Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1936. november (45. évfolyam, 251-272. szám)

1936-11-03 / 251. szám

* 1930. XI. 3. Valótlan! Valótlan ! Borsod-Gömör vármegye főispánja Vitéz BorbélyMaczky Emil a következő helyreigazító sorokat küldte be a „8 Órai Újság“ szerkesztőségének Miskolc, november 2. A „8 Órai Újság“ 1936. október 29-i számában „Az egri érsekség és a borsodi főispán pere a bótai szénrétegekért, — Borbély-Macz­­ky Emil ötezer pengőért magának követeli a 200 ezer pengős szénte­rületet“ cím alatt a lap 7. oldalán közzétett cikk rólam valótlan té­nyeket közölvén, a sajtótörvény 20. §-a alapján kérem jelen hely­reigazító nyilatkozatomnak a 20. §. 2. bekezdése szerint (ugyanazon a helyen s ugyanazon nyomással) való közlését. Valótlan a „8 Órai Újság“ cik­kének az az adata, hogy azért kel­lett a bótai úrbéres közönségnek lemondani a neki juttatott közle­gelőről, hogy azt én szerezzem meg, valótlan, hogy azt megkíván­tam, valótlan, hogy bárkinek mondtam volna, vagy arra csak gondoltam volna is, hogy mond­jon le az úrbéres közönség a köz­legelőről, — az igazság a cikkben foglaltakkal szemben az, hogy én az úrbéresek lemondási szándéká­ról mit sem tudtam, arra semmi­féle, sem közvetett, sem közvetlen befolyást nem gyakoroltam, ki­zártnak tartom, hogy ez bárki ré­széről is megnyilvánult volna, — arról csak annak megtörténte után értesültem s mivel a kérdé­ses legelőterület az én birtokom­mal szomszédos, azt az én gazda­ságom majdnem teljesen körülve­szi, bejelentettem igénylésemet ar­ra s mivel gazdálkodom, hadi szol­gálatot is teljesítettem s a Vitézi Rendnek is tagja vagyok, jutta­tás útján megkaptam a legelőte­rületet. Valótlan az, hogy a bányakapi­tányság a bányanyitási engedélyt nem adta meg, — ellenkezőleg, 1764/1934. sz. bányaadományozási határozatával „Bóta“ védnéven a bányatelket nekem adományozta s a bérlő bányavállalat a kiterme­lést állandóan folytatja is. Nemcsak az eljáró hatóságra, de arra is, aki azt elképzeli, sértő an­nak a feltevése, hogy az O. F. B. juttatásnál szerepet játszhat va­lamely juttatottnak közjogi állá­sa. Ezzel a feltevéssel szemben a valóság az, hogy igénylésem és a juttatás időpontjában, de előtte is hosszú időn át nem voltam főis­pán s az igénylés és juttatás ide­jében ellenzéki képviselő voltam. Valótlan az, hogy a juttatott te­rület alatti szén terrágiális értéke 200.000 pengőt képvisel. A valóság az, hogy a — szakértők szerint — ennek csak egy hányadát, lénye­gesen kisebb értéket s ilyen csilla­gászati számokkal csak a hozzá nem értők dobálóznak. Valótlan az, hogy az O. F. B. ítélete kimondotta: nem méltá­nyos, hogy 5396 P megváltási ár ellenében 200.000 P terrágiális szénérték jusson a birtokomba, — a valóság az, hogy az ítéletben erről szó sincs, mert hiszen a szén értékének megállapításával nem foglalkozott s nem is foglalkozha­tott az O. F. B. Valótlan az, hogy 200.000 pen­gős szénterületet követelek ma­gamnak 5000 pengőért, a valóság ezzel szemben az, hogy juttatás útján szerzett tulajdonomhoz ra­gaszkodom, az O. F. B. előtti eljá­rás során kifejtett jogi álláspon­­­tom szerint tulajdonjogom a jut­tatott terület felszíne alatt levő ásványszénre is kiterjed s ha a megváltási és juttatási eljárás jogerős befejezése után évekkel a volt tulajdonos még igénnyel fel­léphet, úgy a szénjog visszaélé­sének nem lehet helye, hanem leg­feljebb a megváltási ár a szénjog kialakult szokásos forgalmi árá­val emelhető fel. Valótlan a cikkből kitűnő az a feltevés, hogy igénylésem és a