Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1938. június (47. évfolyam, 122-144. szám)
1938-06-01 / 122. szám
I FUMOÖSPKE És legszebb SZÖNYegek | Felsőmagyarország függönyök | SzahSterében CSipkeSZÖVetek a Rosenberg Színyegházban 1 'bitó körülménynek kéri beszámítani, hogy Otrokocsy hadseregszállítások körüli visszaélések miatt büntetvevolt. Demeter Kálmán dir. védőbeszédében rámutatott arra, hogy a romagáinvádló magánindítványát elkésetten nyújtotta be. Ha a bizonyítás sikerült is volna, elévülés miatt a vádlottat fel kell menteni. Véleménye szerint a bizonyítás neo sikerült. A vádlott felmentését kérte. Rövid tanácskozás után kihirdette a tanácselnök a törvényszék ítéletét, mely szerint a bíróság Otrokocsy Végh Dánielt az ellene emelt vád alól részben bűncselekmény hiányában, részben elévülés miatt felmentette. Dancz Gyula dr. Gosztonyi József nevében a felmentés miatt fellebbezést jelentett be az ítélet ellen. '!! . . . .... \ 2 MOE Felmentő ítéletet hozott a törvényszék a Gosztonyi—Otrokocsy hírnévrontási perben Miskolc, május 31. Goensztrasz József miskolci hústariszjelentést tettt Otrokocsy JVlégih. Dániel miskolci húsipar persson hírnévrontásért, mert a felelenítése szerint Otrokocsy állt a nBCRSOitti a hajsza mögött, melyet j&sfennhsala Gyöngy neve alatt a imádbodei hásmarosok indítottak ’Goseatanyi József ellen. _ továbbá mert Oferokocey Végih Dániel 100 ■pengővel indította el a gyűjtést, melynek az volt a célja, hogy. iSztmhala a hírlapi nyilatkozatokat elhelyezhesse. Otrokocsy Végh Dánielt kedden újonta szelőseéig le a miskolci törvényszék Rjádhuly-tanácsa. Ottororbocsy Dániel kijelentette, hogy neon érzi magát bűnösnek. Nyeste Pál tanú szerint Otroskocey kijelentette előtte, hogy Gcs áfonyáinak ártani kell, mert nem megy közéjük. Sikorszky István ipari és ügyelő vallomásában elmondotta, hogy egy alkalommal ellenőrzésen volt Otrokocsyék üzemében. Ekkor Otrokocsyné megkérdezte, hogy tartott-e vizsgálatot már Gosztonyi üzemében, mert ott minden trendetlen és pisakos. Gosztonyi üzemét megvizsgálták és kellemes meglepetés volt számára, hogy milyen higiénikus, modern, tiszta az üzem, vidéken kevés hasonló üzemet lehet találni. Emlékszik arra is, Otrokocsyné beszélgetés közbena következőket is mondta: „Verje meg az Isten Gösztöneit, lehetetlen fconkurrens de fordul a kocka, most mi fogjuk őt tönkretenni“. — Galli Mihály elmondotta, hogy 1935-ben szolgálatot teljesített a vágóhídon, amikor megjelent ott Meszlavivoits János és mondta neke, és hivatalnok társának, hogy gyűjtést indítottak a húsiparosok Gosztonyi ellen és ezen a listán Otrokocsy szerepel első helyen 100 pengővel. Maktekovis Jenő forgalmi adóellenőr vallomásában elmondta, hogy ő is hallott a vágóhídján erről a gyűjtésről. Grünberger Jenő elmondta, hogy a Szuruhala-per tárgyalásán Otrokocsy ezt mondta neki: Ha eljött volna hozzám Gosztonyi, rajtam keresztül el lehetett volna intézni érti, az egész ügyet. Friedländer Jenő vallomása szerint rosszindulatúan beszélt Otrokocsy a Gosztonyi üzletéről. Dancz Gyula dr.. Gosztonyi József jogi képviselője vádbeszédesben a vádlott példás megbüntetését kérte. Kiemelte, hogy Gosztonyi ellen valóságos hajszát indítottak a miskolci hókartell tagjai, szövetkeztek üzleti tönkretevősére. A vádat kiegészíti és tisztelségtelen verseny miatt is kívánja Otrokcsy megbüntetését kéri 5000 pengő anyagi kár megítélését és az ítélet, hírlapi közzétételét. Súlyos-! Szabott