Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1938. november (47. évfolyam, 247-272. szám)
1938-11-01 / 247. szám
2 szoros együttműködésre lépni a két nyugati demokrata hatalommal, miután a fejlődés úgy Angliában, mint Franciaországban olyan irányt vett, amely úgy belpolitikailag, mint külpolitikailag megfelel a berlin-római tengely érdekeinek. Ez a felfogás Berlinben és Rómában különösen az utóbbi napokban erősbödött, nagyrészt Daladier miniszterelnök csütörtöki beszéde óta, amelyben a francia kormányelnök nyíltan szembefordult a kommunizmussal és a Németországgal való őszinte kibékülést sürgette. A párisi lapok véleménye szerint nincs kizárva, hogy a négy európai nagyhallalom együttműködésének belátható időn belül kézzelfogható eredményei lesznek a fegyverkezések korlátozásának, sőt esetleg csökkentésének terén is. Az egyetlen kérdés, amelyben még nem sikerült közelebb hozni a pakis-londoni és a berlin-római tengely álláspontját, a spanyol polgárháború ügye. Anglia és Franciaország közvetíteni szeretnének a szembenálló felek között, amivel szemben Németország és Olaszország arra az álláspontra helyezkednek, hogy a spanyol polgárháborúban nem lehet szó közvetítésről, mert ezt a kérdést csak egyféleképpen lehet megoldani: Franco tábornok teljes győzelmével. A francia külügyminisztériumhoz közelálló körökben egyébként úgy tudják, hogy a római német-olasz tárgyalásoknak inkább csak tájékoztató jellegük volt s végleges határozatokat a magyar-cseh határrendezés ügyétől eltekintve egyetlen más kérdésben sem hoztak. A római megbeszélések eredménye abban foglalható össze, hogy Németország és Olaszország továbbra is fenntartják a berlin-római tengelyt s Olaszország nem ellenzi Németország közép- és délkeleteurópai befolyásának kiterjesztését. A kommunistaeffenee paktum kiterjesztéséről, illetve kimélyítéséről szintén folytak megbeszélések Rómában, anélkül azonban, hogy végleges döntés jött volna létre. r. R. h. Kredd,' 493.. évi november hó 1. A jó Berzy-kávé MINDENKI KÁVÉJA. Fejedelmi minőség polgári áron P ^ „„ ■ £._|X kávé- és teaszaküzlete Árusítja: □CÍZf L9SZIO Miskolc, Lichtenstein-u. # Miniszteri értekezlet előtt a Felvidék átvételével kapcsolatos problémák A Budapesti Értesítő jeleníti: Hétfőn déli 12 órától délután fél 4 óráig miniszteri értekezlet volt, amely a területátvétellel kapcsolatban felmerülő igen sokirányúproblémáikkal foglalkozott. Rengeteg olyan kérdés merült fel ugyanis melyet a jelenleg csehszlovák kézen lévő területátvétele után rendezni kell ezenkívül sok olyan kérdés is van, melyek államok közötti tárgyalást igényelnek. Vannak egyházi, egyházjogi szociális biztosításai kérdések telekkönyvi problémák folyamatban lévő peres ügyeik st.b. melyeknek rendezését elő kell készíteni. Ezek a problémák hetek óta előkészítés alatt álltnak. A keddii miniszteri értekezlet tehát sí átvétellel kapcsolatos berendezkedésekről és intézkedésekről tárgyalt. KÖLTÖZKÖDÉSRE SZŐNYEG FÜGGÖNY CSIPKESZÖVET LINÓLEUM szükségletét a legnagyobb választékból a legolcsóbban ROSENBERG SZŐNYEGHÁZBAN Széchenyi ucca 22., szerezheti be • SZABOTTARAKI ! Gyors ütemben harácsolnak a csehek Drégelypalánk, okt. 31.A csehek a magyarlakta vidékekkiürítését erős ütemben folytatják, leszerelték és elvitték az állami távbeszélő oszlopokat és huzalokat. Léváról elszállították a csehek által épített isiáléból az iskolapadokat, a belső ablakfákat és a kórház felszerelését. A kiürített magyarlakta vidékeken alakosság húst, zsírt, lisztet még drága pénzen sem hajlandó eladni. A határon átszökött katonák’ elmondják hogy a Veavik községben a templom bejárata előtt a Himnuszt éneklő híveket, t fizottófecskendővel kergették ki. 150 halott egy ruszinszkói ütközetben Varsó, október 31.A lengyel sajtó jelentése szerint:Vasárnap véres összeüttközések színhelye volt Ruszinszkó. Csaknem 150 ruszinföldi lakos esett áldozatul a katonaság és a lakosság öszszeütközéseinek. A véres összeütközésnek oka az ivoit, hogy a Volosin-kormány a főbb városokban népgyűlések rendezését határozta, és hogy politikánál alátámassza. A népgyűlésekre már szombatról vasárnapra virradó éjszaka katonai teherautóikon és autóbuszokon szállították be a népet a városokba. Ungváron az őslakó ruszin és magyar lakosság az ukrán gondolkodású kisebbséggel szemben ellenséges magatartást tanúsított és a tereken gyülekező hivatalosan öszszecsődített tüntetőktől körülvéve a letartóztatott Bródy miniszterelnököt Fencik minisztert és Hortliv kormányzót ellenezte és megtámadta a kormány tüntető csoportjait. A kormány tüntetőinek védelmére a cseh rendőrség és csendőrség vonult fel és több sor tüzet adott