Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1937. szeptember (46. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-19 / 213. szám

— Thítöként a héten, mmhhmmmmmmmmm Nagy ünnepe van ma Miskolc iparos társadalmának, az Ipartestü­let új székházának felavatása. Mis­­kolcnak jelentékeny kultúresem­é­­nye ez az ünnep, egyúttal óriási eredménye annak a heroikus mun­kának, melyet az Ipartestület jelen­legi vezetősége fejt ki Stimm Lajos elnök és Kovács Lajos főjegyző hi­vatott irányítása mellett. Miskolc négyszáz éve iparos­karakterű város volt. Több, mint négyszázéves múltra visszatekintő céhei voltak. Csak 1871 után, ami­kor Miskolc vasúti csomópont lett, veszített régi arányaiból kézmű­ipari jelentőség© és Miskolc par ex­cellence kereskedelmi jellegű város lett. Nem szabad elfelejteni, hogy 150 évvel azelőtt — 1790-ben — még 412 csizmadia mester élt Miskolcon és az egész országban híres volt a mis­kolci csizma. A céhek megszűntével, 1885-ben megalakult a Miskolci Ipartestület, melynek első elnöke Kulcsár Ká­roly volt. ő és utóda, Pfliegler I. Ferenc rengeteget dolgoztak az ipa­rosság érdekeinek előmozdításáért. Pfliegler I. Ferenc elnöksége idején vásárolták meg 1903-ban a Kossuth­­utcai régi székházat is, melynek tel­kén épült most fel az iparosság új, gyönyörű székháza. Az iparosérdekek védelmében mindig a munka, a küzdelem első frontján volt Bátorffy Ferenc, aki nemcsak a munkáját adta oda kar­társai szolgálatában, de anyagi ál­dozatokkal is előljárt a nagy köz­érdekért. Lehetetlen meg nem emlékezni a miskolci iparosság mai szép ünne­pén a fentiekről, valamint az iparos érdekek többi frontharcosairól, Huska Vilmosról, akit érdemei el­ismeréséül az iparosság a Kamara alelnökének választott meg és úgy Miskolcon, mint Budapesten, amíg a város egyik országgyűlési képvi­selője volt, mindenkor az iparosság érdekeit védelmezte. Bőségesen megérdemeli a hálás megemléke­zést és az elismerést ezen a napon néhai Stern Samu, az Ipartestület volt alelnöke is, aki első elnöke volt, a székház építő bizottságának és az alapjait rakta le az akció mai sikerének. Ezen a mai szép ünne­pen tisztelegni kell emlékük és ne­vük előtt. Arcképeik legszebb dísze ma az Ipartestület üléstermének. Az ő munkásságuk alapvető munkájuk­nak eredménye az az erkölcsi erő, mely ezt a gyönyörű székházat fel­tudta építeni. Az ő nyomdokaikban dolgozik tovább az iparosérdekekért Stimm Lajos elnök is ,amelynek munkásságát és nevét örökre hir­detni fogja ez az új székház. * Szeptember az iskolai kirándulá­sok ideje. A szép őszi napokat fel is használták a miskolci iskolák. Kis­asszony napján a r. kat. tanítónő­­képző volt Bánkúton. Pénteken a ref. leánygimnázium volt Tapolcán és a Csatákban. Csütörtökön a cze tápé téri iskolák voltak Göröm­­böly-Tapolcán­. .. * Október 16-án lesz 75 éves báji Patay Gyuláné született Szathmáry- Király Anna, a Miskolci Ref. Női Filléregylet elnöke. Ez a dátum nevezetes eseménye lesz nemcsak a családnak, de Mis­kolc egész társadalmának, mert a Nagyasszony ezalatt a háromnegyed század alatt a jótékonyságnak való­ságos apostola volt. Kiis Trianon el nem választotta 5000 holdas nagytibai birtokát Mis­­­colctól és nyugodtan gazdálkodha­tott, karácsony előestéjén reggeltől­­­estig szekér hordta szét a zsírt, lisz­tet, sonkát, bort és mindenféle jót a Patayné szegényeinek. Ezreket és ezreket érő élelmiszert és pénzt osz­tott ki a Nagyasszony egy-egy ka­­rács­ony estéjén. Ő volt a lelke a miskolci