Szabadság, 1899 (8. évfolyam, 1-103. szám)
1899-01-04 / 1. szám
Január 14én: A polgári dalosegylet dal- és tánczestélye a Koronán. „ 15-én : Az izr. ipartársulat tánczestélye a Seper szállóban. „ 18-án: Tiszti estély a Koronán. „ 21-én: A miskolczi zeneconservatorium tánczcal egybekötött hangversenye saját helyiségében. „ 28-án: Könyvnyomdászok bálja a Seper szállóban. Február 1-én : Tiszti estély a Koronán. „ 2-án: A miskolczi borbély-fodrászok és borbély fodrász ifjak tánczestélye a Koronán. „ 4-én : A miskolczi ipartestület tánczvigalma a Korona-szállóban. „ 11-én : A róm. kath. nőegylet bálja a Korona szállóban. „ 12én:A miskolczi mezőgazdák tombolával egybekötitt tánczestélye a Koronán. „ 14-én : Tiszti estély a Koronán. — Uj évi tisztelgések. Vasárnap, az uj év első napján, városunk minden templomában hálaadó isteni tiszteletek voltak, a mikor is hozsánnával üdvözölték az uj évet. A templomi isteni tiszteletek után nagy sürgés-forgás és járás-kelés volt városunk utczáin. A hivatalnok-világ ment üdvözölni a magaönökét, elöljáróját. Hivatalos tisztelgések voltak báró Vay Elemér főispánnál, dr. Tarnay Gyula alispánnál, Molnár Bertalan vármegyei főjegyzőnél, Szepessy Béla árvaszéki elnöknél, Soltész Nagy Kálmán polgármesternél, Lukács Béla főkapitánynál, Kun Bertalan és Zelenka Pál püspököknél, Ortvay Miksa kúriai bíró törvényszéki elnöknél, Radvány István kamarai elnöknél, Görgey László vasúti üzletvezetőnél, Strázsek János kir. járásbirónál, dr. Szabó Gyula, mint a kórházi bizottság elnökénél, Biersch Károly kir. tan. pénzügyigazgatónál, Horváth Lajos, Lichtenstein József, Harangi Menyhért pénzintézeti elnököknél, Déván Ottó kir. ügyésznél, Weisz József a „Terménycsarnok“ elnökénél, Karla Bertalan ipartestületi elnöknél, Hidvéghi Benő kir. tanfelügyelőnél, stb. — Kinevezések. Ő felsége a király Kun József, Klein Mór, Weisz Béla, Illy Károly, Szoboszlay Géza és Kellner hadapród tiszthelyeteseket hadnagyokká nevezte ki. — Szilveszter estély. A katonatisztikar tombolával és katonazene hangversenynyel egybekötött Szilveszter estélye az idén is előkelő, fényes társaságot gyűjtött egybe a Korona szálló nagytermében. Hölgyek azonban kevés számban voltak jelen, minek magyarázata, hogy az estélyen tán ez nem volt. Metzner József vezénylete alatt a katonazene szebbnél-szebb darabokat adott elő, majd a tombolajáték következett élénk érdeklődés mellett s annak végeztével ismét hangverseny volt. Pontban 12 órakor elsötétült a terem és Bittner Vilmos altábornagy, hadosztályparancsnok, az uj év alkalmából harsány hangon felköszöntötte a jelenvoltakat, mely után megkezdődött az általános „boldog uj év” kívánat. A szép estély éjfél után 1 órakor ért véget. — Hymen. Kormos Adolf egri nagykereskedő eljegyezte Bródi Lujza urhölgyet, özv. Bródi Józsefné úrnő kedves és szeretetre méltó leányát. Népmozgalmi kimutatás. Miskolcz városában az elmúlt 1898-ik évben a szülöttek száma 1478, az elhaltak száma 1015, szaporodás tehát 463 volt. Házasságra lépett 343 pár. — Halálos szerencsétlenség. Deczember 30-án, pénteken este, végzetes szerencsétlenség híre hozta izgatottságba a toronyaljautczai lakosokat, amely csakhamar az egész városban elterjedt és mély megdöbbenést keltett. Tóth Károly és Tóth János szücsmesterek szerencsétlen véget ért haláláról szólt a szomorú hír. Az idegrázó eset a következő : Tóth Károly és Tóth János szücsmesterek a mocsáthi országos vásáron voltak, ahonnan péntek este indultak hazafelé. Útközben kocsijuk, mely vásári árukkal és ládákkal súlyosan meg volt terhelve,a kocsis vigyázatlansága következtében — aki részeg volt — mellőzés közben kavicshalmazra jutott s nem lévén meg az egyensúly, felborult és pedig oly szerencsétlenül, hogy a rajta levő két szücsmester lebukott s a kocsi rakományát képező szőrmeáruk és a szintén ezt tartalmazó nagy vásári ládák alá került, melyek a szerencsétleneket teljesen agyonnyomták. A vásárról hazafelé jövő többi iparosok gyorsan megjelentek a szerencsétlenség színhelyén, de hiába volt minden fáradozásuk, a halmaz alól már csak iparostársaik hulláit szabadították ki s hozták be Miskolczra. Elképzelhető ama iszonyú jelenet, idegrázó pillanat, amidőn a szomorú gyászmenet megérkezett a szerencsétlen véget ért családfők lakásaihoz, ahol az illetők családtagjai örömmel várták haza kenyérkeresőiket. Mily borzasztó és megrendítő viszontlátás! Szívrepesztő