Szabadság, 1897 (6. évfolyam, 1-104. szám)
1897-01-02 / 1. szám
4 HÍREK. Heti krónika. Kérem szépen szerkesztő úr! Hiába vár most krónikát. A fejem zug, s álmos vagyok, Mostig hallgattam Tónikát, Azt a pohos, öreg czigányt. Hegedűje úgy zokogott, Hogy engem is megrnkatott. Eltemettük az óévet. Nem sajnáltuk, nem is bánjuk, Kevés öröm, mit ránk hagyott, Egy boldogabb jövőt várunk, Boldogabbat, szebb jövendőt, Ezt áhitja sajgó keblünk És szomjazza fáradt testünk. Napok múlnak, hetek mennek, Így pereg le az esztendő. A múltakra emlékezünk, De hogy mit hoz a jövendő: Azt szeretnők mi mind tudni, Ám hiába várjuk, lessük, Hogy a jövőt felfedezzük. Annak titkát, csinját-binját Szemünk elől eltakarja Egy nagy homály, sűrü fátyol. S szemünk bárhogy is akarja, Nem hatol rajta keresztül. Nincsen a mi széjjelnyitná, Hogy e titkot reánk bízna. Nem óhajtjuk, nem kívánjuk. Reményt bennünk csak ez éleszt, Nem jó vonna jövőt látni, Mert ki tudja milyenné lesz. Mivé válik hazánk sorsa. Majd a nagyok mivé teszik, Ha a kvótát felemelik. Félre a bús gondolattal. Üdvözöljük az uj évet, S kívánjunk mindeneknek Friss és tartós egészséget. Legyen köztünk béké s áldás Érjünk el egy szebb jövendőt És boldogabb uj esztendőt. Krónikásokai aratnak a hadsorok közt véres aratást. Százával hull az ember, mint a búza kalásza. Üvöltve, ordítva fut az orosz sereg csekély maradványa, mikor meglátja ezeket a pusztító szörnyetegeket. Hát ezek ellen harczoltak ? Hiszen ezek ácséiból készült automatáit, mindmegannyi dróton járó vaskatona, a melyen nem fog se kard, se golyó, s a melynek a pusztítását nem kerüli el anyaszülötte. * Messze a harcztértől, a fényes szalonná átalakított aggteleki barlangban, az ütközet alatt kényelmes kereveteken és karosszékekben együtt ül a magyar hadsereg vezérkara. Czigarettázva nézik az ütközetet a szemben kifeszített nedves vitorlavásznon. Egymásután rajzolódnak ott le pillanatnyi fényképek, melyeket automatikus gépek vesznek fel a csatatéren s a telegráf drótja hoz el ide a messzeségbe. Minden fázisa az ütközetnek, minden apró részlet híven és pillanatról -pilanatig *a változva rajzolódik le ezen a vásznon. Szemben a nagy vitorlavászonnal egy zongora áll, s azon verejtéket gyöngyözve intézi a csatát egy fiatal elektrotechnikus, ő a hadvezére a hadseregnek. Úgy zongorázik, mint egy Liszt, s minden billentyűnyomása ezer halál. Ez a jövő háborúja. Csak az nem bizonyos még, vájjon a kiváló zongorajátékos mely nemzet szülötte lesz. M. H. — Tanári kinevezés. Rákos Adolfot, aki a helybeli polgáriskolánál az elmúlt tanévben mint helyettes tanár működött, a közoktatási miniszter a lőcsei állami reáliskolához, mint tanárt kinevezte. — Uj tartalékos hadnagyok. Ő felsége a király 1897. évi január 1-ei rangsorban a következő hadapród tiszthelyetteseket nevezte ki hadnagyokká a tartalékban : Dr. Kertész Miksa jogtudort, Baruch Arthurt, Lichtenstein Lászlót, Fuchs Vilmost, Stausz Ignáczot, Starasovszky Lipót és Szűcs Józsefet a helyben állomásozó 5-ik gyalogezredhez, Butterman Lajost a 63. és Flamm Dezsőt a 69. gyalogezredhez , Herritz Gyulát, Lippay Zoltánt, Rakovszy Antalt, Beretvás Györgyöt, Moskovitz Ivánt és gróf Wilczek Vilmos jogtudort a 