árak! ♦ Széchenyi utca 22 ♦ Takarékossági hitel | Töltstin epu viflimi nelel & mi mmm Egy teljes hét bármely balatoni fürdőhelyen, teljes penzióval, gyorsvonat 3. oszt. vasúti jegy odavissza P 59 * Utazási jegyfüzet kapható: lbusz rt. Miv. Hív. Moheljegyirodában FRH Szerda, 1938. évi június hó 1. A belügyminiszter megerősítette Vitéz Borbély-Maczky Emil és Vitéz Lukács Béla főispánokat Miskolc, május 31. Amikor Széll József volt belügyminiszter távozott a belügyminisztérium éléről, az alkotmányos szokásnak megfelelően, Borsod-Gömör vármegye főispánja, vitéz Borbély- Maczky Emil és Miskolc város főispánja, vitéz Lukács Béla felajánlották lemondásukart. Az új belügyminiszter, vitéz KGresztes-Fischer Ferenc kedden levelet intézett a vármegye és a város főispánjaihoz, amelyek szerint közli, hogy úgy politikailag, mint közigazgatásilag súlyt helyez arra, hogy vitéz Borbély-Maczky Emil és vitéz Lukács Béla főispán helyükön maradjanak. A belügyminiszter ezzel úgy a vármegye, mint a város főispánját megbízatásában megerősítette. Elkoboznák a kongresszusi emléktárgyakat az erdélyi zarándokoktól a román határon Több zarándokot letartóztattak Arad, május 31. A budapesti eucharisztikus kongresszusról hazatérő erdélyi zarándokokat a határ átlépésekor a románok a leg-nalgorbban végigmotozták és nemcsak a Budapestről vitt kongresszusi emléktárgyakat kobozták el, hanem a Magyarországon vásárolt cipőt és ruhát is lehúzták a zarándokokról. Az intézkedő vámtisztek a virágokat is elkobozták mert a virágok összetételében irredentizmust láttak. A motozásra egy a vonaton utazó román pap hívta fel a hatóságokat. A motozás körülbelül négy óra hosszat tartott. Néhány utast átadtak az ügyészségnek. Szörnye légitámadás egy katalán városka ellen Több mint ötszáz halottja van Gronellers bombázásának Nemzetközi alapból akarta fedezni az önkéntesek elszállításánál! költségeit a semlegességi bizottság Barcelona, május 31 A nemzeti repülők kedden délelőtt bombatámadást intéztek a Barcelonától északkeletre 30 kilométernyire fekvő 10 ezer lakosú Granollers városka ellen. A bombatámadás irtózatos pusztítást vitt véghez a város lakossága között. A délelőtti bombázásnak nem sikerült még valamennyi áldozatát megtalálni a romok között. Délután 2 órakor 430 holttestet vittek át a városka halottasházába. Valószínű, hogy a halottak száma 509- en felül van. London, május 31. A spanyol be nem avatkozási bizottság elnöki albizottsága keddi ülésén az idegen önkéntesek Spanyolországból való elszállítási költségeinek kérdésével foglalkozott. Lord Plymuth elnök a Reuter iroda értesülése szerint az ülés kezdetén kijelentette, hogy a költségeket csak nemzetközi alapból lehet fedezni, amelyhez a hatalmaknak hozzá kell járulniuk. Kijelentette, hogy Anglia a maga részéről erre hajlandó, míg a német és olasz megbízottak kormányaik elé tárják az ügyet. A szovjet képviselője újból körvonalazta kormányának álláspontját. Még nem lehet tudni, mi lesz a helyzet, ha a Szovjet végleg megtagadná a terv költségeihez való hozzájárulást, de ha a többi hatalom az alaphoz egyötöd helyett egynegyed arányban járulna hozzá, az angol kormány is kész hasonló értelemben eljárni. Kérelem Miskolc város közönségéhez! Miskolc város th. bizottságának a Trianoni gyásznap megemlékezés tárgyában hozott 166—kgy. 1938. számú közgyűlési határozata alapján felkérem a város közönségét,hogy a Trianoni gyásznapon, június hó 4-én lehetőleg