Szabadság, 1898 (7. évfolyam, 1-105. szám)
1898-04-20 / 32. szám
r Bereczki Máté könyvei és levelei. Irta: Cassiochorus. A múlt alkalommal említettem, hogy Bereczki Máténak ezreket érő könyvtára volt, mely főkép gyümölcsészeti munkákból állott és a legjobb külföldi szakmunkákat foglalta magában. Nem tudhatom, mi lett ezzel a könyvtárral, de igazán nem szeretném, ha külföldi antiquár szabalogusok czimlapján azt olvasnám, hogy: Enthält die Bibliothek des verstorbenen Máté Bereczki in Mező- Kovácsháza (Ungarn.) De ez nem lehetetlen a magyar közönyösség mellett. Hisz a költő Zrínyi Miklós könyvtárát is szemeink előtt vették meg az idegenek. Lesz gondom arra, hogy e sorok eljussanak olyan helyekre, ahol, ha van akarat és belátás, megmenthetik ezt a könyvtárt a hazának. Mert e sorokat elküldjük a földmivelésügyi Miniszterhez és a Minisztériumba is. Hátha magukba szállnak és azzal teszik jóvá azt a sok méltatlanságot, melyet az élő Bereczkivel elkövettek, hogy a könyvtárat megmentik és elkallódni nem engedik ? Rendkívül fontosnak tartanám azt is, ha Bereczkinek levelezéseit amennyire lehetséges, összegyűjtenénk és megóvnánk az enyészettől. Most még tehetjük, minthogy, akikkel ő levelezett, azok nagyobbára még életben vannak. E levelek, eltekintve attól, hogy élénk világot vetnének a nagy ember törekvéseire és gondolkozására, szakszempontból is megbecsülhetlenek lennének. Mert a Bereczki halálával egy csomó félbe maradott terv és törekvés száll sirba s ha valaki újra az ő nyomába lép, nagy hasznát venné az ő levelezéseinek, gondolatainak. Útmutatók lennének ezek még a kutatásnál is, mert Bereczki egész haláláig folytatta a magyar gyümölcsfajok tanulmányozását s a Honti nagy almára, a Szercsika almák családjára, a Sós körtére stb. vonatkozó adatok összegyűjtését nem tudta bevégezni, de azért becses dolgok találhatók a levelezéseiben. Felkérem azért mindazokat, akik Bereczki - féle levelek birtokában vannak, hogy azokat a szerkesztőségbe „Cassiodorusnak“ czímezve küldjék be. Mi a leveleket lapunkban nyilvánosan nyugtázzuk és beköttetve megőrizés végett a helybeli ev. ref. főgymnázium könyvtárába elhelyezzük, jelölve mindég, hogy kinek az adományai és kihez voltak intézve ? Megjegyzem itt, hogy Bereczki Máténak egyik barátja és törekvéseinek leglelkesebb támogatója a már elhalt idősb. Dörgő Dániel mezőtúri nagybirtokos, a Bereczkitől kapott összes leveleit meggyűjtve több kötetben beköttette és a mezőtúri főgymnázium könyvtárába megőrizés végett elhelyezte. Jó lesz ezt is tudni a magyar gyümölcsészeknek! Alább közöljük Bereczkinek egyik levelét, melynek megértéséhez egy kis kommentárt kell fűznünk. Ez a levél egy magyar (Szolnok-Doboka megye) tanítóhoz volt intézve, aki ezen a zord klimáju vidéken a svájci gyümölcsfajokat kezdette tanulmányozgatni. Az illetőnek Bereczki volt az útmutatója, tanítója. Mikor beszerezte Pfan Schellenbergtől, Zimmermantól stb. a svájczi gyümölcsfajok legnagyobb részét s azokat a nevezett községben eloltotta és elültette, akkor egy végzetes malőr érte a hazánkban mindent mozgató politika hullámai fölkapták és laposról, meg a gyümölcsfáitól messze elsodorták. Az esetet az illető tudatta Bereczkivel és erre válaszol aztán az öreg gyümölcsész. A levél bizalmas megszólítására annyit jegyzünk meg, hogy Bereczki minden fiatalabb gyümölcsész társát hasonló bizalmas megszólítással tüntette ki. Azok az almamagvak, melyekről a levélben szó van, uj fajok nyerése czéljából lettek gyűjtve és küldve. Maga a levél a következőleg hangzik : Mező-Kovácsháza, 1884. május 23. Kedves öcsém! F. hó 11-től kelt s hozzám intézet levelét megkaptam. Sajnálattal értesültem abból, hogy önt is abban a bordában szőtték, amelyikben engemet. Lelke meggyőződését követi s nem akar az erő, a hatalom előtt meghajolni. Ön is szegény ember, én is szegény vagyok. Férgek vagyunk mind a ketten, de olyan férgek, akikre, ha rátaposnak is, fölvetjük fejünket ég felé, hová szellemünk fölemel bennünket. Önmagunkra nézve, nincs ebben semmi sajnos, de igenis sajnos hazai gyümölcsészetünkre nézve, mert szent lelkesedésünk hasztalan lángol el velünk együtt; szegénységünk miatt nem lendíthetünk sokat a szent ügyön, melyért lelkesülünk. Ön mikép látom, el van látva istentől a kellő képességgel arra, hogy fölvehesse hazai gyümölcsészetünk azon fonalszálát, mely maholnap kihull az én kezeimből, de mit használ a nyers erő ellen a képesség, a szent lelkesedés? Vándorolnia kell egész élete folyásán, mint én vándoroltam, hacsak a jó isten