Fillérbáloknak, melyek hár­­om napig tartottak és öt-hatezer pengőt juttattak a jótékony célnak. Iskolát, árvaházat tartott fenn és Tibán is, Miskolcon is minden sze­gény ember előtt mindig nyitva ál­lott az ajtaja. Budapesti Veres Pálné­ utcai pa , Pn, •A békeévek leghíresebb lis­tájában' * ’-nek csütörtöki szalonja volt, melyr­ Y r ■ vn­­fogadónapjain Tisza­itvan, Kerle Sándor, Darányi ■e‘sA,„­ magyar politikai és társáé^*?111 e minden kiválósága részt vett. Valóságos fogalom volt a né­p­e Nagyamagyarországon mindazok­ban a körökben, ahol jótékonyság­ról beszéltek. Evangéliumi szeretet­tel apostolkodott minden időben a szegények segítésében. Ezért lesz ez a 75-ik születévi évforduló társadal­mi ünnep, hogy a világ szeme elé vetítse ennek az utolérhetetlenül szociálisan érző és gondolkozó Nagy­asszonynak az alakját és munkás­ságát.* Ö­vő Herczegsége Ferdinand ko­ronaörökös, — a későbbi V. Ferdi­nand, — sokszor megfordult Szath­­máry-Király József adminisztrátor­nak Hunyadi­ utcai kúriájában, ahol most a Nagyasszony lakik. Egy ilyen alkal­om­mal történt, hogy Fer­dinand főherceg hadsegéde által tudtára adatta Szathmáry-Király Zsuzsikának, hogy vele fogja tán­­­­colni az első kontratáncot. I A zenekar már éppen jelt adott, i A párok sorakozni kezdtek, mikor­­ Szathmáry-Király Zsuzsika előtt í csak megáll egy nyalka, karcsúter- i * metű, villogószemű ifjú, aki meg- i fog£ kézés­t tor , I — Gyér« Zsuzsi táncodt' , majd , vitte is magával. A zavar leírhatatlan lett. A trón­- ■ örökös táncosnő nélkül maradt. Végre is Ferdinánd, kedélyessége segített a dolgon. — Lassen's gut 6ein! —■ mondta desperált környezetének. A szép Fraulein Susi csak jó cserét pinált. Én ugyanis nagyon rossz­­táncos vagyok!­­ Rengeteg ilyen hagyományt őriz a Hunyadi­ utca 6. számú ház, ah­ol a Nagyasszony élete ilyen nevezetes­­ évfordulóhoz közeledik, 28-as ember. j ^as^mm 1 + a VÁROSI DROGÉRIA + vásárlói elégedettek, mert 1. a nagy forgalom következtében nagy a választék és mindig friss az áru, 2. szakképzett droglisták szol­gálják ki és látják el tanáccsal a vevőt, 3. három évtized tradíciói szavatolnak az áru minőségéért. Takarékossági hitel! 40 ÉV... Emlékeiről beszél a nyugalomba vonult Koller Ferenc igazgató «Boldog leszek, ha továbbra is szolgálatára lehetek Miskolc város zenekultúrájának» Miskolc,­­szeptember 18. Búcsúztatnsd szokás azt, aki távo­zik. Koller Ferenc zeneiskolai igaz­gató is távozik, nyugalomba vo­nult negyven évi szolgálat után, mégsem vesz tőle búcsút Miskolc zenei élete. Művészembernél, aki­nek mimikáját ezer és ezer ember figyeli és bírálja, aki hidat épít a bánig és a lélek között, valahogy máskép van a nyugdíjazás, mint az aktákhoz­­szokott halandóknál. Az aktákat ott lehet hagyni, a mű­vészetet nem. A művészettől csak az élettel együtt lehet elbúcsúzni. Koller Ferenc sem búcsúzott el a zenei élettől. Maga Miskolc városa nem engedte,, hogy elbúcsúzzon. Ezért­­kérte fel a nyugalombavonu­­lás után is a miskolci zeneiskola zenei tanácsadójául. De Koller Fe­renc sem tudna megválni a művé­szettől, egész életén át összeforrt vele. Hogy is volt csak az a hosszú negyven esztendői.. Erről beszél most Koller Ferenc, akinek fiata­los, karakterisztikus arcáról alig lehet leolvasni a hat évtizedet. — A szegedi zeneiskolában kezd­tem tanulmányaimat. Hétéves ko­romban. Az első év végén már ér­tékes hegedűt kaptam jutalmul ajándékba. Később a budapesti Nemzeti Zenede­­növendéke lettem, ahol Hubay Jenő is tanított. Ta­nultam a Wiener Conservatorium­­ban is,­ Adolf Grün alatt. Majd új­­­ra a Nemzeti Zenedében, ahol el­nyertem Haynia” érsek „Liszt­ ösz- SPIELBERGER tüzelőanyag telepe raktáron tart és házhoz szállít bántott bükk, tölgy és cser hasáb és aprított fát, ózdi (farkaslyuki) szenet, darabos, kocka és dió osztályozásban. Elsőrendű darabos 3900 kalóriájú barnaszenet. I Way út 2. sz. Telefon 7—39. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel közöljük, hogy N­E Y L­I­P Ó­T urat bíztuk meg itteni körzetünk ve­­zérképviseletével. Egyben tudatjuk a tisztelt pénztártulajdonos Urakkal, hogy kívánságaikkal és esetleges panaszaik­kal forduljanak a legna­­yobb bizalom-a mai nevezett képvise­tőkhöz, aki mi­lyen tisztelt Vevőnk m­i Nemiemü kí­vánságát vagy panaszát azonnal elintézi. Csekktekercseinket, ellenőrző-szalag­jainkat és át­rótömbjeinket vagy köz- | vetlenül, vagy kizárólag az ő és igaz s­zolt műszaki közegeink útján hozzuk­­ forgalomba és senki más nem jogosult | vállalatunk nevében ilyenekre rende­léseket gyűjteni. " Kérjük a tisztelt üzlettulajdonos Urakat, hogy mindennemű üzletszer­­vezési kérdésben a legnagyobb biza­lommal forduljanak NET LIPOT urunkhoz, aki, mint erre a célra spe­ciálisan kiképzett rendszerszakértő, mindennemű problémájukra a legszak­­i szerűbb válasz megadására hivatott. Teljes tisztelettel National Regisztráló Pénztárait Kft. Budapest, V., Zoltán ucca 6. töndíj­át“. — N­uszonké­téves koromban, — folytatja önéletrajzát Koller Ei­rene — a kecskeméti zeneiskola hí­vott meg a hegedű-katedrára. In­nen a magyar városokba hangver­senyzenekart vezettem. Egy ilyen körút alkalmával hívott meg Sza­badka a zeneiskola élére. Lányi Er­nővel, a kiváló zeneszerzővel pezs­gő zenei életet teremtettünk Sza­badkán. — Nagy Ferenc, Miskolc volt pol­gármestere 1913-ban a miskolci ze­neiskola tanári karába hívott meg. Elfogadtam, öt évvel később, 1918- ban igazgatónak választottak meg. Igazgatásom alatt kezdődött meg a zeneiskola átszervezése. Ekkor épí­tették fel a zenepalotát, új tansza­kokat állítottak be, a miskolci ka­marazenekar és filharmóniai társa­ság is ekkor alakul meg. Zenei író­ja voltam a Miskolci Naplónak is. 1937. ix. 19. mama Bortermelőit, korcsmárosok és ■ vendéglősök részére szükséges" borkonzerváló- és musterjeszti-­ szabadalom eladására nagy kereseti " lehetőséggel üzletszerzőket s felveszünk ..PINCEMESTER" Budapest, Vill. Hunyadi utca 4.­ — Mi a legkedvesebb emléke igaz­gató úrnak? — Legkedvesebb emlékem?... — néz vissza a múltba Koller Ferenc — az,­­hogy sikerült megszereznem a miskolci zeneiskola részére a 12 ezer pengő értékű ezüstözött Hu­bay Jenő ércszobrot, amelyet a nagy művész a székesfővárostól jubileumi ajándékban kapott... Sok kedves emlékem fűződik a Hubay Jenő tiszteletére rendezett „Ma­gyar estek“-hez is. De talán leg­szebb emlékem valamennyi között, amikor Hubay Miskolcon járt 1936 májusában. Itt adta a miskolci kö­zönség előtt utolsó nyilvános hang­versenyét a nagy művész­. Stradi­­váriussan itt gyönyörködtette utol­jára a közönséget. Nevéről nevezett zenepalotában búcsúzott a nagykö­zönségtől... Ki gondolt volna, akkor arra, hogy a búcsú végleges?... — A város zenei tanácsadónak kérte fel igazgató urat. Ez ugye azt is jelenti, hogy Miskolc város közönsége nem búcsúzik igazgató úr művészi munkájától? — őszintén boldog leszek, ha to­vábbra is, bármilyen formában hasznos szolgálatára lehetek Mis­kolc város zenekultúrájának...

Next