Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1936. március (45. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

A mezőcsáti választás A mezőcsáti kerület józan és egyenes gondolkozásai népe kiállot­ta már a próbáját annak, hogy sem­ kort­es­ jelszavakkal, sem pedig a választási harc idején színes, pat­togó, de a választás után örök fele­désbe merülő üres­ ígéretekkel nem lehet eltéríteni a meggyőződése út­járól. Az út, amelyen a mezőcsáti kerület a maga meggyőződéséből haladt, annak az eszmének az útja, amelyet Gömbös Gyula miniszterel­nök nem frázisokkal és nem csil­logós ígéretekkel, de iár dolgozó ma­gyar nép megsegítése érdekében vitt bele a magyar közéletbe, hogy az országot kivezesse a trianoni sors tragikus útvesztőjéből. Gömbös Gyula miniszterelnök azt a pro­gramot, amelyet a Nemzeti Mun­katervben adott, sorra valósítja meg. Lépésről-lépésre halad előre azon az uton, amelyen keresztül­­al­ódkat szenvedett falu magyar népét jóléthez, boldogsághoz, kenyérhez juttatja. Törvények és intézkedések egész sora bizonyítja, hogy a Göm­bös-kormánynál nem frázis és nem üres ígéret a népi politika­, hanem élő valóság. A g­azd­aa­dóssá­gok ren­dezése, a telepítési, a hitbizományi törvények, az ipari törvény mind egy-egy nagy lépés az igazi népi és nemzeti politika teljes kiépítése és befejezése felé. Ezeket­­az élő­lényei­ket semmiféle ellenzéki taktikázga­­tás nem tudja elvitatni, de jelentő­ségében még csak gyöngíteni sem képes. Hivatkozhatunk­ például a többi között az ipari törvényre, amelyet a független kisgazdapárt is — élén a vezérével, Eckhardt Ti­borral — megszavazott és elismerte, hogy a törvény való­ban a dolgozói magyar társadalmat, a trianoni sors tragédiájában vergődő kisem­bert szolgálja. De ezeken a törvényeken kívül hivatkozhatunk a mezőcsáti kerület népéhez legközelebb álló tiszai ár­­mentesítés munkálataira i®, amelyek nagy darab földeket tettek termé­kennyé, nagy területeket adtak a megművelés céljainak, de ezenfelül az ármen­tesítési munkáknál kenye­ret adtak magyaroknak, akiket az elemi csapások és a kényszerű mun­­kátla­nság könyörtelenné tettek. Eb­ben a valóban mentő munkálatban a kisemberekért, első­sorban, min­dig ott állt vitéz Borbély-Maczky Emil főispán, aki sohasem mulaszt­ja el az alkalmat a cselekvésre, ha a faluért valamit is lehet tenni. Ezekkel a beszélő tényekkel szem­ben áll az ellenzéki kortégia, amely nem mutathat fel alkotásokat, amelynek munkája­­a­ mindenár­on való kritikában és gáncsosk­odásiba­n merü­l ki, amitől ugyan felkophatik, a szegény ember álla. A független kisgazdapárt, amelynek vezére tany­­nyi forró szerelmi vallomás után — menten otthagyta Mezőcsátot, ahogy megválasztották, természete­se­n most sem lesz fukar az ígéretek­ben Mezőcsáton, mindent elkövet, hogy a mandátumot pártjának meg­szerezze. A kerület választói előtt tehát egyik oldalon tények vannak: a Nemzeti Egység eddigi munkássá­gának közérdekű eredményei, a falu népeinek felemelése és boldogulása érd­ekében alkotott törvények, a re­formok, amelyek az új, jobb ma­gyar élet megmunkálását szolgálják. A másik oldalon a káprázatos ígé­retek, amelyek azonban valósággá soha nem válhatnak. Könnyű a választás a két út kö­zött. Csak a­­lelkiismeret szavára kell hallgatni és nincs tétovázás. — Aki azt a Nemzeti Egységet, azt a népi politikát akarja, amely elhozza a jobb magyar élet felvirradását, az büszke magyar öntudattal álljon a Nemzeti Egység zászlaja alá, ame­lyet a vármegyében annyira nép­szerű, mindenkor demokratikus gon­­dolkozású, a kisemberekkel együtt­érző, értük és velük dolgozó Egry Zoltán, a Nemzeti Egység hűséges, harcos katonája tart kezében és, aki a mezőcsáti kerület népéért mindig és mindenhol hűséges odaadással, önzetlenül fog dolgozni. A mezőcsáti kerület közönségének alkalma lesz ma hallani levelül Kozma Miklós belügyminiszter meg­nyilatkozását. A belügyminiszter a maga kivételes népszerűségével és rendkívüli jelentőségével hirdeti a kerületnek a Nemzeti Egység esz­méjét és a kerületben való megje­lenése bizonysága annak, hogy Egry Zoltánnak az országos érdekű mun­kába való bekapcsolása nagy nyere­ségét jelenti a magyar közéletnek. Miskolc, XLV. évf 51. Vasárnap, 1936 március 1 .felsőmagyarorrságL (J RECCELI HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefonok: kiadóhivatal 2­99. M. kir. postatakarékpénztári Miskolc, Horthy Miklós-tér 14. szerkesztőség 4-98. éjjel 62. csekkszámla száma: 35.384. A magyarság egységét hirdette K­omra belügyminiszter Szegeden A kilencmilliós magyarság csak egységesen állhatta meg helyét a nemzetek közösségében Magyarország ereje mindig a központi hatalom volt, — mondta a belügyminiszter A szegedi városházán szombaton iktatták be Szeged új főispánját, Imecs Györgyöt. A díszközgyűlésen megjelent Kozma Miklós belügymi­niszter, Mikecz Ödön dr. miniszteri osztályfőnök, számos főispán és képviselő. Esküje után a főispánt Pálffy József polgármester üdvözöl­te, majd Imecs György kifejtette programját, amelyben a város szo­ciális kérdéseinek megoldására he­lyezi a fősúlyt. Délután fél 3 órakor díszebéd volt Hungária szállóban, ahol megjelent Kozma Miklós belügyminiszter és hosszabb beszédet mondott. — Mióta belügyminiszter vagyok —­ mondotta — szükségesnek tar­tom azt, hogy ha a törvényhatósá­goknál főispáni beiktatás van, azon lehetőleg én, mint belügyminiszter, vagy az államtitkárok közül valaki a kormányt képviselje. Ezen elvi álláspontomon túlmenőleg, különös örömmel jöttem le a szegedi beikta­tásra. Szegedet a magyar történe­lemnek olyan szomorú és sötét kor­szakában ismertem és szerettem meg, amilyen kevés volt és amilyen nem lesz soha többé. A város ven­dégszerető falai között nemcsak me­­nedéket találtam, hanem innen in­dult ki a szellemi és erkölcsi megújhodás, ami Csonkamagyaror­­szág megújhodásához vezetett. Le­jöttem azért, mert túlmenően azon a hivatali felelősségen, amit min­den belügyminiszter minden kine­vezett főispánért visel, vállalni aka­rom itt a felelősséget dr. Imecs György főispánért. Nem személyes kapcsolatok indítottak engem arra, hogy az ő személyét előterjesztet­tem. Egy évvel ezelőtt ismertem meg, amikor belügyminiszter let­tem. Megismertem, mint férfit, mint embert, mint magyar katonát min­den értékével. A magyar alkotmány fejlődésé­nek egyik alappillére az autono­­misztikus gondolat. Ez a gondo­lat azonban nem jelentheti azt, hogy ezzel személy szerint ki­zárja a magyarság testéről a csak alkalmilag leszakadt, de szívben, lélekben és kultúrában velünk élő magyarságnak legbe­csesebb és legtekintélyesebb ré­szét, akik azokról a területekről szakadtak hozzánk, amelyek ma már nem tartoznak a magyar autonómiához. Ezeket az embereket a magyar köz­életből kikapcsolni, kirekeszteni bűn és vétek volna. Ma ugyanis magyar egységről van szó, szellemi és er­kölcsi egységről, amely túlmegy a határokon. A belügyminiszter az autonomisz­­tikus gondolat kialakulását ismer­tette ezután, majd így folytatta: Ne feledjük el, hogy Magyarország nem­­ államszövetség, hanem az egységes­­ Magyarországot mindig központi hatalom kormányozta. Ez volt Ma­gyarország ereje. A magyarság el­vesztette a kiváló székelységet, mely a magyarság dísze és büszkesége. A magyar főispáni karban, ha nekünk magyaroknak székelységünk nincs is, kell, hogy székely főispánunk le­gyen. Nem becsülöm túl a magyarság ere­­­jét. Ez hiba lenne, mégis meg kell állapítani, hogy a kilencmilliós ma­gyarság, ha egységet alkot, még mindig igen kemény dió és igen erős ahhoz, hogy férfias és katonai tulajdonságaink mellett fenntartsuk azt a kultúrnivót és véghezvihessük azt a szelekciót, amelyre a kis ma­gyar nemzetnek fokozottabban van szüksége, mint bármely más nem­zetnek, mert csak így tudja megáll­ni helyét a nemzetek közösségében. Ma 16 éve választotta az ország kormányzójává Horthy Miklóst Március elsején, 1920-ban, tizenhat évvel ezelőtt, ez a háborútól, forra­dalmaktól, megszállásoktól agyonsa­­nyargatott ország egy akarattal, egy­öntetű lelkesedéssel kormányzójává választotta vitéz nagybányai Horthy Miklós tengernagyot. Horthy Miklóssal elhivatott, erős­­kezű, alkotmányos érzésű jósors­­küldte államférfi jutott a nemzet élére. Kormányzása a békét és nyu­galmat, a felocsudást, a haladást biztosította és az önbizalmat adta vissza, a magyarságnak. A nemzet elmondhatatlanul sokat köszönhet kormányzójának, akire a mai napon hálás szívvel, ki nem oltható szere­tettel néz föl, hűséggel és hódolattal fordulva felé úgy a kunyhókból, mint a palotákból, a széles rónákról és a városok kőrengetegének falai közül a magyar nép egyeteme. Ara­to fillér

Next