az összegyülekezett lakosságra. Csupán Munkácson három és fél óráig tartott a harc. A cseh sortüzeik következtében 17 halott és 41 sebesült maradt a helyszínen. A felháborodott tömeg megrohanta Volosin kanonok párthíveinek központját, a ház berendezését szétrombolta és a házat felgyújtotta. Elsőrendű gyártmányú divatos ősei férfikalapok Saját készítésű fehérneműd! méret után ia Divat tisztaselyem nyakkendők közismert olcsó szabott árakon Fischer Gerzson és Fiainál Takarékosaiés hitel____________________ A gyerekeket sem Északi határ, okt- 31 • A trianoni határon nap-nap után még mindig tömegesen jönnek odaátról a menekülők. Hétfőn Bánrévénél és Hidasnémetinél 10 menekülő jött át, köztük 8 felfegyverzett katona. A menekülők között van egy fiatal fiú is, akit Záhonytól két kilométerre caltak tőrbe két héttel ezelőtt a csehek és azóta a legválogatottabb kínzásokat hajtották rajta végre. A fiatal fiú, Rozscsák István édesapjával halászott a Tisza magyar oldalán. A túlsó oldalról kímélik a csehek katonák kiáltottak felé, hogy jöjjön át csónakkal, mert át kell szállítania a fegyvereket. A fiú azt hitte hogy menekülők vannak odaát és nyugodtan átevezett. A Tisza túlsó oldalán azonban, akik tőrbe csalták, lefogták és Csapra szállították. Itt kezdődött meg a fiú kínvallatása és ezt Kassán folytatták. Azzal vádolták meg, hogy kémkedni akart. A teljesen összetört fiút két hétig ütötték, verték, míg végül szabadna engedték? Bulgária fel£ ftatáreiigazítás készül Jugoszláviában Belgrád, október 31. A neauborni állomásról hazatérő Sztojadinovics miniszterelnök Nissben találkozott Kloseivanov bolgár miniszterelnökkel. A két kormányfő találkozása a régi barátság megnyilatkozását jeleníti semmiféle új kervezményről nincs szó. A két k kormányfő a legszívélyesebb légkörben eszmecserét folytatott egymással. Sztojadinovics miniszterelnök és Krosszeivanov bolgár miniszterelnök megbeszéléséről illetékes belven nem nyilatkoznak. Politikai körökben valószínűnek tartják, hogy Jugoszlávia különböző tiszta bolgár területnek az átadását, valamint a bolgár-jugoszláv határ mentén húzódó körülbelül 2 kilométer, széles sávnak Bulgária számára való átengedését tárgyalták meg. Ennek fejében Bulgária jótállást vállal Jugoszlávia keleti határaiért. 12 vádlott a budapesti törvényszék előtt egy zsírdrágítási ügyben Budapest, október 31 Tizenkét vádlott került hétfőn a budapesti törvényszék uzsorabírósága elé árdrágító visszaéléssel vádolta. Az ügyészség vádat emelt Friedmann Kornál, Péri Dezső, Földiák István, Pürner József, Franyó Béla, Brust Ferenc, Hercog Pál, Tomassoff Sándor, Szegedi György, Szegedi Béla, Kammer György, és ,Nagy Vilmos ellen azért, mert szeptember 23 és 30 a között, amikor az országban háborús hírek terjedtek el, a közszükségleti cikket képező zsirért, szalonnáért és hájért meg nem engedett magas árat számítottak. A hétfői nap a vádlottak, kihallgatásával telt el- A monstrebűnügy tárgyalását szerdán folytatják. A miskolci vasutasság emlékezete néhai Görgey László üzletvezetőről * A mikolci vasutasság Hamary Géza dr. üzletigazgató vezetésével ma délelőtt 11 órakor hódol néhai Görgey László, az integer Magyarország miskolci üzletvezetője emlékének az ágostai ev. temetőben levő sírja előtt. Terménytőzsde A búza tartott irányzat mellett változatlan maradt. Rozs gyengébb, 10 fill, olcsóbb. Ma j°gyezték az újtermésű tengerit A különféle termények piacán a lucernamag és csillagfürt kisé megjavult. A határidős piacon a rozs 8, tengeri 12 fill, olcsóbb. Határidős terménytőzsde zárlata: az irányzat gyengébb, a forg. csendes. rozs márciura 15.95—16.*3, zárlat 16.00—16.02, lesz. 16.00, májusra 16.00—16.10, zárlat 1612-16.14, lesz. 16.10, tengeri májusra 15.701—5.63— 15.75—15.62, zárlat 15.62—15.63, lesz. 15.60. A készáru piacon az irányzat tar tott, a forg. csekély rozs pestvidéki 14.90—15.00, tengeri tiszántúli 13.10— 13.25, egyéb 13.00—13.10. Amerikai terménytőzsde Chicagói zárlat: Búza , tartott, 64.75, 66.625—75, 66.875—50, tengeri tartott, 45, 48.375, 49.50, zab tartott, 25-25, 26.25, 25.50, rozs tartott, 42.375. , 44.25, 44.75. , Winnipeg. Irányzat tartott: Búza 60. 59, 62.50, rozs 34.25, 41.25, 41.50, zab 27.50, 26.875- 28.125, árpa 35.50, Rázuhant a kivágott fa Molnár István 22 éves legény az ómassai erdőben fát vágott. Az egyik kivágott óriási fa ledölésekre eserencétlen fiatalemberre zuhant. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy haldokolva számították be a miskolci Erzsébet-kórházba. Abszolút csendes és nyugodt küslönbejáratú szobát keresek fürdő, szobahasználattal keresztény úri családnál november 15-re. ..Pontos fizetés. "