Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1936. október (45. évfolyam, 224-250. szám)
1936-10-10 / 232. szám
honvédelmi miniszter, Mikecz Ödön miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője stb. A szalonkocsiból kilépő Göring vezérezredest, akin repülőtábornoki egyenruha volt, Mackensen budapesti német követ fogadta és mutatta be neki a megjelent előkelőségeket. Göring sorra kezet fogott a fogadtatására megjelentekkel, majd a pályaudvar előtti téren fogadta a díszszázadi tisztelgését. A katonai zenekar előbb a Deutschland dalt, majd a Horst Wessel dalt, végül pedig a magyar Himnuszt játszotta. A Himnusz elhangzása után Göring és kísérete gépkocsira ült és az Országház kupolacsarnokába ment, ahol koszorút helyezett Gömbös Gyula ravatalára. Schuschnigg és Ciano szombaton érkezik Vértessy Sándor a kormányzó, továbbá Darányi Kálmán és Kárnya Kálmán miniszterek a kormány nevében fogják fogadni szombaton reggel az olasz király képviseletében érkező Ciano gróf külügyminisztert és az osztrák köztársasági elnök képviseletében a temetésen résztvevő Schuschnigg szövetségi kancellárt. A román király Lúgoson és Temesváron Bukarest, október 9. Az idei királyhadgyakorlaton, amelyet Románia nyugati részén, továbbá a Bánátban és az attól északra fekvő területen tartanak, jelen van Károly király, aki Mihály trónörökössel pénteken a hadvezetőség székhelyére, Lugosra érkezett. Ott fogadta az uralkodót Tatarescu miniszterelnök, aki mint hadfelszerelési miniszter vesz részt a manővereken. Lúgosról a király a trónörökössel autón Temesvárra utazott, ahol az egyik hadsereg főhadiszállása van és szemlét tartott a terepen, majd késő délután visszatért Lugosra. Az időjárás nem kedvez a hadgyakorlatoknak, hideg van és zuhog az eső. Miskolc bhj. város városbíróságától. 8026/vb. 1936. szám. HIRDETMÉNY. Felhívom azon férfit és nőt, akiket október hó 6-án délután 5 óra körül a Széchenyi- és Kossuth Lajos-utcában egy feketebarna tarka kóbor eb megharapott — s utólag kiderült, hogy az eb veszett volt, — saját érdekükben haladéktalanul jelenjenek meg hivatalomban, az óvintézkedések megtétele végett. Miskolc, 1936 október 9. Dr. Tréki Török s. k., főjegyző. Pk. 2174/1933/6. Árverési hirdetmény-kivonat. A jászapáti és mezőkövesdi kár. járásbíróság 3337/4/927 és 6028/930. sz. végzése folytán Jászladányi Hitelszövetkezet és tea javára 1120-1 56 / 43 fillér tőke és jár. erejéig lefoglalt 1590 pengőre becsült ingókat és pedig bútorok, lovaik, csikó, borjú, lószerszám, gazd. felszerelések, szekerek, sertés végrehajtást szenvedőinek Tiszabiásbolna községben levő lakáséii 1936. évi október hó 17. napján délután 3 órakor megtartandó bírói árverésen eladom. Mezőcsát, 1936 október 1. ws^a^mmmmmsssmesmmim «au E» Rózsa Sándor kir. jbírósági kiküldött. A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap apróhirdetései eredményre ■vezetnek. n ........ A Szovjet megkezdte a hadianyagszállítást Spanyolországba Csehszlovákia is felmondja a semlegességi egyezményt . Eden, Blum és Delbos tanácskozása a béke megmentésére Katalónia francia védnökség alá akar helyezkedni Moszkva, október 9. A Szovjet Távirati Iroda jelenti: A Kuban szovjet gőzös kapitánya Alicante kikötőjéből szikratáviratban jelenti, hogy a Kuban horgonyt vetett Alicanteban és megkezdte a spanyol kormánynak szánt küldemény kirakodását. A Néva gőzös Alicanteból visszatért Odesszába és már megkezdte a spanyoloknak szánt újabb szállítmány berakodását. A szovjetdiplomácia offenzívájához Csehszlovákia is csatlakozott és szintén bejelentette a londoni semlegességi bizottságnak hogy felmondja a semlegességi egyezményt, ha a bizottság nem tudja megakadályozni, hogy egye® államok —• Németország, Olaszország és Portugália — támogassák a spanyol felkelőket. Burgos, október 9. Az ostroml élcsapatok gyűrűje egyre jobban szorul a főváros körül és a legközelebbi napokban már döntő események várhatók. Befejezett ténynek tekintik, hogy ha Madridot a burgosi kormány csapatainak sikerül elfoglalnia és ennek nyomán hamarosan megszállják a burgosi csapatok Asturiát, Malagát, Cartagenát, Alicantet, Mureiát, Valenciát és az egész Földközi-tengeri partvidéket, akkor a katalán kormány a népek önrendelkezési jogára való hivatkozással kikiáltja Katalónia függetlenségét, küldöttséget meneszt Genfbe és Franciaország védnöksége alá helyezi magát. Madrid, október 9. A kormány tüzérütegei több mint ezer gránátot lőttek Oviedóra és repülőgépei mintegy 500 dinamitbombát hajítottak le. Aranda tábornok, Oviedo védőseregének parancsnoka, aki 81 nap óta állja csapataival a kormány milíciájának rohamait, azt jelentette Franco tábornoknak, hogy a védők veszteségei jelentéktelenek, de a polgárság között voltak halottak és sebesültek. Oviadóban a rossz élelmezés és az élvezhetetlen ivóvíz miatt járványosan lépett fel a tífusz. Harmadik hónapja már, hogy a város, lakossága nem tud friss főzelékhez és gyümölcshöz jutni. A város felmentésére küldött nacionalista csapatok csupán 30 kilométer távolságra vannak a várostól. Oviedéből Madridba érkező jelentések szerint a város utcáin heves harcok folynak. A belvárosban a felkelőik erősen elsáncolták magukat. 