Szabadság, 1898 (7. évfolyam, 1-105. szám)

1898-04-20 / 32. szám

r Bereczki Máté könyvei és levelei. Irta: Cassiochorus. A múlt alkalommal említettem, hogy Be­reczki Máténak ezreket érő könyvtára volt, mely főkép gyümölcsészeti munkákból állott és a legjobb külföldi szakmunkákat foglalta magában. Nem tudhatom, mi lett ezzel a könyvtárral, de igazán nem szeretném, ha külföldi antiquár szabalogusok czimlapján azt olvasnám, hogy: Enthält die Bibliothek des verstorbenen Máté Bereczki in Mező- Kovácsháza (Ungarn.) De ez nem lehetetlen a magyar közönyösség mellett. Hisz a költő Zrínyi Miklós könyvtárát is szemeink előtt vették meg az idegenek. Lesz gondom arra, hogy e sorok eljussa­nak olyan helyekre, a­hol, ha van akarat és belátás, megmenthetik ezt a könyvtárt a hazának. Mert e sorokat elküldjük a föld­­mivelésügyi Miniszterhez és a Minisztériumba is. Hátha magukba szállnak és azzal teszik jóvá azt a sok méltatlanságot, melyet az élő Bereczkivel elkövettek, hogy a könyvtá­rat megmentik és elkallódni nem engedik ? Rendkívül fontosnak tartanám azt is, ha Bereczkinek levelezéseit a­mennyire lehet­séges, összegyűjtenénk és megóvnánk az enyé­szettől. Most még tehetjük, minthogy, a­kikkel ő levelezett, azok nagyobbára még életben vannak. E levelek, eltekintve attól, hogy élénk világot vetnének a nagy ember törekvéseire és gondolkozására, szakszem­pontból is megbecsülhetlenek lennének. Mert a Bereczki halálával egy csomó félbe ma­radott terv és törekvés száll sirba s ha va­laki újra az ő nyomába lép, nagy hasznát venné az ő levelezéseinek, gondolatainak. Útmutatók lennének ezek még a kutatásnál is, mert Bereczki egész haláláig folytatta a magyar gyümölcsfajok tanulmányozását s a Honti nagy almára, a Szercsika almák csa­ládjára, a Sós körtére stb. vonatkozó adatok összegyűjtését nem tudta bevégezni, de azért becses dolgok találhatók a levelezéseiben. Felkérem azért mindazokat, a­kik Bereczki - féle levelek birtokában vannak, hogy azokat a szerkesztőségbe „Cassiodorusnak“ czímezve küldjék be. Mi a leveleket lapunkban nyil­vánosan nyugtázzuk és beköttetve megőrizés végett a helybeli ev. ref. főgymnázium könyv­tárába elhelyezzük, jelölve mindég, hogy kinek az adományai és kihez voltak intézve ? Megjegyzem itt, hogy Bereczki Máténak egyik barátja és törekvéseinek leglelkesebb támogatója a már elhalt idősb. Dörgő Dá­niel mezőtúri nagybirtokos, a Bereczkitől kapott összes leveleit meggyűjtve több kö­tetben beköttette és a mezőtúri főgymnázium könyvtárába megőrizés végett elhelyezte. Jó lesz ezt is tudni a magyar gyümölcsészeknek! Alább közöljük Bereczkinek egyik levelét, melynek megértéséhez egy kis kommentárt kell fűznünk. Ez a levél egy magyar (Szol­nok-Doboka megye) tanítóhoz volt intézve, a­ki ezen a zord klimáju vidéken a svájci gyümölcsfajokat kezdette tanulmányozgatni. Az illetőnek Bereczki volt az útmutatója, tanítója. Mikor beszerezte Pfan Schellenberg­­től, Zimmermantól stb. a svájczi gyümölcs­fajok legnagyobb részét s azokat a nevezett községben eloltotta és elültette, akkor egy végzetes malőr érte a hazánkban mindent mozgató politika hullámai fölkapták és lapos­ról, meg a gyümölcsfáitól messze elsodorták. Az esetet az illető tudatta Bereczkivel és erre válaszol aztán az öreg gyümölcsész. A levél bizalmas megszólítására annyit jegyzünk meg, hogy Bereczki minden fiata­labb gyümölcsész társát hasonló bizalmas megszólítással tüntette ki. Azok az almamagvak, melyekről a levél­ben szó van, uj fajok nyerése czéljából lettek gyűjtve és küldve. Maga a levél a következőleg hangzik : Mező-Kovácsháza, 1884. május 23. Kedves öcsém! F. hó 11-től kelt s hozzám intézet levelét megkaptam. Sajnálattal értesültem abból, hogy önt is abban a bordában szőtték, a­melyikben engemet. Lelke meggyőződését követi s nem akar az erő, a hatalom előtt meghajolni. Ön is szegény ember, én is szegény vagyok. Férgek vagyunk mind a ketten, de olyan férgek, a­kikre, ha rá­taposnak is, fölvetjük fejünket ég felé, hová szellemünk fölemel bennünket. Önmagunkra nézve, nincs ebben semmi sajnos, de igenis sajnos hazai gyümölcsészetünkre nézve, mert szent lelkesedésünk hasztalan lángol el ve­lünk együtt; szegénységünk miatt nem lendít­hetünk sokat a szent ügyön, melyért lelke­sülünk. Ön mikép látom, el van látva istentől a kellő képességgel arra, hogy fölvehesse hazai gyümölcsészetünk azon fonalszálát, mely maholnap kihull az én kezeimből, de mit használ a nyers erő ellen a képesség, a szent lelkesedés? Vándorolnia kell egész élete folyásán, mint én vándoroltam, hacsak a jó isten olyan