jajkiáltások reszketették meg a levegőt, a két család boldog otthonát dúlta fel a kérlelhetetlen sors . . . Másnap a szerencsétlenül jártakat orvosrendőrileg felbonczolták, ahol is konstatálták, hogy Tóth Károly halálát májrepedés, a Tóth Jánosét pedig agyalap zúzódás következtében beállott agyszélhüdés okozta; nincs kizárva azonban az a körülmény sem, hogy a bekövetkezett halált siettette a reájuk nehezedő bundatömeg okozta levegőhiány. Temetésük újév napján d. u. 3 órakor ment végbe óriási részvét mellett. — Nyugodjanak békében! — az adóvégrehajtások megszüntetése. Hogy még a kormány is mennyire érzi a törvényen kívüli állapot folytán ránehezedő felelősség súlyát, mutatja az alábbi körrendelet, amelylyel a pénzügyminiszter az összes adóvégrehajtásokat beszüntette. Természetes, hogy ezzel a kormány nem kerülheti el az alkotmány- és törvénysértés vádját; az, ha az egyik ponton visszariad a törvénysértéstől, de száz más ponton flagránsul megsérti azt, a felelősség súlyát nem csökkentheti. Márpedig ha a kormány törvényes meg mindent. Idehívta ezt a leányt, hogy kínozza, megölje. Ez a leány a vetélytársa, mi más czélja lenne vele. Meg kell menteni ezt a leányt, aki behunyt szemmel megy a veszélybe. — Te nem maradhatsz itt, Bella — mondta s remegett a hangja az izgalomtól, — könyörgök, távozz, most mindjárt, ne kérdezd, miért, csak siess innen, én kérlek. Amikor látta a leány kérő arczát s látta a kényes szemeit, hirtelen vad lett, kétségbeesve szorította magához s aztán nyögött, fuldoklóit. — Szeretlek, imádlak. Ha te itt léssz, megőrülök, tudom. Nyomorult vagyok, mert megcsaltalak, elhagytalak, ha te itt léssz, meggyalázom magam, meggyalázom azt az asszonyt . . . Lihegett a nagy ember, mikor beszélt, a végén megszorította a leány karját s úgy kiabált: — Távozz, hagyj itt, én becsületes akarok maradni a világ előtt, becsületes. A leány halkan zokogott, engedte, hogy Targovics csókolja az ujjait, aztán az arczát, a szemeit — — . . . Nagy vihar kerekedett, bömbölve seperte a havat az utczán s a hulló pelyhek őrülten kerengtek, tánczoltak a levegőben. A kaicsu leány szorosan simult Targonshoz, olykor megálltak s háttal fordultak, hogy fel ne döntse őket a nyargaló vihar. Hogy úgy álltak pár pillanatig, nagyobb lett körülöttük a hó, hogy csak nagy nehezen tudtak kigázolni belőle. Targovics vitte a leány bőröndjét, egymásba kapaszkodva, szótlanul haladtak tova, az állomás felé. Mikor közel voltak már, az ember szólalt meg először, szomorún, majdnem sírva: — Ne haragudjon, Bella, nem tehetek másként, magáért teszek mindent. A leány nem felelt, hallgatva, félig lezárt szemekkel haladt előre. Újra megszólalt Targovics: — Bella, haragszik?! Akkor már ott álltak a perronon egyedül, ők ketten, a vonat már indulni készült s még mindig nem mozdult a leány, majd hirtelen kétségbeesett sírással borult a Targovics széles mellére s elfúló hangon zokogta : — Szeretem, Sándor, ne küldjön el . . . A mozdony élesen füttyentett, Targovics felvezette a leányt a kupéba s még ott is mondta remegve: — Nem tehetek mást, ne átkozzon . . . ne vessen meg . . . nem is köszönt, rohant el a leánytól s mikor megállt az országúton, akkor eszmélt fel, utána nézett a hóviharban robogó vonatnak, úgy érezte, hogy a szive szakad meg, amint a vihar bömbölésén keresztül is hallani vélte a lelke zokogását, beteg szive dobbanását a leánynak. Összeszoritotta az ökleit s dühösen, kétségbeesetten ütött a homlokára s tántorogva indult előre. Ahogy ment előre, hallani vélte a leány vádoló hangját: —■ Mit tettél velem, lásd, mi lettem, mivé lettem. Aztán ő maga felelt rá, hangosan, mintha itt mellette állna a megkínzott leány : — Bűnhődöm érte, keservesen, hogy elhagytalak. Hát tudod te, hogy mi vagyok én, tudod te, hogy tudnálak tovább szeretni, nem, nekem nincs már szívem, megölte azt rég annak az asszonynak a gyűlölete, aki a feleségem. Tudod-e te, hogy az életem kietlenebb ennél a zord világnál, szenvedek, iszonyúan szenvedek. Megállt a nagy hóban s a két kezével belekapaszkodott a hajába, a teste vonaglott s a hatalmas termetű, herkuleserejü ember jajgatva, fuldokolva dobta magát a hóba s iszonyú nagy kínjában beletúrta a fejét a hó alá . . . Fölötte kaczagva, sikongva száguldott el a vihar, mindjobban temetve be a mozdulatlan tömeget, a ki leste, várta kimondhatatlan gyönyörűséggel a halait! SZABADSAG 1899.január 4.