Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1941. június (50. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-01 / 124. szám

E. évfolyam, 124. szám Vasárnap, 1941 június 1 FELSŐMAGYARORSZÁGI Reggeli Hírlap politikai napilap ■BMBBBMM— Szerkesztés Éö és hivnonivalo: főszerkesztő: ZSEDÉNYI BÉLA Telefonszám 1S~t Miskolc, Széchenyi utca 4. szám , Hladdimalal 19-12 EU fizetési dráta nőnapra 160 p felelős szerkesztő: DEMETER GÉZA Postatakarékpénztári csekkszámla 35.38 ma is 110 Széchenyi István urat írta: dr. Ssemeny Boldizsár báró 1941-ben ünnepli a megnagyobbodott nemzet a legnagyobb magyar, a leghívebb magyar születésének 150 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból megemlékezvén Róla, felidézzük nagy szellemét, hogy útmutatást kapjunk és erőt merítsünk ahhoz, hogy nemzeti létünk egyik legválságosabb és legsúlyosabb időszakában mit kell tennünk, vagy mit nem kell tennünk, hogy cselekvéseinkkel hozzájáruljunk Hazánk felvirágoztatásához. Széchenyi István gróf feltűnése óta három nemzedék váltotta fel egymást és több mint 100 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy törekvéseit megértsék, eszméit őszintén kövessék és valóraváltásukról gondoskodjanak. Eszméit ma is újaknak, megvalósítandóknak és kívánatosaknak tartják s tartjuk mindnyájan. A történelem nem ismélődik meg, szokták mondani. Ez igaz lehet. De ha összehasonlítjuk mégis a mai Magyarországot a Széchenyi korabeli országgal, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy ijesztő hasonlatosság lelhető fel a két kor között. Ma is, akkor is, válaszúton állt a nemzet. Szociális feszültség, nemzetiségi kérdés ma is, — akkor is időszerű kérdések voltak. Hogy Széchenyi szavaival éljek, Magyarország akkor is Nagy Parlag volt, — s ma is az. Az erkölcsi felemelkedés szükségessége akkor is fennállt, — ma is fennáll. Mindenekfelett erkölcsi és társadalmi tisztaság volt Széchenyi programmja. S milyen szükséges programm ez ma is. A magyar parlagból magyar Erényt kívánt kialakítani. A nemzet lelkét akarta átgyűrni és a magyar fajban szunnyadó értékeket óhajtotta felhan, aki ezt ma ne akarná? A magyarság ősi hibái és bűnei is ugyanazok ma, mint akkor voltak, amikor ellenük Széchenyi teljes erejével küzdött. Szerinte „nálunk minden, még a politika is, jobbatlan szeretet és gyűlölet, a szimpátia és antipátia legtúlságosabb határai közt ingadoz.“ A nagy nemzeti egységért küzdött ő is, — és küzd ma is minden hazáját szerető és azt féltő magyar. Széchenyi öntötte elsőnek szavakba a magyar világnézetet. Lényegünket abban látva, hogy magyarok, keresztények, s európaiak vagyunk, írásaival és tetteivel küzdött a magyarságért, a magyar nemzetiségért. Erkölcsileg és anyagilag akarta felemelni népünket. Mennél több lelkileg független magyart akart a hazában látni. Szerinte csak a lelkileg erős nemzet tudja a nemzet becsületét, függetlenségét és nagyságát megőrizni és fejleszteni. Nagyszerű és időszerű gondolatok ezek. Ránk nézve a magyar világnézet követése parancs kell legyen. Parancs, amely mindnyájunk életében fegyelmet, áldozatot, kötelességtudást követel. A ma magyarjának kötelessége követni a legnagyobb magyar elveit és tanait. Alig van sorskérdésünk, amelyre ne adott volna helyes útmutatást. Amint már fentebb említettem, nagy hasonlatosság vehető észre a mi korunk és Széchenyi kora között. Széchenyit kora nem értette meg, a vezető réteg forradalmárnak tartotta. Az események is felborították Széchenyi számításait. A nemzeti forradalom félretette a konzervatív módszereket. Helyesen állapítja meg ugyanis Szekfű Gyula, hogy Széchenyi politikai módszere: konzervatív reformrendszer. Se nem liberális, de nem is egészen konzervatív. Konzervatív tulajdonképen csak a módszer volt, ahogyan reformjait el akarta fogadtatni és ahogyan azokat végre akarta hajtani. A lassuló történelmi fejlődést, a lépcsőzetes emelkedést kívánta. Kossuth liberális reformelvei diadalmaskodtak ugyan, de célhoz nem vezettek, és Széchenyi is elbukott gondolataival együtt. Széchenyi ideje úgy látszik, csak most jött el. A nemzetben ma már megvannak a lelki beállítottságok ahhoz, hogy reformjait elfogadjuk és meg is valósítsuk. Vigyáznunk kell azonban, nehogy a múltnak a hibáiba és bűneibe essünk s nehogy ismét 100 évvel vessük vissza nemzetünket. Széchenyi reformjait végre kell hajtanunk szellemének megfelelően. Válasszuk a járható magyar utat és ne ringassuk magunkat túlontúl szép álmokban. Ne bocsájtkozzunk kalandokba, mert akkor méltatlanok vagyunk az Ő nagy szelleméhez. Sokan vannak, ma Hazánkban, akik szeretnek Széchenyire hivatkozni. Mintaképül állítják oda őit, maguk elé, de elfelejtik, vagy nem akarják tudomásul venni azt, hogy Széchenyi reformer igenis volt, de nem volt forradalmár. Földbirtokpolitikai élásblan fő szempontja az volt, hogy a föld magyar kézen maradjon. Külterjes gazdálkodás helyett a belterjes gazdálkodás szükségességét hangoztatta. Szerinte a jól elrendezett munkát kell előtérbe állítani. Meg akarja reformálni a tőke és hitelgazdálkodást is, mert ahogyan a Hitelben írja, „a magyar birtokos osztály szegényebb, mint birtokához képest lennie kellene.