olyan princzipálishoz nem vezérli, mint a milyenhez engem vezérelt volt. Vándoréletet élve, magunkat a pomológiában ki nem képezhetjük s a gyümölcsészet terén annyi tapasztalati kincsre sohasem tehetünk szert, hogy ama kincsekből bőven juttathassunk élő embertársainknak is, az utánunk következő nemzedéknek is. Önmagunk előtt fölemel ugyan bennünket lelkünk nagysága, de embertársaink kevés hasznát veendik a mi lelkünk nagyságának, mert szegénységünk tétlenségre és arra kárhoztat bennünket, hogy a létért való nagy küzdelemben mit sem különbözünk azoktól a milliók és millióktól, akiket a szellemi élet legalacsonyabb fokára kárhoztatott a teremtő. Ön még fiatal ember. Önnek még sikerülhet önbüszkeségét legyőznie és meghajolva a nyers erőnek, lelke gazdagságával a gyümölcsészet terén nagy hasznára válnia hazájának. Én már olyan vagyok, mint a lombjaitól megfosztott tölgy, melyet csak az enyészet villáma sújthat ki helyéből. Az maradok én már, aki eddig voltam, még akkor is, ha „fractus illabatur orbis.“ Ön azonban még elmondhatja magáról Zápolya Jánossal, hogy „Flectere si neques superos aderonta movebe.“ Fogódzék hát a kormány szekerébe, és mikor legjobban izzadva húzza azt, mormogja szakállába, mint Gallilei, hogy „eppur si muove“. Ha így teszen, bizonyosan sikerülene olyan állást szereznie magának, a hol gyümölcsészeti szenvedélyének élhet háborítatlanul s időjártával diszére válhatik hazájának. Ezt javasolja önnek öreg barátja, de csak azon esetre, ha szivében kiöli hatlan lánggal ég a vágy, magát a gyümölcsészet terén kitüntetni s hazájának és az emberiségnek ily módon javára szolgálni, de ha szivében másféle vágyak az uralkodók, jobban teszi, ha zúgolódás nélkül czipeli vándorbotját s lelke szent meggyőződését pillanatig sem áldozza föl egy gyűlölt hazafiatlan kormánynak. Köszönöm a gyümölcs-leírások másolatát. A nyáron majd ráolvasom az egyiket arra a fajomra, melyet én a 60-as években „Schafsnase“ név alatt kaptam, de amelyikre a német Schafsnase leírása sehogy sem illet rá. Az Etlin renet leírása kéziratban már kész nálam sajtó alá. A küldött svájczi leírásra nem tartom szükségesnek hivatkozni, mert én csak azon leírókra hivatkozom folyvást, melyeket magam az eredetiből olvashatok. Ide mellékelve küldök egy csomó vegyes almamagot, melyeket volt leánytanítványaim az én jó princzipálisom kedves lányai voltak szívesek szedni azon almafajokról, melyek márcziustól május 20-dikáig fogyasztattak el asztalunknál. Legtöbb mag a Rózsapepinről, Gosztai sárgáról, Caszeli nagy renetről került, de a többi fajok is, a melyekről mind itt van a mag, a legbecsesebb csemegefajok voltak. Tartsa hűvös, de száraz helyen födél alatt őszig, s akkor vesse el jól fölásott földbe. Az idén nem lesz semmi, de egyáltalán semmi gyümölcsöm. Vázlataim III. kötetének 3.-de kéziratban már kész. Ősszel már sajtó alá akarom az egészet adni. Az én istenem áldja meg önt minden jóval ! szivéből kívánja szerető bátyja Bereczki Máté. 4 zsének szabálytalan alakulata egyáltalán nem teszik alkalmassá. A nemesitett golyó-akácz szebb, de alacsony és sűrű lombja sötétté teszi a lakást, elvonja a napot s igy szintén alkalmatlan. De van elég alkalmas fa. Ott van pl. a bokréta- vagy vadgesztenyefa, a hársfa három neme, a szilfa, a jákok és juhar-jávor, szederfa. Nem ajánljuk egyiket sem különösen s azért jó volna talán mindegyikkel kísérletet tenni. Van elég utczánk, ültessünk mindegyikbe más nemű fákat. Sőt az említetteken kívül kisebb utczákban, védettebb helyeken kisérletképen boglár vagy platánfát is ültethetnénk. No, de nem akarunk sok tanácscsal rontani a dolgon, nem kötjük magunkat fanemekhez, hisz óhajunk csak az, hogy kopár utczáinkon ismét fákat láthassunk. SZABADSÁG 1898. április 20. — Ünneprontó scénáról beszél a „Borsodmegyei Lapok“ tegnapi számában a lap keserves viczczeiről ismert humoristája : Groicz Julián úr. Azt fogja ránk és a függetlenségi pártra, hogy mi az április 11-iki híres nemzeti ünnepen „fals hangú szélbali hymnus mellett ünneprontó scénát rendeztünk.“ — Nem tudjuk, viczcz akar-e ez lenni vagy komoly vád ? Ha viczcz, akkor az a tökéletlenségnek non plus ultrája; ha pedig komoly vád, akkor merő rágalom. Miskolcz városában ama napon egyetlenegy ember sem akadt, aki az ünnepet szóval vagy tettel megzavarta volna. A nép nyugodtan imádkozott a templomban a Megváltó feltámadásának ünnepén vagy ült otthon. Ráhagyta a hivatalból örvendezőkre, hogy ám örvendezzenek ! Aki pedig véletlenül az utczán volt, az szintén nyugodtan