juttatás előtt tudtam volna arról, hogy a juttatott terület alatt ás­ványszén van. A valóság az, hogy erről sem én, sem az ingatlan volt tulajdonosa nem tudott, erről mindketten csak a kitermelés meg­kezdése után, 1933 december vé­gén értesültünk, hiszen ha a volt tulajdonos ezt csak sejtette volna is, a megváltási eljárás során min­den bizonnyal fenntartotta volna a szénre vonatkozó jogát s akkor ma nem volna jogvita közöttünk, mely jogvita teljes egészében az illetékes bíróság elé tartozik s én semmiesetre sem kívánom azt más fórum elé vinni. Miskolc, 1936 október hó 31. Tisztelettel vitéz BORBÉLY-MACZKY EMIL főispán. A belügyminiszter elutasította a város kérelmét a Korona-mozi ügyében Miskolc, november 2. - * Miskolc törvényhatósági bizottsá­ga hónapokkal ezelőtt felterjesz­tést intézett a belügyminiszterhez és ebben arra mutatott rá, hogy a Ko­rona és az Uránia mozik között bur­kolt társasviszony áll fenn és arra kérte a belügyminisztert, hogy ezt a társasviszonyt szüntesse meg, il­letőleg új pályázat útján új tulaj­donos kezére juttassa a Korona mozgót. A város felterjesztésére most ér­kezett le a belügyminiszter válasza. A belügyminiszter megállapítja, hogy a lefolytatott vizsgálat során nem merültek fel olyan jelenségek, vagy adatok, amelyek azt bizonyí­tanák, hogy a Korona filmszínház és az Uránia között burkolt társas-­i viszony állana fenn. Tizenöten pályáznak a miskolci városi főszámvevői állásra A másodosztályú állatorvosi állásra hatan nyújtották be pályázatukat Miskolc, november 2. A miskolci városi főszámvevői ál­lásra kiírt pályázat szombaton ok­tóber 31-én járt le a másodosztályú állatorvosi állásra kiírt pályázattal együtt. A főszámvevői állásra 15 pályázati kérelem érkezett be és ezek a következők: : Szilágyi Mihály zalaegerszegi vá­rosi főszámvevő, Szilágyi Sándor vármegyei számvevőségi tanácsos, Szikszó; Csépány Imre vármegyei számvevőségi II. 0. főtanácsos, Szik­szó; László Albert vármegyei szám­ellenőr, Debrecen; Zalányi József várm­. számellenőr, Eger; Beliczky Sándor főszámvevőhelyettes, Mis­kolc; Maseray László vm. számvizs­gáló, Miskolc; Bottka Ernő dr. vá­rosi számellenőr, Kispest; Pataky Béla hites könyvvizsgáló, Kispest; Hosszúfalussy Mihály vm. számve­vrv&Átri­­f.o­n nnonc 1VTi ch­r» 1 • IVTink­­nny László vm. számvizsgáló, Miskolc; Vonga László városi főpénztárnok, Miskolc; Balázs Dénes m. kir. bel­ügyminiszteri számvizsgáló, Albert­falva; vitéz Bakos Bertalan dr. köz­ségi főjegyző, Pomáz; Friedrich Ferenc számvevőségi főtiszt, Makó. A II. oszt. állatorvosi állásra pá­lyáznak: Mezey László dr. magán­­állatorvos, Szikszó; Török Gyula okr. állatorvos, Miskolc; Ács Sán­dor beh. I. o. állatorvos, Miskolc; Sándor Béla állatorvos, Alsózsolca; Ligeti Mátyás, dr. körállatorvos, Gesztely; Hetényi István állatorvos, Kömlő. Miskolc város főszámvevőjét a közeli napokban, a pályázati kérel­mek felülvizsgálása után, Lukács Béla főispán fogja kinevezni, a má­sodosztályú állatorvosi állást pedig választás útján a törvényhatósági bizottság fogja betölteni. Halálos gázolás miatt 200 pengő pénzbüntetés Miskolc, november 2. Egy budapesti személyautó, mely augusztus 3-án Miskolcról Lillafü­red felé haladt, a Tizeshonvéd- és a Déryné-utca kereszteződésénél ha­lálra g­ázolta Galambos Antal csend­őrtiszthelyettest, aki kerékpárján haladt a Tizeshonvéd­ utcán. A gázoló autó vezetőjét, Stier Pé­ter budapesti soffőrt szombaton von­ta felelősségre a miskolci törvény­szék Ráduly-tanácsa és gondatlan­ságból okozott emberölés miatt 200 pengő pénzbüntetésre ítélte.