“ Minden munkáját a társulási eszme hatja át. Az értéktermelés modern alapjait ő veti meg Hazánkban. Nem hanyagolja el az értékesítés kérdését sem. Közlekedéspolitikai reformjai is mind fenti célok előmozdítását szolgálják. Széchenyi korát messze megelőző szellemével irányt adott a magyarságnak, szelleme mentes minden egyéni érdektől és csak a Haza önzetlen szeretete hatja át. Fel akarta rázni a nemzetet és ostorozza évszázados bűneit. Átlátja, hogy haladás, kultúra és nemzeti egység csak gazdag országokban lehetséges. Ezért a magyar nemzetiség anyagi felemelésére törekedett elsősorban. A Pesti por és sár c. munkájában írja: „Ki az alföldi róna és mocsárság közt tökéletesen kielégítve érzi magát, viszont nem törekszik legkisebb színekkel ruházni fel tájékát, annak ereiben lehetetlen, hogy néhány száztuli daru, farkas, vagy kacsavér ne lappangjon.“ Széchenyi tragikuma az volt, hogy kartársai félreértették és idealistának tartották legjobb esetben is. Pedig hol tartana ma nemzetünk, ha reformjait megvalósították volna. Más célok szolgálatába állíthatnék ma minden erőnket és nem kellene szociális feszültségről, sept nemzetiségi kérdésről beszélnünk. Befelé erősek és gazdagok lennénk. A leghívebb magyar fajtánk fennmaradásáért küzdött a legerősebben. Nemcsak számbelileg akarta fajunkat emelni, de minőségileg is. Anyagi jóléthez akarta juttatni elsősorban az alföldi magyarságot. Ezt a célt szolgálta a Tiszaszabályozás keresztülvitele is. Ezért mondja az „Eszmetöredékekben“, hogy a „Tisza-völgy a magyarok bölcsője, mely ha elpusztul, a Dunántúl is és egyéb magyarság a nemzetiség dolgában csak hervadozni és korai halálra fog jutni.“ Nemzetiség fogalma alatt nem a mai értelemben vett kisebbség fogalmát értette. Szerinte a magyar műveltség és a magyar nemzetiség az erkölcsnek és erénynek magyaros, magyar faji, nyelvi, történeti sajátságoktól megszabott formája. Magyarosítani akart, de a magyarokat kívánta a nemzetiség kiművelése által magyarosítani, mint azt igen találóan Szekfű Gyula írja. Az ország nem magyarajkú lakó-, sajt,nem kívánta erőszakkal magyarvá tenni, mert aggasztotta az a váltható visszahatás, amely a magyarosítás ilyenféle fajára „felhőszakadásként“ következend. A Kelet Népe c. művében is foglalkozik többek között fenti kérdéssel. Szerinte a nem magyar ajkú lakosok tartsák meg a családi élet körében saját anyanyelvüket s „várjunk valamit az időtől is, és mindenek fölött — s ez a józan taktika, — vigyük honunkbeli más népekkel! súrlódáson hat oly mezőre, hol mi vagyunk az erősebbek s ők a felette gyengék, t. i. az alkotmányba. Vagy más szavakkal: vegyük be őket alkotmászíntere egy előretolt katonai állanyunkba, hogy ők ismét bevegyenek minket, t. i. a magyarságot magukba.“ Széchenyi a beolvasztási politikának sem híve. A magyar birodalmi eszmét képviseli, amidőn az öntudatra ébredő nemzetiségekkel szemben világos és félreérthetetlen szavakkal fejezi ki a helyes magyar álláspontot, mondván „....az ellenünk való ügyetek rossz... mily kedvező körülmények közt vagytok honunknak nem magyar lakosai..., csak mi képezhetjük Magyarországnak azt a középítő pontját, mely körül mi egyesülhettek.“ Ma sem mondhatnánk többet és őszintébbet ennél. A legnagyobb és leghívebb magyar nagy államférfi volt, aki a nemzet életében nemcsak a jelent szolgálta, hanem a jövőre is maradandót alkotott. Fajtánk hibáinak és bűneinek váltságdíja Széchenyi mártíriuma! Templomainkban a „Jövel Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket épen“ kezdetű dicséret dallamai szállnak az ég felé. Töltsön el bennünket a Pünkösd ünnepének ihlete, és zárjuk magunkba a leghívebb magyar tanításait is. Vegyünk példát Róla, aki önfeláldozással hittel, szeretettel és lemondással dolgozott a magyar faj boldogulásáért és a magyar ügyért. Kövessük őt, hogy felépíthessük végre egyesült erőkkel a Széchenyi szellemű Nagy Magyarországot! Ára 8 fillér