10.45: ,A leányszoba“. Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vízjelző szolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi-templomiból, időjárásjelentés. 12.05: Zengő Singer Ibolya hegedül, Ferencz Anikó és akel zongorakisérettel Köziben, kb. 12.30: Hírek. 120: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1. 30: Aradi Farkas Sándor és cigányzenekara. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhírek. 4.10: Asszonyok tanácsadója. Arányi Mária. 4.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: „Vadak és vadászatok a Csád-tó vidékén“. Pély 7.ia előadása. 525: K. Comensor Mária zongorázik. 6.10: Francia nyelvoktatás. Garzó Miklós dr. 6.40: Közvetítés az Ostende-kávéházból. Erőssy Takács szalonzenekara műsora Kalmár énekszámaival. 7.35: Vaszary Piroska és Kürthy György előadó estje. 8.20: Hanglemezek. 9.10: Hírek. 920: Az Operaház előadásának közvetítése. Utána, kb.: 10.40: Időjárásjelentés. 10.45: Bura Sándor és cigányzenekara muzsikál. Külső közvetítés. 0.05: Hírek. BUDAPEST II. MŰSORA. 5.30: A földművelésügyi minisztérium mezőgazdaságifélórája. 6.05 .1620-ig: Balázs Béla szalonzenekarának műsora. Külsőközvetítés. 6.30: Az Operaház előadásának közvetítése. 7.40: A babona és Wagner operái. Balogh Pál előadása. 9.15: Hírek. TELEFONHÍRMONDÓ MŰSORA. 6.45—11.15: Budapest I. műsora, II. 20—11.50: A Telefonhírmondó külön műsora. 12—15: Budapest I. műsora. 15.20—15.50: A Telefonhírmondó külön műsora. 16.10—18.20: Budapest I. műsora. 18.25—205: Budapest II. műsora. 21.30: Budapest I. műsora. RELÉÁLLOMÁSOK MŰSORA. 645—17.25: Budapest I. műsora. 720—18.05: Budapest II. műsora. 18.10: Budapest I. műsora.