­­ Az ítélet ellen a vád és védelem felle­­bezést jelentett be. Évek óta nem volt ilyen költözködési láz Miskolcon Meglepetésszerűen emelkedett a novemberi köl­­tözködők száma . Sok volt az áthelyezés, sokan költöztek idegenbe és sokan jöttek idegenből Miskolc, november 2. A november elsejei költözködés ez évben november másodikán zaj-e lőtt le az elsejei ünnep miatt. A hatalmas bútoroskocsik, teher­szállító autók ezúttal mintha jóval nagyobb számban jelentek volna meg a miskolci utcáikon. Kérdést intéztünk a miskolci bútorszállító vállalatokhoz, ahonnan érdekes felvilágosítást kaptunk. — Régen volt ennyi költözködő Miskolcon, — mondották — mint éppen most novemberben. sm 3 mmm A szokástól eltérőleg sokkal több most a költözködő, mint májusban volt. Messze felülmúl­ja az előző évek november else­jei költözködési forgalmát is. — Mivel magyarázható a szo­katlan emelkedés? — Sok áthelyezés történt ez év­ben Miskolcon. Az áthelyezettek épp most költözködnek. Alig győz­zük elvégezni a hirtelen felgyü­lemlett nagy munkát. Az idegen­be költözöttek helyébe újak érkez­tek Miskolcra. Ezeket is költöztet­ni kell. Sok új ház is épült az idén. Épp most ősszel fejezték be és most költöztek be ezekbe is. A konkurrencia is kisebb lett. Ez­előtt ugyanis sok fuvaros is fog­­lalkozott bútorszállítással. Most azonban a legtöbb fuvaros bor­­szállítással foglalkozik s így nincs ideje, hogy a bútorszállítást is el­végezze. ­ család, a gyermek, a falu­si Keresztes Hadjá­rata az Actio Catholicában Miskolc, november 2. Az Actio Catholica kitűnően sike­rült gyűlést tartott október végén Mezőcsáton. Szentmisével vezette be az ünnepet, majd az iskolában Nagy Béla esperes nagy beszédben mutatott rá, mi az Actio Catholica. Az A. C. a lelkek mozgósítása a mo­dern pogányság, a fajimádás ellen. Az A. C. új keresztes hadjárat a családnak, a gyermeknek, a falunak s így az egész társadalomnak Krisz­tushoz való visszavezetésére. A gyű­lés meleg ünneplésben részesítette Melczer Béla földbirtokost, akit köz­ponti kiküldöttnek is megválasztot­tak. Nyizsnyánszky Béla az Eszter­gomban tartott nyári egyetem ta­nulsága címen tartott mélyenszántó értékes előadást. A gyűlésen felszó­laltak még Villányi Andor nyug. gimn. igazgató és Kovács János fő­intéző. A jól sikerült gyűlés a pá­pai himnusszal ért véget.­­ A gyűlést társasebéd követte. Az ebé­den Villányi Andor az egri érsekre, Papp László főszolgabíró a pap­ságra, Beniczky Andor dr. a bolse­­vizmus elleni összefogásra mondott pohárköszöntőt. A volt 10-es honvéden teadélutánja Miskolc, november 9. A volt 10-es honvédek női bizott­sága által a munka- és keresetkép­telen hadiözvegyeik karácsonyi se­gélyezésére rendezendő jótékonycé­­lú teadélutánja nem november 5-én, hanem november 11-én délután 5 órai kezdettel lesz megtartva a Pol­gár Egylet termeiben. A volt 10-es honvédek női bizott­ságának ezen mozgalma nemcsak jótékonysági, hanem hazafias célt is szolgál, amidőn gondol azon nél­külözőkre, akiknek férjei életüket és vérüket áldozták a haza oltárára. Miskolc város társadalmának a szívében a nyomorgók jajkiáltása mindig megértésre talált s valláskü­lönbség nélkül siet annak enyhíté­sére. Hisszük, hogy ezen megértés most nemcsak nem lankadt, de fokozó­dott is s minden hazafiasan érző és gondolkozó tagja e városnak pár­tolni fogja ezen akciót, mert hiszen megjelenésével ki-ki egy nélkülöző, didergő hadiözvegynek gondjait enyhíti meg s egy-egy apját sirató hadiárva könnyeit töröli le.

Next