princzipálishoz nem vezérli, mint a milyenhez engem vezérelt volt. Vándor­életet élve, magunkat a pomológiában ki nem képezhetjük s a gyümölcsészet terén annyi tapasztalati kincsre sohasem tehetünk szert, hogy ama kincsekből bőven juttathassunk élő embertársainknak is, az utánunk következő nemzedéknek is. Önmagunk előtt fölemel ugyan bennünket lelkünk nagysága, de ember­társaink kevés hasznát veendik a mi lelkünk nagyságának, mert szegénységünk tétlenségre és arra kárhoztat bennünket, hogy a létért való nagy küzdelemben mit sem különbözünk azoktól a milliók és millióktól, a­kiket a szellemi élet legalacsonyabb fokára kárhoz­tatott a teremtő. Ön még fiatal ember. Önnek még sikerül­het önbüszkeségét legyőznie és meghajolva a nyers erőnek, lelke gazdagságával a gyümöl­csészet terén nagy hasznára válnia hazájá­nak. Én már olyan vagyok, mint a lombjai­tól megfosztott tölgy, melyet csak az enyészet villáma sújthat ki helyéből. Az maradok én már, a­ki eddig voltam, még akkor is, ha „fractus illabatur orbis.“ Ön azonban még elmondhatja magáról Zápolya Jánossal, hogy „Flectere si neques superos ad­eronta mo­­vebe.“ Fogódzék hát a kormány szekerébe, és mikor legjobban izzadva húzza azt, mor­mogja szakállába, mint Gallilei, hogy „eppur si muove“. Ha így teszen, bizonyosan sike­­rülene olyan állást szereznie magának, a hol gyümölcsészeti szenvedélyének élhet háborí­tatlanul s időjártával diszére válhatik hazá­jának. Ezt javasolja önnek öreg barátja, de csak azon esetre, ha szivében kiöli hatlan lánggal ég a vágy, magát a gyümölcsészet terén kitüntetni s hazájának és az emberiség­nek ily módon javára szolgálni, de ha szivé­ben más­féle vágyak az uralkodók, jobban teszi, ha zúgolódás nélkül czipeli vándor­botját s lelke szent meggyőződését pillanatig sem áldozza föl egy gyűlölt hazafiatlan kormánynak. Köszönöm a gyümölcs-leírások másolatát. A nyáron majd ráolvasom az egyiket arra a fajomra, melyet én a 60-as években „Schafs­nase“ név alatt kaptam, de a­melyikre a német Schafsnase leírása sehogy sem illet rá. Az Etlin renet leírása kéziratban már kész nálam sajtó alá. A küldött svájczi le­írásra nem tartom szükségesnek hivatkozni, mert én csak azon leírókra hivatkozom folyvást, melyeket magam az eredetiből ol­vashatok. Ide mellékelve küldök egy csomó vegyes almamagot, melyeket volt leánytanítványaim az én jó princzipálisom kedves lányai voltak szívesek szedni azon almafajokról, melyek márcziustól május 20-dikáig fogyasztattak el asztalunknál. Legtöbb mag a Rózsapepin­­ről, Gosztai sárgáról, Caszeli nagy renetről került, de a többi fajok is, a melyekről mind itt van a mag, a legbecsesebb csemege­fajok voltak. Tartsa hűvös, de száraz helyen födél alatt őszig, s akkor vesse el jól föl­ásott földbe. Az idén nem lesz semmi, de egyáltalán semmi gyümölcsöm. Vázlataim III. kötetének 3.-de kéziratban már kész. Ősszel már sajtó alá akarom az egészet adni. Az én istenem áldja meg önt minden jó­val ! szivéből kívánja szerető bátyja Bereczki Máté. 4 zsének szabálytalan alakulata egyáltalán nem teszik alkalmassá. A nemesitett golyó-akácz szebb, de ala­csony és sűrű lombja sötétté teszi a lakást, elvonja a napot s igy szintén alkalmatlan. De van elég alkalmas fa. Ott van pl. a bokréta- vagy vadgesztenyefa, a hársfa há­rom neme, a szilfa, a jákok­ és juhar-jávor, szederfa. Nem ajánljuk egyiket sem különösen s azért jó volna talán mindegyikkel kísérletet tenni. Van elég utczánk, ültessünk minde­gyikbe más nemű fákat. Sőt az említetteken kívül kisebb utczákban, védettebb helyeken kisérletképen boglár vagy platánfát is ültet­hetnénk. No, de nem akarunk sok tanácscsal ron­tani a dolgon, nem kötjük magunkat fane­mekhez, hisz óhajunk csak az, hogy kopár utczáinkon ismét fákat láthassunk. SZABADSÁG 1898. április 20. — Ünneprontó scénáról beszél a „Bor­­sodmegyei Lapok“ tegnapi számában a lap keserves viczczeiről ismert humoristája : Groicz Julián úr. Azt fogja ránk és a füg­getlenségi pártra, hogy mi az április 11-iki híres nemzeti ünnepen „fals hangú szélbali hymnus mellett ünneprontó scénát rendez­tünk.“ — Nem tudjuk, viczcz akar-e ez lenni vagy komoly vád ? Ha viczcz, akkor az a tökéletlenségnek non plus ultrá­ja; ha pe­dig komoly vád, akkor merő rágalom. Mis­­kolcz városában ama napon egyetlenegy ember sem akadt, a­ki az ünnepet szóval vagy tettel megzavarta volna. A nép nyu­godtan imádkozott a templomban a Meg­váltó feltámadásának ünnepén vagy ült ott­hon. Ráhagyta a hivatalból örvendezőkre, hogy ám örvendezzenek ! A­ki pedig vélet­lenül az utczán volt, az szintén nyugodtan

Next