4. sz. huszárezredhez. Ugyanaz alkalommal Hesz Miklós a 17. tüzér lovas üteghez tiszthelyettessé neveztetett ki. — Tiszthelyettesekké lettek: Dick Herman, Gerstner Lajos, Klimkó Sándor és Fodor Zoltán. Kadett őrmesterekké neveztettek ki a következő volt önkéntesek: Zlotzky Miklós, dr. Groák Jenő, Bodnár Károly, Klein Vilmos, Robitsek Lajos, Jeney Sándor, Becsky Dezső, Groák Miksa, Nagy Ferencz, Kopányi Miklós és Bánhegyessy Lajos. — Áthelyezés. A közös hadügyminiszter Wagner Ferencz 5. gyalogezredbeli főhadnagyot a 7. utászzászlóaljhoz helyezte át. Ez áthelyezést sajnálkozással veszi tudomásul a helybeli társaság, melynek a távozó katonatiszt egyik kedvelt tagja volt. — Az »Otthon kör“ 1897. évi január hó 2-án, szombaton a Seper-szálló nagytermében zártkörű estélyt tart. Belépti díj nincs. Kezdete 9 órakor. A hölgyek keretnek egyszerű öltözetben megjelenni. A meghívó másra át nem ruházható s a belépésnél előmutatandó. Az estély műsora a következő: 1. »Resignation“ Dankle-tól, hegedűn előadja Gallyassy Paula urhölgy, zongorán kiséri Somló Emma urhölgy. 2. „Bál után“, monológ, előadja Hrebenda Béláné úrnő. 3. „Visszahívsz még engem“, Ábrányi Emiltől, énekli Simándy Józsefné úrnő, zongorán kiséri Simándy József úr. 4. „Keresem az Istent,“ Ábrányi Emiltől, szavalja Makó Aida úrnő. 5. Couplék, énekli Ixel Béla ur. 6. „A gyáva“, Rudnyánszky Bélától, szavalja Prokob Béla ur. — Lóször és szivar. Egy elég csinos testállásu ötös szivart mutattak tegnap nekünk. Le volt harapva a vége s a szivar belsejéből több szál lóször ütötte ki a fejét, kíváncsian tekintvén az idegenbe. A tulajdonos eleinte duzgálni kezdte a szivarból a lószőrt, de ha egyet kivont, kettő dugta ki helyette a fejét. Mikor aztán meggyőződött arról, hogy kefegyár van a szivarban, nem bántotta tovább s a benne rejlő idegen anyagok kiaknázására részvénytársaságot alakít. — Mire megvénülünk. Amikor az öreg Hajdú János keresztúri földesgazda tavaly másodszor megnősült, feleségül vett egy tűzrőlpattant fiatal menyecskét, mindenki azt hitte, hogy nálánál nincs boldogabb ember sehol a világon. Maga is azt hitte az öreg, hogy a fiatal asszony az ő szerelmével megaranyozza életének zuzmarás napjait s hogy agg ereiben uj élet támad a parázsszemü menyecske mellett. De hát az öreg Hajdú János gazda nem jól számított s most életével fizette meg merész vágyakozását. Azt hitte ő, hogy a gondnélküli, békességes életért ment hozzá a felesége, pedig hát az asszonynak csak a pénze kellett, szerelmet talált melegebbet, édesebbet is, mint az öreg gazdájáé. Így esett aztán, hogy a remélt boldogság gyötrelemre változott: nem volt bizta Hajdú János uramnak egy nyugodt pillanata sem a fiatal felesége oldala mellett, aki nagy hévvel kereste a kárpótlást azért, amiért egy öreg emberhez kötötte életét. Örökös volt a perpatvar a házasfelek között, de mégis csak tegnapelőtt keseredett el igazán az öreg, amikor a fiatal felesége jól elverte őt azért, amiért szemrehányást tett neki hűtlenségéért. Elkeseredésében aztán felment az öreg a padlásra s felakasztotta magát. Mire észrevették, már halva volt. — A jókedvű kocsis. Szerfölött jó kedve volt tegnap este Kupeczik István előfogatos kocsisnak, valószínű, hogy