1. Páris, október 9. Eden pénteken a francia fővárosba érkezett és tanácskozásra ült össze Blum miniszterelnökkel és Delbos külügyminiszterrel. A tanácskozást mintegy fél óra hosszat tartott. A megbeszélések központjában az a kérdés állott, hogyan lehetne elhárítani az Európát fenyegető újabb veszedelmet, amelyet a szovjet kormány váratlan londoni fellépése idézett elő. Összeomlik az arabok nemzeti ellenállása Jeruzsálem, október 9. A Palesztinai helyzet legújabb fejleményei azt mutatják, hogy az arabok nemzeti ellenállása összeomlóban van. Ha a jelek nem csalnak, úgy az angoloknak valóban sikerült taktikájukkal kifárasztani az arabokat. A közeledő narancsszüret elmaradása egész Palesztinát gazdaságilag annyira sújtaná, hogy az arabok jól meggondolják, hogy a sztrájkot folytassák-e? Máris számos arab üzletet kinyitottak. Jeruzsálemben az arab kereskedők hangoztatják, hogy csak átmenetileg nyitják ki üzleteiket, a vidéken azonban az általános sztrájk feladása érdekében az arab lakosság körében is erős mozgalom ütötte fel a fejét. Angol részről ilyen körülmények között remélik, hogy rövidesen sikerrel jár Ibn Szaud arab királynak és Abdullah emírnek, Transzjordánia uralkodójának békítő akciója. A gerillaháború azonban a békeakció ellenére is tovább tart. Mint jelentették, a Karmel-hegy lejtőjén csütörtökön tűzharc keletkezett az angol katonák és arabok között. Mintegy 200 arab harcos a Carmel-hegy egyik barlangjából golyózáport zúdítottak a felvonuló angol csapatokra. Az angolok viszonozták ezt a tüzelést s a tűzharc a késő esti órákig tartott anélkül, hogy az angolok, akik a legmodernebb technikai felkészültséggel rendelkeznek, felfedezhették volna a támadó arab csapat rejtekhelyét. Az angol katonaság végül is kénytelen volt felhagyni a tüzeléssel. Angol részről a tűzharcnak nem voltak áldozatai, a bizottság egyes konkrét kérdésekben a bizottsághoz nem tartozó tagállamokat is meghallgathat. Litvinov véleménye szerint az egész reformnak nincs semmi célja, hogy ha a "Népi szeövetrégből kilépett államok nem térnek vissza Genfbe. Ezután bizonyos módosításokkalelfogadták az elnök által előterjesztett határozati javaslatot. Tánczos Gábor tábornok fenntartással élt mind a bizottság összetételével, mind a határozati javaslattal szemben. Bejelentette, hogy tartózkodni fog annak megszavazásától. Kérte, hogy fenntartásait jegyzőkönyvben is tüntessék fel. Az elnök így is határozott. Huszonnnfolcas bizottság készíti elő a Népszövetség reformját Tánczos Gábor tiltakozott a bizottság összetétele ellen Genf, október 9. A népszövetségi közgyűlés elhatározta, hogy általános bizottságot állít fel, amelynek az lesz a célja, hogy tanulmányozza az alapokmányban lefektetett elvek gyakorlati keresztrevitelét és az ezzel kapcsolatban levő kérdéseket. Pénteken az általános bizottság megalakításáról volt szó. A vitában jóformán valamennyi állam képviselője részt vett. Az elnök indítványozta, hogy a bizottság létszámát 28-ban állapítsák meg. A bizottságba Magyarországot nem választották be. Tánczos Gábor magyar főmegbízott a létszám megállapítása után azonnal szólásra,emelkedett és többek között, a következőket mondta: — Fenntartással élek a tanulmányozási bizottság összeállítása ellen és tartózkodni fogok a bizottság velünk most ismertetett összeállításának a megszavazásától.. Az elnök által előterjesztett határozati javaslat csak azt engedi meg, hogy 1936. X. 10. Futballcsapatba ütött a villám Canton (Ohio), október 9. Egy labdarúgó tréningen a villáim lecsapott a játékosok közé, agyon sújtotta a kapitányt és mind a tizenkét játékost megsebesítette. Egyikük halálán vám, a többinek csak könnyebb a sérülése. Szemtanúk mondják, hogy ugyanabban a pillanatban még három villimcsapás volt, kettő a közeli házak kéményébe ütött, a harmadik a futballisták közé. .Sok néző volt kint a gyepen, de ők az ijedtség árán ép bőrrel menekültek. A múzeum könyvtára megnyílt. A Borsodi Miskolci Múzeum könyvtára minden kedden, csütörtökön és szombaton, délután 3—6 óráig nyitva van. Díjtalanul látogathatják a felnőttek és a középiskolák felső két osztályának növendékei. Kedvezményes apróhirdetést csakis előfizetési nyugta ellenében este fél 7 óráig vehetünk fel. Telefonon apróhirdetést a kiadóhivatal nem vehet fel.