minél többen viseljenek fekete gyászkarszalagot a Trianonra emlékeztető „T“ betűvel. A háztulajdonosok ezen a napon szíveskedjnek házaikra a fekete gyászlobogót kitűzni. A kereskedőket, s nyílt árusító helyekkel rendelkező iparosokat pedig arra kérem, hogy kirakataikban igyekezzenek a gyászt ülő város érzelmeinek kifejezést adni, azokbanTrianonra emlékeztető plakát okat ii helyezni. Miskolc, 1938. május 25. Dr. Fihete Bertalan polgármester. Vitéz Patakay István a mezőkövesdi járásbíróság elnöke A kormányzóaz igazságügyminiszter előterjesztésére vitéz dr. Pataky István miskolci kir. törvényszéki bírót a mezőkövesdi kir. járásbíróságelnökévé nevezte ki. Vitéz dr. Pataky István egyike a miskolci kir. törvényszék legképzetltebb, legkitűnőbb bíráinak és társadalmi munkássága is kivételes tehetségét igazolja, kinevezését a jogászi társadalom osztatlan megelégedéssel fogadja. Barcza György az új londoni követ A kormányzó a külügyminiszterel ő térjeztésére nagyalásonyi Barcza György dr. magyar királyi titkos tanácsos, rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, a vatikáni m. kir. követsége vezetése és az apostoli szenttszéknál való követi megbízatása alól felmentette s őt a londoni m. kir. követség vezetésével és a brit birodalomban való képviselettel követi minőségben megbízta. Terménytőzsde Gabonahatáridő: Júliusi rozs 18.15—18.10, júliusi tengeri 14.97— 15.08, zárlat 15.01—02, augusztusi tengeri 14.78, 14.85, zárlat 14.80—81. Készárueladások: Búza 80kg duna-tiszaközi 300 q 24.75, zab 150 q 10.65, 150 q 16.60, tengeri 150 q 15.60, 150 q 15.65, 450 q 15.57 és fél. — Tamás István: Álmában is hazudik. (Nova kiadás.) Az „Álmában is hazudik“ egy fiatal leány ötnapos vikendejének a története. A ábrándulóhajón Jimmy Hurst dr., egy magyar származású amerikai fiatalember véletlenül a folyóba lök egy ötvenezerpengős családi karkötőt. Megfizetni nem tudja a károsultnak, egy szép fiatal leány*nak, aki ezért „kézizálogul“ mindenüvé magával hurcolja és őrzi a fiút, amíg pénzhez jutnak. Izgalmas éstragikomikus kalandok sorozata után nemcsak az útiköltségekre szánt összeget veszítik el, hanem a detroiti ismerősök pénzét is és a" boldogtalan könyvtárosból" sikkasztót csinál... Tulajdonképpen itt kezdődik a történet, a szerelem, féltékenység, fiatalság pénz és pénztelenség Kästneri humorral és léleklátó mélységgel megírt regénye. BiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiBiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Kedvezményes üdülés Abbáziában! A tíznapos üdülés kedvezményes ára P 90. A tizennégynapos üdülés kedvezményes ára P 120. A huszonegynapos üdülés kedvezményes ára P 180. Ezen árban bentfoglaltattunk a teljes ellátás napi háromszori étkezéssel. a kiszolgálás: a Südstrandon fekvő Gariton szállóban. — Vasútjegy Budapesttől Abbáziáig és vissza egyéni utazás esetén III. osztályom P 76.—, II. osztályon P 112.—. Egyágyas szoba igénybevételéért felár fizetendő éspedig a 10 napos üdülés esetén P 15.—, 14 napos üdülésnél P 21.— és 21 napos üdülésnél P 30.—, gyógy- és zenedíj napi 3,50 líra külön fizetendő. A kedvezményes üdülés kívánságra bármikor egyéni indulással is igénybe vehető. Korlátozott hely felett rendelkezünk. Ajánlatok a kedvezményes üdülést kellő időben előre előjegyeztetni. Az, előjegyzéshez P 20 előleg szükséges. Jelentkezés és felvilágosítás kizárólag: Hungarian Tours* Pesti Hírlap Utazási irodájában. Miskolc, Széchenyi ucea 4.