a »bicska nyitóból“ egy kicsit „sokat“ beszedegetett, jókedvében a főutczán kést ragadva, ordítozott, hogy aki meg akar halni, hát ő megteszi neki azt a szívességet, csak közelébe menjen. Meghallotta ezt egy rendőr, elszánta magát a halálra , s az atyafit a dutyiba kisérte. — Járványterjesztő betlehemesek. Az ünnepek előtt és alatt számtalanszor láthatták a későn járó emberek az utczákon kóborló gyermekeket, kik nagy papirossüveggel a fejükön, kezükben csengetyűvel a betlehemi hajlék szerény pappendekli imitáczióját czipelték végig az utczákon. Többnyire szegény sorsú, részben elzüllött gyermekek ezek, kik között a legöregebb alig 13—14 esztendős. Házról-házra járnak s ott néhány krajczárért és ennivalóért karácsonyra alkalmatos énekeket zengedeznek a jámbor magyarok örömére, kik a Jézus megszületésén örvendeznek. Megtörténik, mint ahogy meg is történt, hogy a jámborok örvendezését apróbb tolvajlásokra használták fel a betlehemes gyerkőczök. De ez még hagyján. Nagyobb baj háramlik ebből a közegészségre. Ugyanis a járványos betegségek terjesztői ezek a gyerekek, kik tíz-tizenöt bandára oszolva bejárják az egész várost. Egész három királyok napjáig tart ez a járványczipelés, ha ugyan a rendőrség szigorúan föl nem lép ellene. — Drága a malaczpecsenye. Régi jó szokás a mi puritán gondolkozású városunkban, hogy nem reflektálva drága invenczségekre, új évben ropogós bőrű malaczpecsenyével is megelégszik, s nagy baj van a háznál, ha ez valamiképp elmarad. No, hát az idén elmarad sok helyt. Drága a malacz. Az eladók ökölnyi malaczért 3—4 forintot is kérnek. Nem tágítanak s elkél mind. — A pirositú áldozata. Iszonyú kínok között beállott halálával fizette meg egy szép fiatal leány a hiúságát. Bálba készült, s hogy bájait emelje, s arczának üde, rózsaszínt adjon, színes púderrel hintette be bőrét gyöngéden. Alig néhány órára rá dagadni kezdett az arcza, a daganat gyorsan terjedt s rövid idő múlva a fölismerhetetlenségig, eltorzította a szegény leány egész testét. Óriási fájdalom gyötörte, úgy, hogy kórházba kellett szállítani, de az orvosok minden igyekezete hiába való volt, pár órai szenvedés után a szép leány meghalt. Vér- mérgezés ölte meg, melyet, mint az orvosok konstatálták, az a festőszer okozott, amelylyel a púder meg volt festve. A púdert sokszor anilin-festékkel festik meg, ez pedig nagy méreg, amely a bőr pórusaiba behatolva, a véráramba jut, s vérmérgezést okoz. Ugyancsak megmérgezhetik a vért, amint már több ízben konstatálták, a festett ajkkenőcsök is. Amint ez az eset, melyet egy német orvosi szaklap közöl, mutatja, a púderek és ajkkenőcsök bizonyos esetekben életveszélyesek lehetnek, azért jó lesz, tisztelt hölgyek, csínján bánni az arcz meg az ajkpirositókkal ! — Családi titok. Felczitáltatta ő nagysága a piros arczú rózsikát a rendőrséghez. — Felmondás nélkül egyszer csak otthagyott. — Nem is megyek én többet vissza abba a házba, pattogott a tűzről pattant szobacziczás. A hivatalos hang nyomban utána dörögte : — De vissza fog menni azonnal. — Nem én. — Hallja, hallja kapitány úr, most is hogy felesel — Én bizony nem megyek. Annyit mondok, ne erőszakoljon a nacsasága, mert megered a nyelvem. SZABADSÁG 1897. január 2.