Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1943. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-01 / 1. szám

évfolam, 1. szám Ara 12 fillér Péntefe, 1943 január 1­8 . FELSŐMAGYARORSZÁGI reggeli Hírlap politikai napilap VtteSSSSrZmL Főszerkesztő: ZSEDÉNYI BÉLA SESSffIES AT cw na pra » 20 p Felelős szerkesztő: DEMETER GÉZA Portat» kerékPénzuk­ «ekwmi«, 3S.384 Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz ?" Az­­ozat és a kötelesség jogán Sívokindsen igaz magyart újabb áldozókra. Negyik esztendejében jár a világsrte, tomboló háború s ha­zánk nmik­ második éve fegyve­rre­­ntvevője, szenvedője, de mind a megpróbáltatás ellenére is a maet örökkévalóságában hívő beosa a népek sorsát eldöntő küzdelmek. A háború, amelyet az Asten akaratából egy ideig polgárnyugalomban szemlélhet­tünk, imár a mi életünkben is vihart, kérlelhetetlenül szedi áldozatt azok közül, akik ne­künk a legdrágábbak. Sok anya, velem gyütt tudja, milyen sú­lyos a fa kereszt, amelyet hordo­­zunk, eglátogatott bennünket a Mindelató s mi mindnyájan egyek igyunk a fájdalomban, mi érezzül legjobban, mi az magyar­nak Imi . De ezért most, amikor arról jó, hogy meggyógyítsuk a sebei közül azokat, amelye­­kek­ erővel meg lehet róni, jogunk van kérni, sőt kell! Meg szeretnénk­­ a szíveket, egyenként­­ szeretnénk nézni minden­­,­ hozzáintézni a kérdést: lj! Megtetted-e te is köte­let a hazáért, enyintetted-e k a bánatát és gondját, hozzátartozójukat, atyjukat testvéreiket, családjuk tá- és reménységét, vagy pe­­retlen kenyérkeresőjüket k­el a becsület mezején? -e a gondot azoknak ,­­ akiknek családfői most is is harcolnak a mi biztonsá­grt és életünkért?“ V­álaszoljon erre a kérésre min­denki, becsülete és lelki­ismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együtt­érzés hangoztatásával, hanem né­mán: cselekedetekkel. Amikor ez év augusztusában az­zal a kéréssel fordultam a társa­dalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit mesz­­sz­e orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatás­ra,talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadba­­vonultak családtagjainak, az em­berfeletti áldozattal harcoló itt­­honmaradottainak. Január 17-től február 7-ig or­szágszerte, minden eddiginél na­gyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren levők itthonmaradot­­tainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősektől ez­reket és százakat, a szegényebbek­től filléreket, de mindenkitől ké­rünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kér­jük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül soványabb ke­nyérrel, aggodalommal és önmeg­tagadással áldoz naponkint a ma­gyar igazságnak, mert hozzátar­tozója mindnyájunk fennmaradá­sáért harcol vagy szolgál. Gondol­junk katonáinkra, akiknek fegy­vereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vál­lal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazsá­gáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren levők itthonmaradottai­ról. De ez még nem elég! Szük­séges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osz­­szuk meg s ennek az emberi harc­nak egyetlen eredményes fegy­vere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jóté­konykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyire szereti né­pünk minden rétege, lakossá­gunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amely­nek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk eb­ben az országban. Adjatok! Avassa a magyar tár­sadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünne­pévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozók hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hungária istá­poló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is moz­gósítani tudták! "■ Adjatok azért a Magyarorszá­gért, amelynek eljöveteléért imád­kozunk! Budapest, 1942 december hó­­t napján. HORTHY MIKLÓSNÉ A bolsevista offenzíva hatodik hete sem hozott eredetű­­t a támadóknak A 4000 kilométer hosszú arcvonal három szakaszára korlátozódik a szovjet támadás: a Volga— Don közötti szakasz, a nagy Don-kanyar és a Don középső folyása.­­ Az erősen kiépített német támaszpontok a többszörös ellenséges túlerővel szemben is megakadályozták, hogy a szovjet összefüggő arcvonallal támadjon A téli offenzíva alatt eddig több mint 5000 harckocsit vesztett. A tuniszi harcokban a tengelycsapatok erősen tartják állásaikat A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a keleti harctérről a következő­ket jelenti: A bolseviki téli offenzíva hato­dik hete után a 4000 kilométer hosszúságú keleti arcvonal három szakaszán, amelyekre a szovjet hadműveletek korlátozódnak, ne­vezetesen a Volga és a Don kö­zött, a Don kanyarulatban és a Don középső folyásánál az arc­­vonal még mindig fogaskerékhez hasonlítható. A szovjet csapatok­nak néhány helyen, különösen a Dontól délre sikerült különböző szélességű és mélységű éket verni a csak támaszpontokkal védett serceppevidéken. Az erősen kiépí­tett sündisznóállások és ellenállá­si fészkek azonban sok helyen a többszörös túlerővel szemben is megállták helyüket és lehetetlen­né tették, hogy a bolsevisták ész­­ak függő arcvonalon támadjanak. Teljesen helytelen az az igyeke­zet az ellenség részéről, hogy azt a látszatot keltse, mintha széles arcvonalon egyöntetűen nyomulna előre. A valóságban rugalmas, állandó mozgásban levő a­rc vonal­ról van szó, amelyben a harc erős és önmagában egészet képe­ző szövetséges kötelékek mélyen­­a szovjet csapatok háta mögött tevékenykednek. Miután a német védelem a Don középső folyása mentén elhelyezett három szovjet támadás első rohamát sikerrel­­ kiállta és sikerült az előretolt, támaszpontokat, sündisznó álláso­kat ismét összekötni, így meg­hiúsították a bolseviknek fárado­zásait, hogy támadó ékeiket össz­pontosítsák, összehasonlítva az elmúlt esz­tendei támadásokkal, a különbség abban mutatkozik, hogy a szov­jet hadvezetés kénytelen volt az­­idei offenzívát bizonyos egyes a­rc von­alszakaszokra korl­átozni. Az eddigi helyi jellegű eredmé­nyeket a szovjet hadvezetésnek valóban hallatlan ember és anya­gi áldozatokkal kelett megvásá­rolni. A téli offenzíva kezdete óta el­vesztett hatalmas harckocsi vesz­teségek, csak három arcvonalsza­kaszon több mint ötezer harckocsi azt eredményezte, hogy a beve­tett páncélosok száma napról napra csökken.­­ Az ellen­ség 58 repülőgépével fizette meg azokat a kísérleteket, hogy az előrehajszolt lovashadosztályokat csatarepülőgépekkel támogassa.

Next